2014. január 24., péntek

Prológus

Fagyos hangulat egy forró nyári délutánon. Bármerre néz az ember, csak fekete ruhás alakokba ütközik. Egyesek arcán szomorúság fedezhető fel. Szemeikből könnyek hullanak, és sűrűn nyúlnak zsebkendőik után. Mások sötét napszemüveggel próbálják leplezni érdektelenségüket. Merev testtartással figyelik a fából faragott aranyozott koporsót, melyet a hatalmasra duzzadt tömeg gondosan körbeáll.
Mindenki tiszteletét tette az elhunyt utolsó útján. Az egész várost mélyen érintette a kormányzó hirtelen halála. Nem volt még idős, pár hónapja múlt 50. Az emberek szerették őt. Nem csak azért, mert békét tartott a város ellentétes pólusai között, hanem mert mindenkivel nyitott volt. Jól ismerte a lakosokat, és minden alkalommal kedvesen érdeklődött hogy létük felől.  Senki sem számított erre, habár nehéz heteket tudhattak maguk mögött. Éppen csak véget értek a választások, amit immáron negyedszerre zárt Mr. Cambell sikerrel. Az e körüli szokásos felfordulás mindig megviselte a férfit, de odáig soha sem fajult még, hogy a szervezete szívrohammal jelezzen túlterheltségéről.
Mrs. Cambell egyik kezét a koporsóra támasztva zokog. Hangja betölti az egész teret. Képtelen felfogni, hogy elveszítette férjét. Egyik pillanatban még boldogan mosolyognak egymásra, a következő percben pedig már remegő kézzel hívja a mentőket. Eszébe se jutott, hogy ilyen fiatalon megözvegyül majd. Csodálatos életük volt együtt, amelynek a gyümölcse egyetlen szem lányuk. Leanorának még csak lehetősége sem volt elbúcsúzni édesapjától. A diplomáját ünnepelte éppen a szaktársaival, amikor érkezett a szörnyű telefonhívás. Nem akarta elhinni, amit hall. Már csak három nap választotta volna el őket, hogy újra találkozhassanak. Féléve látták utoljára egymást. Mióta a főiskola miatt New Yorkba költözött nem sűrűn járt haza. Pedig szerette Holkbrookot, mindig is a szíve csücske volt.
Soha sem panaszkodhatott az életéről. Egy olyan szerető család tagja lehetett, amilyet csak igazán ritkán látni. Fantasztikus barátai voltak, akikre bármikor támaszkodhatott. Ballagás után ugyan megbeszélték, hogy tartani fogják a kapcsolatot, ám azonban ahogy ez lenni szokott más utakra sodorta őket a sors. A gimnáziumi évek alatt összetartó társaság most külön-külön, szétszóródva áll a temető zöldgyepének messze eső pontjain. Leanora rég nem hallott felőlük, sőt az is csoda, hogy egyáltalán megismeri őket. Egykori legjobb barátnőjét viszont azonnal kiszúrta. Óráját percenként bámulva várja, hogy véget érjen a szertartás. A lány bátyja öltönye nadrágzsebébe csúsztatta kezét, és csendben szemléli az eseményeket. Belé talán egy cseppnyivel több együttérzés szorult, mint gőgös húgába. A szüleik közvetlenül mögöttük állnak. Mrs. Lewington férjébe karolva billeg alig észrevehetően egyik lábáról a másikra. Talán már zsibbad a talpa a hosszan tartó ácsorgástól. Mindketten fontos emberek. Nem pazarolhatják a drága idejüket. Most sem véletlenül vannak itt. Ez a temetés olyan nekik, mint egy üzleti megbeszélés. Jól tudják, hogy tiszteletüket kell tenniük, különben a kormányzót gyászoló nép érzéketlennek tartaná őket. Ez pedig nem lenne túl jó ómen a hamarosan kezdődő újraválasztás előtt.
A Bowman család természetesen, ahogy az minden nyilvános megjelenésen lenni szokott, a helyszín másik oldalán helyezkedik el. Ezen már senki sem lepődik meg. Amióta világ a világ a két család mindent megtesz annak érdekében, hogy a másik fölé emelkedhessen. Ez már jóval a dédszülők előtti időkre vezethető vissza. Noha senki sem tudja, mi a hatalmas viszály pontos oka, utódaikba születésük napjától sulykolják, hogy óvakodni kell azoktól az emberektől. Sokszor olvasni a helyi napilap címlapján a folyamatos vitákról, és összeszólalkozásokról, melyek nagyban befolyásolják a közösség mindennapjait.
Talán ezért szerették ennyire Cambell kormányzót a város lakói. Ő volt az egyensúly a két hadakozó fél között. Soha sem tűrte meg a szócsatákat. Az egyetlen olyan személy, aki képes volt rendet teremteni közöttük. Az emberek féltek attól, hogyha valamelyik család kezébe kerülne a hatalom, akkor tényleges forradalom törne ki a két részre szakadó Holkbrook között. A temetés körüli felhajtásban azonban, a két egymással szemben álló felet leszámítva, még senkinek sem jutott eszébe, hogy legrosszabb rémálmuk most akár valósággá is válhat…

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ne haragudj, hogy ide írok, de valamiért rossz a chat..:/ A cserében benne vagyok már ki is tettelek!:)
    xxLexii

    UI: A rész nagyon jó lett, siess a következővel!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)
      Köszönöm a cserét, én is kiraktalak:) Igen, most vettem észre, hogy véletlenül lezártam a chatet, de már orvosoltam a problémát:)
      És nagyon szépen köszönöm:) igyekszem az első fejezettel:) Puszi, Mia

      Törlés
  2. Szia!

    Jó a történet, benne lennél egy cserében? :)
    Majd írj!
    xoi xo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)
      Nagyon köszönöm:) Természetesen mehet a csere, már kint is vagy nálam:)
      Puszi, Mia

      Törlés