Hiába próbáltam kapálózni, vagy szabadulni. Az a rengeteg
önvédelmi óra, amin részt vettem New Yorkban itt mit sem ért. Élesben minden
teljesen más. Amikor tudod, hogy a támadód nem csak a móka kedvéért szorítgat,
amikor tudod, hogy el kell menekülnöd, és tudod, hogy akár az életed is lehet a
tét. Az adrenalin elönti a testedet, de az ellenfeled sokkal erősebb nálad.
Képtelen vagy lehámozni magadról a kezét, vagy segítségért kiabálni.
Féltem, mi több… rettegtem. Még csak azt sem láthattam kivel állok szemben.
Teljesen kiszolgáltatott voltam. Ahogy egyre távolodtunk az eddigi
rejtekhelyemtől, egyre inkább kétségbeestem. Az agyam helyén egy hatalmas nagy
űr tátongott. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Nem láttam át a helyzetet. Csak
és kizárólag az járt a fejemben, hogy mi történhet velem nem sokára. Allenát és
Coltont valószínűleg annyira lefoglalja jelen pillanatban az üvöltözés
egymással, hogy barátnőmnek eszébe se juthat, hogy én is ott vagyok valahol.
Egészen a sínekig húzott a férfi. Ő határozottan lépett át felettük, míg én
szerencsétlenül botladoztam bennük. Próbáltam beakasztani a lábamat
valamelyikbe, ezzel is időt nyerve magamnak. Azonban nem tudtam sokáig
feltartani. Erőszakosan átrángatott az összesen, miközben nekem mindegyikbe
sikerült keményen belerúgnom a kapálózásban.
Egy árva lélek nem volt körülöttünk. Minden egyes másodpercben egyre távolabb
kerültem az egyetlen reményemtől. Szemeim nedvesedni kezdtek, ahogy éreztem
támadóm forró leheletét a nyakamon. Az egész testem úgy remegett akár a
nyárfalevél. Karjaimat egyre erősebben szorította hátra bal kezével, miközben
tenyerét egy másodpercre sem volt hajlandó elvenni a számtól. A következő
pillanatban megemelt a földtől. Lábaim már nem érték a talajt. Úgy tűnt
sietősre akarta venni a tempót, és mielőbb eltűnni innen. Utolsó esélyem nyílt
a szabadulásra. Hevesen kezdtem lengetni alsó végtagjaimat, miközben próbáltam
minél nagyobb lendületet venni. Egy határozott mozdulattal sikerült sípcsonton
rúgni, mire a férfi velem együtt a földre rogyott. A kezét, amivel egész eddig
számat tapasztotta, fájó pontjára kapta, én pedig azonnal kihasználtam a
lehetőségemet.
- Segítség – üvöltöttem nem kímélve hangszálaimat – Valaki segítsen.
Mindössze ennyire futotta. Azonnal csendre utasított egy kemény pofonnal,
miközben jobb kezével még mindig derekamat szorongatta ezzel esélyt sem adva a
menekülésre. Csak egy dologban tudtam bízni, hogy Allena meghallotta
kiáltásomat és feltűnt neki, hogy eltűntem.
A férfi kapva az alkalmon nyúlt be pólóm alá, és kezdte simogatni a hasamat.
Szemeimből időközben folyni kezdtek a könnyek. Undorodtam ettől az embertől, és
rettegtem attól mit kell átélnem. A következő percben a nadrágomba próbálta
becsúsztatni kezét, de szoros övemtől ez nem ment könnyen neki. Amíg ő a
csattal bíbelődött, én utolsó utáni szikrát láttam meg magam előtt. Egy
magabiztos mozdulattal haraptam bele tenyerébe. A férfi elengedett egy
pillanatra, amit én azonnal kihasználtam. Lendületesen felugrottan a földről és
hátra sem nézve rohantam vissza az állomás felé.
- Allena – üvöltöttem bele a sötétbe – Segíts, könyörgöm – hallattam
reményvesztett hangomat.
Jól tudtam, hogy a férfi a nyomomban van. Minden koncentrációmra szükség volt.
