2014. július 6., vasárnap

40. fejezet

Néhány napon belül másodszor kellett végignéznem, ahogy Coltont elviszik a rendőrök. Mindkét alkalommal egy fontos beszélgetés kellős közepén jelentek meg, és szakították meg a lehetőséget, hogy számomra rettentő lényeges információkat facsarjak ki a férfiból, aki látszólag minden esetben nyitott volt arra, hogy választ adjon kérdéseimre. 
Nem akartam azonnal a rendőrségre rohanni. Jobbnak láttam, ha távol maradok egyelőre és csak néhány órával később csatlakozom, amikor már tudnak értelmes hírekkel szolgálni. Ennek ellenére mégsem volt olyan egyszerű csinálni a dolgomat, és úgy tenni, mintha egyáltalán nem érdekelne az egész. Nagyon is kíváncsi voltam mi történhetett Coltonnal. Biztos, ami biztos alapon nagynénémnek és Allenának is kiadtam a parancsot, hogy fél óránként hívjanak fel helyzetjelentés gyanánt. Ez eddig kétszer valósult meg, de egyszer sem sikerült annál többet mondaniuk, hogy várnak a rendőrökre. Mindössze annyit tudtam, hogy a Lewington fiút éppen ismételten kihallgatták, mivel elfogták azt az embert, aki meghúzta a ravaszt, és ő Colton ellen vallott. Elmondta, hogy a férfi adott neki pénzt, hogy ölje meg Mr Wilsont és ami a felvételen is jól látszott, tőle kapta a fegyvert.
Elbizonytalanodtam. Többször is végigszáguldott a fejemben a gondolat, miszerint igazat mondott-e nekem. Rám nézett, és úgy állította, semmi köze az egészhez, és én abban a pillanatban el is hittem neki. Apa mindig azt tanította nekem, hogy az emberek szemében ott rejtőzik az igazság. Én láttam Colton íriszének mélységében, hogy csakis tisztaság bújt meg, lehetetlennek tartottam a hazugságot ebben a helyzetben. Azt észrevettem volna, és én elképzelni sem tudtam, hogy bűnös. Így már csak egy kérdés maradt… kinek állna szándékában hűvösre tenni a férfit? Sajnos nem ismerem Colton teljes múltját. Ötletem sincs kiknek tehetett keresztbe, kivel voltak komolyabb konfliktusai, kinek keseríthette meg annyira az életét, hogy egy embert ”feláldozzon” a bosszúhoz. Így szinte lehetetlen volt, hogy segíthessek neki.
Céltalanul bolyongtam a városban. Többször megállítottak az utcákon annak reményében, hátha tudok friss információkkal szolgálni a Lewington-botrányról. Kénytelen voltam elmondani több tucatszor, hogy ha érdekelne, akkor a rendőrségen lennék. Nyilván nem fogom vadidegeneknek elmesélni, majd’ meggebedek azért, hogy végre felhívjon valaki, vagy mennyire nehéz távol tartani magamat a kapitányságtól, ahol az események zajlanak. 
Igazából magam sem tudtam, mit is kellett volna tennem. Ilyen helyzetekben mindig Westet hívtam fel. Mindig ő volt az, akihez bármi nyűgöm-bajom volt, bátran fordulhattam. Mostanra azonban ez megváltozott. Egyrészt szakítottunk, semmi jogon nem várhattam el tőle, hogy hallgassa a problémáimat, másrészt pedig agybajt kapna abban a pillanatban, amint kiejteném a számon Colton nevét. Tehát ezt a verziót kénytelen voltam néhány másodperc alatt elvetni, aztán eszembe jutott valaki. Volt az életemben valaki, aki mindig mellettem állt. Bármit tettem, ő a szemembe mondta, ha rosszul cselekedtem, és soha nem vert még át. Elhatároztam, és lendületesen megindultam egy virágbolt irányába. Vettem egy gyönyörű csokor hortenziát, aztán kocsiba pattantam és most már céltudatosan haladtam az utakon.
Egy kicsit talán még gyomorgörcsöm is lett hirtelen. Bűntudat söpört végig bennem, mert akármennyire is szerettem, megfeledkeztem róla az utóbbi időkben, amire semmi mentségem nem lehetett. 
Leparkoltam egy szabad helyen, aztán megfontolt léptekkel közelítettem felé. Magas sarkú cipőmmel végigkopogtam a kikövezett ösvényen, és lehajtott fejjel róttam le tiszteletemet előtte. A síremlék csodálatos volt, noha én magam is tudtam, hogy ez nem anyának vagy éppen nekem volt köszönhető. Nem sűrűn látogattam el ide, amit már most rettenetesen bántam. Behelyeztem a csokrot az egyik márványvázába, majd szálanként elrendezgettem azt. Eleinte meglehetősen zavartan viselkedtem, aztán ahogyan telt az idő valahogy megkönnyebbültem, és ha lehet azt mondani, feloldódtam a társaságában. Tekintetem végigvezettem aranyszínű, íves betűkkel kiírt nevén, illetve azokon az évszámokon, amik az életét jelentették. Mutatóujjamat végighúztam rajtuk, majd végigsimítottam a fejtámlán is, mintha csak őt érintettem volna meg.
