2014. február 15., szombat

8. fejezet

Még mindig rettenetes módon forrtak az indulataim. Nem tudtam, és nem is akartam belenyugodni, hogy Naomi mellett kell villognom az elkövetkezendő hetekben. Ezt még anya sem kérheti tőlem. Felőlem aztán ő mutogathatja magát a szülei társaságában, de hogy én ebből kimaradok az teljesen biztos. 
Néhány órás hosszadalmas puffogás után erőt vettem magamon, és neki kezdtem a készülődésnek. Hajat mostam, és rendbe tettem a sminkemet is, aztán kiválasztottam egy kényelmes szettet. Nem sokkal 8 óra után indultam meg otthonról. Valójában nem volt sok hangulatom elmenni, viszont a szobámban sem volt kedvem egyedül durrogni. Így inkább, még ha nem is vagyok kíváncsi Colton újabb fondorlatos agyszüleményeire, kimozdulok a négy fal közül.
A városra lassan leszállt a sötétség. Az égi uralmat pedig már kezdte átvenni a hold. A köztéri lámpákat felkapcsolták, azok adtak megvilágítást a forgalmas holkbrooki éjszakának. Ez a legveszélyesebb időszaka ennek a helynek. Ha az éj felváltja a nappalt, az emberek ledobják az álarcukat, és könyörtelenül indítják el hadjáratukat egymás ellen. Néhányan roppant félelmetesek. Minden eszközt megragadnak céljaik eléréséhez. Ők a legveszélyesebbek… mert soha sem tudod mire számíthatsz tőlük. 
A Hook bár előtt fékezett le az autóm. Páran dohányoztak az épület előtt, míg a jobb oldalán hosszú sor kígyózott a bejutásra vágyókkal. Nagy levegőt véve, táskámat magamhoz ragadva szálltam ki a kocsiból, és szét sem nézve indultam meg az ajtót elzáró biztonsági őr felé. Egy aprót biccentett mikor meglátott, majd egy lépéssel félreállt, ezzel szabad utat engedve nekem. A bárban már jókora tömeg összegyűlt mostanra a korai időpont ellenére. Mivel nem láttam egyetlen ismerőst sem, legalábbis olyat, akivel szívesen beszélgetnék, ezért a pultot rohamoztam meg, hogy kérhessek magamnak egy gin-tonikot. Az egyik székre felhelyezkedve kortyoltam bele italomba, mikor váratlanul Allena vágódott be mellém háttal a pultnak támaszkodva.
- Ezer éve, ugye? – mosolyodott el a lány utalva a számtalan, ezen a helyen eltöltött közös esténkre.
- A biztonsági még most is megismert – nevettem el magam visszagondolva a jelenetre – Hihetetlen, hogy ez a fazon még mindig itt dolgozik. Bár én a helyében be sem engedném magunkat.
- Most miért mondod? – harapott alsó ajkába szemérmetlenül – A bevételük negyedét nekünk köszönhették. 
- Vagyis inkább Coltonnak – helyesbítettem ki, mivel szinte mindent a fiú fizetett nekünk.
- Ohh – legyintett lazán bal kezével – Ne aggódj, még mindig ellátja őket bőven. Ha a bátyámon múlik, soha nem mennek csődbe.
- Most is itt van?
- Pár perce még láttam – nézett végig többször is a táncoló tömegen – Ismered, biztos összeszedett valami nőt – vonta meg a vállát, majd a kezemből kikapta italomat és egyszerre lehúzta a maradékot – Ebből még kettőt – emelte meg a poharat a pultosra sem pillantva.
- Westtel nem találkoztál egyébként? – kérdeztem olyan halkan amennyire csak tudtam. 
- Nem, még nem futottam össze vele – fordult felém most már teljes testével – De mi lenne ha most elfelejtenénk ezeket az unalmas fiúkat? – forgatta meg szemeit jócskán rájátszva, fejét egy másodpercre hátra billentve – Húzzunk bele inkább – nyújtotta át a nekem szánt gin-tonikot – Tudod… a régi idők emlékére.
Egy rövid ideig még haboztam, aztán az jutott eszembe, hogy hát miért is ne. Úgy is van most épp elég bajom, amiről szívesen megfeledkeznék, még ha csak egy éjszakára is. 
- Akkor… – vettem el a poharat a lánytól – Egészségünkre – koccintottam össze italunkat, majd egy kacsintás és némi kacér vihogás kíséretében húztam le egyetlen kortyra a tartalmát.
A következő körre nem kellett sokat várni, sőt az azt követőre sem. A harmadik után pedig már nem igazán tartottam számon hol is tartunk éppen. Csupán arra eszméltem fel, hogy Allena megragadta a karomat és behúzott a táncparkettre. Eleinte csak szégyenlősen billegtem egyik lábamról a másikra, majd ahogy egyre jobban a fejembe szállt az alkohol, annál jobban elengedtem magam. Vadul a hajamba túrtam és felhevülten tomboltam a kedvenc slágereimre. A homlokom már verejtékezett. Elsősorban a rengeteg ember okozta meleg miatt, másodsorban pedig valószínűleg sok szesztől. Kabátomat pajzánul incselkedve vonogattam le magamról egyáltalán nem elsietve a dolgot. Élveztem, ahogy az emberek bámulnak, és a férfiak elismerő pillantásokkal illetnek. A bőrdzsekit