Összpontosítanom kellett, hogy ne győzzön le a félelmem, és ne gyökerezzenek a
földbe lábaim. Csakis az állomás adta halvány fénysugár lebegett előttem. Csak
arra figyeltem, hogy minél előbb odaérjek, és segítséget kapjak. Azonban ennek
hátránya is volt. Nem néztem a lábam elé, és megbotlottam az egyik vasdarabban.
Egy hatalmasat zuhanva kerültem vissza a földre. Az esés közepette fejemet
alaposan bevertem az egyik sínbe, csak annyit éreztem, hogy szétnyílt egy
pontban, míg a bal kezemre rázuhantam, és beszorult a kiálló vasrúd és a testem
közé.
Egy hatalmas ordítás hagyta el a számat az éles fájdalomtól. Szent
meggyőződésem volt, hogy a karom egészen biztosan eltört. Az eddigi szipogásom
mostanra már teljes mértékben átcsapott hangos zokogásba.
A férfi persze ezt kihasználva azonnal utolért. Rám vetette magát, és nem
sokkal később egy újabb kemény pofon csattant arcomon. Tenyere ismét számon
landolt, én pedig már semmit nem láttam könnyeimtől. Elveszítettem minden
hitemet abban a pillanatban. A máskor mindig erős, és határozott lány, most
átéli, milyen mikor áldozattá válik. Tehetetlenné és kiszolgáltatottá váltam a
férfival szemben. Már mozdulni sem bírtam. Csak abban reménykedtem, hogy
túlélem, és a kis bosszúnk nem válik életem utolsó rossz döntésévé.
Már a pólóm alját szorongatta. Le akarta rángatni rólam, ami egyre inkább
dagadó karomtól nem volt egyszerű művelet. Egy másik utat választott egy
határozott mozdulattal széttépte a fehér felsőt. Menekülni akartam, hadonászni,
megütni, de képtelen voltam. Szemeimet, ahogy behunytam West arca jelent meg
előttem. Ebben a szörnyű pillanatban is békét sugárzott felém, és ha másért nem
is, miatta nem akartam feladni.
Aztán talán egy kisebb csodának is mondható esemény következett. Csak egy
kemény ütés hangját érzékeltem a külvilágból, majd hogy az eddig testemet
nyomorgató súly végre felszabadul.
Felső testemet sikerült csak megemelni annyira erőtlenné váltam. Ahogy kissé
feljebb kerültem láttam, hogy Colton mint egy eszeveszett vadállat vetette rá
magát a férfire, és kíméletlenül veri azt a szörnyeteget. Megnyugtató volt
Allena közelségét érezni magam mellett. Végre kifújhattam az eddig bent
tartott, szinte már fojtogató feszültséget. A sírást azonban képtelen voltam
abbahagyni. Mint egy darab fa, úgy törtem szét, miközben ő folyamatosan
csitítgatott. Az egész olyan volt számomra, mint a legborzasztóbb rémálom, amin
ébredés után sem tudod könnyen túltenni magad. Reszkettem, pedig ez az éjszaka
sem volt hűvösebb a többinél.
Colton csak akkor hagyta abba a férfi ütlegelését, amikor az már mozdulni is
alig bírt. Vérben izzó szemekkel állt fel, és nézett le rám. Fogalmam sem volt
róla, mi járhat a fejében. Semmit nem tudtam leolvasni róla. Tekintetével
végigmért a talpamtól egészen a szakadt pólómon keresztül a lilára
elszíneződött karomig. Mintha csak azt akarná ellenőrizni milyen bántódásom
esett.
- Gyere, menjünk a kocsihoz – próbált meg óvatosan felhúzni barátnőm, azonban
még most is annyira elhagytam magamat, hogy képtelen voltam lábra állni.
Colton megtett néhány lépést felém, majd lehajolt hozzám. Bal karját derekamra
csúsztatta, míg jobb kezével térdem alá nyúlt, és megemelt. Szorosan magához
húzott, majd megfontolt léptekkel, vigyázva nehogy még több fájdalmat okozzon,
indult vissza az állomásra. Szemeim annyira fáradtak voltak, hogy képes lettem
volna elaludni. Kimerülten bukott oldalra fejem mellkasának támaszkodva.
