2014. február 8., szombat

6. fejezet

Noha anya kifejezetten megtiltotta, hogy West társaságában mutatkozzak, én mindezek ellenére mégiscsak elfogadtam a meghívását. Sok mindenben nem hiszek Allenának, most azonban igazat kell adnom neki. Nem csak azért, mert ahogy ő fejezte ki magát jó alkalom lenne ez a debütálásunkhoz, de szívesen töltöm szabadidőmet a fiúval. 
Az ötödik ruhacsere után végre megtaláltam az alkalomhoz illőt. Táskámba beledobva a telefont szedtem szaporán a lábaimat a folyosón. Szerettem volna még azelőtt eltűnni itthonról, hogy anya észrevenne. Természetesen most sem jött össze sikeresen a tervem.
- Hova mész? – szólt utánam a szobájából kilépve.
- Találkozom egy ismerősömmel – füllentettem felé fordulva, miközben folyamatosan hátráltam. 
- És ki ez az ismerős, ha szabad tudnom? – vont kérdőre, amin nem csodálkozom, tudja ő nagyon jól hova készülök – Nem lehet akárki, ha ennyire kiöltöztél.
- Nézd, nem érek rá – hadartam zavarban kerülve vele a szemkontaktust – Már várnak rám. 
- Nem vagyok elragadtatva attól, hogy a hátam mögött Westonnal találkozgatsz – fonta karba maga előtt kezeit az ajtófélfának támaszkodva.
- Én sem rajongok az ötletért, hogy el akarsz tiltani tőle – vágtam vissza, és ismét irányba fordulva haladtam tovább.
- Apád nagyon csalódott lenne.
- Ha téged látna hidd el nekem, akkor is – kontráztam rá, majd megtorpantam egy másodpercre, hogy ránézhessek – Apával mindig jól kijöttek, és ő soha nem mondta volna meg, hogy kivel találkozhatok. 
Anya nem tudott mit mondani erre. Látszólag nagyon beletaláltam a közepébe, mivel sarkon fordult és az ajtót maga után becsapva tűnt el a szobájában. Lassan kifújtam a bent tartott levegőt. Nem tagadom, ez lehet kicsit erős volt. Nem szabadott volna ilyet a fejéhez vágnom, amikor tisztában vagyok azzal, milyen állapotban van. 
Már indultam volna a szobája irányába bocsánatot kérni, amikor a telefonomra üzenet érkezett Westtől, hogy a ház előtt vár rám. Pár másodperces habozás után táskámba csúsztattam a telefonomat, és a lépcső felé iramodtam, hogy minél előbb elhagyhassam a házat. Az eddigi izgalmam teljes mértékben alábbhagyott mostanra. Megbántam, amit mondtam neki, és úgy érzem az egész napomat elrontottam ezzel.
- Szia – ültem be mellé a hátsó ülésre, mire West közel hajolva hozzám adott egy puszit az arcomra.
- Felkészítetted magad lelkileg? – nézett rám kivirultan.
- Azt hiszem – húztam kicsit összébb magam, anyával folytatott vitám nélkül is elég feszült voltam a villásreggeli miatt, ezzel együtt csak még idegesebb lettem – Fura lesz megint a sznob népség között bájologni.
- Eddig is mindig túléltük – nevetett fel halkan – Együtt a jó pofizás is könnyebben megy.
- Csak tudod az utóbbi időben akárhányszor emberek közé merészkedtem mindig ugyanaz volt a téma – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt – Kicsit sok már nekem, hogy még mindig ezzel zaklatnak.
- Hamarosan jön valami újabb téma, amin csámcsoghatnak, és téged is békén hagynak – bíztatott kedvesen, majd finoman kezemre csúsztatta az övét – de addig is, amíg én melletted vagyok minden rendben lesz.
