tag:blogger.com,1999:blog-72046971556494550662024-02-07T21:06:38.080+01:00RoyalsAnonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.comBlogger65125tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-1867266400190794302016-01-30T17:06:00.000+01:002016-01-30T17:06:52.996+01:00II./ 16. fejezet<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<i><span style="font-family: "arial" , "sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Közelsége
melegséget árasztott. Csak ültünk szótlanul egymás mellett, mint két vadidegen,
de ebben az esetben a csend sokkal beszédesebb volt minden felesleges szónál. Ahogy
bámultam a hullámok morajlását, éreztem, hogy gondolataim messzire rohantak
tőlem, és azt kívántam, hogy hosszú ideig ne is térjenek vissza hozzám.
Egyetlen dolgot akartam, itt maradni. Vele akartam tölteni ezeknek a
másodperceknek a végtelenségét, még mielőtt a város szörnyű valósága magába nem
fojtana minket, csakúgy, mint az óceán háborgó hullámai. </span></i></div>
<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-family: "arial" , "sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Colton szokatlanul egyenletesen vette a levegőt, talán még neki is furcsa
lehetett, hogy mennyire nyugodt. Ahogy bámult a messzeségbe sok idő után talán
ő is először érezte szabadnak magát, szinte éreztem, ahogy elfelejt minden
gondot, és a pillanatnak élt, annak a pillanatnak, amit talán soha sem kapunk
vissza, a kettőnk pillanatait, azokat, amik csak a mieink, melyeket a sors
kegyetlenül elszakít tőlünk egyetlen másodperc alatt.</span></i></div>
<i></i><br />
<div style="text-align: justify;">
<i><i><span style="font-family: "arial" , "sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Gyakran eszembe jut, vajon miért azt szánták nekünk, amit. Miért nekünk kellett
megvívni ezeket a csatákat, miért nem másnak. Miért mi szenvedtük meg azt, amit
más is megszenvedhetett volna, vagy egész egyszerűen miért abba az emberbe
szeretünk bele, akit soha elképzelni sem tudtunk volna magunk mellett. Minden
alkalommal, minél mélyebben ásom bele magam ebbe a végtelennek tűnő ok-okozati
dilemmába, annál inkább válik még bonyolultabbá. Soha nem tudtam még
megfejteni, mit láttam egykor Westben és régen miért nem vettem észre Colton
emberi oldalát, azokat a tulajdonságait, amiket most éveken keresztül is
fejtegetnék. Miért nem vettem a fáradtságot, hogy továbblássak a zord külsőn,
és meglássam az igazi énjét. Miért pazaroltam az időt, amikor az így is kevés…
talán túlságosan is.</span></i></i></div>
<i>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-family: "arial" , "sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><br /></span></i></div>
</i><br />
<br />
<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Az eddigi vizsgálatok során négy áldozatot követelt a
holkbrooki robbanás, mely kora este rázta meg a városházát és közvetlen
környezetét. Több százan tüntettek az épület előtt, mikor az, eddig
tisztázatlan körülmények között, a levegőbe repült és porig égett. A tömegbe
repült romok több tucat embert megsebesítettek, jelen pillanatban mindannyiukat
a város központi kórházában ápolnak. Egyelőre pontos információink nincsenek
hányan tartózkodhattak az épületben a robbanás pillanatában…</span></div>
<span style="font-family: "arial" , "sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"></span><br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , "sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kapcsold már ki azt a szart, nem bírom tovább hallgatni – pöfékelte Allena
valószínűleg a készülék mellett ácsorgó Bradnak, aki egész eddig csak
mozdulatlanul állva figyelte a híreket.</span></span></div>
<span style="font-family: "arial" , "sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Engem éppen csak visszarángatott a valóságba a bemondó hangja, legjobb barátnőm
ripakodása pedig már teljesen kiűzte az álmot a szemeimből. Ahogy pislákolva
végigtekintettem a fehér folyosókon, kénytelen voltam rájönni, hogy még mindig
nem történt semmi. Ugyanott ültünk, ahol néhány órával ezelőtt, és ugyanúgy
egyikünk sem volt képes bármi okosat hozzáfűzni a történtekhez.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az egész olyan volt, mintha egyetlen másodperc leforgása alatt zajlott volna le.
Amint magamhoz tértem a robbanás után, már csak annyit láttam, hogy az óriási
lángok egymással versengve próbálták elérni az eget. A füsttől szinte levegőt
is alig bírtam venni, és az sem érdekelt különösebben, hogy a karom tele volt
üvegszilánkokkal, melyeket valószínűleg a robbanás orbitális ereje fúrt a
bőrömbe. Azt sem tudtam, mit csinálok, csak feltápászkodva a földről néztem
végig eszméletlen barátaimon. Tudtam, hogy jól voltak mindketten, viszont arról
fogalmam sem volt, hogy Vele mi történhetett. Mindössze annyit tudtam, hogy
odabent volt, amikor szétrepült az épület, és abban a pillanatban csak annyit
láttam, hogy az a földdel vált párhuzamossá. Esztelenül indultam meg a lángok
felé, ám a lendületem gyorsan alább hagyott, mivel az első lépés után éles
fájdalom nyílalt a bal lábamba, így az akkortájt megérkező tűzoltók gyorsan
lehagyták sánta tempómat. Az idő a rettentő hőség ellenére is, amit a lángok
árasztottak magukból, úgy tűnt, mintha jégbe fagyott volna, és én csak vártam
tehetetlenül, hogy történjen végre valami. Hagytam, hogy az események
pörögjenek körülöttem. Ordítások, rohanások, hosszú vízsugarak áramlása a
tűzcsóvák felé, miközben a szívem olyan nehézzé vált, mintha kővé változott
volna. Allena nem viselte ilyen jól elsőre, mint én. Legjobb barátnőm fogalmam
sem volt, mikor tért magához, de csak annyit láttam belőle, hogy bozontos
hajába túrva volt képtelen beazonosítani, amit lát és először talán fel sem
fogta, hogy a bátyja odabent volt. Valamivel határozottabban indult meg, mint
én a lángok irányába, de csak annyit vettem észre, hogy valaki megragadja a
karját és ő egyáltalán nem ellenkezve omlott bele zokogva Brad karjai közé. A
következő pillanatban mozdulatlanságom még inkább megrökönyödött, ugyanis egy
hordágyon hoztak az épület másik irányából két személyt, akik már nem láthatták
többé a napfényt. Nem bírtam tovább tartani magam, összecsuklottak alattam a
lábaim, és utat törve maguknak a könnyeim hömpölyögtek végig az arcomon.
Rettegtem attól, hogy odajönnek hozzánk, és behívnak minket a kórházba, hogy azonosítsuk
a testet…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Emlékeim rohanó záporából egy ajtócsapódás rázott vissza a kórház monoton falai
közé. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Négy orvos haladt el előttünk rohamléptekben pontosan abba az irányba, ahol
éppen Coltont műtötték az elmúlt órákban. Automatikusan pattantam fel a
kényelmetlen padról, mely eddig fekhelyemként szolgált és ráztam le magamról a
pokrócot, majd indultam el utánuk, mintha három méternél tovább tudnék jutni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Bassza meg – keltem ki magamból nem foglalkozva azzal, milyen szavakat
engedek meg magamnak, és rúgtam bele reflexből a fémajtóba, amit rögvest meg is
bánva hátráltam a többiekhez. – Órák óta odabent vannak, és egyetlen egy szót
sem hajlandóak mondani. Legalább nyolcan mentek be mióta itt vagyunk, nem
hiszem el, hogy egyik sem tud kijönni csak egy félmondatra, hogy
megnyugtassanak, minden rendben van – kiabáltam szerencsétlenekkel, akik
semmiről sem tehettek.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ha szétvered a lábad és üvöltözöl velünk, akkor sem lesz jobb – jegyezte meg
Allena, amitől csak még idegesebb lettem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hogy bírsz ilyen nyugodt lenni, amikor a bátyádat most hozták ki egy
darabokra hullott épületből? – tódultam meg felé, és már az sem érdekelt, ki
bámult meg minket.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Szerinted én nem vagyok ideges? – vont kérdőre szinte meg sem mozdulva eddigi
testhelyzetéből. – Lea, ti pár hete játsszátok a szerelmes gerlepárt, nekem 23
éve a bátyám – vágta felém érzéketlenül szavait, amire hirtelen képtelen voltam
bármit is reagálni, és nehezemre esett eldönteni, hogy ordibáljak vele vagy
csak szimplán vágjam képen.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Allena – döntött helyettem a falnak támaszkodó Brad, aki az elmúlt óráit a
rendőrségen volt kénytelen tölteni és csak nem régiben tudott csatlakozni hozzánk.
– Én megértem, hogy legalább egy napja nem volt alkalmad senkit sem
lealacsonyítóan kritizálni, de talán nem most és nem a legjobb barátnődön
kellene ezt bepótolni. Erőltesd meg magad, ne légy önző és gondolkodj – mondta
olyan nyugodtan megjegyzését, mintha az időjárásról beszélne egy kedves, idős
hölggyel, és nem Holkbrook leglobbanékonyabb teremtményével.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Isten lássa lelkem, ha most nem egy kórházban lennénk, én esküszöm, hogy… -
mordult felé még inkább felpaprikázott hangulatban, mint irányomba nem sokkal
ezelőtt, de nem volt lehetősége befejezni mondandóját, ugyanis váratlan vendég
érkezett a folyosó silány falai közé.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lana néni – indultam meg lendületesen irányába és vetettem egyenesen a karjai
közé magam. – Apa rendben van? – suttogtam kérdésemet kétségbeesetten fülébe,
olyan minimális hangerővel, hogy éppen csak hallhatta.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Persze, de borzasztóan aggódik miattatok – húzódott el kissé tőlem, majd két
kezével közrefogta arcomat. – Legközelebb legalább üzenjetek, Prücsök, hogy
tudjuk, jól vagytok.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Colton még odabent van – homályosodtak el szemeim a könnyfátyoltól, de
erősnek kellett maradnom, nem engedhettem, hogy utat törjenek maguknak. –
Semmit nem mondanak róla, órák óta bent van – motyogtam, mire ő csak meggyötört
tekintettel puszilta meg a homlokomat, majd nézett a hátam mögé barátaim felé.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ne aggódjatok, Colton kemény, mint a szikla, ő az utolsó ember, aki hagyná,
hogy egy robbanás megártson neki – kacsintott rám olyan lelkesítően, hogy egy
pillanatra még én is elhittem minden egyes szavát.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Éppen csak visszaindultunk a többiekhez, hogy tovább számolhassuk a kínzóan
lassan pergő másodpercek sokaságát, amikor egy magas férfi lépett ki az ajtón.
Őszre fakult bozontos hajába túrva sóhajtott egyet, majd közelebb lépett
hozzánk, mire mindannyian egy emberként pattantunk közvetlenül elé és
megfeszülten vártuk, hogy végre mondjon valamit.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nos, ha jól sejtem, Önök Mr Lewington hozzátartozói – húzta az időt, aminél
éreztem, hogy barátnőmben már fogalmazódik egy újabb szellemes megnyilvánulás,
de rögtön láttam, amint Brad vállára tette, mi több, szinte csapta a kezét,
hogy ennek nem itt van a helye. – A fiatalember túl van a nehezén, de sajnos… -
ennél a pontnál veszítettem el a fonalat.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Semmi más nem érdekelt abban a pillanat, csak és kizárólag az, hogy életben
volt. Egyetlen egy következményére nem voltam kíváncsi a történteknek, én
megelégedtem annyival, hogy nem veszítettem el. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Most rengeteg pihenésre van szüksége, de egyikük bemehet hozzá – hátrálva
indultam meg a padok felé, hogy helyet foglalhassak és türelmesen megvárjam,
hogy Allena kijöjjön tőle és elmondhassa, hogy van, amikor barátnőm fölém
lépett és felhúzott a székről. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Te menj be hozzá – mosolyodott el halványan, majd megszorította a kezemet. –
Azt hiszem, annál nagyobb támogatásra van most szüksége, minthogy azt mondjam
neki, szarul néz ki.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Köszönöm – motyogtam alig érthetően, majd ellépve tőlük indultam meg az orvos
után, aki kacskaringós folyosókon végigvezetve irányított el egészen a 452-es
számú szoba ajtajáig. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Szinte remegő kézzel nyomtam le a kilincset és léptem be a szürke félhomályba
öltözött helységbe. Colton mozdulatlanul feküdt a terem közepén egy ágyon és
körülötte legalább négy gép pityegett különböző időközönként. A csend azonban
még így is őrjítő volt, lépteim is bizonytalanok voltak, nem akartam megzavarni
a pihenésben, főleg úgy, hogy az orvos legalább hétszer a lelkemre kötötte,
hogy nem fogom felkavarni bármilyen külső információval. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Aludhatok közben egyet, és majd felébresztesz, ha ideértél? – törte meg
azonnal zavaromat, amin más szituációban gondolkodás nélkül nevettem volna és visszaszóltam
volna vissza fondorlatosat, ám jelen helyzetben csak megnyugodtam, hogy van
ereje tréfálkozni. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hittem, alszol, nem akartalak felébreszteni – magyaráztam ésszerű
logikával, miközben sokkal határozottabban érkeztem meg mellé, rövidebb idő
alatt, mint ahogy azt megjósolta. – Hogy vagy? – kérdeztem félénken, mire ő
felém fordította sebes arcát, mely több helyen is össze volt húzva kisebb
ragasztócsíkokkal. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem, voltam már jobban is – vonta meg óvatosan a vállát, amit
valószínűleg alaposan meg is bánt, mert azonnal hangosan felszisszent.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mit mondtak az orvosok? </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hogy megmondhatjátok annak az undorító féregnek, túl korán örült, megmaradok
– kacsintott rám szarkasztikus féloldalas mosolyával, amit én csak rosszalló
fejrázással tudtam értékelni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Én úgy féltem Colton – tördeltem ujjaimat zavartan, mire ő csak felemelve
kezét megfogta az enyémet és a megszokottnál szélesebb ágyon arrébb csúszva
húzott oda maga mellé.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Úgy ismersz, mint akit ilyen könnyen el lehet tenni láb alól? – simította meg
derekamat. – Egyébként is, a hegek manapság menőnek számítanak, nem? Ezek
szerint Vincentnek köszönhetsz egy elképesztően dögös pasit – vonta fel a
szemöldökét rám tekintve, mire legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna,
de tudtam, hogy ezzel nem segítenék a helyzetén, csupán még több fájdalmat
okoznék neki. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Sok helyen megmaradnak?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A hasamon, és a lábaimon akad pár égési sérülés, azt mondta a doki, hogy
azokat plasztikával el lehet tüntetni – horkantott fel szarkasztikusan a
szépészeti beavatkozás gondolatától is, - ez a pontja volt a beszélgetésnek,
amelyiknél ha lett volna annyi erőm valószínűleg képen vertem volna.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Megmentette az életed – emlékeztettem erélyes monológja után, mire csak
sóhajtott egyet, ami ebben az esetben az egyetértést jelentette. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Itt maradsz éjszakára? – váltott azonnal témát, amin alaposan meglepődtem,
nem gondoltam volna, hogy ilyet fog kérni tőlem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A világért sem mozdulnék el innen – pillantottam rá, majd óvatosan
megemelkedve úgy, hogy ne érjek a teste többi pontjához, megcsókoltam.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea – változott hangja sokkal komolyabbá, amitől éreztem, hogy most más fog
következni. – Ugye tudod, hogy ezzel hadüzenetet küldtek? Nem fog érdekelni
mostantól semmi sem, ki fogom csinálni ezt az alakot, és addig nem fogok
leállni, amíg el nem takarodik California állam közeléből is. Kerül, amibe
kerül, Brad lesz az új kormányzó.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Remélem, tisztában vagy azzal, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű – igyekeztem
megtartani gondolatait a realitás talaján, és lebeszélni arról, hogy bosszúból
cselekedjen. – Ehhez Vincentnek is lesz egy-két szava, de… - tartottam egy kis
szünetet, majd folytattam, hogy biztosítsam támogatásomról, – hogyan tudok
segíteni?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "arial" , sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kezdhetnétek azzal, hogy betörtök a házatokba és kiderítetek mindent, amit
Sylvia tud – tette nyilvánvalóvá azt a tényt, amit én is nagyon jól tudtam már,
hogy az a ház, többé már nem az otthonom…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-65095115092207544982015-08-20T15:54:00.003+02:002015-08-20T18:20:27.730+02:00II./ 15. fejezet<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Kora este már mindannyian megindultunk a város központjába.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; mso-ansi-language: HU; mso-bidi-language: AR-SA; mso-fareast-font-family: Calibri; mso-fareast-language: EN-US; mso-fareast-theme-font: minor-latin;"></span><br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; mso-ansi-language: HU; mso-bidi-language: AR-SA; mso-fareast-font-family: Calibri; mso-fareast-language: EN-US; mso-fareast-theme-font: minor-latin;"><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Miután Naomi visszavonulva elhagyta a birtokot távol tartva magát ezzel a
fortyogó Allenától még jó pár óránkba telt, hogy a lányt meggyőzzük afelől, nem
is olyan rossz dolog, hogy mellettünk áll a Wilson család. Coltonnak igaza
volt, és kénytelenek voltunk mi is ehhez tartani magunkat, nem engedhettük meg
jelen helyzetben, hogy bárkinek a segítségét visszautasítsuk. Szükségünk volt a
neves támogatókra a hátunk mögött, és ha ehhez jó arcot kellett vágnunk
Naomihoz, akkor ezt is megtesszük. Pár hosszas fejmosás után, amit a két
politikusunk tartott nekünk délután, lassacskán már én is kezdtem azt gondolni,
hogy Allenát meggyőzték igazukról. Jobban végigértékelve az érveket pedig,
Naomi nem sokat tudott volna ártani nekünk, legalábbis anélkül nem, hogy utána
tönkre ne tegyük a hírnevét, hiszen még mindig a kezünkben volt az aduász, amit
csakis magának köszönhetett, bármikor nyilvánosságra hozhattuk, hogy mit akart
tenni Coltonnal, ő pedig túlságosan is jól ismert minket ahhoz, hogy tudja,
szemrebbenés nélkül megtettük volna. </span></span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; mso-ansi-language: HU; mso-bidi-language: AR-SA; mso-fareast-font-family: Calibri; mso-fareast-language: EN-US; mso-fareast-theme-font: minor-latin;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Természetesen a Blemont házhoz tartottunk, melynek óriási báltermében tartotta visszatérő
partiját Vincent. Gondoskodott róla, hogy a város színe-java, beleértve ebbe
régi főtámogatóit is jelen legyenek. A rendezvény előtt azonban egy gyors
kitérőt terveztünk a városházára, mivel roppant mód kíváncsiak voltunk, milyen
károkat okozott eddig a rendszerben. Tegnap már hallottuk hírét, hogy Apa két
egykori miniszterét lefokozták, egyiküket pedig kirúgták annak gyanánt, hogy
beférjenek Vincent emberei is a közigazgatásba. Okosan, hátulról megkerülve az
ideiglenesen kormányzó polgármestert sikerült ezt véghezvinnie, mi pedig minél
gyorsabban meg akartuk állítani a folyamatot, még mielőtt hatalmas leépítések
kezdődtek volna meg. Colton szerint az ott dolgozók megrettentek a kialakult
helyzettől, többen féltik az állásukat, ezért számos ember hódolt már be neki.
