34. fejezet

- Hölgyeim – emelte meg üres poharát Colton – Tölthetem a következő kört? – lötyögtette meg a félig már elfogyasztott üveget – Kicsi Bowman, te még fiatal vagy, nem akarjuk, hogy a csúnya és gonosz bátyád megorroljon, igazam van vagy igazam van? – nevetett fel ironizálásán, ami már a számtalan mögöttünk lévő körnek volt köszönhető.

- Azt hiszem, Westnek nem fog feltűnni egy pohárral több vagy kevesebb – ragadta ki az üveget a Lewington fiú kezéből, és már öntött is magának.

Hogy hogyan jutottunk idáig? Nehéz lett volna pontosan levezetni mindent. Az egész a jetski-vel kezdődött, amit órákon keresztül sem sikerült megunnunk. Szinte egész nap köröztünk a hatalmas területű tavon megállás nélkül. Na jó, néhányszor azért szünetet tartottunk, de azok amolyan kényszer pihenők voltak. Pár kanyart sikerült annyira élesen bevenni, hogy simán leborultam Colton háta mögül, és a vízben kötöttem ki. Normális esetben bepánikoltam volna, ugyanis utálom és félek is attól, ha nem látok le az aljára, de a mentőmellény, na meg persze a fiú is gondoskodott arról, hogy ne merüljek el, illetve ne töltsek túl sok időt a vízben. A szórakozás annyira jól sikerült, hogy Colton még abba is belement, hogy én vegyem át a ”kormányt”, és irányítsam a beleszólása nélkül. Egyszerűen imádtam minden pillanatát, annyit nevettem, hogy még a hasam is belefájdult. Allena barátnőm sokkal ügyetlenebb sofőrnek bizonyult, ami persze több vicces kimenetelű, hangos szócsatába torkollott Jasperrel. A nap persze egy másodpercre sem kímélt minket, és mindannyiunknak sikerült alaposan leégnie. Az égő érzés a bőrünkön sehogy sem akart csillapodni hiába kentük testápolóval, vagy barátnőm fantasztikus ötletének köszönhetően tejföllel. Így hát, hogy elvonjuk a figyelmünket a fájdalomról a Lewington fiú előrukkolt azzal, hogy az alkohol még ilyen helyzetben is gyógyír lehet. Berohant a házba, és néhány perccel később visszatért egy üveg whiskey-vel és négy pohárral. 

West persze ezt egy pillanatig sem nézte jó szemmel. Először csak szúrós pillantásokkal kommentálta az eseményeket, aztán később már öccsét rohamozta le, hogy állítsa le magát. Szegény Jasper az egyetlen, akinek parancsolhat tekintettel arra, hogy milyen csúnya szóváltásunk volt még a délelőtt folyamán. Egész nap egymáshoz sem szóltunk. Amíg a vízen mi jól mulattunk, akármikor feléjük néztem azt láttam, milyen jól elbeszélgetnek Naomival, én pedig a világért sem szerettem volna zavarni őket. Ha ő ilyen jól megvan nélkülem, akkor én miért mérgelődnék miatta. Csodás napom volt a társasága nélkül is.

- Akkor igyunk erre a fergeteges estére – nyújtotta el a szó végét legjobb barátnőm, miközben magasba emelte poharát – és arra, hogy szerezzünk még több alkoholt.

- Majd én hozok – ráztam meg vihogva a fejemet, majd felálltam a móló széléről, és nem túl stabilan ugyan, de elindultam a ház felé. 

A rövid távon egész jól elszórakoztattam magamat. Halkan dudorászva egyik kedvenc dalomat vidáman ugráltam, és közben egyre lendületesebben mormoltam a szöveget.

- Wake me up before you go-go. Don’t leave me hanging on like a yo-yo – ismételtem a Wham! méltán híres dalának sorait, aztán vidáman vetettem be magam a refrén végénél a faház bejáratán.

Jó hangulatom egy másodperc alatt lehervadt, ugyanis a kanapén megláttam, ahogy egymással szemben ült az engem elméletileg nagyon szerető barátom, és az a lány, akitől a gyomrom még józanul is felfordult, így mámoros állapotban pedig ez sokszorosan igaz volt. 