Jól esik West közelsége. Mindig értett ahhoz, hogy megnyugtasson. A közelében egy teljesen más embernek érzem magam. Valahogy elfelejtődik a másik énem. Háttérbe szorulnak a rossz dolgok, nem foglalkozok más emberek életével, csak a saját boldogságommal. Mintha megszűnne a külvilág, és csak mi számítanánk. Ahogy belenézek mélykék szemeiben, megelevenedik előttem a rengeteg közös emlékünk. A több ezer kalandunk, és együtt töltött pillanataink. Furcsa közel lenni hozzá megint. Szinte már meg is feledkeztem róla milyen jól működünk mi együtt. Pedig a kapcsolatunk alatt volt időnk összecsiszolódni. Annak idején már mindent a másikhoz igazodva szerveztünk, sőt kis túlzással már a szüleink is alkalmazkodtak hozzánk. A nyaralások, és születésnapok sokszor alakultak úgy, hogy a családjainknak is megfeleljenek és mind együtt lehessünk.
- Na, mehetünk? – pillantott rám West, mikor a kocsi lefékezett az épület előtt.
Lopva kinéztem az ablakon, és rácsodálkoztam a hatalmas téglaépítésű hotelra. A bejárat előtt elhelyezett vörös szőnyegen már vonultak be néhányan az eseményre, mások pedig azt figyelték, kik érkeztek meg ezzel az autóval. Ezek a tipikus holkbrooki sznobok. Őket semmi más nem érdekli kizárólag az, hogy a társadalmi rangjukhoz méltó emberekkel vegyék körbe magukat. Ha valaki nem tartozik az elit körbe szinte már szóba se állnak vele. 
- Essünk túl rajta – vezettem vissza tekintetem a fiúra, aki egy bíztató mosoly után kiszállt a kocsiból.
Közelebb csúsztam én is ahhoz az ajtóhoz, majd elfogadtam West segítségnyújtó kezét. Meglepő módon azután sem engedte el a kezemet, hogy lassú léptekkel elindultunk az üvegajtó felé. A kísérőm helyettem is biccentett a minket vizslatóknak. A pletykás hölgyek összesúgtak, amint elhaladtunk mellettük. Feltételezem váratlanul érte őket a látvány. Rég volt már utoljára, hogy így kézen fogva jelenünk meg bárhol is. 
A személyzet egyik tagja kinyitotta előttünk a bejárati ajtót, mi pedig beléptünk a hatalmas terembe. Legalább nyolc kör alakú, megterített asztal volt körberakva tíz-tíz székkel. A reggeli természetesen svédasztalos volt. Na de nem akármilyen. A Lewingtonok bizony ennek is megadták a módját, és nem sajnálták a pénzt, mint az már megszokott az esetükben. A csoki fondue-től kezdve extra nagy gyümölcstálakon keresztül minden megtalálható volt, ami szem-szájnak ingere.
Valószínűleg a meghívottak nagy része már megérkezett. Az egyik asztalnál azonnal kiszúrtam Allenát bájosan, de mégis fölényeskedő arckifejezéssel társalogni néhány férfival. Szegény Westnek úgy megszorítottam a kezét a sok embert látva, hogy egy másodpercre megfordult a fejemben, hogy letöröm valamelyik ujját. Frusztrált hangulatomon azonban még ez sem tudott segíteni. A szívem szinte a torkomban dobogott. Féltem, hogy megint megtalálnak az emberek a családommal kapcsolatban, és mivel itt nem csak fiatalok vannak elképzelhető, hogy a választások iránt is szívesen érdeklődnének, amiről nekem elképzelésem sincs, mit oszthatok meg velük. 
- Menjünk beljebb – súgta a fülembe, és valamivel előttem haladva vezetett a tömeg felé – Tessék, egyél valamit – nyújtott át egy tányért.
- Egy falat sem menne most le a torkomon – utasítottam vissza, és inkább egy csésze teát öntöttem ki magamnak.
West néhány megértő pillantás után visszatette a helyére a nekem szánt tányért, aztán szolidaritásból úgy döntött inkább ő sem eszik. A következő percekben magával ragadott a mostanában lassan megszokottá váló gyomorgörccsel járó nyomasztó érzés. Mikor legszívesebben azt kívánnád bárcsak láthatatlan lennél, és ez a sok ember körülötted ne téged figyeljen, és ne próbáljon meg a közeledbe jönni, és felidézni benned az elmúlt hetek eseményeit. Nem rendelkezem szupererővel… sajnos. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy megkörnyékezzen az első kedves, idős házaspár. Mindketten a városházán dolgoznak. A halotti toron is legalább félórát hallgattam a beszámolójukat apáról, amit többnyire magamra erőltetett mosollyal folyamatosan bólogatva vészeltem át. Tudtam, hogy megint ez vár rám. Lelkileg már fel is készültem, azonban szerencsémre most itt van mellettem West, és a kíváncsiskodó hölgyet sokkal inkább érdekelte bimbózó kapcsolatunk, mint sem apa történetei.