Bizonyos szinten megértem őket, hiszen a megélhetésük függött ettől, a
családjaikat pedig nem sodorhatták nehéz helyzetbe, illetve Vincent sem egy
angyali ábrázatú fazon. Meg van a kellő tekintélye ahhoz, hogy elérje a
céljait, csak egy dologgal nem számolt… ő nem élte végig ezekkel az emberekkel
az elmúlt éveket, fogalma sincs arról, kik dolgoznának neki, egyáltalán nem
ismeri őket. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért álltunk meg? – zökkentett vissza gondolatmenetemből legjobb barátnőm
hangja.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Forgalmi dugó, az egész sugárút lebénult – magyarázta kérdésére a sofőr kissé
hátrafordulva. – Azt hiszem, egy-két órás csúszással számolniuk kell.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nagyszerű – vette tudomásul a szőke hajú lány, aki karba font kézzel csaknem
megsértődve, hátradőlve bámult ki az ablakon. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Valamiért nem sajnálom, hogy kevesebbet kell anyám és annak a szánalmas
féregnek a képét néznem – jegyeztem meg a nyilvánvalót, ami egyiküket sem
lephette meg túlzottan.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem is értem, miért erőltetjük annyira ezt az egész estét. Maradtunk volna
otthon és bontottunk volna meg egy üveg bort – ismételte el mostanra már
legalább hatodjára. – Ezt a dugót is megúszhattuk volna.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Bradet támogatjuk, Allena – mondtam egy halványabban ingerültebben, mint
kellett volna. – Ha ehhez egész este jó pofát kell vágnunk, akkor megtesszük,
mindannyian – hangsúlyoztam ki az utolsó szót erőteljesen barátnőmre pislantva,
aki csak egy aprót bólintva jelezte, hogy megértette.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy múltak felettünk az óráknak tűnő percek, Colton másodpercenként az óráját
ellenőrizte, Brad idegesen dobolt a lábával, míg Allena folyamatosan hangosan
sóhajtozva jelezte, mennyire unatkozik, én pedig igyekeztem figyelmen kívül
hagyni ezeket a már-már bosszantóvá váló cselekvéseket, és türelmesen várni,
hogy végre meginduljon a forgalom, ám az pechemre nem akart eleget tenni
elvárásaimnak.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Menjünk gyalog – szólalt meg körülbelül félóra után Colton. – A városháza nincs
annyira messze, és legalább addig is megy az idő, nem egyhelyben ücsörgünk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Csak utánad – mutattam a férfinek, aki kisegített az autóból, majd a
barátaink előtt haladva szlalomoztunk a véget nem érőnek látszó kocsisorok
között.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Bevallom, valamelyest közel álltam ahhoz, hogy megsüketüljek, mivel a sofőrök
is kezdték elveszíteni a hidegvérüket, és egyre többüknek tapadt rá a tenyere a
dudára, ami betöltötte az egész utat. Egy darabig azt sem nagyon értettem,
miért nem mehettünk le a járdára, aztán rádöbbentem, hogy Colton már előbb
láthatta, hogy emberek sokasága állt tömött oszlopokban egymás hegyén-hátán, és
szüntelen bámultak előre. Amint előre pillantgattam feltűnt, hogy a tömeg nem
hogy fogyott volna, hanem csak egyre sűrűbb lett, és a városházához közelítve
pedig már a hangjuk is megérkezett. A hatalmas transzparensektől nem sok mindent
láthattunk az épületből, viszont Coltont természetesen ez nem fékezte meg, sőt
csak jobban felingerelte, és nyilvánvalóvá tette, hogy tudni akarta mi a fene
folyik itt. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ott van – üvöltötte egy férfi a tömegből, mire emberek tucatjai kapták
egyenesen felénk a fejünket, aztán pár másodperces hatásszünet után indultak meg
felénk, mint egy megvadult csorda. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi a…? – kezdett volna bele Colton szentségelésébe, de nem volt ideje
befejezni ugyanis minden irányból éles kiabálások szálltak felénk, amikből alig
tudtam kiszűrni néhány értelmes mondatot.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Többnyire olyan vádakkal illették a családjainkat, hogy elvesszük az emberek
munkahelyét, kisemmizzük őket és saját számlánkra hajtjuk a pénzüket.
Köpni-nyelni alig tudtam, és őszintén teljesen eltávolodott tőlem a világ.
Ahogyan lökdösött a tömeg, nehezemre esett a saját lábamon megállni, és sokszor
csak Colton segítségével tudtam talpon maradni. Levert a víz, és elképzelni sem
tudtam, honnan a csudából szedték ezeket az emberek. Valójában némi sejtésem
persze akadt, csak az nem fért a fejembe, hogyan volt képes valaki ennyire gyorsan
ellenünk fordítani ilyen sok embert.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Hirtelen éreztem egy erős rántást, amely mint később rájöttem Coltontól
származott, aki visszanyerve tiszta látásomat törte maga előtt az utat
határozott mozdulatokkal. Nem volt a legegyszerűbb eljátszani, hogy nem ijedtem
meg. Valójában totálisan bepánikoltam, és szívem szerint üvöltöztem volna
azokkal az emberekkel, akik most bántják a családjainkat. A legfájóbb az
egészben az volt, amikor olyanok szemében láttam haragot és a csalódottságot,
akik nemrég még a legfőbb támogatóink voltak, akikkel szinte együtt nőttem fel,
akiknek az apám munkahelyeket teremtett, és tisztán emlékeztem, hogy közülük
többen is jártak korábban a házunkban, és apa egytől egyig mindenkinek
megoldotta a problémáit. Mit mondhatott nekik ez a féreg, hogy ezeket mind
elfelejtsék, és ilyen csúnyán ellenünk forduljanak? Mégis mit…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint végre sikerült bejutnunk a városházára és így némi levegőhöz jutni, riadt
tekintettel néztem vissza a feldühödött tömegre és zilálva olvastam a
transzparensek szövegeit.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kinyírom ezt a mocskot – sziszegte Colton a fogai között, miközben két
kezével végigsimított felkaromon, ezzel valamelyest megnyugtatva engem. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez mostantól háború – bámultam az embereket, majd megfordultam, hogy a barátaimra
nézzek. – Innentől kezdve nincs kegyelem – meredtem rájuk, és éreztem, ahogy
testem minden porcikáját elönti az erő, melyet az adrenalin lökött belém. –
Felvesszük a kesztyűt, és nem fogjuk megválogatni az eszközöket.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Eddig játszadoztunk, ezt most már a valóság – biztosított támogatásáról
legjobb barátnőm, és rajta is ugyanazt az elszántságot láttam, mint
mindannyiunkban.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hol van Brad? – hívta fel figyelmünket a hiányára Colton, mire őt keresve
forgolódni kezdtem, és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy kint hagytuk,
de tisztán emlékeztem, hogy bejött velünk. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Alig telt bele fél percbe, mire hangos üvöltözések moraja szűrődött ki az egyik
irodából, majd éppen csak megindultunk volna Colton után a folyosón, mikor egy
szinte már őrjöngéshez közel álló Brad száguldott ki az irodából. Mindhárman
megtorpantunk és vártuk volna, hogy mondjon végre valamit, de csak zihálva állt
előttünk és láttam, hogy a szemei szinte izzottak a méregtől. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Megtettem pár lépést irányába és a mellkasára helyeztem tenyeremet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ne zárj ki minket – sugalltam felé magabiztosan, de éreztem, hogy ezzel nem
sikerült túlzottan visszazökkenteni, de erre a mondatomra Colton már magával is
hívta, hogy négyszemközt beszélhessen vele. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Soha életemben nem gondoltam volna, hogy ez a szó el fogja hagyni a számat,
de őszintén sajnálom most Bradet – lepett meg valójában engem is
kijelentésével. – Mindent megpróbál, hogy édesapátok nyomdokaiba léphessen, és
erre ez a görény egyetlen szempillantás alatt keresztbetesz neki.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- …és a legszörnyűbb az egészben, hogy az anyám szívélyesen asszisztál mindehhez
– mormogtam az orrom alatt, amire Allena sem tudott mit reagálni hirtelen.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Azzal még megbarátkozik az ember, hogy küzdenie kell. Ez együtt jár az élettel,
hiszen senkinek sem könnyíti meg a sors a helyzetét. Gyerekkorunk óta kísérnek
minket ezek a lépcsőfokok, mindössze az idő múlásával ezek egyre magasabban
tárulnak elénk. Azt viszont soha nem gondoltam volna, hogy egyszer az a személy
okozza a legnagyobb fájdalmat, aki ott volt velem életem legelső pillanataiban
is. Képes támogatni valakit, aki a barátaimat, a testvéremet gyalázza és
járatja le, csupán abba nem gondol bele, hogy ezzel engem bánt</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gyertek, a hátsó bejáraton ki tudunk menni – szóltak a folyosó túlsó végéről
a többiek, mire Allenával egyszerre bandukoltunk a fiúk felé. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egyikünk sem szólt egyetlen szót sem, így könnyen hallhatóvá váltak a
vízhangként követő lépések. Gyanúsan pillantgattunk a hátunk mögé, de senkit
sem láttunk a kacskaringós folyosókon, mire nem meglepő módon Colton volt az
első, aki nem volt hajlandó játszadozni és egész egyszerűen csak megindult
visszafelé. Engem a lábaim automatikusan vittek a saroknál megtorpanó férfi
felé, és már csak annyit láttam, hogy egy símaszkot viselő alak nézett
egyenesen farkasszemet velünk, majd megemelte a kezét, és a tárgyat, amit eddig
csak görcsösen szorongatott a kezében most feltűnően nyomott össze.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Bassza meg, ez bomba – üvöltötte el magát Colton, és mire ezt kimondta az alak
kiugrott az ablakon. – Tűnés – szorította meg a karomat olyan erősen, mint még
soha senki ezelőtt, és egy határozott rántással indított meg a kijárat felé. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Allena és Brad egy és ugyanazon pillanatban rohantak előttünk abban a bénító
tudatlanságban, hogy egyikünknek sem volt csak fogalma sem róla, hány
másodpercünk lehetett a kijutásra. Az adrenalin kizárta a világot és képtelen voltam
gondolkozni, csupán egyetlen dolog villogott a fejemben szirénaszerűen, nem
halhattunk meg, így nem érhetett véget a játék. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Colton szinte észre sem vettem olyan hirtelenséggel tűnt el mellőlem, mint egy
fél pillanatos oldalra tekintésből kiderült, az egyik irodába üvöltött be éppen
csak meg sem állva figyelmeztetni a bentieket.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea, menj már az istenért – üvöltött rám olyan szigorúan, hogy eszembe se
jutott ellent mondani neki, és a tőlünk pár méterre tudatomban csak egyre szükölő
ajtó felé közeledtem, amin éppen most rontott ki Allena és Brad.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hol a bátyám?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Erre azonnal én is magam mögé pillantottam, mivel egészen eddig én is úgy
hittem, csak pár méterre volt lemaradva tőlem, de most sehol sem volt, és
kétségbeesetten tódultam meg vissza az épület irányába.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Eszedbe ne jusson vissza menni – rántott vissza Brad keményen rám rivallva,
mire én próbálva kibújni szorítása alól rángatóztam, mint egy értetlen
kisgyerek.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Bent van, meg kell keresnem – harsogtam rá, de amint kimondtam addigra egy
elképesztően éles dörrenés rázta meg a várost és mire észbe kaptunk a keletkező
löket mindannyiunkat a földre söpörve tudatosította bennünk, hogy van, amivel
még mi sem vagyunk képesek felvenni a versenyt…</span></div>
</span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-32419771795221187832015-02-04T12:17:00.002+01:002015-02-04T12:17:58.287+01:00II./ 14. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Úgy éreztem, szükségem volt a környezetváltozásra, és
erre Brad birtoka tökéletes választásnak tűnt.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az elmúlt négy napomat semmi mással nem töltöttem csak mindentől távol
próbáltam feltölteni, és felkészíteni magam az előttünk álló időre. Ahogy már
lassan kezdtem megszokni, a mai reggel is a felkelő nap sugaraira ébredtem.
Ezúttal Colton nem tudta velem tölteni az éjszakát egy fontos Lewington-féle
családi perpatvar miatt, de ez sem akadályozott meg abban, hogy köntösömben
kicsoszogjak a hatalmas verandára és leüljek a fából készült hintaágyra, majd
lábaimat felhúzva magam elé fogyasszam el a reggeli kávémat. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A hűvös szellő átjárta minden porcikámat jelezve ezzel, hogy közeledik az ősz.
A napsugarak azonban még utat törtek a kissé borús felhők között és beragyogva
az elém táruló domborzat minden zugát kápráztattak el. Emlékeimben azonnal
felelevenült a tegnap délután gondtalanságot megjátszó pillanatai. Coltonnal
lóhátra pattanva jártuk be a terebélyes birtokot. Órákon keresztül vágtattunk
az erdő széli pusztaságon, nem foglalkozva semmi mással, csak magunkkal.
Egyetlen tabu téma volt, és ez mindkettőnk számára egyértelművé vált az első
pillanattól. Nem akartuk elrontani a napunkat a jövő aggályaival, egyszerűen
csak a jelenben akartunk élni, és közelebb kerülni egymáshoz, hiszen még
kapcsolatunk első fázisában járva, szükségünk volt arra, hogy kettesben
lehessünk és megerősítsük azt, amink van.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Jó reggelt – köszöntött Brad kilépve a házból ezzel engem visszarángatva a
jelenbe. – Azt hittem, még alszol, szinte csak lábujjhegyen mertem közlekedni –
fészkelte be magát közvetlenül mellém.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Már régen felébredtem – motyogtam a messzeségbe, aztán a néhány másodpercre
beállt csendet törtem meg, amint feléfordítottam fejemet. – Nem tudom eléggé
megköszönni. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Erre valók a testvérek, nem? – csúsztatta kézfejét az enyémre, és már nem is
tűnt annyira irreálisnak ez a szó.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Igazából mindig is vágytam egy bátyra – kezdtem bele féltve őrzött
vallomásomba. – Aki ott van mellettem akkor is, ha a suliban mindenki ellenem
fordul, aki kiáll mellettem, amikor már senki sem, és aki megvéd, ha bántanak.