- Szia, Apa – köszörültem meg a torkomat, mikor halkan belevágtam mondandómba – Nem is tudom, hol kezdhetném. Először is rettenetesen sajnálom – próbáltam összeszedni gondolataimat, és nem komplett idiótának tűnni – Emlékszem mindig azt mondtad nekem, hogy Rád bármikor számíthatok. Azt hiszem, most jött el az az idő, amikor úgy érzem csak Te maradtál nekem. Ismersz, nem szeretek panaszkodni másoknak, és nem akarok senkit sem fárasztani a gyerekes gondjaimmal, de tudom, hogy te még ezeket is szívesen hallgatod – kissé megakadtam, és azon tanakodtam, tényleg kimondjam-e hangosan azokat, amik bennem kavarognak – Annyira össze vagyok zavarodva. Úgy érzem a hullámok összecsapnak a fejem felett és félek, hogy belefulladok. Fogalmam sincsen arról, jól döntöttem-e. Westtel vége van – szippantottam bele a friss levegőbe, csakhogy ezzel is nyerjek néhány másodpercet magamnak – Attól tartok, nem csak őt, de magamat is átvertem. Mégis mi lelt engem? Az utóbbi napokban szüntelenül csak Colton körül forog az életem. Mindent amit teszek és mondok, azért csinálom, hogy őt védjem. Hát normális vagyok? – kezdtem egyre inkább belelendülni és kiönteni a szívemet Apának – Nem is értem, mit várok, hiszen ő Colton… az a srác, aki világ életében csak megvezetett, kihasznált és folyamatosan hazudott. Talán túl sok csöpögős filmet néztem, ha azt hiszem, megváltozott. Ahj – emeltem bal kezemet homlokomra, miközben megráztam a fejemet, és gúnyosan felhördültem magamon – Szánalmasan viselkedek, igazán megtanulhattam volna már a leckét. Te mondogattad állandóan, hogy túlságosan naiv vagyok, igaz? – kérdeztem vissza, mintha csak azt vártam volna, válaszoljon – Tudod, mire lenne most szükségem? – teltek meg a szemeim könnyekkel – Hogy megölelj, és azt mond, minden rendben lesz. Úgy hiányzol Apa…
Ebben a pillanatban tört el az a bizonyos mécses. Leültem a síremlék mellé elhelyezett rövid padra, és magamba roskadva zokogtam szinte már én sem tudtam miért. A szél lágyan lengedezni kezdett, éppen annyira, hogy végigsimítson arcomon. Talán csak én magyaráztam bele a butaságaimat, de úgy gondoltam, ez ő volt. Így bátorított és támogatott anélkül, hogy bármit is szólhatott volna hozzám. Az élet talán elvette tőlem, de mindig is az Apám marad, az a férfi, aki soha sem fog átverni, aki mindig mellettem lesz, örökre. 
Telefonom rezgésére eszméltem csak fel. Először gyorsan letöröltem az arcomról az elfolyt szempillaspirálomat, aztán fogadtam a hívást. Allena órás jelentése futott be hozzám, aki egy fél mondatomból leszűrte, hogy gond van. Mivel nem akartam elmondani neki hol vagyok, és hogy most öntöztem meg a növényeket a könnyeimmel, ezért megígértem neki, azonnal indulok a rendőrségre. 
- Köszönöm, hogy meghallgattál – álltam fel, miközben a sírt bámulva köszöntem el tőle – Ígérem, ezentúl sűrűbben fogok jönni hozzád – eresztettem el egy könnyed mosolyt, aztán átsétáltam a temető füves területén egészen az autómig. 
A folyamatos kocsikázást már borzasztóan untam, ráadásul egy kisebb koccanás okozta dugó miatt most kénytelen voltam legalább húsz perccel tovább vesztegelni a rekkenő hőségben. Mikor végre megérkeztem a kapitányságra a visszapillantó tükörben rendbe tettem a sminkemet, mivel nem akartam senkiben még a gyanú legkisebb szikráját sem felkelteni afelől, hogy sírtam, aztán táskámat magamhoz ragadva indultam meg az épület felé. 
Amennyire ez lehetséges volt jelen körülmények között, határozott próbáltam maradni. A rendőrség előtt most is több tucat riporter és fényképész nyomorgott, akiket néhány biztonsági igyekezett kordában tartani. Amint megláttak azonban elszabadult a pokol. Rögtön egy emberként indultak meg felém és legalább millió kérdést tettek fel egyszerre. Mindent tudni akartak, olyan dolgokat is, amikről én még csak nem is hallottam. Szerencsére a biztonságiak azonnal a segítségemre siettek, és az egyikük megragadott a karomnál fogva, úgy húzott be szó szerint az épületbe. 