- Édesapád biztosan nagyon boldog, hogy ismét egymásra találtatok – szorongatta szabad balkezemet, amiben nem a csészémet tartottam – Eddig még hezitáltunk mindketten kire szavazzunk, de ezek után megmondhatod Weston a szüleidnek, hogy számíthatnak a támogatásunkra.
A műfogsorát lelkesen kivillantó nő mondatára mindketten alaposan ledöbbentünk. Ekkor kellett csak belátnom anyának mennyire igaza volt tegnap. Ha az emberek együtt látnak minket Westtel rögtön levonják a következtetéseket, miszerint mi a Bowman család mellett állunk. Apa hívei pedig ezután egyértelműen őket fogják támogatni a választásokon az ellenfelekkel szemben.
- Drágáim – hallottuk meg magunk mögött Cassidy Lewington érces hangját – Jó látni titeket – bájolgott mindkettőnkkel, azonban a napnál is világosabb volt, mennyire gyűlöli, hogy itt vagyunk, főleg együtt – Mrs. Kerr egy pillanatra elrabolnám a fiatalokat – vigyorgott az eddigi társaságunkat biztosító hölgy felé, majd kezeit vállainkra helyezve irányított minket.
Gondosan elvezetve távol a tömegtől egy folyosó végén álltunk meg. Igazából fogalmam sem volt arról mire számítsak. Tőle bármi kitelik, és valójában az még a jobbik változat, ha leordítja a fejünket, amire most valószínűleg nem fog sor kerülni. Annál rosszabb nincs, amikor mosolyogva dermesztő tekintettel adja tudtunkra nem tetszését.
- Idefigyeljetek – fordult felénk, miután meggyőződött róla nincs senki jó pár méteres körzetben – Nem tudom miféle játékot űztök velem, és az sem érdekel, ha ebben benne van az én édesen ártatlan egyetlen kislányom keze. De nem tűröm el, hogy az én partimon kéz a kézben jelenjetek meg, és kedvesem ez nem ellened szól – pillantott rám – Lehet, hogy a lányom nem bánja, hogy itt vagy – koncentrált most már a mellettem lazán álldogáló fiúra – de én azonnali hatállyal megkérlek rá, hogy hagyd el az épületet, vagy istenemre esküszöm kidobatlak – fejezte be átható monológját, miközben teste másodpercről másodpercre vált egyre merevebbé.
- Mrs. Lewington – szólaltam fel West helyett, mégis az érdekében – Minden tisztelettel mondom magának, ő a kísérőmként van jelen a partin, és mivel én meghívóval érkeztem, amin az áll, hogy plusz egy vendég hozható a villásreggelire, nem áll jogában kidobni őt innen – vágtam szemrebbenés nélkül az arcába a látszólag egyre idegesebbé váló nőnek – Szóval – kulcsoltam össze ujjainkat a fiúval – Engedelmével mi most visszasétálunk a terembe, és úgy teszünk, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna. 
Meg sem várva reakcióját fordítottunk hátat neki, és a szellemi fölényt learatva tértünk vissza a mit sem sejtő vendégek gyűrűjébe…



6 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Nagyon köszönöm:) Igyekszem vele:))

      Törlés
  2. Nagyon nagyon tetszik és nagyon várom a következőket

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) Nagyon örülök, hogy tetszik:))

      Törlés
  3. Fantasztikus<3
    Leanora nagyon belevaló csaj, és szerintem nagyon ügyese veszi az 'akadályokat', még ha az a saját anyja is..
    Siess a következővel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:)) Szerda környékén érkezik a folytatás:))

      Törlés