2014. február 23., vasárnap

11. fejezet

Másnap reggel barátnőm mellett ébredtem. Tipikus csajos estét tartottunk. Filmet néztünk, amire szinte egyáltalán nem figyeltünk. Popcornt, és csokit ettünk, miközben megállás nélkül csak beszélgettünk. Töviről hegyire kiveséztük a West-témát is. Borzasztó lelkiismeret-furdalás gyötör még most. Allena azt javasolta ne mondjam el neki az igazat, mert azzal lendületből tönkre tennék minden esélyünket egy normális kapcsolatra. Szerinte meg tudjuk győzni Coltont, hogy tartsa titokban a köztünk történteket. Ha ügyesen játsszuk ki a kezünkben lévő lapokat, amik lássuk be nem sok jóra kecsegtetnek, akkor talán megegyezhetünk úgy, hogy mindenki jól járjon. A bátyjának is céljai vannak velem. Talán nem is kell olyan sokat tennem azért, hogy elégedett legyen. Egyelőre csak várunk, amíg Colton megteszi a kezdő lépést. Addig úgy sem fog semmit mondani Westnek. Annál ő sokkal okosabb. Ha kinyitja a száját, akkor engem már nem tud sakkban tartani, azzal pedig nem tudna semmire se menni. Neki addig jó, amíg a titkunk közöttünk marad, hiszen utána már nem tudna mivel fenyegetni ergo én semmit se tennék meg neki. Legalábbis ebben bízunk, és reméljük, hogy nem azt akarja elérni, hogy West megutáljon. 
- Siess már Lea – sürgetett meg mostanra már ezredjére barátnőm – Jelen körülmények között még mi sem késhetünk. Tudod… a kapitány senkire sem vár – állt türelmetlenül az autó nyitott ajtaja mellett.
- Semmi kedvem oda menni – nyavalyogtam ugyanazt a mondatot hajtogatva – Onnan még elmenekülni sem tudok, ha rosszra fordul a helyzet – ültem be végül mellé a hátsó ülésre.
- Dehogynem. Az óceán hatalmas – vihogott a rúzsát igazítva apró kézi tükrében.
- Ne mondj ilyeneket, mert a végén tényleg bevetem magam a cápák közé – nevettem fel keserűen, miközben a fejemben nem is tűnt annyira szörnyű ötletnek.
Igazság szerint egyetlen porcikám sem kívánta ezt a délutánt. Nyáron sűrűn tartanak ilyen yacht-partikat. A holkbrooki fiatalok elitebb részének a magja mind tiszteletét teszi ezen az eseményem. A buli kora délután kezdődik, és csupán éjfélkor kötünk ki újra a szárazföldön. Ezelőtt imádtam ezt a rendezvényt, mondhatni a kedvenceim közé tartozott, hiszen ki ne szeretne az óceán közepén bulizni egy luxushajón. Pillanatnyilag viszont a gondolatától is kiver a víz. Tíz órán keresztül össze leszek zárva Westtel, Naomival, na meg persze Coltonnal is. Hazudnék, ha azt mondanám nem félek. Konkrétan rettegek, azonban ezt próbálom minden erőmmel leplezni. Allena velem lesz, már ez is egy hatalmas nagy segítség, hogy nem kell egyedül átvészelnem ezt a rengeteg időt.
- Most is nagyon kitettek magukért – rángatott vissza barátnőm kijelentése a valóságba.
Ahogy a kikötő felé fordultam rögtön kiszúrtam a hatalmas yachtot, amin már most rengeteg ember tartózkodott, és még jó páran igyekeztek feljutni rá. A fedélzetre vezető út mellett néhány paparazzi is jelen volt reménykedve abban, megkapják a sztorijukat a holnapi cikkekhez. 
A gyomrom legalább hat bukfencet hányt, miközben kiszálltam az autóból. Kezemmel lejjebb húztam hófehér csipke anyagú egyrészes ruhám alját, hogy még véletlenül se kerüljek ez miatt kínos szituációba. Allenával egymásra pillantottunk, majd megindultunk a vörös szőnyegen a hajó irányába. Már most jó néhány ismerős arcot véltünk felfedezni a tömegben. Coltont sem volt nehéz észrevenni, aki a vízi jármű emeletén a korlátnak támaszkodva figyelte az éppen érkezőket. Természetesen minket is azonnal kiszúrt. Elégedetten vizslatva követte minden egyes lépésünket, amitől én csak még idegesebb lettem. Egy darabig csak megpróbáltam úgy tenni, mint akinek fel se tűnik a jelenléte, majd arcomra egy hatalmas mosolyt varázsolva lepleztem félelmemet. Nem akarom megadni neki azt az örömöt, hogy lássa kétségbeesésemet. Attól csak még inkább elbízná magát, és én egy másodpercig sem akarom, hogy élvezze kínlódásomat. 