Ha a kánikula magában nem lett volna elég, ez a szorult helyzet még inkább rásegített arra, hogy teljesen leverjen a víz. A kezemmel legyeztem magam folyamatosan, miközben a büfénél kértem magamnak egy jéghideg frissítőt, majd azzal a kezemben indultam meg a harmadik emeletre. A folyosón az egész Lewington család elkeseredett ábrázata fogadott. Cassidy a padon rostokolt látszólag teljesen magába zuhanva, míg férje folyamatosan a hátát simogatva próbálta megnyugtatni, amit felesége úgy tűnt, inkább csak rossz néven vett. Kezével percenként hessegette arrébb, miközben arca valóságos időzített bombaként gesztikulált, szinte köszönni is alig mertem neki. 
Allena egy pillanat alatt letámadott, és vonszolt jó pár méterrel távolabbra szüleitől. 
- Csak, hogy ideértél. Ezek ketten teljesen kiborítanak – suttogta hadarva, míg szemeivel megállás nélkül pásztázta a körülöttünk lézengőket.
- Aggódnak – próbáltam átlátni normálisan a helyzetet, ami magamból kiindulva nem volt túl bonyolult – Mi történt eddig? – érdeklődtem finoman.
- Jó formán semmit nem tudunk még – vonta meg a vállát, majd lecsúszott a mellettünk elhelyezett üres padra – Párhuzamosan hallgatják ki a bátyámat és azt a másik férfit, de szinte egyszer sem jöttek még ki.
- Lana is bent van?
- Igen – bólintott határozottan, aztán előhúzta a telefonját a zsebéből, hogy megnézhesse az időt – Négy órája rostokolunk itt, ennyi idő alatt egy egész hadseregből ki lehetne húzni az igazságot.
- Van egy olyan érzésem, hogy a vallatás hosszúsága csak Coltonnak kedvez…
- Hogy érted ezt?
- Ha gyorsan lezárnak, az annyit jelentene, hogy a bizonyítékok birtokában megvették a sztorit – magyaráztam nagynénémtől tanultakat kissé szlengesített formában – Viszont ha sokáig elnyújtják akkor még több részletet akarnak tudni, ami szerint még csak a gyanú fázisában állnak.
- Aha – nézett rám nem túl értelmes tekintettel, valószínűleg még mindig próbálta összetenni a fejében mindazt, amit az előbb közöltem vele – Még mindig úgy gondolod, hogy ártatlan?
Éppen csak szólásra nyitottam a számat, amikor meghallottuk az ajtó nyitását jelző berregő hangot. Néhány másodperccel később megjelent Lana egy rendőr társaságában, akik mögött Coltont vezették bilincsbe vert kézzel. Azonnal ráterelődött minden figyelmem, és úgy tűnt, ő is rögtön velem kereste a kontaktust. Szemeiben magabiztosságot láttam, ami kissé talán félelmet is keltett bennem, majd akármennyire is béna voltam az efféle dolgokban, de tisztán leszűrtem, hogy jelezni akart valamit. Egyetlen egy részét sem értettem. Folyamatosan a háta mögé bökött fejével, aztán pedig ledöntötte azt néhány pillanatra. Mindössze fél percünk volt erre a ”beszélgetésre”, ami az én szerencsétlenségem miatt ki sem tudott bontakozni. Óvatosan megráztam a fejemet, ezzel tudatva, nem fogtam fel semmit az egészből, aztán ismét megcsapta a fülemet ugyanaz a hang, mint nem sokkal ezelőtt. Erre Colton is hátrafordult egy rövid időre, és vele együtt én is odavezettem tekintetemet. Még az eddiginél is jobban levert a víz. Az egész testem megfagyott, és képtelen voltam leplezni sokkolt állapotomat. A férfi is azonnal kiszúrt, és sejtelmes mosolyra húzta száját, miközben megnyalta alsó ajkait. Megrettentem. Rögtön eszembe jutott minden, egy kósza pillanat alatt
száguldott végig a fejemben az egész szörnyűség, és legszívesebben zokogva hullottam volna össze a padlón. Próbáltam erősnek mutatni magam, mert nem akartam, hogy ez a barom elégedett lehessen, ezért kiálltam a párbajt, még ha kissé fátyolos pillantásokkal is. Amint elment előttem csak még idegesebbé váltam, mivel összeállt a kirakós minden darabja. Többé nem voltak kétségeim afelől, hogy ártatlan, a bűntudatom pedig azonnal ordítozni kezdett velem. Colton miattam kerülhet hosszú évekre a rácsok mögé…