Mióta felbukkantál az életemben, valójában bele sem gondoltam, de mindig úgy viselkedtél
velem. Nagy előnyöd volt, hiszen mindenről tudtál – mosolyodtam el, ahogy azt ő
is tette. – Itt az ideje, hogy megháláljam a szeretetedet, és szétrúgjunk
néhány segget Campbell módra – nevettük el végül mindketten magunkat, aztán
Brad átrakta egyik kezét a vállamon, és magához húzott.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nekem van a legbelevalóbb kishúgom – fűzte hozzá még mindig az előbbi
mondatom hatása alatt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem, ebben Colton szívesen vitába szállna veled – utaltam legjobb
barátnőmre, mire a férfi kissé megrázkódott.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Allena bátor, de rengetegszer hagyja, hogy az indulatai irányítsák, és ez
meggyengíti – magyarázta, amit én csak figyelmesen hallgattam. – Olyan
apróságok miatt tudja megvívni sokszor élete harcát, aminek semmi értelme.
Bizonyos értelemben még gyerek, viszont akármennyire is el akarja ezt rejteni
mások elől, hatalmas szíve van, és akiket őszintén szeret, azokért bármit
megtenne. Megvan a magához való esze, csak képes rosszul mérlegelni, és nem
veszi észre, ha valaki úgy befolyásolja, ahogy azt ő szokta másokkal tenni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nagyon jól megfigyelted az elmúlt hónapokban – húzódtam el kissé tőle, hogy a
szemébe nézhessek.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Borzasztóan megbántam, amit műveltem vele – kapta el egy pillanatra
tekintetét, valószínűleg a bűntudat miatt. – Igyekszem jóvátenni, viszont
tudom, hogy nem felejt könnyen, és a becsülete sem engedi, hogy megbocsásson,
de…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- De fontossá vált neked – fejeztem be helyette a mondatát, mert tudtam, hogy
nem merte volna kereken kimondani. – Igaz?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem – sóhajtott, és bizonytalanul elnevette magát. – Akármikor képes
kihozni a sodromból, de ennek ellenére megértem őt – hallgatott el egy rövid
időre, azonban éreztem, hogy maradt még benne valami, amit nem akart nekem,
vagy talán magának sem bevallani. – De ezt majd az idő elrendezi, nem? Mi is egymásra
találtunk végül, úgy is mindent úgy fog alakítani a sors, ahogy az a legjobb.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Brad szavai engem is gondolkodásra ösztönöztek, viszont ez nem abba a görcsös
agyalásba fulladt, mint ami az elmúlt napokat jellemezte. Sokkal inkább
igyekeztem a pozitív részletekre összpontosítani, mindarra, amik bearanyozták
az életemet. Úgy éreztem, ezek fognak erőt adni a homályban, és csak az juttat
előrébb, ami megerősít. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gyere, mutatok neked valamit – állt fel hirtelen mellőlem, és engem fürkészve
várta, hogy ugyanígy tegyek én is. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nem kellett még egyszer kérni, azonnal feltápászkodtam a helyemről, és csak
csendben követtem a férfit, aki szürke pamutnadrágjában, és hófehér pólójában
vezetett végig a házon egészen az emelet egyik számomra eddig még rejtve maradt
szobájáig. Óvatosan lenyomta a kilincset és beinvitált egy látszólag
olvasóhelyiségnek tűnő kis részlegbe. Rengeteg könyv sorakozott a polcokon, amik
csak még egyértelműbbé tették, milyen művelt ember. Az üvegajtós szekrények
mögött számtalan érem és kupa sorakozott, amik kosárlabdás múltját
bizonyították, aztán bizonyítványok, oklevelek és számtalan neki értékkel bíró
relikviát véltem még felfedezni. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amíg én igyekeztem ezek által jobban megismerni, addig ő szüntelenül keresett
valamit az egyik kulccsal zárható pakkban. Amint szemeimmel haladtam tovább,
megakadt a tekintetem egy fotón. Először nem mertem hozzányúlni, nem tudtam,
hogy szabad-e, végül bátran leemeltem a polcról, hogy közelebbről is
megnézhessem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ő az édesanyád?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Igen – bólintott aprót, majd közelebb lépett hozzám. – Borzasztóan hiányzik.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért nem költözik ide ő is Holkbrookba?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugye csak viccelsz? – hördült fel kissé, mire jobban belegondolva rá kellett
jönnöm, mennyire buta kérdés is volt ez. – Akkora botrány lenne abból, ha anya
idejönne, hogy olyat még Holkbrook nem látott. Azok után, amit megtudtunk
Sylviáról, már ne is haragudj, de nem engedném, hogy betegye ide a lábát.
Tudom, mekkora lelki ereje van, de nem véletlenül tartott távol egész életemben
ettől a helytől – magyarázta meg, és teljes mértékben igazat kellett adnom
neki.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Annyira pocsék érzés, hogy a saját anyámról már én is a legrosszabbat tudom
csak feltételezni – fűztem hozzá, mire Brad megértő pillantásaival fejezte ki
együttérzését, aztán felemelte azt, amiért idejöttünk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nézd, ezek itt mi vagyunk – vett elő egy fényképet, - az első és egyetlen
közös képünk gyerekkorunkból. Azon a szilveszteren készült, amin először
találkoztunk – adta át a fotót, amit én meglepetten tanulmányozni kezdtem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Valójában túlságosan is erős lett volna közös képnek jellemezni, mindössze
annyi igaz ebből, hogy mindketten rajta voltunk. Elől én voltam apával, amint a
lábán állok, és így próbált táncolni velem, amint a háttérben egy kisfiú
szerepelt kezében egy ütött-kopott mackóval. Nem lehetett sokat látni az
arcából mindössze annyit, hogy félénken minket figyelt apával, és amíg mi
vidáman szórakoztunk, ő magányosan ácsorgott egymaga. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Istenem, Brad – emeltem rá tekintetemet, és a szívem szakadt meg. – Ez olyan
szörnyű – feledkeztem meg magamról és szorosan magamhoz húztam.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hosszú éveken keresztül a párnám alatt tartottam ezt a képet, és ábrándoztam
arról, hogy egyszer én is megismerhetlek titeket, és az apámmal lehetek –
motyogta halkan, miközben hangjában tisztán hallottam a megtörtséget, amit
igyekezett elrejteni előlem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Perceken keresztül nem voltam képes elengedni őt. Folyamatosan az járt a
fejemben, mennyire szörnyű lehetett neki így felnőni, hogy nem lehetett az
apjával. Már kiskorában szembesítették a rideg tényekkel, miért nem lehetett
velünk, és borzasztó volt azon gondolkodni, hogy ha csak sejtettem volna, hogy
van egy testvérem, mennyivel másabban alakulhatott volna az ő, vagy akár az én
életem is.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Úgy sajnálom – suttogtam halkan. – Ígérem, mostantól mindig itt leszek
melletted, és mindent bepótolunk, amit elvettek tőlünk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Braddel eltöltött bensőséges pillanatainkat a földszintről érkező ajtócsapódás
zavarta meg. Mindketten tudtuk ki lépett be a kúria előszobájába így
legfőképpen én vettem sietősre a lemenetelt, mivel roppantul kíváncsi voltam,
mi történt tegnap a Lewingtonok békés családi estjének nehezen nevezhető
vacsorán. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Colton, mit keres itt ez a nő? – torpantam meg azonnal a lépcső tetején,
amint megláttam kivel érkezett meg.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Csak hallgasd végig – sugalmazta felém nyugalmát, mivel jól érezte, hogy
szükségem van rá.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mindannyian tudjuk, hogy nem jöttem volna ide, ha nem lenne életbe vágóan
fontos – kezdett bele a sajátos határozottságával, amit én csak ellenszenvesen
méregetve őt hallgattam, miközben lassan sétáltam le az emeletről közelebb
hozzájuk. – Vincent mióta az eszemet tudom, mindent megtett, hogy tönkre tegyem
a családomat. Talán annyira nem volt halálos az ellentét, mint a ti
esetetekben, de úgy érzem, apám emléke előtt tisztelegve nem hagyhatom, hogy
egy ilyen ember vegye a kezébe a hatalmat, mint ő. Szóval békével jöttem –
emelte fel a kezét védekezően, majd egy mély sóhaj után folytatta. – Gondolom
ti is tudjátok mennyire nehéz ezt kimondanom, de segíteni akarok nektek, és
mindent meg fogok tenni, hogy Brad nyerje meg a választásokat – vezette át
tekintetét a mellettem ácsorgó férfire, akit legalább annyira megdöbbentette a
szónoklat, mint engem. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kizárt dolog – toppant be határozott léptekkel az oldalajtón Allena, mire
mindenki figyelme felé irányult. – Csak nem gondolod, hogy megbízunk benned
azok után, amit a bátyámmal akartál tenni – lódult a lány felé hatalmas
lendülettel és már mindannyian arra készültünk, hogy bekövetkezik az újabb
hadüzenet közöttük.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Fejezd már be, és ne legyél ennyire ostoba – ragadta meg derekánál fogva
Colton, hogy megállítsa húgát abba, hogy ismét indulatai ösztökéljék döntéseit.
– Jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bárkinek is a segítségét
visszautasítsuk. Szükségünk van mindenkire, és ha ez Naomit jelenti, akkor tőle
is elfogadjuk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hogyan bízhatsz meg ebben a ribancban? – őrjöngött bátyjára nézve, miközben
én csipogó telefonomat csúsztattam ki horgolt kardigánom zsebéből.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Most van az a pillanat, amikor félre kell tennünk a nézeteltéréseinket –
magyarázta neki higgadtan, ami úgy látszott nem hatotta meg túlzottan Allenát.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem ennél jobb végszó nem is lehetne – szakítottam meg a testvérek
párharcát. – West visszatért a városba – emeltem fel telefonomat
bizonyítékképpen, mintha el tudnák olvasni Jasper üzenetét, és úgy gondoltam,
ennél váratlanabb esemény nehezen ködösíthette volna be a mai reggelünket...</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-59532936426182450102015-01-04T18:58:00.002+01:002015-01-04T18:58:30.006+01:00II./ 13. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Holkbrook a régi fényében pompázott. </span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy földet ért a gép, és utolsóként leszálltam a többiek után egy pillanatra
megrökönyödve bámultam az innen nyugalmasnak tűnő város felhőkarcolóira. Minden
olyan csendesnek tűnt, ám mégis minden egyes porcikám tisztában volt azzal,
hogy semmi sem lesz olyan egyszerű, amint megérkezünk a forgatagba. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az emberek már most a kampány hevében égtek, bele sem mertem gondolni mi fog
történni akkor, amikor megtudják ki fog visszatérni hamarosan, hogy még jobban
felkavarja az amúgy sem békés állóvizet. Talán túlságosan is jól éreztem, mi
várt rám, és egyszerűen nem akartam részt venni benne. Szívem szerint most
azonnal visszaszálltam volna a repülőgépre és olyan messzire repültem volna
innen, amennyire csak tudtam. Ki akartam maradni a botrányokból, nem akartam végignézni,
ahogyan a hozzám közelálló embereket bántják, de legesleginkább nem akartam
találkozni anyával. Egész úton hazafelé azon töprengtem hogyan tudtam volna úgy
tenni, mintha csak sejtésem sem lett volna a mocskos játékairól, és arról
hogyan akarta megöletni az apámat igazából magam sem tudtam milyen
indíttatásból. Egyszerűen nem fért a fejembe hogyan lehet annyira gyűlölni azt
az embert, aki a gyereked apja, akit hosszú éveken keresztül szerettél, hogy el
akard tűntetni az élők sorából. Önző módon el akarta venni tőlem azt, aki
mindennél többet jelentett nekem, és bele se gondolt abba, milyen lelki
sérülést okozhatott ezzel. Akármennyire is akartam, nem tudtam megérteni, hogy
képzelte el azt, hogy nem jövök rá erre, és szimplán csak szánni tudtam. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Minden rendben? – lépett mellém Colton, amikor már hosszú percek óta csak
magamba fordulva ácsorogtam a csomagjainkra várva. – Egész úton meg sem
szólaltál, pedig a húgom sipákolását még te sem szoktad ilyen jól tűrni –
próbált talán felvidítani ezzel a hasonlattal. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Csak elfáradtam New Yorkban, és apa levelén járt az agyam – mondtam részben
igazat annak az embernek, akinek legszívesebben kiöntöttem volna most a
lelkemet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hihetetlen, hogy a szüleid válni készültek. Sajnálom, hogy ezt így kellett
megtudnod – szorította meg a kezem, mire én csak kierőltettem magamból egy
halvány mosolyt, és azt gondoltam magamban, azt mennyire nem hinné él, ha a
valódi sztorit meséltük volna el nekik.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Legalább a levélben őszinte volt velem – jegyeztem meg, aztán erőt véve magamon
megindultam a kocsi irányába. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amíg Colton felkereste a férfi mosdót és Allena éppen az egyik utaskísérővel
veszekedett a még a gépen ért sérelméért, én csak Brad mellett ücsörögve
próbáltam kitalálni, mit is kellene tennem most.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hé – löktem kicsit oldalba a szintén magába mélyedt férfit. – Meghúzhatnám
magam nálad néhány napra? Valahogy semmi kedvem nincs anyával egy fedél alatt
lenni most – vontam meg a vállam semmit mondóan, mire ő csak bátorítóan
elmosolyodott.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Már azt hittem meg sem kérdezed. Én sem szívesen töltöttem volna egyedül az
időmet, annyi minden kavarog a fejemben, hogy képtelen lennék magam maradni
gondolataimmal – bámult a távolba és rájöttem, neki is irtózatosan nehéz
lehetett most.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy a többiek is csatlakoztak hozzánk a keserédes semmittevésünkben, és a
hangosbemondó bejelentett egy újabb magángép leszállását, idejét láttam annak,
hogy megsürgessük a fuvarunkat, csakhogy mielőbb hazaérhessek egy biztonságos
ház falai közé és alaposan kipihenhessem magam. Annak annyira már nem örültem,
hogy közölték minderre még legalább negyedórát várnom kellett, ugyanis a
kocsink hatalmas dugóba keveredett a városból kivezető sztrádán. Államat
tenyeremre támasztva hallgattam, ahogyan Allena szónokolt felháborodottan
arról, mennyire lekezelően beszélt vele a légi utaskísérő, amin annyira azért
nem csodálkoztam tekintettel arra, hogy barátnőm mindössze azért volt
elégedetlen, mert a hölgy felébresztette álmából azzal az információval, hogy
hamarosan landolunk. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A rövidke várakozásunk alatt legalább négyszer kérdezték meg tőlem a Lewington
testvérek, hogy mégis mi lelt mióta elolvastam apa levelét. Szerencsémre Brad
több alkalommal is elismételte, hogy szimplán csak megrendítettek a sorai és
borzalmasan felkavarodott bennem a hiánya. Részben ez igaz is volt. Egyrészt
még nem sikerült teljesen feldolgoznom, hogy egész idő alatt életben volt amíg
én gyászoltam, másrészt pedig minden egyes pillanatomat vele akartam volna
tölteni. Úgy éreztem annyi mindent be kellett pótolnunk, és olyan sok mindent el
akartam mesélni neki kezdve attól a perctől, hogy hazatértem Holkbrookba. Egy
tartalmas nyarat tudhattunk a hátunk mögött, és még csak most kezdődött az az
ősz, amitől mindannyian féltünk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea – rángatott vissza a valóságba Brad kissé meglepett hangja, mire
figyelmemet azonnal a férfi felé irányítottam, aki meredten bámult maga elé.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Automatikusan én is arra néztem, és teljesen lefagytam. Anya tipegett végig
nagyjából húsz méterrel előttünk egy tengerkék színű egyrészes ruhában. Szemeit
napszemüveggel takarta el, és határozottan haladt célja felé. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nehezemre esett türtőztetni magam. Ahogyan megláttam felforrtak indulataim, és
hevesen zilálni kezdtem, amit Allena és Colton értetlen pillantásokkal reagált
le. Remegő lábaimat éreztem, hogy nem tudtam már sokáig megállítani attól, ami
azonnal be is következett. Gondolkodás nélkül pattantam fel a helyemről és
tojva Brad figyelmeztetésére indultam meg lendületesen felé. Elképzelésem sem
volt arról, hogy mit akartam neki mondani, de tudtam jól, hogy a felszínes nyáladzás
egyáltalán nem fog menni. Ahogy egyre közelebb jutottam hozzá, hallottam magam
mögött a többiek lépteit. Nyilván egyedül csak Bradnek fájhatott igazán a
tehetetlenség miatt a feje, míg barátnőm és testvére valószínűleg csak
odaköszöntek volna anyának.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mit keresel itt? – szólítottam le végül, mire rögtön megrökönyödve torpant
meg és fordult felém.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Leanora – vette le napszemüvegét, majd felmérte, hogy nem csak én, de a
barátaim is jelen voltak. – Hallottam, hogy ma jöttök vissza a városba, így hát
kijöttem elétek.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mégis kitől? – fontam karba magam előtt kezeimet, és szívem szerint
hozzátettem volna Vincent nevét is a találgatásba.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugyan már – legyintett egyet megjátszva a lazát. – Nem elég, hogy itt vagyok? </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Legszívesebben azonnal nekivágtam volna minden egyes sérelmemet olyan
átéléssel, hogy még magamat is megleptem volna, de amint Brad ujjai átfonták
felkaromat jelezve ezzel, hogy ne rendezzek jelenetet hatalmas mély levegővel
igyekeztem lenyugodni. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Menjünk innen – fordítottam volna hátat neki, de Brad megállított ebben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ne felejtsd el, mit kértek tőlünk – suttogta a fülembe, mire szinte
megelevenedtek előttem apa szavai, és eszembe jutott, mennyi minden forgott
most kockán. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Vagy talán beülhetnénk egy kávéra? – fordítottam tekintetemet a legnagyobb
meggyőződéssel anya felé, de amint megakadt a szemem azon a személyen, aki
mögötte érkezett ismét haragra gerjedtek indulataim. – Te – meredtem rá vérben
izzó szemekkel, - mit keresel itt?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Leanora, miről beszélsz? – értetlenkedett anya, de én egy pillanatra sem
tudtam levenni a szememet a férfiről. – Honnan ismered?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hogy honnan ismerem? – vihogtam fel gúnyosan, majd határozottan megtettem
néhány lépést anya felé. – Elmesélek neked valamit. Mindent tudok – böktem ki
egyszerűen, mivel nem bírtam magamban tartani. – Tudom mit terveztetek ezzel a
görénnyel, és azt is tudom, most mi akartok. Szóval engedjétek meg, hogy
közöljek veletek valamit. El fogtok bukni, mert nem fogom hagyni, hogy egy
ilyen undorító féreg kormányozza a várost.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mit képzelsz, mégis kivel beszélsz? – indult meg felém lendületesen Vincent,
mire egyetlen másodpercre még az is megfordult a fejemben, hogy nekem támadhat.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az események azonban az eddigieknél is gyorsabbá váltak. Amíg én kissé
megdermedve vártam, hogy Vincent haragját rám összpontosítsa, addigra Colton
előttem termett és egy határozott mozdulattal ütötte ki a férfit, aki a
következő pillanatban már a földön kiterülve törölgette az orrából kifolyt
vért.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Indulás – ragadta meg a karomat Colton és már csak azt vettem észre, hogy szó
szerint kivonszolt magával a terminálból és meg sem állt, amíg az értünk
időközben megérkező kocsiba nem ültetett. – Elárulod, hogy ez meg mi a fene
volt? Az a pasas majdnem megütött, fel tudod ezt fogni? – emelte meg a hangját,
ami engem csak még jobban felbőszített, de ezúttal igyekeztem uralkodni
magamon.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem, nem mondtam el mindent, ami New Yorkban történt – vettem egy mély
levegőt, mire Colton csak kérdő pillantásokkal illetve figyelt engem, és úgy
tűnt, kezdett lecsillapodni haragja. – Anyáék tényleg válni készültek, de nem
ez a teljes történet…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-90398533683878566352014-12-25T16:13:00.002+01:002014-12-25T16:13:10.028+01:00II./ 12. fejezet<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Apa?! – néztem arra a személyre, aki kiköpött mása volt annak az
embernek, aki az emlékeimben pontosan ugyanígy élt.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; mso-ansi-language: HU; mso-bidi-language: AR-SA; mso-fareast-font-family: Calibri; mso-fareast-language: EN-US; mso-fareast-theme-font: minor-latin;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Abban a pillanatban egyszerre vert le a víz, és rázott ki a hideg. Kissé úgy
éreztem, mintha valaki megbabrálta volna az üdítőmet, amit a parkban ittam, és
szimplán csak annak az utóhatása szórakozott velem az elmúlt percekben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Képtelen voltam hinni a szemeimnek, nem bírta az agyam feldolgozni azt a
látványt, ami elém tárult, vagy azonosítani azt a hangot, amit hallottam.