végül a fejem felett pörgettem meg, majd hajítottam el a tömegbe. Aztán ezt látva hangosan felkiáltva ünnepeltem véghezvitt mozdulataimat. Egy idő után már semmi sem számított. Allenával kézen fogva ugráltunk a zene ritmusára és idiótábbnál idiótább képeket készítettünk a telefonjával, melyek közül egy vállalhatóbbat még fel is töltött az egyik közösségi oldalra. 
- Kimegyek a mosdóba – próbáltam túlkiabálni a zenét mutogatással illusztrálva, ha esetleg mégsem hallaná meg.
Bólintásával világossá tette, hogy megértette, aztán átvágva a tömegen igyekeztem a mellékhelyiség felé. Az emberek folyamatosan lökdösődtek, így jó párszor kibillentem az egyensúlyomból. Nem igazán foglalkoztam azzal kinek megyek neki, vagy kinek a lábára taposok rá. Szemeim előtt csupán a cél lebegett, hogy minél előbb eljussak a női részleghez. 
Az ajtót végül hatalmas lendülettel csaptam ki magam előtt, és a bent szépítkező lányokra fittyet sem hányva vonaglottam el az utolsó tükörhöz. Látva elkenődött rúzsomat és kissé lefolyt szempillaspirálomat úgy láttam jónak, ha én is kicsit rendbe szedem magam, már amennyire ez jelenlegi állapotomban lehetséges volt. 
Néhány perccel később miután a csapból kortyoltam egy kis vizet, indultam meg kifelé. Én sem tudom milyen indíttatásból, de úgy döntöttem megkerülöm inkább a tömeget, és a másik oldalról próbálok visszajutni Allenához. Lassan el is indultam alaposan koncentrálva, hogy ne essek hasra a saját lábamban. Azonban köszönhetően a csodálatos tájékozódási készségemnek valahogy mégis a helyiség pihenőrészlegében kötöttem ki. Telis-tele volt fekete bőrkanapékkal és dohányzóasztalokkal. A terem közepén pedig egy biliárdasztal foglalt helyet. A zene itt valamivel halkabban szólt, hogy az emberek normálisabban tudjanak beszélgetni egymással. Pár percig csak igyekeztem felmérni a terepet és ismerősök után kutakodni. Nem kellett sokáig keresgélnem, és azonnal kiszúrtam a nekem háttal álló Westet. Bal kezével a pultnak támaszkodva, míg jobb kezét zsebébe csúsztatva beszélgetett valakivel, akit teljes mértékben kitakart előlem. Gondolkodás nélkül indultam meg a fiú felé. Ma annyi minden történt velem, hogy jó lenne végre valakinek elmondani, és West mindig is nagyszerű hallgatóság volt. Ahogy közelítettem egyre inkább kezdett kirajzolódni előttem beszélgető partnere. Az ideg azonnal elöntött, legfőképpen akkor, amikor megláttam, hogy a lány kezét a csípőjére teszi, és közel hajolva a füléhez súg neki valamit. Nem voltam képes sokáig bámulni ezt a jelenetet. Valamilyen szinten összetört a Westbe fordított bizalmam. Őt gondoltam az egyetlen embernek, akivel őszinte lehetek. Erre most nyilvánosan enyeleg Naomival. Ebben a városban tényleg nincs egyetlen igaz ember sem. Sajnos be kell látnom még ő sem. Ekkor jutott eszembe egy furcsa, de talán teljesen valóságos gondolat. Ha mások így bánnak velem, akkor nekem miért kellene a jó lányt játszanom? Sokkal egyszerűbb lenne, ha én is engednék az indulataimnak, és hagynám, hogy a szívem helyett az eszem vezéreljen. Ha ők így, hát én is így…
Colton nem messze ült tőlem egy vadidegen nővel flörtölgetve. Odaléptem, és szó nélkül vettem el előle az italát.
- Szolgáld csak ki magad – kiáltott utánam, én pedig csak háttal neki megemeltem a poharat köszönetnyilvánításképpen.
Miközben kortyolgattam a scotch-t, ami a poharába volt töltve úgy haladtam el West és Naomi mellett, egészen véletlenül bal vállammal kicsit meglökve a fiú karját. Jól tudtam, hogy ezzel felhívom magamra a figyelmét, de eszem ágában sem volt beérni ennyivel. 
Kiszúrtam egy férfit nem messze tőlem. Egyenesen hozzá sétáltam kacéran somolyogva. A férfi észrevett. Elismerően végigmért, majd teljes testével felém fordult. Egészen közel hajoltam hozzá, jobb kezemet a nyakára helyezve, majd hozzásimulva kezdtem el a zene ritmusára lassan táncolni. 