Lassan felsétáltunk a pallón, aztán vidáman köszöngetve haladtunk a fedélzet közepe felé. A zene halkan szólt éppen csak annyira, hogy megadja a kellő hangulatot az eseménynek. Pincérek tucatjai járkáltak fel-alá különböző italokat, és ételeket felszolgálva a vendégeknek. Mint ahogy azt már megszokhattuk most is tökéletesen meg volt szervezve a legapróbb részletig minden. Az összes jelenlévő hófehér ruhában pompázott, ahogy azt a dress-code is előírja. Ahova csak a szem ellátott mindenfelé virágok díszelegtek a legjobb ízlés határait feszegetve. Az embernek valahogy jó kedve támad a látványtól.
- Úgy látom idén sem adták alább a színvonalat – értett egyet gondolatmenetemmel barátnőm is.
- Ezek szerint tavaly is itt voltál? – pillantottam rá, miközben egy pohár pezsgőt vettem el az egyik pincértől.
- Még szép – bólintott mosolyogva – Soha nem hagynám ki ezt a bulit. Bár tavaly elég unalmas volt nélkületek – húzta félre keserűen egy másodpercre a száját, aztán ismét felvillanyozódva folytatta – Persze a felhozatal akkor sem volt rossz – vezette végig a tekintetét egy előttünk elhaladó öltönyös úriemberen.
- Eszméletlen vagy – ráztam meg rosszallóan vigyorogva fejemet, azonban a szemeim rögtön megakadtak egy, a fedélzetre éppen most megérkező férfin, és gondolataim egyből elterelődtek Allena pasifalásáról.
Az elegánsan öltözött férfi tekintete is gyorsan megakadt rajtam. Látszólag ő is zavarba jött, mintha egyikünk sem számított volna arra, hogy összefutunk itt. Ezt vártuk… ettől féltem ennyire. 
Pár másodperces habozás után arca kivirult, és határozott léptekkel indult meg irányunkba. Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Annyira vonzott a kisugárzása, hogy külső szemlélőként biztosan egy idiótának néznek, amiért képtelen vagyok máshova figyelni. A magabiztos megjelenéséről valahogy áradt a lazaság is, ami már megszokott volt tőle. Fogalmam sincs, hogy csinálja ezt, de minden egyes alkalommal akaratom ellenére teljesen levesz a lábamról.
- Hölgyeim – torpant meg végül előttünk – Csodálatosan festetek – mondta udvariasságból, mire én csak még jobban elpirultam, ezért hogy leplezzem zavaromat egy pillanat alatt lehúztam a kezemben lévő pohár tartalmát.
- Nagyon kedves tőled West – legyintett mellettem barátnőm hanyagul – Nem kell a duma. Én már magatokra is hagylak titeket – kacsintott rám sejtelmesen – Úgy is van itt egy-két jelentkező, akiket kénytelen vagyok letesztelni – utalt arra, hogy felkeresi a rendezvény minden szempontból legkelendőbb férfiját.
Én csak vigyorogva figyeltem, ahogy italát szürcsölgetve halad az emberek között és keresi a tökéletes társaságot a mai napra. Közben végig éreztem, ahogy West tekintete szinte égeti napbarnított bőrömet. Óvatosan felé fordítottam fejemet, és abban a pillanatban beleütköztem ragyogó kék szemeibe, és finoman ívelődő ajkaiba. 
- Fura lehet hallani ezt pont tőlem, de jó újra itthon lenni – szólalt meg végül ő először – Akármennyire
is gyűlölök sok mindent, de van ami soha sem változik meg. Mindig lesz valami, ami Holkbrookhoz fog kötni – fogta meg bal kezemet, majd lassan összefonta ujjainkat.
- Ennek az őrült városnak is meg van a maga szépsége – értettem egyet vele, miközben minden egyes érintésétől libabőrös lett az egész testem. 
- Menjünk beljebb – bökött fejével a tömeg felé, én pedig magamra erőltetett határozottsággal követtem őt.
A következő órákban be kell vallanom nem túl sok minden történt. Többnyire West egykori focis haverjaival töltöttük az időnket. Megértem őt is. Régen találkoztak már. Biztos sok megbeszélnivalójuk van, ezért is igyekeztem jó képet vágni az egészhez, noha eluntam közben a fél életemet. Persze mindannyian megjegyezték többször is, mennyire örülnek, hogy újra együtt látnak minket. Egyikőjük sem volt ismeretlen számomra, hiszen minden alkalommal ott voltam a meccseiken szurkolni Westnek, és jó pár sportbálon is részt vettem barátom kísérőjeként, de nem mondanám, hogy az én társaságom lennének. Az idióta focis poénjaik közül egyet sem értettem, így csak szemeimmel Allenát keresve hallgattam a különféle történeteket.