Legalább négyszer végigmértem tetőtől talpig, minden egyes porcikáján elidőztem
és egyszerűen minden stimmelt. A kissé őszülő fekete hajzuhatagtól kezdve, át a
néhány milliméteresre vágott borostától, egészen a nyakán megbúvó az ingtől
alig látható anyajegyig. Mogyoróbarna szemei ugyanúgy csillogtak, mint a
legutolsó alkalommal, mikor találkoztunk, ugyanazt a gondoskodást láttam benne,
mint akkor. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Megtettem pár bizonytalan lépést felé, de nehezemre esett minden egyes
legyőzött centiméter. Féltem a közelségtől, hiszen oly sokszor történt már meg
ez velem. Minden alkalommal, amikor meg akartam érinteni, egész egyszerűen
felébredtem, és rá kellett jönnöm, hogy csak álom volt, semmi más, Apa nem volt
ott velem. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">De most ottt álltam vele szemben. Szinte éreztem melegségét, ami minden egyes
lélegzetvételnél megcsapott. Óvatosan felé nyúltam, és megfogtam bal kezét.
Érdes tenyere puha volt, és kissé verejtékes, amit valószínűleg a helyzet
feszültsége okozhatott.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Te tényleg itt vagy – motyogtam fátyolos tekintettel a szemeibe nézve, aztán
már csak azt éreztem, hogy szorosan magához vont, mire arcomat mellkasának
nyomtam, ö pedig kezével a fejemet simogatta és állát fejem búbjára helyezte. –
Azt hittem, meghaltál – csuklott el a hangom, amint elhagyta ez a mondat a
számat, és egy határozott könnycsepp folyt végig bőrömön.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Sajnálom, hogy ki kellett tegyelek ennek a megpróbáltatásnak – mondta kissé
elérzékenyülve. – Hidd el, ha lett volna más választásom, meg sem fordult volna
a fejemben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az idő onnantól kezdve megszűnt körülöttünk, és elvesztem a pillanat homályában.
Minden körülötte forgott, és képtelen voltam felfogni, hogy ez a valóság, Apa
életben van. Annyi harag, és bizonytalanság, olyan sok átzokogott éjszaka és
depresszív nap után most a karjaiban tart, és simogat, pontosan úgy, mint
azelőtt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi ez az egész? – távolodtam el kissé tőle, amikorra sikerült valamelyest
összeszednem magam.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ígérem, mindent elmagyarázok, de most adj még egy kis időt – fogta közre az
arcomat, aztán egy finom puszit nyomott a homlokomra. – Fiam – pillantott a még
mindig ugyanazon a helyen ülő, hasonlóan sokkos állapotba kerülő Bradre, - el
sem hiszitek milyen érzés nekem így együtt látni titeket – hívta kezével
közelebb hozzánk, mire a férfi bizonytalanul emelkedett meg és indult meg
felénk. – Minden más lesz, higgyétek el nekem, egy család leszünk – nézte meg
alaposan, aztán őt is magához ölelte, amit Brad először láthatóan nem tudott
hogyan kezelni, végül kissé remegve ölelte át ő is az apánkat.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hogyan? – dadogtam az egyetlen kérdést, ami minden gondolatomat lefoglalta.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Bizonyítékot akartál, hát itt vagyok én – tűnt úgy, mintha végre bele akarna
kezdeni a magyarázatba. – A levélben elhangzottak mind igazak. Édesanyád
összeállt a legnagyobb ellenségemmel.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Vincent? – szakította félbe Brad, mire Apa csak egy aprót bólintott. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Amikor megtudtam, hogy arra készül, visszatér Holkbrookba, nem volt más
választásom. Fel kellett fednem magam előttetek, hogy megvédhesselek – nézett
felváltva rám és Bradre. – Nem hagyhatom, hogy az én csatáimat vívjátok meg.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Anyának viszonya volt ezzel az emberrel? – tettem fel bizonytalanul újabb
kérdésemet, aminek válaszától magam is nagyon féltem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Valószínűleg még most is együtt vannak – törte össze bennem az utolsó pozitív
képdarabkákat is anyáról. – Nem sokkal a választási kampány befejezte után, az
egyik emberemtől kaptam egy fülest komplett bizonyítékkal arról, mire
készülnek. Gyorsan kellett döntenünk, és Lanával úgy határoztunk, így lesz a
legjobb. Egy régi orvos barátommal egyeztettünk, mindent elintézett, nekem csak
tökéletesen kellett alakítanom, aztán elhagyni a várost.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Néhány másodpercig csak megszeppenten bámultam magam elé, próbáltam feldolgozni
az elmúlt percekben történteket, de többnyire képtelen voltam mindent a helyére
rakni a fejemben. Nagyjából negyed óra alatt változott meg minden körülöttem.
Az apámról kiderült, hogy életben van, az anyámról pedig, hogy… meg akarta ölni
az apámat. Az agyam kiürült és nem volt hajlandó újabb információkat magába
fogadni. Ordítani tudtam volna torkom szakadtából és már az sem érdekelt volna,
ha mások e miatt komplett idiótának néztek volna. Egyszerre voltam boldog, és
csordogált a harag legforróbb tüze az ereimben. Képtelen voltam másra gondolni,
csak arra, hogy anya mekkora egy képmutató volt. A szobájába bezárkózva zokogott
végig két hosszú hetet, miközben valójában a saját keze által akarta megtenni
ugyanezt. Hogy volt képe gyászolni, megjátszani az emberek előtt, milyen óriási
veszteség érte, az én szívem is majd megszakadt, mégis őt támogattam mindenben,
miközben… </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gyűlölöm anyát, teljes szívemből gyűlölöm – sziszegtem alig érthetően a
szavakat, mialatt próbáltam kordában tartani érzelmeimet, és nem szétverni az
egész termet. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mindannyiunkat átvert, Kicsim – lépett közelebb, de én egyszerűen nem
akartam, hogy hozzám érjenek. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért hagytál itt ezzel a nővel? Miért nem vittél magaddal? – pillantottam rá
számon kérően, ami látszólag őt is alaposan meglepte. – Ha tudtad, mekkora egy
álnok kígyó, akkor nem féltél attól, hogy ellenem is készül valamire?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Egy hatalmas különbség van kettőnk között, és ezt ne felejtsd el – válaszolta
olyan nyugodt hangnemben, hogy az szinte már idegesítő volt. – Téged szeret.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Szeret? – kérdeztem vissza kikerekedett szemekkel, aztán egy hatalmas gúnyos
nevetésben törtem ki, amit miután sikerült elfojtanom, apára nézve folytattam. –
Ha igazán szeretne, akkor nem akarta volna elvenni tőlem a legfontosabb embert.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Én már régen elvesztettem minden hitemet Sylvia felé, de neked nem szabad.
Belepusztulna, ha ellene fordulnál…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért véded? – csúszott magasabbra a hangom, ahogyan számon kértem szavai
súlyáért. – Mégis mit kellene tennem? Vidáman nevetgélni vele, és elrejteni
előle mennyire szánom?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Egyelőre igen – vágta rá tekintélyesen, mire egy kissé összerezzentem. –
Gyerekek, ezt a legnagyobb titokban kell tartanotok – vett vissza hangerejéből.
– Senki nem tudhatja meg azt, hogy életben vagyok. Ha hazamentek, akkor
ugyanúgy kell viselkedned édesanyáddal, mint azelőtt. Meg akarlak védeni
benneteket, de csak úgy tudom ezt megtenni, ha senki nem jön rá. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért nem lehet egész egyszerűen elmondani mindenkinek, hogy élsz? – mondtuk
ki Braddel szinte egyszerre.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gondoljátok, hogy Sylvia és Vincent ebbe csak úgy beletörődne? Még veszélyes
lenne, és azt sem hagyhatjuk, hogy elterelődjön az emberek figyelme a
kampányról – állt meg egy pillanatra, hogy a mellettem kissé szorongva álló
férfinek a vállára tegye a kezét. – Meg kell nyerned a választásokat, és meg is
fogod, mert én fogok segíteni neked. Pontosan tudom, kiknek a támogatását kell
megszerezned ehhez. Nem lesz egyszerű, ezt már most megígérhetem, viszont
mellettetek leszek végig, és a háttérből alakítjuk úgy a szálakat, hogy nekünk
az kedvező legyen.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Vincent támogatóival mihez kezdünk? Engem szinte alig ismernek az emberek,
neki viszont Lana szerint egész nagy tábora van, akiket gyorsan vissza tud
csalni maga mögé – hívta fel a figyelmemet a terem másik végében megbújt
nagynénémre is.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Egy dolgot elfelejtettél – mosolyodott el apa. – Az én fiam vagy, és az én
táborom melléd fog szegődni, csak a kellő biztatás kell nekik – kacsintott
egyet magabiztosan, mire az én szívem elkezdett hevesen zakatolni, elmondani is
nehéz lett volna mennyire hiányzott ez a mosoly…</span></div>
</span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-18679892001896645232014-12-13T15:51:00.002+01:002014-12-13T15:51:22.390+01:00II./ 11. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egy csodálatos közös délután után hevesen dobogó szívvel
közelítettünk Coltonnal az elmúlt évekből ismerős iroda felé. </span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egészen eddig bele sem gondoltam, mennyire fontos ez a levél. Annyira lefoglalt
a kalamajka, ami folyamatosan körülöttünk zajlik, hogy nem mérlegeltem
magamban, mekkora jelentősége van. Mióta aznap éjjel megszólalt a telefonom a
szörnyű hírrel, csakis arra vágytam, hogy egyszer beszélhessek vele, kapjak
tőle valamit, valami újat, és ne csak az emlékekből kelljen élnem. Borzasztó
volt minden egyes nap abban a reményben felébredni, hogy hátha csak álmodtam,
és a valóság sokkal szebb, ám ez soha sem így alakult, mindig rá kellett
jönnöm, ez az igazság. Úgy kellett meghoznom a döntéseimet, hogy nem kaphattam
tőle megerősítést, nem tudhattam, mit szólna hozzá, megkérdőjelezne-e, vagy
támogatna. </span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Mindig is különleges volt a kapcsolatunk, legalábbis sokáig így gondoltam. A dajkám
minden alkalommal elmesélte mikor szomorú voltam, hogy Apa már pelenkás
koromban is mindig sietett haza, hogy ő olvashassa fel nekem az esti mesét és a
fürdetést sem hagyta volna ki egyszer sem. Később gyakran ült le tanulni velem,
és a rengeteg munkája ellenére sokszor jött elém az iskolába. Olyankor én
voltam a legboldogabb kislány az egész földkerekségen. Abban a pillanatban,
ahogy megláttam őt kilépve az épületből, egy másodpercre megrökönyödtem, majd
óriási mosollyal az arcomon rohantam felé, és vetettem magam hatalmas védelmező
karjai közé. Ilyenkor általában az egész délutánt velem töltötte, mindig
éreztette, hogy mennyire szeretett, és soha nem hagyta, hogy úgy gondoljam, a
munkája fontosabb, mint én. </span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint szedtük a lépcsőfokokat a harmadik emelet felé, kissé megfeszültem.
Nehezemre esett magamban tartani az érzéseimet, de nem akartam most gyengének
tűnni. Akármennyire is tudtam, mennyire közel fogom érezni magam hozzá,
realizálnom kellett, hogy ez ideiglenes. Ez csak egy levél, amit ő írt, még
azelőtt… nekem, és a testvéremnek, Bradnek. Eszméletlen, hogy mennyi titka volt
előttem. Utólag belegondolva szinte alig ismertem. Mióta meghalt minden egyes
lépésemnél csak egy újabb meglepetésbe botlottam. Mennyi mindent hagyott hátra.