10 megjegyzés:

  1. Kedves Mia!
    Ez nagyon megdöbbentő és sokkoló, ahogy az előző fejezetek is. Nem mondom, hogy kedveltem Westet, de mindig ott volt, a jófiú képében, B-tervként, ha Colton befuccsolna.
    Hú, nagyon izgalmas fejezet vég lett, nagyon varom már a folytatást!

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Maffia!
      Az első évad fináléja vészesen közeledik, és még mindig lesznek meglepetések!:)
      Puszillak, Mia

      Törlés
  2. Folytatást, de rögtön!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ígérem, már nem kell sokat várni:)

      Törlés
  3. Szia:) Itt egy kis meglepi: http://nemtudommilegyenacime.blogspot.hu/p/dijaim.html :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)
      Nagyon szépen köszönöm, igazán kedves tőled:)

      Törlés
  4. Drága Mia!
    Hmm, nagyon érdekes egy rész lett, főleg, mert egy olyan aranyos dologgal indított, mint a temetőben tett látogatás. Bevallom, amikor azt írtad, hogy indulás a virágbolt felé, én azt hittem az eladóval fog beszélgetni :') Úgy látszik, még nagyon reggel van, és későn rakom össze a kirakós darabjait. Viszont, a végére lehet, hogy belejöttem, ugyanis konkrét ötletem van a folytatást illetően. Vagyis az elkövetőt illetően. Az, aki Colton ellen vallott, nem más, mint a férfi, aki azon az elhagyatott vasútállomáson vagy hol bántani akarta Leát, nem?! Ezért van bűntudata, mert ha nem mennek el oda, ez sem történik meg... jaja :(
    Alig várom a folytatást, nagyon ügyes vagy <333
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Szerecsendio!:)
      Talán az kicsit morbid lett volna, ha a virágárus nénivel beszélné meg a problémáit.:D Rég óta szerettem volna egy ilyen jelenetet (mármint az Apukájával), és úgy éreztem, hogy itt a legmegfelelőbb alkalom, hiszen abban a pillanatban senki máshoz nem tudott volna fordulni.
      Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy igen, erről a férfiről van szó, aki megpróbálta megerőszakolni Leát. Rettenetes lehet ezzel a tudattal élni, és hogy hogyan fog cselekedni ezután a lány, a következi részben kiderül:)
      Puszillak, Mia

      Törlés
  5. Elképesztően jó a történeted!
    Hamar folytatást!
    Kérlek!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, igazán jól esik:)
      Ígérem, tényleg nem kell sokat várni. Már csak egy kis türelmet kérek Tőletek, sietek vele!
      Puszi, Mia

      Törlés