Nem telhetett bele fél percbe sem, és már valaki át is kulcsolta szabad karomat, és egy határozott mozdulattal maga felé rántott.
- Elárulnád, hogy mégis mi az istent csinálsz ezzel a pasassal? – mélyesztette idegességtől izzó szemeit az enyémekbe.
- Pontosan ugyanazt, amit te azzal a szánalmas libával – utaltam a korábban látott jelenetre.
- Most féltékeny vagy? – vonta fel szemöldökét értetlenül, még mindig a karomat szorongatva.
- Te talán igen? – vigyorogtam elégedetten az arcába, amit ő egyáltalán nem vett jó néven – Ugyan már West. Nem kell többé elhitetned, hogy érdekellek. A családod az én segítségemmel se nyerné meg a választásokat.
- Miről beszélsz? – döbbent le, miközben lazított valamelyest fogásán – Te tényleg megőrültél, ha azt hiszed, csak ezért vagyok veled.
- Az lesz a legjobb, ha békén hagyjuk egymást – rántottam ki végül egy határozott mozdulattal karomat ujjai közül – Így legalább a szép emlékeink megmaradhatnak egymásról – vágtam szemrebbenés nélkül neki a kemény szavakat, aztán kiejtettem kezemből a poharat, amely pontosan kettőnk között csattant a földön, és hullott darabokra.
Arcomra erőltettem egy győzelemittas mosolyt, amivel legalább vele elhitethetem magabiztosságomat, aztán magára hagyva a lesokkolt fiút igyekeztem vissza a másik helyiségbe. Most boldognak kellene lennem. Örülnöm kéne, mert elértem a célomat. West azt hiszi, hogy nem érdekel többé, és mindezt úgy tudtam előadni, hogy közben erősnek mutattam magam. Pedig legbelül akárcsak a poharam, én is összetörtem. Nem egyszerű szembe nézni a valósággal, miszerint az egyetlen ember, akiben bízni tudtál átvert, és kihasznált. Üvöltözni tudnék mindenkivel, és legszívesebben minden mosolygó ember arcáról letörölném a vidámságot. Gyűlölöm a tehetetlenséget, és még inkább utálom, ha felültetnek. A méltóságomat talán sikerült megőrizni mások előtt, viszont saját magamat nem tudom becsapni, és a fájdalmat sem tudom eltüntetni. 
Talán egy éjszakára mégis. A pulthoz sétáltam, és kikértem magamnak még egy italt. Amíg várakoztam ujjaimmal türelmetlenül doboltam, majd amint a pultos kiadta, azonnal lehúztam az egészet. Ekkor éreztem, hogy belül szétzuhantam. Kellett néhány nagy levegőt vennem, hogy lenyeljem feltörni vágyó indulataimat. Aztán éreztem, hogy nem fog menni. Átvágva a tömegen rohantam a bár hátsó részlegébe, a lehető legeldugottabb pontjára. Kivágtam magam előtt egy lengőajtót, és egy sötét szobába érkezve csúsztam le háttal a falnak dőlve. Összegubózva rázkódott a testem, majd hirtelen utat törtek a könnyeim, és mint egy kisgyerek úgy kezdtem el zokogni. 
- Hé, hé. Mi történt? – lépett be valaki hozzám, aztán elém sétálva leguggolt előttem.
Noha arcát nem láttam a sötétben, hangjáról azonnal felismertem.
- Nincs szükségem a kárörvendésedre – makogtam tagoltam a szavakat – Beismerem, igazad volt. Elégedett vagy? – tartottam egy kis szünetet, aztán megelégeltem a jelenlétét – Most már tűnj innen, Colton.
- Nem akarlak bántani – helyezte zakóját a vállamra – Láttam mi történt. West egy igazi idióta, hogy ezt csinálja veled. Hidd el, én sem akartam, hogy igazam legyen – hajolt olyan közel, hogy éreztem forró leheletét.
A fejemet óvatosan megemeltem, és szembetaláltam magam sötétből kivillanó szemeivel. Ha belegebednék sem tudnám megmagyarázni következő tettemet. Hirtelen megszűntettem a köztünk lévő távolságot, és vadul szájon csókoltam Colton Lewingtont…

4 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁÁ..ez nem hiszem el......
    West nem csinálná ezt, ugye nem??
    Colton gonosz..tuti hogy ő keverte így a kártyákat
    Várom a folytatást..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:))
      A következő fejezetekben minden kiderül:) csütörtökön hozom is:)) Puszi, Mia

      Törlés
  2. Nagyon nagyon tetszik..várom a következőt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm:) ma délután érkezik a folytatás:) Puszi, Mia

      Törlés