Képtelen voltam nem azon gondolkodni, hogy vajon tervezte-e, hogy elmondja
nekem. Meg akarta valaha is osztani velem, hogy van egy testvérem, vagy egész
életemet úgy kellett volna leélnem, hogy fogalmam sincs Bradről…</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint felértünk Lana irodájának előterébe, illedelmesen köszöntünk a
titkárnőjének, majd miután közölte, hogy nincs még itt senki, leültünk a
kanapéra. A percek abban a pillanatban óráknak tűntek, egyre inkább idegesebbé
váltam, egyszerűen túl akartam lenni rajta, egy kicsit kapni akartam Apából,
csak egy kicsit…</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nyugalom – helyezte Colton bal kezét a combomra, ezzel megakadályozva
folyamatos dobolásomat. – Hamarosan itt lesznek, és minden kiderül.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt sem tudom hol áll a fejem – fordultam felé, majd nyüszítettem egyet
kínomban, amit ő csak egy halk vigyorral kommentált.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Úgy látom, még időben vagyunk – érkezett meg Brad, oldalán a bicegő
barátnőmmel, aki rátámaszkodva tudott csak valamelyest közlekedni. – Igen, és
még ennyit sem késtünk volna, ha valaki belátja, hogy segítségre van szüksége.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Van még esetleg valami hozzáfűznivalód? – nézett rá gúnyosan Allena
megtorpanva. – Ha odakísérsz a kanapéhoz talán véget is érhet ez a szenvedés
mindkettőnk számára – utasította a férfit, aki csak egy könnyed mosoly
társaságában ültette le a lányt.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Úgy látom, helyben vagyunk – súgtam oda Coltonnak, de már nem maradt ideje
reagálni ugyanis nagynéném jelent meg a folyosón, aki idegesen vizslatva minket
állt meg közvetlenül előttünk.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Sajnálom srácok – kezdett bele egy hatalmas sóhaj kíséretében. – Meg vannak
kötve a kezeim, csak Lea és Brad jöhetnek velem.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezért utaztam New Yorkba? – szólalt fel hivalkodva Allena, de amint Colton
küldött felé egy szigorú pillantást rádöbbent, hogy nem ez a legmegfelelőbb
pillanat a vitának. </span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Minden rendben lesz – szorította meg a férfi a kezemet mielőtt elindultam
volna, mire én csak egy aprót bólintottam, aztán egy nagy levegőt véve indultam
meg Lana után közvetlenül Brad mellett.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Fura módon nem az irodájába kísért minket. Végigvezetett a harmadik emelet
kacifántos folyosóin, míg ki nem kötöttünk egy konferenciaterem előtt,
legalábbis az ajtó melletti falra kifeszített táblán ez állt. Lana megállt, és
hátranézett. Úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, de láthatóan csak kereste
a szavakat, amivel bennem jócskán növelte az amúgy sem csekély izgalmat. Végül
nem szólt semmit, egész egyszerűen visszafordult, majd lenyomta a kilincset, és
mindannyiunk előtt bement a helyiségbe. </span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Brad mielőtt udvariasan maga elé engedett volna még rám nézett, és bíztatóan
bólintott egyet, fura módon rajta is láttam a feszültséget. Érdekes volt,
hiszen az ő szempontjából még egyszer sem gondoltam végig ennek a levélnek a
jelentőségét. Neki megközelítőleg sem volt annyi ideje Apával, mint nekem. Ő
alig ismerhette, alig válthatott vele néhány szót, ha szüksége volt apai
tanácsra, neki nem volt ott senki. Ez a levél talán még többet jelentett
számára, mint nekem, hiszen ez az első olyan pillanat, amikor felvállalta, mint
a fiát, és őt is megnevezve szánta nekünk, kettőnknek a sorokat.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint beléptünk a helyiségbe, nem sok meglepetés várt ránk. Egy hatalmas ovális
asztal állt középen, amit körbepakoltak székekkel. A falon egy projektort
helyeztek el, és többnyire ennyiből állt az iroda. Lana egészen elsétált a
terem túlsó oldalára, és az asztalfőnél lerakta a kezében tartott iratokat,
aztán gondterhelten sétált fel-alá, miközben bal kezét homlokán pihentette,
szemeit pedig becsukta, valószínűleg így próbálta rendezni gondolatait.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Üljetek le, kérlek – szólított meg végül minket némi szünet után, mi pedig
mint két eminens diák pontosan így is tettünk.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Brad velem szemben helyezkedett el, és engem vizslatott. Nem tudtam, hogy így
akart nyugtatni vagy egész egyszerűen csak azt várta, mikor robbanok fel az
idegességtől, de mindenesetre jól esett apró gesztusa.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem, nem szeretnék így előjáróban semmit sem hozzáfűzni, a levél
önmagáért fog beszélni – mondta határozottan, amivel kissé engem is
visszarángatott a jelenbe. – Hogyan szeretnétek? Felolvassam, vagy magatokban
elolvassátok?</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Olvasd fel, Lana – jelezte feltűnésmentes bólintással nagynénémnek, hogy
mindkettőnknek jót fog tenni, ha mástól halljuk.</span></div>
<div style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Előrehajolt az aktájáért, majd kicsúsztatott belőle egy hófehér borítékot.
Képtelen voltam máshova nézni, tudva, hogy Apa utolsó üzenetét tartalmazza.
Feltörte a pecsétet rajta, aztán kihúzta belőle a papírlapot. Mielőtt
belekezdett volna nyelt egy nagyot, miközben először rám, majd Bradre nézett,
utána pedig tekintetét a sorokra terelte, és belevágott az olvasásba.</span></div>
<!--[if !supportLineBreakNewLine]--><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 15px; line-height: 17.6333332061768px;"><br /></span></div>
<!--[endif]--><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><o:p></o:p></span><br />
<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Drága
Gyermekeim, </span></i></div>
<i><div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Elképzelni sem tudjátok, mennyire jó érzés végre ezt a többes számot használni.
Olyan régen szerettem volna már, hogy megismerhessétek egymást, de a jelen
körülményei nem engedik meg azt, hogy ebbe a veszélyes városba a fiam is
betehesse a lábát. </span></i></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Sok gonosz ember él Holkbrookban, higgyétek el nekem, sokakról elképzelni sem
tudjátok, mit rejtegetnek a külső mögött. Egész életemet úgy éltem, hogy
próbáltam mindenkiben a jót látni, azonban egy idő után ez nem elég. Amikor az
emberek nem akarják, hogy a pozitív arcukat lássuk, akkor már késő, olyankor a
legjobb szándék sem segít. </span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Sok minden történt, míg Lea New Yorkban voltál. Édesanyáddal napról napra egyre
távolabb sodródtunk egymástól, végül már olyan űr tátongott kettőnk között,
amit lehetetlen volt helyre hozni. Az elhidegülés szörnyen elfajult vitákat
gerjesztett, és onnan már nem volt visszaút.
Tartozom egy vallomással, beadtuk a válási papírokat, egész egyszerűen
csak nem akartuk nyilvánosságra hozni a választási kampány végéig. </span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az elmúlt napokban azonban fény derült egy titokra, Édesanyád titkára. </span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Van egy férfi a múltamban, akit lehettek mindketten olyan szerencsések, hogy
nem ismertek. Ha el tudjátok képzelni a legromlottabb embert ezen a világon,
talán ahhoz hasonlítható. Bevallom, az ő tettei engem is néhány rossz döntésre
kényszerítettek, amiket sokszor megbántam már, azonban változtatni azokon már
nem tudok. </span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az elmúlt években úgy hittem, soha többé nem kell őt látnom. Információim
szerint nagyon messze kezdett új életet innen, nem régiben azonban rá kellett
jönnöm, hogy ezek tévesek voltak. Itt van megint, méghozzá a mi házunk falai
között. Édesanyád beengedte őt, és arra készülnek, hogy engem eltüntetnek.</span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nem tudom megjósolni, mi várhat rám, lelkem mélyén felkészültem a legrosszabbra,
de optimizmusom határtalan, a legjobban reménykedem. Bízom abban, hogy nem
ebből a levélből fogtok értesülni erről, és abban is, én magam mutathatlak be
benneteket egymásnak. A két legjobb dolog vagytok, ami történhetett velem.
Amikor elérkezik az a pillanat, hogy fel kell értékelned a saját életedet,
akkor nem számítanak azok a sikerek, amiket a karriered során értél el, hanem
csak is arra vagy büszke, amit a jövőre hagysz. Én vagyok olyan szerencsés,
hogy Titeket hagyhatlak magam mögött. </span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nem tudom, hogyan magyarázhatnám meg Nektek, miért nem ismerhettétek egymást
egészen idáig, de higgyétek el nekem, csak a jó szándék vezérelt, és mindig az
lebegett a szemeim előtt, mi a legjobb Nektek. </span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Félek, hogy az utolsó soraimhoz érkezek, itt a búcsú ideje. </span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Történhetett bármi a múltban, lehet akármilyen kilátástalan a jelen, a
legfontosabb, hogy befogadóak legyetek a jövővel, ami miatt nem féltelek
Titeket, mert ott lesztek egymásnak. </span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Vigyázzatok magatokra, én igyekszem mindent úgy alakítani, hogy ne kelljen ezt
olvasnotok.</span></i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><span style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Szeretlek Titeket, és járjatok bármilyen úton, tudnotok kell, nagyon büszke
vagyok!</span></i></div>
</span></i><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 15px; line-height: 17.6333332061768px;"><br /></span></div>
<i style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<i style="font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Édesapátok</i></div>
<o:p></o:p></i><br />
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><i><br /></i></span></div>
<br />
<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amikorra az utolsó szavak is elhagyták Lana száját, én
már képtelen voltam kordában tartani az érzelmeim viharát. Olyan lendülettel
pattantam fel a székből, hogy az hatalmasat csattanva érkezett a földre.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez biztosan csak valami tréfa lehet – mászkáltam magamból kikelve
össze-vissza a teremben. – Jól értem, hogy a levél szerint – mutattam a
papírdarabra, - anyának viszonya volt?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Apa Vincentről beszélt? – szegezte a kérdést Lanának Brad mit sem foglalkozva
kirohanásommal.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez nem igaz. Az sem biztos, hogy ezt Apa írta – próbáltam valamilyen épkézláb
magyarázatot gyártani csakhogy megcáfolhassam igazság tartalmát. – Bárki
írhatta ezt a nevében, aki azt akarja, hogy felkavarja az állóvizet az
életünkben. Mégis ki bizonyítja mindezt?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Én – szólalt meg egy hang mögöttem, mire én ledermedve fordultam az irányába
vacillálva azzal, hogy megőrültem, vagy csak álmodom ezt az egészet…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-80558605465032169872014-12-02T19:13:00.000+01:002014-12-02T19:13:18.093+01:00II./ 10. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Coltonnal kéz a kézben csöppentünk vissza a valóságba,
azon belül is a szobánkba.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egy pillanatig megfeledkezve önmagunkról hagytuk, hogy a többiek meglepetten
vezessék végig rajtunk tekintetüket lehorgonyozva annál a szokatlanságnál,
amire valószínűleg már mind számítottak, ám most hideg zuhanyként érhette őket.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hát ti merre jártatok? – húzgálta sejtelmesen szemöldökeit legjobb barátnőm,
miközben arcán elégedett vigyor terült szét.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Neked ahhoz semmi közöd – vágott vissza amolyan Coltonos stílusban, és
azonnal éreztem, hogy igen, hivatalosan is eddig tarthatott a tökéletes napom.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Srácok – rázta meg a fejét egyfajta magához térítésképpen Lana néni. – Erre
most nem érünk rá. Hatalmas problémával nézünk szembe, pontosabban inkább ti.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezt meg hogy érted? – közelítettem hozzá érdeklődve, mivel láttam arcán, hogy
ezúttal ez tényleg fontos, és ez megrémített.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Emlékeztek arra a férfira tegnapról?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Valahonnan rémlik – ironizáltam, mire csak egy szúró pillantást kaptam
nénikémtől jelezve, hogy vegyem komolyabban.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tudnotok kell róla néhány dolgot – nyelt egy nagyot, majd ujjait összefonta
maga előtt, pontosan úgy, ahogy mindig tett, amikor hosszúra nyújtott
magyarázatba kezdett. – Vincent Bummernek hívják, és régen Holkbrookban élt.
Egyikőtök sem ismerheti, mivel sok évvel ezelőtt, édesapátok első győzelme után
szedte a sátorfáját és otthagyta a várost. Csakhogy mielőtt ez megtörtént volna
ő volt a legnagyobb ellenlábasa a bátyámnak. Már a kampányt megelőző időszakban
gyűlölték egymást, aztán amikor beértünk a célegyenesbe elszabadult a pokol.
Apád akkortájt vált olyan határozott emberré, akire az emberek számíthattak, de
ezzel szerzett magának jó néhány ellenséget. A két tábor szinte szétcincálta
egymást. Nem telt el egyetlen sportmérkőzés sem összetűzések nélkül, a bálokon
gyakran verekedések alakultak ki, sőt még az utcán is összeszólalkoztak a
támogatók egymással. Mindenki sejtette, hova fog ez vezetni, az emberek féltek,
mégis bátran kiálltak jelöltjük mellett. Nem szeretnék túlságosan belemenni, de
ők sem kímélték egymást. A szópárbajokon túl számtalan okirat hamisítás,
kampánybeszédek durva meghiúsítása volt mindkettejük számláján. Győzni akartak,
és semmit sem sajnáltak ennek az eléréséhez – tartott némi hatásszünetet, aztán
egy nagyot sóhajtva folytatta. – Vincent tegnap megtudta, hogy Naomi apjának a
halála után újrakezdődnek a választások, és elhatározta, hogy visszatér
Holkbrookba. Brad – nézett a férfira, - most még nem tudod, mi vár rád, de nem
lesz könnyű. Vincent mindent meg fog tenni, hogy ezúttal nyerjen, és miután
megtudta, hogy a bátyám fia vagy még motiváltabb lett.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Évekkel ezelőtt elhagyta a várost, mégis honnan szerezhetne annyi szavazatot,
hogy vetélytársa lehessen? – gondolkodott hangosan legjobb barátnőm.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ti nem tudjátok még, mennyire hűségesek az emberek. Ők nem felejtenek,
higgyétek el, mire kettőt pislogtok ő már vissza is szerezte a táborát. –
nézett mindegyikünkre egyesével. – Bevallom őszintén, nagyon féltelek titeket,
gyerekek – forgatta meg a szemét egy pillanatra, - mit is beszélek? Nem vagytok
ti már gyerekek. Csak ígérjétek meg, hogy nagyon óvatosak lesztek, és nem
hagyjátok, hogy megvezessen.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mind egy emberként fogunk Brad mellett állni – néztem a férfira, aki egy
meglepett mégis igazán őszinte mosolyt engedett el felém. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez igazán szép, de ne bízzátok el magatokat, hamarosan megtudjátok mivel
álltok szemben – küldött mindannyiunknak aggódó pillantásokat. – Amennyire időm
engedi, igyekszem sokat veletek lenni, és támogatni benneteket, de kénytelenek
lesztek egyedül is felvenni a kesztyűt. Ez a ti háborútok lesz.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezek után már meg sem merem kérdezni, mi lesz a levéllel – jelentette ki bizonytalanul
Brad, amivel engem is sikerült emlékeztetnie, miért is jöttünk ide.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem tudom, jó ötlet lenne-e fokozni még az amúgy sem feszültségmentes
hangulatot.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ha már eljöttünk New Yorkba azért a levélért, úgy gondolom, essünk túl rajta
– vágtam rá azonnal, aztán Bradre pillantottam, aki egyetértően bólogatott.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ahogy érzitek – túrt bele a hajába, - találkozzunk délután 5-kor az
irodámban. Lea emlékszel még hogy jutsz oda, igaz?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Aprót bólintottam, aztán végigkövettem, ahogy Lana néni egy könnyed köszönés
után elhagyja a szobánkat. Egy darabig mindannyian csak bámultunk maga elé,
valószínűleg mindenki próbálta megemészteni az elhangzottakat. Annyi mindent
tudtam meg az elmúlt napokban apáról. Azt hittem, mindenkinél jobban ismertem,
és minden titkát megosztotta velem, aztán egyik percről a másikra rá kellett
ébrednem, hogy ez közel sem volt így. Valójában alig tudtam róla valamit,
csakis a jó oldalát láttam az éremnek. Most pedig, miután elveszítettem
hatalmasat csattanó pofonokként érkeztek sorban a múltjának a sötét foltjai.
Biztosan tudtam, hogy csak meg akart védeni, és ezért nem árulta el nekem
ezeket, de mégis fájt, hogy nem bízott bennem eléggé ahhoz, hogy megbeszéljük,
és nyílt lapokkal álljunk egymással szemben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tudjátok mit? – pattant fel hirtelen Allena az ágyról. – Én nem akarok ezeken
gondolkodni. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért is nem lepődök meg ezen? – forgatta meg a szemeit Colton, majd arrébb
vonulva leült a kanapén.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Fogd már be, és hallgass végig – ripakodott rá, aztán ugyanolyan
lelkesedéssel folytatta, mintha mi sem történt volna. – Elnézve a mostani
felállást lesz még bőven okunk arra, hogy magunkba roskadva elmélkedjünk a
következő lépéseken, és ismerve az apátok humorát, már bocs srácok – nézett egy
pillanatra ránk, - ez estére csak még inkább fokozódni fog, szóval használjuk
ki az utolsó pillanatokat, hogy jól érezzük magunkat. Holnap úgy is
visszamegyünk Holkbrookba, ahol ismét a figyelem középpontjába fogunk kerülni,
de itt – tartott némi szünetet egy óriási sejtelmes vigyorral az arcán,
miközben én leültem Colton mellé a kanapé karfájára, - senki sem ismer minket.