Igyekeztem légzésemet a normálisra visszaállítani, egyáltalán nem sok sikerrel.
Gondolataimban újra és újra lejátszódtak a hosszú óráknak tűnő események. Ahogy
emlékeimben jártam, kirázott a hideg. Egész testem libabőrös lett. Soha
életemben nem éreztem még ezelőtt ennyire gyengének… elnyomhatónak magam. Nem
tudtam irányítani a saját sorsomat. Nem voltam képes felülemelkedni a
helyzeten. Olyan sebezhető voltam, és fájt, hogy így el tudtak bánni velem.
Az autóhoz érve finoman befektetett a hátsó ülésre. Fejemet rátámasztottam
barátnőm ölébe, aki közben vizes zsebkendővel törölgette arcomról a kosszal
keveredett vért. Fájdalmat szinte már nem is éreztem. A lelki sérülés sokkal
keményebb volt minden testinél. Megalázva éreztem magam, és nem tudtam semmi
olyanra gondolni, ami segítene felülkerekedni ezen.
Képtelen voltam ébren maradni. Szemeim egyszer csak lecsukódtak, aztán a
következő pillanatban már a kocsi ajtó csapódására lettem figyelmes. Colton
óvatosan kiemelt az ülésről és egészen a kórház épületéig igyekezett velem.
Beleültetett egy kerekesszékbe, majd a nővérhez hajolt a pulton keresztül.
- Tegyenek meg mindent, hogy a kisasszony minél előbb helyre jöjjön – hallottam
álmosságtól szinte csak külső zajként megjelenő hangját, aztán még félszemmel
láttam, hogy pénzt csúsztat a hölgynek.
Ahogy toltak a folyosón West alakjára lettem figyelmes. Egész eddig
türelmetlenül mászkált fel, s alá, majd amint észrevett engem azonnal mellettem
termett.
- Mi a fene történt veled? – jött be velem együtt az orvosi szobába.
Képtelen voltam válaszolni neki. Fátyolos tekintettel pislogtam csak rá, mire ő
megelőzve a nővért helyezett fel a kivizsgáló asztalra. Ép kezemet megfogta,
miközben arcomból kisöpörte a kósza szálakat. Egy másodpercre sem tévesztettem
szem elől. Folyamatosan őt bámultam. Arca annak ellenére, hogy tele volt
aggodalommal és rémülettel nyugodtságot árasztott. Ő volt az, akinek alakja
megjelent előttem azokban a borzasztó pillanatokban, és most, hogy itt van
velem mindennél többet jelent számomra…
ÚRISTEN!!, szegény Lea!
VálaszTörlésNem tudom miért de én nagyon kedvelem Coltont, mert a "gonosz vagyok, mindenkire sz*rok" külső mögött, egy törödő barát és báty van.
Siess a következővel :)
Az én szívemhez is nagyon közel áll Colton:) Valójában az egyik kedvenc karakterem az egész sztoriban:) Igyekszem az új fejezettel:) Puszi, Mia
TörlésHu ez nagyon jó lett! Kérlek siess a kövivel.
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm:) Jól esik, hogy újra írtok hozzászólásokat a fejezetek alá:) Puszi, Mia
TörlésJaj hát hogy ez mennyire izgalmas részre sikeredet! NAgyon jó lett. Természetesen én is imádom Coltont talán azért mert tudom ki személyesíti meg :D Várom a folytatást!
VálaszTörlésPuszil Szabina(Happy Girl)
Szia:))) Nagyon köszönöm:) Elmondani ne tudom milyen jó érzés megint ennyi hozzászólást olvasni:) Sietek a folytatással:) Puszi, Mia
TörlésImádom! Folytatást!!
VálaszTörlésKöszönöm szépen:))) Igyekszem hozni minél előbb:) Puszi, Mia
Törlés