- Micsoda felüdülés egymás mellett látni a kedvenc holkbrooki párocskámat – lépett közénk váratlanul a semmiből Colton – Egész eddig nem is tudtam mi hiányzott annyira az életemből. 
- Köszönjük – sandítottam rá szigorúan – Most hogy ezt megosztottad velünk már mehetsz is tovább másokat szórakoztatni – próbáltam minél előbb eltüntetni a közelünkből.
- Ne viccelj Lea, még csak most jöttem – került meg minket, hogy West mellé állhasson – Olyan régen beszéltem az én drága barátommal – dobta át bal kezét a vállán – Annyi mesélnivalóm lenne… szinte azt sem tudom hol kezdjem – kémlelt szarkasztikusan engem, miközben nekem igazán nehezemre esett leplezni undoromat.
Már éppen belekezdtem volna mondandómba, amit muszáj volt jól megfontolnom, mivel West is egyre inkább értetlenül figyelt engem, amikor Allena bukkant fel a tömegből.
- Lea, szükségem van a segítségedre – hadarta olyan zavarodottan, hogy fel se tűnt neki, hogy a bátyja is közöttünk van.
- Azt hiszem, te is visszakísérhetnéd a testvéredet az aktuális nőcskéjéhez – igyekeztem a szemeimmel mélyebb benyomást tenni rá, de ő szinte ügyet sem vetett rám.
- Majd utána, most gyere – fogta meg a kezemet, hogy elrángathasson olyan helyre, ahol kettesben lehetünk – Nézd, azt a férfit – mutatott a korlátnál álldogáló magas, borostás alakra.
- Mi van vele? – vizslattam végig barátnőmet sürgetve, mivel most valahogy jobban aggódom Colton miatt.
- Ő az, akivel a nyárköszöntőn voltam – motyogta folyamatosan őt méregetve – Aki el sem kérte a számomat az éjszaka után. 
- És akkor mi van? – tártam szét kezeimet, mivel egy mukkot sem értettem az egészből – Általában úgy is csak egyszeri alkalomra kellenek neked, nem? Mit vagy most úgy oda?
- Általában… - harapott bele sejtelmesen alsó ajkába – De ő annyival másabb volt, mint a többi. Érdeklődő volt, és figyelmes. Nem csak játékszerként tekintett rám.
- Nem értem a problémát – kulcsoltam csuklójára kezemet, hogy megállítsam folyamatos mozgolódását – Miért nem mész oda hozzá?
- Én nem futok egy férfi után sem – makacsolta meg magát, amitől legszívesebben homlokon csaptam volna – Eddig sem csináltam ezt, ezután sem fogom.
- Akkor mi a terved?
- Sétáljunk el mellette, mintha csak véletlenül futnánk össze – kapott le két poharat az egyik tálcáról, és az egyiket a kezembe nyomta.
- Felnőtt nő vagy, ne játszd már a szerelmes kamaszt – sóhajtottam szemeimet megforgatva.
- Egyszer kibírod – maradt határozott, és lassú léptekkel megindultunk a férfi irányába.
- De utána eltűnteted a bátyádat West közeléből – figyelmeztettem jelzésül finoman megbökve, hogy észrevegyen engem is, és ne csak kiszemeltjét.
- A szavamat adom – biztosított együttműködéséről, aztán óvatosan meglökve a férfi vállát tett úgy mikor felé fordult, mintha az egész találkozás váratlanul érné – Brad? Te vagy az? – játszotta el meglepettségét, amit nekem nehezemre esett komoly arckifejezéssel végignézni. 
Az említett személy reakciója azonban még engem is ledöbbentett. Jó pár másodpercig csak zavartan pislogott a lányra, mintha fogalma sem lenne arról ki áll vele szemben. Barátnőm egyik pillanatról a másikra kezdett el idegessé válni, és éreztem rajta, hogy lassan kezdene visszavonulót fújni a szerencsétlenül elsült akcióból.
- Elnézést – köszörülte meg a torkát végül, amikor magához tért a sokkból – Azt hiszem, összekevertem…
- Allena – ugrott be végre legnagyobb megkönnyebbülésemre a férfinak is a neve – Te vagy a pókeres srác kishúga, nem igaz?
- Hogy mondod? – pislogott hatalmasakat a mellettem álló lány, akinek önbecsülése lassan már az óceán fenekére süllyedt…

4 megjegyzés:

  1. Eszméletlenül jó :) SIess a következővel

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm!:) Igyekszem a folytatással:))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örülök neki hogy Colton még nem rontott el mindent és örülök neki Allenával is megint jóba vannak.
    Annak meg külön örülök hogy ilyen hamar tudtad hozni a következőt :)
    Nagyon várom a folytatást

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pár percen belül már fent is lesz az új rész:)) Puszi

      Törlés