Itt vagyunk a Nagy Almában, együtt. Menjünk ki a városba és szórakozzunk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Úgy érted, üljünk be egy bárba és igyunk? – vonta fel a szemöldökét Brad,
amin már magában jót kuncogtam, de Allena gúnyos arcát látva kitört belőlem a
nevetés.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem – játszotta pár másodpercre a sértődöttet. – Úgy értem, fedezzük fel a
várost.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Elnézve a bátyáinkat – akadtam el egy pillanatra, mivel nem egészen gondoltam
végig ennek a szónak a jelentését, és nem csak én, de a többiek is alaposan
meglepődtek rajta, és kikerekedett szemekkel bámultak engem. – Szóval nem
hinném, hogy azok a turista fajták – igyekeztem túllendíteni mind a saját, mind
a többiek figyelmét.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Igazad van – paskolta meg finoman a combomat Colton. – Egyikünk sem az a
várost járó, minden előtt pózoló típus – ironizálta tovább a helyzetet, miután
kezdtem kissé elveszíteni a reményt, hogy valaha is meggyőzzük őket.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Én benne vagyok – állt ki mellettünk Brad, amin alaposan meglepődtünk. –
Coltont bízzátok csak rám, fél óra múlva mehetünk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Igen – sipította Allena, mint valami tizenéves, miközben kezeit győzelemittasan
a magasba emelte az ágyon eldőlve. – Ó, és srácok – mutatott fenyegetően a két
férfira, amint visszakúszott ülő pozícióba, - ha csak egyikőtön is meglátok
öltönyt, inget, vagy nyakkendőt, Istenemre esküszöm, én magam fogom letépni
rólatok.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Én a helyetekben nem packáznék vele – kuncogtam rájuk nézve, főképpen
Coltonra, akinek az arcára volt írva, mennyire nincs kedve ehhez az egész
kiránduláshoz.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Allenával mindössze negyed óránkba telt, hogy összeszedjük magunkat. A mi
esetünkben is igaz a mondás, ha valamihez igazán van kedvünk, akkor nem húzzuk
az időt. A recepciónál várakoztunk jó pár hosszú percen keresztül a fiúkra,
amit leginkább barátnőm viselt nehezebben, leszűrtem mindezt a hangos
sóhajtozásokból, és abból, hogy türelmetlenül dobolt a lábaival, miközben
kezével megállás nélkül legyezte magát az egyik prospektussal. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nagyjából dél lehetett, amikor nekivágtunk a városnézésnek. Egy bizonyos
szinten még otthonosan mozogtam az utcákon, ám mérhető magabiztosságom gyorsan
lelankadt, amikor egyszer csak kénytelen voltam beismerni, fogalmam sincs,
merre voltunk. Allenától persze kaptam egy alapos kioktatást, hogy milyen sok
időt pazaroltunk el a kóborlással ahelyett, hogy beültünk volna egy taxiba, ami
elvitt volna minket gond nélkül bárhova. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Hosszas bolyongás után végül a Central Parknál kötöttünk ki. Az itt eltöltött
négy évem alatt is sokszor jártam már itt, ám ez az alkalom minden eddigit
felülmúlt. Abban a pillanatban, amint kiszálltunk a sárga járműből Colton
mellém lépett és összekulcsolta az ujjainkat. Nem tagadtam egyetlen percig sem,
teljesen szokatlan volt ez a szituáció, ám nem csak én voltam így ezzel, hanem
a sejtelmesen vigyorgó Allena és a minket elégedetten méregető Brad is. Ez
egészen addig tartott, amíg barátnőm ki nem találta, hogy béreljünk biciklit,
és azzal járjuk körbe a parkot. Természetesen a fiúk egyöntetűen döntöttek
arról, hogy ők nem tartanak velünk, így kettesben kullogtunk a kölcsönző
irányába.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Akkor most már hivatalos? – bökött kissé oldalba, mire azonnal felkaptam a
fejemet és lányos zavaromban azt sem tudtam, mit reagáljak.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem tudom, gondolom – vontam meg a vállamat, mintha nem is érdekelne. – Nem
mondtuk ki konkrétan, megcsókolt, megfogta a kezem, szóval valami olyasmi.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Valami olyasmi? – ismételte el kicsit hangosabban utolsó szavaimat. – A
bátyám nem szokott ilyet csinálni. Ő nem romantikus, nem használ nagy szavakat,
ő nem szokott szerelmes lenni. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Talán megváltozott – morfondíroztam a reggel történteken. – Az első két
állításodra ugyanis már lendületből rácáfolt. Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen
lesz az első randink. Pár pillanatig komolyan azt hittem, csak álom az egész,
aztán szerencsére rá kellett döbbennem, hogy ez a valóság, és Colton tényleg a
hotel tetőteraszán rendezte be a reggelink helyszínét. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Rá sem ismerek. Lehet rossz embert hoztunk ki a börtönből, és az én drága
bátyám valójában még mindig a hűvösön csücsül – vihogott elmefuttatásán, amit
szúrós pillantásaimat látva rögtön visszaszívott. – Ne érts félre, én nagyon
örülök nektek. Mindig rettegtem, hogy milyen elcseszett ribanc lesz a sógornőm,
így legalább nem fog fájni a fejem amiatt, hogy megkeserítsem az életét –
terelte el ismét vicc irányába a beszélgetést, amin végre már én is jó ízűt
tudtam nevetni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az elkövetkezendő félórában többnyire magunkba mélyedve tekertünk a park
területén egy pillanatra sem megállva. Élveztem, hogy volt időm kicsit
gondolkodni az eseményeken, és elrendezni magamban a ma történteket, valamint
előrevetíteni azt, ami várhat még ránk miután elolvashattuk Apa levelét.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint tartottunk visszafelé a fiúkhoz, akik legnagyobb meglepetésemre azóta is
egy padon elkényelmesedve várakoztak ránk napszemüvegeik mögé rejtőzve, egyik
pillanatról a másikra Allena elé kirohant egy kiskutya. Legjobb barátnőm
azonnal elrántotta a kormányt, hogy kikerülje az apró francia bulldogot, aminek
következtében egy hatalmasat borulva terült el a fűben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Eltört a lábam, eltört a lábam – sipítozott magából kikelve, nem foglalkozva
azzal, hogy tényleg mindenki őt bámulta.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Rögtön leszálltam a biciklimről és odarohantam hozzá, miközben a fiúk is
ugyanezt tették látva az attrakciót, mialatt Allena megállás nélkül hangosan
jajgatva fájlalta lábát.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Az istenért Allena, nem borultál akkorát – telepedtem le mellé, ami alatt
sikerült meggyőződnöm arról, alaposan túlreagálta a helyzetet. – Nincs eltörve
a lábad, maximum kifordult a bokád – állapítottam meg a duzzanatról.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gyere, segítek felállni – nyújtotta felé kezét Brad.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt már nem – csapott rá határozottan a férfi karjára, amikor megpróbálta
felhúzni a földről.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Jól van, felőlem aztán elbiceghetsz egészen a kórházig – szabadkozott két
kezét felemelve.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A fenébe is – látta be gyorsan a lány, hogy egyedül nem fog menni. – Akkor
meg mit állsz még ott? Segíts – veszekedett vele, mintha egy pillanat alatt
megfeledkezett volna minden bajáról.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ti maradjatok nyugodtan – nézett ránk Brad. – Beviszem a kórházba, hogy
megröntgenezzék a bokáját. 5-kor találkozunk Lana irodájánál – búcsúzott el
ezzel tőlünk, majd távolodni kezdtek a folyamatosan belékötő Allenával.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Magunkra maradtunk – motyogtam Colton arcát bámulva, miközben finoman
beleharaptam alsó ajkamba.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Jól látod – húzta sejtelmes mosolyra az arcát, majd könnyedén átdobta bal
karját a tarkóm mögött, és magához vonva indultunk meg a biciklik felé. –
Visszavisszük a játékszereiteket, aztán veszek neked vattacukrot – gúnyolódott
az egész délutános szórakozásunkon, amin valójában én is jót nevettem…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-88159387375821105132014-11-22T16:47:00.001+01:002014-11-22T16:47:30.417+01:00II./ 9. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Másnap reggel úgy ébredtem, mint csaknem négy hónappal
ezelőtt.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A nyitott ablakon nem madárcsicsergés és a békés nyugodtság áradt be hozzám,
hanem autók fülsüketítő dudálásának folyamatossága, és dühösen kiabáló
nagyvárosiak borzadálya.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez New York – motyogtam magam elé kissé kelletlenül, és átfordultam a jobb
oldalamra. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Legjobb barátnőm még édesdeden szuszogott mellettem, mialatt én kipihenve
kutattam a párnám alá csúsztatott telefonom után. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amikor hazaérkeztünk az éjszaka folyamán egyáltalán nem feküdtem le olyan vidám
hangulatba, mint ahogyan azt terveztem. Előtte órákon keresztül háborogtam az
egész társaságunknak arról a görényről, aki ilyen hangnemben volt képes
beszélni az apámról. Eleinte eszembe sem jutott azon gondolkodni, mi oka
lehetett arra, hogy ilyen véleményt formáljon róla. Nem láttam a vörös ködtől,
ami körüllengett a hatalmába kerített dühtől. Minden egyes szavammal őt
szidtam, és nem bírtam megelégedni azzal, hogy egyetlen pofonnal megússza az,
aki ilyet mert mondani az apámról. Haragudtam Allenára, amiért lefogott,
kiabáltam Coltonnal, aki elrángatott, és beszóltam Bradnek, aki nem verte szét
a fejét. Egyszerűen semmivel sem tudtak megnyugtatni, így hát az alkoholt
hívtam segítségül. Egymás után legurítottam legalább négy felest, és addig nem
hagytam abba, amíg képes nem voltam normálisan szedni a levegőt. Bevallom, az
ezután történtek kissé összefolytak, annyi azonban még megmaradt, hogy nem
sokkal ezután elhagytuk a helyet, és Colton magához húzva kísért egészen a
hotelszobánk ajtajáig.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint előhalásztam a telefonomat, ami az éjszaka folyamán becsúszott az ágy
mögé, egy váratlan meglepetés fogadott. Coltontól kapott üzenetem rögtön
mosolyt csalt az arcomra, és valamelyest lelkesebben pattantam ki az ágyból,
mint amilyen állapotban néhány másodperccel korábban voltam. A fürdőbe
rohantam, ahol némileg összekaptam magam, aztán belebújtam egy kényelmes nyári
ruhába, és halkan, odafigyelve, hogy barátnőm ne kelljen fel osontam ki az
ajtón.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Jó reggelt – rezzentem össze rögtön egy karcos férfihangtól, amitől egyetlen
pillanat alatt feloldódtam. – Ezt neked hoztam – nyújtott át egy szál sárga
rózsát, amin én magam is meglepődtem, hogy tudta, ez a kedvenc virágom.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez gyönyörű – mosolyogtam, miközben az orromhoz emelve szívtam magamba a
káprázatos illatot árasztó szirmokba. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- De nem annyira, mint te – emelte felém kezét, amibe én belekaroltam, és csak
hagytam, hogy maga után vezessen.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hova megyünk?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Csak semmi kérdés – kezelte lazán a helyzetet, ami engem is nyugalomra
ösztönzött. – Ne rontsd el a meglepetést, nem volt egyszerű összehozni –
kacsintott, aztán a lépcsőház felé kanyarodtunk, és megindultunk felfelé.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Sorban magunk mögött hagyva az emeleteket haladtunk őszintén szólva én sem
tudtam merre felé. Ahogy elhagytuk a legfelső lakó szintet is, egy szűkebb
csigalépcsőhöz érkeztünk. Előttem szedve a fokokat húzott lassan magával a
sötét helyen, és már éppen szólásra nyitottam volna a számat, amikor kitört egy
ajtón, majd amint mindketten kiértünk megtorpant és csak bámulta az elénk
táruló csodát.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">New York varázsa nyitotta meg kapuit előttünk. A hatalmas felhőkarcolók
sokaságán, és a szmog levegőn túl, egy gyönyörű látvány várt ránk. Egyszerűen
képtelen voltam bármit is szólni, hiszen hogyan is lehetett volna szavakkal
leírni azt, ahogyan a nap kúszott felfelé a horizonton, melynek sugarai beszöktek
az utcák közé, és mindennek a központjában ott bujkált egy halvány szivárvány a
Hudson-folyó árnyékában.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Colton, ez… - dadogtam, de nem tudtam egyetlen szóval körülírni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy ez még nem minden? – szorította meg kissé
a kézfejemet, és amikor kíváncsian rápillantottam, csak határozottan megindult
a tetőkert másik oldalára. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint megkerültük az egészet, egy kis asztal állt ott két szék társaságában.
Ahogy közelebb kerültünk hozzá feltűnt, hogy kávé várakozott rajta legalább
három fajta reggelivel fűszerezve.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gondoltam a tegnap este után ez lehet a legjobb módja a lazításnak – húzta ki
nekem a széket, majd finoman betolta alattam.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Minden várakozásomat sikerült felmúlnod – vigyorogtam, mint egy ötéves
kislány, aki megkapta a kedvenc játékát. – Ezt intézted egész éjszaka?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Csak néhány telefonomba tellett, meg a portás jó indulatának, akinek miután
elmondtam, mire készülök olvadozva adta át a kulcsokat, akkor majdnem
meggondoltam magam – forgatta meg a szemeit, aztán átnyújtotta a nekem szánt
kávét.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Le a kalappal, barátom – koccintottunk stílusosan ezúttal a latte-nkkal, -
erre nem számítottam, bevallom őszintén.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ne légy lekezelő, Campbell – ingatta a fejét, - sok meglepetés van még a
tarsolyomban. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezek után egy percig sem kételkedem ebben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Mire végre sikerült eldöntenem, hogy melyik finomsággal kezdjem a reggelimet, nagyjából
már lehiggadtam a kezdeti sokk alól. Néhány percig teljesen némán ültünk
egymással szemben, talán még rajta is láttam a zavar apró jeleit. Noha nem
kerülte egy pillanatra sem a szemkontaktust, mégsem érződött rajta az a tőle
megszokott határozottság. Most valahogy más volt, éreztem a feszültséget
kettőnk között, amit sokkal inkább neveztem volna szikrának, mintsem valódi
félelemnek.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Úgy döntöttem, beszélek ma Lanával – vágtam bele két falat között, - Tudni
akarom, hogy ki volt az a pasas…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Állj, állj, állj – fékezett le azonnal bal kezével gesztikulálva, amire
elsőre csak értetlenül vontam fel a szemöldökömet. – Nem azért jöttünk ide,
hogy ilyenekről beszéljünk. Persze ezek is fontosak, de csak a maguk idejében.
Most sokkal jobban érdekelsz Te – magyarázta meg gyorsan, amivel a kezdeti
sértettségemet, azonnal feloldotta.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi újat tudnék még neked mondani? – kezdtem bele a játékba én is. – Annak az
embernek, aki tudja, hogyan iszom a kávét, mi a kedvenc virágom és végigkísérte
az egész életemet. Azt hiszem, ez neked sokkal jobban menne. Annyi rejtett
tartalékod van még, hogy valószínűleg jövő héten is itt ülnénk, ha
belekezdenél.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- És az baj lenne? </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezt nem mondtam – mosolyogtam könnyedén, aztán egy pillanatra kitekintettem
megcsodálva a gyönyörű messzeséget. – Miért pont én? </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tessék? – fagyott meg rögtön kérdésemet hallva.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Annyi lányt csavartál már az ujjaid köré, és mégis mindenkit ellöktél
magadtól. Mindegyik csak arra kellett, hogy játssz velük, aztán másnap már
ugyanúgy habzsoltad az életet, mintha mi sem történt volna. Mitől vagyok én
más?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Pár másodpercig csak döbbenten pislogva meredt rám, látszódott, hogy váratlanul
érte a kérdésem. Miközben én kíváncsian vártam, hogyan fogja kivágni magát a
falhoz szegezésemből, úgy tűnt, szüksége volt némi időre, hogy összeszedje
gondolatait.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ismerlek már pelenkás korod óta – kezdett bele, miközben finoman előrébb
dőlt, és alkarjain megtámaszkodott az asztalon, míg kézfejei felém irányultak. –
Ott voltam minden jó döntésednél, és minden hülyeségednél, amiket jórészt én
okoztam neked. Nem csak azért voltatok ti a kedvenc bűntársaim, mert a húgommal
annyira jóban vagytok, hanem azért is, mert kedveltem a társaságod. Jól tudom,
mik a határaid, volt lehetőségem megtapasztalni azokat. Tisztában vagyok azzal,
hogy a tűzbe is berohannál azokért, akiket szeretsz, képes vagy megbocsájtani,
szívből gyűlölni, és beismerni, ha hibáztál. Láttalak darabokra hullani, aztán újra
felemelkedni. Bevallom, gyűlöltem, hogy West annyira bekorlátozott téged.