- Ó csak nyugodtan folytassátok – szabadkoztam kissé bepipulva, míg a konyhába tartottam a ”haveromért” – Nem akartam én semmit félbeszakítani – magyaráztam folyamatosan azzal a tudattal, hogy mindketten engem figyeltek. 

- Lea, várj már meg – jött utánam West, amint kitettem a lábam a házból – Elárulod, hogy mi ütött beléd? – ragadta meg a kezemet, csakhogy megállítson.

- Először – rántottam ki a karomat szorításából – engedj el. Másodszor pedig siess vissza, mert Naomi a végén még a szívére veszi a dolgot. 

- Nem értelek – rázta a fejét szigorúan – Komolyan azért haragszol, mert nem hagyom egyedül, amikor az apját tegnap elveszítette? Hány éves vagy, és egyáltalán ki vagy te? Az a lány, akit én szeretek, soha nem viselkedne így. Te tudhatnád a legjobban, min megy most keresztül – szegezte nekem szavait, amin jelen állapotomban csak nevetni tudtam. 

- Azt áruld el, hogy miért pont neked kell pátyolgatnod? – hajoltam közelebb hozzá, valójában nem is tudva, hogy csak incselkedni akartam vele, vagy megcsókolni – Hívja fel az igaz barátait – mutattam idézőjelet ujjaimmal. – Ha jól emlékszem, se te, se Allena, se senki nem volt ott velem, amikor apa meghalt. Egyikőtök sem – emeltem fel egyre jobban a hangomat, és lassan már kezdtem elveszíteni

a fejemet – Egy nyomorult üzenetet nem tudtál küldeni West. Annyit nem voltál képes megkérdezni, hogy jól vagyok-e, még a temetésen sem. Szóval ne várd el, hogy jó képet vágjak ehhez az egészhez – zártam le egy szuszra elhadart monológomat. – Úgyhogy, ha most nem haragszol, én visszamegyek a többiekhez – csavartam le az üveg kupakját – és addig iszom, ameddig én azt jónak látom – húztam meg a tömény alkoholt, majd összeszorítva szemeimet a maró érzéstől fordítottam neki hátat, és hagytam magára a férfit.

Az odavezető utat szinte futva tettem meg, igazából magam sem tudom, miért. A mólóhoz érve valamiért jó ötletnek láttam, hogy a szélén egyensúlyozva mutassam meg, milyen profin tudok még most is egyenesen menni.

- Le fogsz esni – kiáltott át a sötéten keresztül legjobb barátnőm, miközben a fadeszkákon lépteket hallottam, amik felém közelítettek. 

- Gyere, add ide a kezed, semmi kedvem az éjszakai fürdőzéshez – nyújtotta felém a kezét Colton ma már sokadjára – Ráadásul a whiskey-t sem lenne jó, ha kiöntenéd – mire ezt kimondta én már hirtelen felindulásból magamhoz rántottam, aminek az lett az eredménye, hogy mindketten egyenesen a tóba zuhantunk. 

Egy pillanatra komolyan megijedtem, amint elmerültünk a hűs vízben. Egyáltalán nem esett jól a testemnek a hideg áramlat, és az miatt is aggódtam, hogy ittasan arról is megfeledkezem, hogyan kell úszni. Legnagyobb szerencsémre Colton ott volt velem, és végig feszesen magához szorítva tartott a lehetőséget sem megadva arra, hogy elsodródjak tőle. Amint felértünk a felszínre, némi megnyugvás öntött el, amit persze ilyenkor egy hatalmas ordítással tudtam csak megfelelően kifejezni. 

- Én rettenetesen örülök, hogy ennyire jó kedved van – motyogta úgy, hogy szinte csak néhány centi választotta el arcunkat a másikétól – De ha nem viháncolnál, talán könnyebb lenne kimászni innen.

Jobb kezével, amivel tartott végigsimította derekamat. Az egész testem libabőrös lett, és nem tudtam eldönteni, hogy miatta vagy a hideg víz miatt ragadott magával ez az érzés. A hold fényében csak a szemeit tudtam kémlelni, miközben lábaimat köré tekertem. Finoman megnyaltam alsó ajkamat, amit ő tekintetével végigkövetett. A fejem teljesen kiürült, és nem járt más az eszemben csakis egyetlen egy bűnös gondolat…

- Hé, jól vagytok? – rohant mellénk barátnőm, aki felmérve a helyzet súlyosságát is csak viháncolt Jasperrel a nyomában. 