Egyszerűen soha nem tudtál önmagad lenni mellette, ezért volt olyan jó
szórakozás, amikor csak mi voltunk ott. Olyankor felszabadult voltál. Nem
féltél önfeledten nevetni, bátran játszani, és elérni azt, amit akartál. Nem
járt minden gondolatod azon, hogy mit szólna ehhez West. Azokban a pillanatokban
olyan voltál, mint most, és én ezért a Leáért rajongok – zárta le jellemem
részletes elemzését, amitől kissé megrémültem, kissé pedig felvidultam. – Nézd –
állt fel a székből, hogy odajöhessen hozzám, megfogta a kezemet és engem is
felhúzott. – Én nem tudok neked sokat ígérni. Fogalmam sincsen arról, hogyan
működik egy kapcsolat. Nem ismerem a szabályokat. Valószínűleg sokszor okoznék
neked fejtörést, és álmatlan éjszakát. Nem tudom megígérni, hogy olyan
zökkenőmentes lenne, mint Westtel, de van pár dolog, amit határozottan
állíthatok. Mindig ott leszek melletted, ha szükséged lesz rám, és soha többé
nem fogok hazudni neked. Én meg szeretném próbálni, mert fontos vagy nekem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Tátott szájjal bámultam Colton szemeibe, és fogalmam sem volt, mit kellene
reagálnom. Valószínűleg még életemben nem kerültem ilyen helyzetbe. Rengeteg
mindenre számítottam, de ez meg sem fordult a fejemben. Hogyan kellene
viselkednem, mit kellene mondanom. Az ösztöneim elhagytak, és csak a puszta
döbbenet maradt, valamint egy megbújt könnycsepp, amit minden erőmmel próbáltam
visszatartani az előbukkanástól.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Én, nem is tudom, mit mondhatnék. Ez egyszerűen sokkolt – hebegtem ezzel is
időt nyerve magamnak az észhez téréshez. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem, nem is kell – könnyítette meg a helyzetemet, aztán bal kezével
megsimította az arcomat, majd a hajamba túrva húzott közelebb magához, hogy
megcsókolhasson.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Szemeim automatikusan lecsukódtak, hogy igazán átadhassam magam ennek a
különleges pillanatnak. Nekem semmit sem kellett tennem, ő irányított. Azonnal
megkönnyebbültem, és igazi nőnek éreztem magam, aki egy határozott férfival
egyesült. Nem volt durva, sokkal inkább tűnt úgy, mintha ez már legalább az
ezredik csókunk lett volna. Minden annyira pontos volt, hogy azt kívántam, soha
többet nem akarom, hogy más érjen így hozzám.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A tökéletes pillanatnak annak az átkozott telefonjának a rezgése vetett véget.
Kissé eltávolodtunk egymástól, míg a szemeim néhány másodpercig lehunyva
maradtak és csak utána nyitottam ki, hogy tisztán érezhessem, hogyan éget
tekintete. Nem megszakítva a kontaktust csúsztatta ki nadrágzsebéből a
telefonját, aztán éppen csak egy pillantás erejéig nézett a készülékre.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Szerintem téged keresnek – nyomta a kezembe, mire én anélkül, hogy megnéztem
volna ki hív, a fülemhez emeltem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hallo? – szóltam bele szinte motyogva, miközben folyamatosan őt figyeltem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea? Hol a fenében vagytok? – visított bele egyenesen a fülembe nagynéném
hangja. – Gyertek a szobátokhoz, azonnal beszélnünk kell – bontotta a vonalat
rögtön, én pedig kénytelen voltam belátni, hogy a tökéletes reggelünk ezennel
véget ért…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-44073446754173327642014-11-14T16:53:00.002+01:002014-11-14T16:53:08.475+01:00II./ 8. rész<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Soha sem rajongtam túlzottan a repülésért.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Már kiskoromban is kiszolgáltatottnak éreztem magam attól, hogy csak szállunk a
semmiben. Noha imádtam gyönyörködni a tájban, és bámulni az alattunk szinte
hótengerként tornyosuló felhőrengeteget, mégis inkább jobb szerettem a földön
maradni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ezen alkalommal azonban nem volt túl sok választásom. Nagyjából két óra alatt
pakoltam össze néhány fontosabb holmimat és egy hatalmas gyomorgörcs, na meg
Colton, Brad és Allena társaságában utaztam ki a reptérre.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Legjobb barátnőm persze a legapróbb hajlandóságát sem mutatta afelé, hogy ő is
velünk akart volna tartani, bátyja azonban nem hagyott neki túl sok választást.
Igaz, hogy csak pár napról volt szó, de leszögezte, hogy nem fogja itthon
hagyni egyetlen órára sem. Teljesen igaza volt, hiszen ha egyikünk sincsen a
közelben, nem volt nehéz kitalálni ki volt a szerencsés, akit felkeresett
volna, hogy együtt múlassák az időt. Laurel mostanra már bemutatkozott
mindannyiunknak, és valóban elmondtam neki mit tudtunk a lányról, azonban magam
sem voltam meggyőződve arról, hogy Allena feladta volna és ilyen könnyen
lerázza magáról. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A gépen szinte mindenki talált magának egy kisebb kuckót, ahova egyedül
behúzódott. Colton a pilótafülke környékén lebzselt, és megállás nélkül nyomkodta
a telefonját, mintha csak megállt volna az élet Holkbrookban, hogy ő eljött
onnan. Brad fülhallgatóval zárta el magát a külvilágtól leghátul, és bújt
néhány dokumentum mögé, ahonnan néhány másodpercre sem volt hajlandó felnézni.
Én nagyjából középtájon az ablak mellett helyezkedtem el. Lábaimat felhúztam
magamhoz, és kispárnámat szorongatva próbáltam egy retronak számító filmet
nézni, de a máskor szórakoztató film most egyáltalán nem kötött le. Allena
pedig befoglalta a mellékhelyiséget az egész út hosszára, azt hiszem, nem tett
jót másnaposságának a légnyomás, így felszállás óta egy fél pillanatra sem
láttam valószínűleg zölden vibráló arcát.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tíz percen belül leszállunk – hajolt be hozzám Colton, mire én csak aprót
bólintottam jelezve ezzel, hogy megértettem. – Mi a terved estére?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem, még semmi – motyogtam zavartan várva, hogy közölje ő milyen
programot képzelt el.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Akkor kénytelen leszel az én társaságomat élvezni. Szerintem a húgom és
kedves barátom – bökött fejével a kuporgó Brad felé, - roppant jól fognak
együtt szórakozni a szállodában.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Szörnyű vagy – forgattam meg a szemeimet vigyorogva, aztán meglepetten
tekintettem a keze felé, mely az enyémhez közelített, és egyszerűen csak
ráhelyezte, és finoman megszorította, majd egy biccentés után felállt, én pedig
már csak azt tudtam figyelni, ahogyan a pilótafülke takarásában eltűnik.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Izgatottan kezdtem bámulni ismételten amint beleszállunk a felhők hegyébe és
egy pillanatra megszűnik a látótávolság körülöttünk. Elvesztünk a hatalmas
fehérségben, mintha csak egy elzárt világba csöppentünk volna, majd néhány
másodperc múlva visszatértünk a valóságba, ahova émelygő barátnőm is
visszacsalt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Könyörgöm mondd, hogy hamarosan leszállunk – vágta be magát a mellettem lévő
ülésbe, ahova besüppedt és fejét beletemette a takaróba, amellyel körbecsavarta
magát. Tisztán látszott rajta, mennyire pocsék állapotban volt, és nekem
egyáltalán nem állt szándékomban felzaklatni azzal a hírrel, hogy egy egész
estét fog eltölteni Braddel egy szobában, illetve jobbik esetben is egy
légtérben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"> </span><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A landolás viszonylag gyorsan és
zökkenőmentesen ment, leszámítva azt a kisebb légörvényt, amibe
belecsöppentünk. Mindannyian, de leginkább Allena örült a legjobban annak, hogy
szilárd talajon állhatott, és megváltóként borult nagynéném nyakába.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Örülök, hogy látlak titeket – fagyott egy pillanatra az arcára a mosoly,
amikor meglátta, hogy négyen érkeztünk, - mindannyiótoknak – paskolta meg kissé
barátnőm hátát, mivel nem igazán tudott mit kezdeni a szokatlan helyzettel.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Allena, elég lesz már – választottam le Lanáról, aztán egy gyors üdvözlő
ölelés után, beszálltunk a limuzinba, amivel elénk jött.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Szóval, ilyen nagymenőn nyomod itt New Yorkban? – dőlt hátra a szőke lány,
aki töltött magának egy pohárral a behűtött pezsgőből, aztán kényelmesen
hátradőlve szürcsölni kezdte, mint akiről egy másodperc alatt eltűnt a
másnaposság minden nyoma.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Valójában úgy terveztem már ma sem hagylak pihenni titeket – jelent meg egy
sejtelmes mosoly az arcán. – Használjuk ki minden pillanatát annak, hogy itt
vagytok. Egy ügyfelemnek rendeznek hatalmas partit annak örömére, hogy megúszta
a sittet, és mivel én mentettem meg a hátsóját, díszvendégként számítanak rám –
bólintott egy aprót a hatás kedvéért.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Oho – vigyorgott Allena úgy, mint egy tizenéves kamaszlány. – Azt hiszem, be
kell mutatnunk valakiknek, hogyan is szórakoznak a holkbrookiak – kacsintott,
mire az én arcomról csaknem a bőr is lesült látva őt, aztán egyetlen másodperc
alatt állt össze a kép a fejemben, hogy a mai randink immáron másodjára
tolódott át máskorra.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Lana néni egyenesen egy szállodához vitt minket, ahol ugyan az utazás
fáradalmait nem sikerült kipihenni, de volt némi időnk összeszedni magunkat,
hogy valamelyest felfrissülve ülhessünk vissza a kocsiba, és haladhassunk a
város egy hatalmas épületéhez, melynek dísztermében összegyűlt New York egy
részének krémje. Bevallom, egyáltalán nem így terveztem az estémet. Ezer módon
elképzeltem már hogyan alakulhatott volna az első hivatalos randink bár nem
volt könnyű feladat Coltont ilyen élethelyzetbe illeszteni. Soha sem volt
párkapcsolata, sőt még arról sem volt tudomásom, hogy valaha eljutott volna
egyetlen lánnyal is a második estéig. Ő mindig is olyan ember volt, aki
szerette, ha rajonganak érte, és ezt okosan kihasználta. Néha csak a szórakozás
kedvéért, néha pedig azért, mert előnyökhöz jutatta, ha a lány megbízik benne.
Hazudtam volna, ha semmilyen félelem nem lappangott volna bennem. Féltem, igen
is tartottam attól, hogy átver, és engem is csak játékszerként használ majd,
azonban egy részem bizakodott abban, hogy megváltozott.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint beléptünk a hatalmas terembe egy rakás olyan emberrel találtuk szembe
magunkat, mint… mi. Egy másodpercre deja vu érzés ragadott magával, mivel
tökéletesen úgy éreztem magam, mintha egy holkbrooki parti közepére csöppentünk
volna be. Akármerre néztem lenéző pillantásokba botlottam. Whiskey-t ivó
öltönyösök, pult mellől a tömeget fürkésző, borítéktáskájukat mereven
szorongató nők, akikről áramlik a felsőbbrendűség érzet. Néhány pillanatig
olyan volt, mintha egy ferde tükröt állítottak volna szembe velünk, és úgy
gondoltam, nem csak én éreztem így. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Colton a derekamra helyezte tenyerét, ezzel próbált beljebb tolni és
valamelyest visszazökkenteni a valóságba. Természetesen egyáltalán nem
meghazudtolva önmagunkat a bárhoz vezetett első utunk, mely során nem egyszer
mértek minket végig. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Szóval ilyen érzés kívülállónak lenni? – nézett körbe barátnőm, amikor
megkapta italát és végre sikerült szóhoz jutnia.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezek az úri ficsúrok még nálunk is nagyobb sznobok – állapította meg Colton,
miközben végigmérte valószínűleg a börtönt megúszó srácot, amint barátai
hősként ünnepelve dobálták a levegőbe. – Fogalmuk sincsen a való életről.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Az én drága bátyám bölcsebb, mint valaha – szúrt oda könnyedén.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ne feledjétek, most mi vagyunk a vendégek, nem otthon vagyunk – előzte meg a
fortyogó vulkánt, még mielőtt az elsöpörte volna New Yorkot. – Colton hagyjuk
magukra a hölgyeket – bólintott fejével, mire a férfi csak elnézést kérve
követte őt a tömegbe.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Valahogy soha sem úgy képzeltem el a közös kirándulásunkat itt, hogy
kénytelen leszek azt a testvéremmel és ezzel a balekkal megosztani – fejtette
ki barátnőm azonnal őszinte véleményét, amint kettesben maradtunk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nincs ezzel semmi baj – vontam meg finoman a vállamat, - talán épp itt az
ideje, hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Úgy érted, te és Colton? – húzogatta sejtelmesen a szemöldökét, mire én csak
lazán karon csaptam borítéktáskámmal, hogy lelankasszam gúnyolódását.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem, arra gondoltam, hogy te, én, Brad és a bátyád – kezdtem bele
magyarázatomba, ami elsőre egyáltalán nem nyűgözte le. – Az utóbbi időkben a
sors valahogy mindig úgy hozta, hogy magunkra vagyunk utalva. Talán azért volt
ez az egész, hogy ráébredjünk, fontos részei vagyunk egymás életének.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kizárt dolog – vágta rá automatikusan, bár valójában nem is számítottam
másra, soha nem vallotta volna be, hogy igazam is lehetett volna.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Keressük meg Lana nénit, igazán régen láttam már – ajánlottam fel, mire
rögtön átvágva az emberek sokaságán kezdtünk neki nagynéném kutatásának.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Valójában egyáltalán nem Lanát figyeltem a szemeimmel. Sokkal inkább érdekelt
miért tűntek el a srácok, és képtelen voltam egyhelyben maradni. Ahogy elnéztem
az itteni embereket rá kellett ébrednem a szomorú tényre, nem tűntünk semmivel
különbnek. Tökéletesen belepasszoltunk az itteniek társaságába, és ha nem
vadidegenek lettünk volna számukra, az ég egy adta világon semmivel sem lógtunk
volna ki innen. Nem tetszett a látvány, ami elém tárult. Kívülről nézve
gyomorforgató volt látni, ahogyan azok a lányok, akik elhitték magukról, hogy
felsőbb rendűek, mint a többiek, összesúgtak mások háta mögött, és cinikusan
gúnyolódtak minden egyes emberen, aki elhaladt előttük. Némileg elkeserítő volt
belátni, hogy mi pontosan ugyanezt tettük, csak a kontinens másik oldalán,
Californiában. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ott van Lana – rángatott vissza a valóságba Allena hangja, mire azonnal
kiszúrtam, hogy egy számomra vadidegen férfivel társalog.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Kezeit összefonta maga előtt, szemeit összehúzta, ajkait pedig feszesen
összeszorította. Tökéletesen ismertem ezt a viselkedését. Csak akkor láttam
rajta, amikor feszült, dehogyis ez nem a megfelelő kifejezés, sokkal inkább
ideges, legszívesebben őrjöngve fojtogatta volna ezt a fickót.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Kíváncsiságom előre hajtott, és tudni akartam ki ez a pasas, aki ennyire
kihozta a sodrából a türelméről ismert nénikémet, így hát könnyedén toppantam
be melléjük, és igyekezve legjobb modoromat előrángatva mutattam be magam.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ó szóval, te vagy a híres Leanora Campbell, annak a csalónak a lánya? –
válaszolt kérdéssel bemutatkozás helyett. – Már sokat hallottam rólad.