- Gyertek ti is fürdeni, isteni a víz – fröcsköltem ki rájuk valamennyit, majd tudva, hogy Colton tart karjával hátradőltem és hagytam, hogy ringassanak a hullámok. 

- Ebből elég lesz, kifelé – próbált meg kihúzni, ami bátyja segítségével össze is jött – Sikerült az egészet belepocskolni a tóba?

- Azt hiszem, ezt elveszítettem – kerestem az italt, de következtetve abból, hogy se nálam, se pedig Coltonnál nem láttam, összeállt a kép, hogy a nagy zuhanásban bizony simán kicsúszott a kezemből. 

- Akkor marad a vodka – állapította meg Jasper, én pedig megemberelve magam követtem őket vissza a móló végébe. 

Az elkövetkezendő időben úgy láttam jónak, ha már nem iszom többet. Bőven sokat ittam a whiskeyből is, ha pedig elkezdeném keverni még vodkával is, nos… sok átbulizott éjszaka után már megtanultam, milyen eredményei lehetnek ennek. Inkább csak kémleltem a tájat, és később pedig bekapcsolódtam a lassan-lassan egyre mélyebb témákba átcsapó beszélgetésbe. 

- Szerintetek mi is veszélyben lehetünk?

- Ugyan már kicsi Bowman – legyintett könnyedén Colton – Ha bármelyikünkre is pályáznának, akkor nem itt lennénk, hanem az egyik kórház patológiai osztályán.

- Ez roppant szellemes volt – csapdosta vállon Allena a bátyját.

- De most komolyan, srácok – köszörülte meg a torkát a férfi – Ugye egyikőtök sem hiszi el azt a hazugságot, hogy azért vagyunk itt, hogy megvédjenek minket? – tartott némi szünetet, amin úgy tűnt, mindannyian elgondolkodtunk – A szüleink is tisztában vannak azzal, hogy ha azok a bérgyilkosok minket akarnának megölni, két perc alatt lenyomoznák valamelyikünk mobilját, és már réges-régen itt lennének. Szóval, fogalmam sincs, mit akarnak eltitkolni előlünk, de mérget vehettek rá, hogy amint hazakerülünk innen, kiderítem.

Hallatszódott rajta, hogy komolyan gondolta minden egyes szavát. El sem mertem volna képzelni, hogy neki még itt is, ilyen körülmények között is ilyenek körül forognak az agytekervényei. Volt egy megérzésem, hogy még mi odafent aludtunk az éjszaka, már akinek sikerült, ő ezen agyalt, és hívogatta az embereit, hogy kiderítsen valamit. Valószínűleg semmi eredményt nem sikerült elérnie, ugyanis akkor már biztosan elmondta volna így, ittasan. 

Ahogy hallgattam a többiek eszmefuttatását, egyre inkább háttérbe szorultak a hangok. Kezdtem álmosodni, miközben folyamatosan szorosabbra húztam magamon a pokrócot. Elég gyorsan elment a kedvem a szórakozástól, és már többnyire csak a gondolataimmal voltam elfoglalva, vagyis lassan már azokkal sem annyira. A szemeim minden pislogásnál nehezebben nyíltak ki. Elfeküdtem a deszkán, és könnyedén Allena combjára helyeztem fejemet, néhány perccel később pedig elszenderedtem.

Fogalmam sincs mennyit aludhattam, de arra ébredtem, hogy valaki eltűrte az arcomba omló tincseimet. Egy puha, mégis kissé nehézkes ujjat éreztem bőrömön, ahogy finoman simogatott. Alig mertem kinyitni a szemeimet, igazából nem is akartam. Tudtam, hogy ki az, aki mellettem fekszik, csak sokkal inkább képtelen voltam hinni józan eszemnek. Úgy tettem, mintha csak álmomban nyújtózkodnék, és óvatosan felé fordultam, hogy szembe lehessünk egymással.  Látszólag ő sem bánta a kialakult helyzetet. Kezét megpihentette derekamon, én pedig lopva kinyitottam szememet, és belefutottam álmoskás tekintetébe. Finoman elmosolyodott, aztán ismét az alvásra koncentrálva úgy tettünk, mintha mi sem történt volna…