Kifejezném részvétemet az apád miatt, de egyáltalán nem sajnálom. Pontosan azt
érdemelte, amit kapott az élettől – forrázott le mindössze tíz másodperc alatt,
mire én már csak az ösztöneimre hagyatkoztam, és arra lettem figyelmes, hogy a
jobb kezem lendült a levegőben és hatalmasat csattanva érkezett meg annak a
féregnek az arcán.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Senki nem beszélhet így az apámról…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-11799586835552229752014-10-30T19:30:00.002+01:002014-10-30T19:30:55.505+01:00MeglepetésSziasztok!<br /><br />Noha az új részt még nem tudtam hozni Nektek, Roxana White jóvoltából elkészült a blog második évadjának előzetese.<br />Ígérem, nem kell már sokat várni a következő fejezetig!<br />Addig is tekintsétek meg az új trailert, ami remélem Nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem.<br /><br />Mia Kso<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe allowfullscreen='allowfullscreen' webkitallowfullscreen='webkitallowfullscreen' mozallowfullscreen='mozallowfullscreen' width='320' height='266' src='https://www.youtube.com/embed/YUy6EvCPHr4?feature=player_embedded' frameborder='0'></iframe></div>
<br />Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-48005098527549912832014-10-21T15:50:00.002+02:002014-10-21T15:50:47.140+02:00II./ 7. fejezet<!--[if gte mso 9]><xml>
<o:OfficeDocumentSettings>
<o:RelyOnVML/>
<o:AllowPNG/>
</o:OfficeDocumentSettings>
</xml><![endif]--><br />
<!--[if gte mso 9]><xml>
<w:WordDocument>
<w:View>Normal</w:View>
<w:Zoom>0</w:Zoom>
<w:TrackMoves/>
<w:TrackFormatting/>
<w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone>
<w:PunctuationKerning/>
<w:ValidateAgainstSchemas/>
<w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid>
<w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent>
<w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText>
<w:DoNotPromoteQF/>
<w:LidThemeOther>HU</w:LidThemeOther>
<w:LidThemeAsian>X-NONE</w:LidThemeAsian>
<w:LidThemeComplexScript>X-NONE</w:LidThemeComplexScript>
<w:Compatibility>
<w:BreakWrappedTables/>
<w:SnapToGridInCell/>
<w:WrapTextWithPunct/>
<w:UseAsianBreakRules/>
<w:DontGrowAutofit/>
<w:SplitPgBreakAndParaMark/>
<w:DontVertAlignCellWithSp/>
<w:DontBreakConstrainedForcedTables/>
<w:DontVertAlignInTxbx/>
<w:Word11KerningPairs/>
<w:CachedColBalance/>
</w:Compatibility>
<m:mathPr>
<m:mathFont m:val="Cambria Math"/>
<m:brkBin m:val="before"/>
<m:brkBinSub m:val="--"/>
<m:smallFrac m:val="off"/>
<m:dispDef/>
<m:lMargin m:val="0"/>
<m:rMargin m:val="0"/>
<m:defJc m:val="centerGroup"/>
<m:wrapIndent m:val="1440"/>
<m:intLim m:val="subSup"/>
<m:naryLim m:val="undOvr"/>
</m:mathPr></w:WordDocument>
</xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml>
<w:LatentStyles DefLockedState="false" DefUnhideWhenUsed="true"
DefSemiHidden="true" DefQFormat="false" DefPriority="99"
LatentStyleCount="267">
<w:LsdException Locked="false" Priority="0" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Normal"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="9" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="heading 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 7"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 8"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="9" QFormat="true" Name="heading 9"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 7"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 8"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="39" Name="toc 9"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="35" QFormat="true" Name="caption"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="10" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Title"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="1" Name="Default Paragraph Font"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="11" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtitle"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="22" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Strong"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="20" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Emphasis"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="59" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Table Grid"/>
<w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Placeholder Text"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="1" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="No Spacing"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light List"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" UnhideWhenUsed="false" Name="Revision"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="34" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="List Paragraph"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="29" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Quote"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="30" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Quote"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 1"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 2"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 3"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 4"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 5"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="60" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Shading Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="61" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light List Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="62" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Light Grid Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="63" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 1 Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="64" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Shading 2 Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="65" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 1 Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="66" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium List 2 Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="67" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 1 Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="68" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 2 Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="69" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Medium Grid 3 Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="70" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Dark List Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="71" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Shading Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="72" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful List Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="73" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" Name="Colorful Grid Accent 6"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="19" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Emphasis"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="21" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Emphasis"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="31" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Subtle Reference"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="32" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Intense Reference"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="33" SemiHidden="false"
UnhideWhenUsed="false" QFormat="true" Name="Book Title"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="37" Name="Bibliography"/>
<w:LsdException Locked="false" Priority="39" QFormat="true" Name="TOC Heading"/>
</w:LatentStyles>
</xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]>
<style>
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:"Normál táblázat";
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:"";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:"Calibri","sans-serif";
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:"Times New Roman";
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;}
</style>
<![endif]-->
<br />
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egy kemény éjszaka után madárcsicsergésre ébredtem a
Lewington rezidencián. <br />
Amint kinyitottam a szemeimet az első, amit megláttam a csodálatos napsütés,
mely beáramlott a nyitott teraszajtón. Arcomat megcsapta a frissítő levegő, és
miközben egy kellemeset nyújtóztam és átfordultam a másik oldalamra egy
totálisan szétterült Allena zavarta meg a tökéletes idillt. Valójában nem is
festett annyira brutálisan szörnyen, legalábbis nem oly mértékben, mint azt
tegnap elképzeltem. Minden fajta túlzás nélkül<span style="mso-spacerun: yes;">
</span>két egész órámba telt lerángatni őt a hetedik emeletről, taxiba dugni,
felvonszolni a szobájába, és valamelyest emberi ábrázatot varázsolni rá egy
hideg zuhany segítségével. A legnagyobb mázlim talán az volt, hogy a szülei
pihenőt vettek ki a hétvégére, és közvetlenül a jótékonysági gála után
elhagyták a várost. Ha ez nem következett volna be, valószínűleg országos
botrányba fulladtak volna azok a pillanatok, amikor Allena néha üvöltözve, és
kiabálva viháncolt, néha pedig zokogva esedezett a bocsánatomért. Rettenetes
szétcsúszása a régmúlt időkre emlékeztetett, amikor az ilyen esetek heti
rendszerességgel fordultak elő, és bevallom, én is jó párszor ebbe a hibába
estem.<br />
Megelőzve barátnőm reggeli kiborulását, úgy döntöttem, lemegyek a konyhába és a
fejfájás csillapító mellé bekészítek neki egy bögre jó erős kávét is.
Igyekeztem minél halkabban kiosonni a szobából, és minden zajcsapás nélkül
feltalálni magam a házban. Mezítláb kúsztam le a lépcsőn, és gondosan
elsurranva a szobalány mellett haladtam az étkező felé, ahol legnagyobb
meglepetésemre nem egyedül voltam.<br />
- Ööm, jó reggelt – makogtam kissé zavartan, és miközben a hajamat próbáltam
igazgatni legalább hatszor megátkoztam magam, amiért nem a fürdő volt az első
úti célom.<br />
Colton látszólag még nálam is jobban meglepődött, hogy itt lát, és míg alaposan
végigmért tetőtől talpig, ami engem csak még kellemetlenebbül érintett,
próbáltam tenni azt a dolgomat, amiért egyáltalán idejöttem.<br />
- Csak nem megtörtént az elkerülhetetlen? – nézett fel, miközben az asztalnak
támaszkodva itta reggeli kávéját. – Allena kiborult, és téged keresett fel?<br />
- Mondjuk úgy, hogy az állítás egyik fele igaz – próbáltam fedezni barátnőmet,
és eltitkolni a valóságnak legalább az egyik részét bátyja elől.<br />
- Nyugi, hallottam, mit művelt, amikor hazajött – vette tőle megszokott módon
lazán a dolgot, - szimplán csak azt hittem, Laurel rángatta haza.<br />
- Aha, persze, mert az a lány aztán a barátok mintaképe – forgattam meg a
szemeimet egy pillanatra megállva. – Felőle aztán le is vethette volna magát a
hetedikről.<br />
- A hetedikről? – akadt fent az utolsó szavamon, mivel láthatólag ő is úgy
gondolta, egy bárban öntött fel a garatra kishúga. – Mégis hol voltatok?<br />
- Nem fontos – vontam meg a vállam, miközben már én is a saját kávémat
szürcsöltem. – Mi a terved mára? – igyekeztem elterelni a témát.<br />
- A városházán vannak elintézetlen ügyeim, aztán este vacsorázni megyek.<br />
- Üzleti tárgyalás?<br />
- Nem, randi – vágta rá nemes egyszerűséggel, mire én majdnem félrenyeltem az
italomat, és leplezhetetlenül sokkolt pillantásokkal bámultam rá. – Egy
gyönyörű lánnyal, már ha ez a lány elfogadja a meghívásomat – folytatta, és már
fogalmam sem volt arról, mi a fenéről beszél. -<span style="mso-spacerun: yes;">
</span>Volna kedved velem vacsorázni?<br />
Néhány másodpercnek el kellett telnie, míg összekapartam magam, és egyik
sokkból a másikba esve újra életképes állapotba tudtam visszaállni. Nem akartam
komplett idiótának tűnni, és sokáig húzni sem akartam Colton idegeit, így hát
egy értelmes választ igyekeztem kinyögni.<br />
- Azt hiszem, nincs semmi programom mára – varázsoltam arcomra egy halvány
mosolyt, aztán megragadva barátnőm kávéját is indultam vissza a szobájába.<br />
- 7-re érted megyek – szólt utánam, én pedig csak az egyik bögrét megemeltem
jelzésképpen, hogy benne vagyok, és a lelkem mélyén igazán örültem, amiért
háttal voltam neki, és nem látta a levakarhatatlan vigyort az arcomon.<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>Mire visszacsoszogtam önmagamban
ujjongva az emeletre, Allena már úgy tűnt, ébredezni kezdett. Minden szó nélkül
a kezébe nyomtam az italát, és lassan irányba vettem a gardróbot. Valami
tökéletes után kutattam. A fejemben legalább ezer variációt elképzeltem arról,
miben is kellene megjelennem, de valahogy egyik sem tűnt megfelelőnek. <br />
- Csupa jó szándékból remélem, hogy ezeket nem akarod így hagyni – bökött
barátnőm fejével a földön szanaszét heverő ruháira. – Egyébként is, mi ez a
nagy felhajtás? A tegnap estéért bosszúból tönkreteszed a gardróbomat?<br />
- Ugyan már – legyintettem könnyedén. – Ha bosszút akarnék állni, csak
megmutatnám a képet, amit rólad készítettem vagy szimplán csak elmesélném mi
történt. Hidd el nekem, bőven elég lenne – kacsintottam rá egyet, aztán inkább
visszafordultam a ruhák irányába.<br />
- Most komolyan, mire készülsz? – támaszkodott neki az ajtófélfának, miközben
igyekezett szemei elől kitakarni jobb kezével minden fényforrást.<br />
- Azt hiszem, randim lesz este.<br />
- Viccelsz? – kapta fel a fejét mégis lendületesen. – Ezt csak így mondod?! Ki
a srác? Ismerem? – ennél a résznél akarva akaratlanul felhördültem és már
egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ilyen lelkesen kellene mesélnem az
esti terveinkről.<br />
- Ami azt illeti – kezdtem bele végül megfontoltan, mégis izgatottan várva
reakcióját. – Colton hívott el.<br />
- Te, aki állandóan azt hangoztattad, hogy a világ legundorítóbb embere a
bátyám, és már előre sajnáltad azt a nőt, aki az útjába kerül, ma este mégis
randira mész vele? – szökött feljebb a megállapítás végére a hangja szinte már
papírvékonyra.<br />
- Az emberek változnak – vontam meg a vállam, és próbáltam túllépni ezen a
fennakadáson, és egyszerűen csak könnyedén kezelni a dolgot.<br />
- Nem mindegy, hogy a bátyám vagy te változtál ennyit.<br />
- Talán mindketten – zártam le az ügyet, amihez az is alaposan hozzájárult,
hogy Allena szinte bezöldülve rohant a mosdóba valószínűleg macskajajos
állapotának köszönhetően. <br />
Miután fél órán keresztül igyekeztem életet lehelni barátnőmbe, ismerve őt, úgy
gondoltam ráfér a henyélés, ezért fürdőruhába öltöztünk, és levonultunk az
udvarra a medence mellé, ahol hosszúra nyúlt órákon keresztül sütettük magunkat
a holkbrooki nyár talán utolsó napsugaraiban. <br />
Az unaloműzésnek induló fetrengésből végül komoly beszélgetés alakult ki, amit
legnagyobb meglepetésemre sokkal inkább barátnőm kezdeményezett. Leginkább
Laurelről mesélt, elmondta mennyi mindent sikerült kihúznia belőle Naomiról,
noha ezeknek az információknak a nagy része már régen a birtokában voltak.
Laurel egy összetett személyiség, amit ügyesen palástol. Amint megosztottam
apró részletességgel mindent, amit Coltontól tudtam meg róla, jócskán leesett
az álla. Újdonsült barátnője egyetlen szóval sem említette neki, hogy milyen
közeli kapcsolatban állt Jasperrel, és arról is megfeledkezett, hogy a drogos
görény, akivel nem olyan régen nekünk is dolgunk akadt, szintén az exe volt. Talán
ennek a beszélgetésnek kellett megtörténnie ahhoz, hogy Allena jobb belátásra
térjen. Hiába a sok féktelen bulizás, amit Laurel biztosítani tud neki, ő is
tisztában volt azzal, hogy soha sem lesz ő az a személy, akire bármikor
számíthatna. <br />
- Legalább huszadjára csörög már a telefonod – lépett ki hozzánk az udvarra
Colton ugyanolyan kényelmesen, ahogy mindig is tenni szokta. – Gondoltam,
fontos lehet – nyomta a kezembe a készüléket, majd leült a napozóágyam végébe.<br />
- Lana néni, mi újság? – próbáltam nyugodt maradni és kizárni, hogy éppen
ketten figyelték a beszélgetésemet.<br />
- Azt hittem már, Holkbrookba kell utaznom, hogy elérjelek – hadarta olyan
tempóban, hogy erősen koncentrálnom kellett a szavaira. – Beszéltél Braddel?<br />
- Mostanában nem vagyunk olyan viszonyban – nyeltem egyet, és reménykedtem
benne, nem kérdez rá az okára. – Kellett volna?<br />
- Figyelj, Kicsim, nem fogok mellébeszélni. Ugye megtudtad, hogy a bátyád? –
tette fel sokkal inkább költői kérdését, mintsem egy valódit. – Édesapád
megkötette a kezemet, ne haragudj, tartott az ügyvédi titoktartás –
szabadkozott azonnal. – Most viszont, hogy ez kiderült, ide kell jönnötök
hozzám. Édesapátok hátrahagyott nektek valamit. Azt hiszem, itt az ideje, hogy
jogos tulajdonosai megkapják. <br />
- Miről beszélsz? – pattantam fel rögtön ülőpozícióba, miközben értetlenkedve
szökött feljebb a hangom. – Először is, te tudtad és míg ott éltem veled négy
éven keresztül egyszer sem jutott eszedbe elmondani nekem? Másodszor pedig, mi
lehet olyan fontos, amihez mindketten kellünk?<br />
- Nézd, most már hivatalos is a családunk része lett Brad. Apád fel akarta
vállalni őt, csak az élet közbeszólt, de… – állt meg egy pillanatra, és néhány
másodperces csend állt be közöttünk. – Muszáj ezt telefonon megbeszélnünk?
Gyertek ide, és mindent elmondok.<br />
- Úgy érzem, nincs túl sok választásom – sóhajtottam, és állt össze a fejemben,
hogy ez alól nincs kibúvás, szembe kellett néznem a valósággal. – Hamarosan találkozunk
– köszöntem el tőle, majd bontottam a vonalat, és gondolataimba merülve
hátradőltem.<br />
Egyáltalán nem volt kedvem New Yorkba utazni, főleg nem Braddel. Így is kínosak
a találkozásaink, hiszen még nem volt alkalmunk nyugodt körülmények között
megbeszélni ezt az egész káoszt, legalábbis nem olyan, amikor én is nyitott
lettem volna erre. Eddig úgy gondoltam, csak két ember vert át, de most, hogy
kiderült Lana is tudott mindenről még szörnyűbben éreztem magam. Azt hittem,
bízhatok benne, hogy bármit meg tudok beszélni vele, és aztán egyszer csak
kiderült, hogy ő is elfelejtette megosztani velem ezt az apróságot, csak úgy,
mint apa. <br />
- Várjunk még egy fél órát, vagy most is elmondod mi történt? – zökkentett vissza
Allena, mire két kíváncsian engem vizslató szempárba ütköztem. <br />
- Sajnálom, Colton, le kell mondanom a ma estét – kezdtem bele bizonytalanul,
aztán némi időt adva magamnak pár másodperces szünet után folytattam. – New Yorkba
kell utaznom Braddel karöltve, hogy Lana néni odaadhasson valamit, amit apa
nekünk szánt.<br />
- Apád valamit rátok hagyott? – hangsúlyozta ki gondosan a többes számot
barátnőm. – Úgy érted, hogy kettőtökre?<br />
- Igen, Allena, a rátok azt jelenti, hogy rám és Bradre is – forgattam meg a
szemeimet gúnyosan, amit látszólag nem vett jó néven, aztán Colton felé
irányítottam figyelmemet. – Ne haragudj, hogy így alakult.<br />
- Semmi baj – állt fel lendületesen, aztán elkezdte ingje ujját igazgatni. –
New Yorkban is el tudunk menni vacsorázni – pillantott rám, aztán előhúzta
telefonját a zsebéből. – A Lewington magángép rendelkezésére áll kisasszony –
hajolt meg kissé, mint egy komornyik, aztán lazán rám kacsintott, és meg sem
várva reakciómat döntötte el, hogy ő márpedig velünk tart az utazáson…</span></div>
Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-30500498060534581242014-10-04T15:00:00.000+02:002014-10-04T15:00:18.461+02:00II./ 6. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egész életemben úgy gondoltam, hogy magunk alakítjuk a
sorsunkat.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egyszerűen elég csak a kezünkben szorítani a gyeplőt, feszesen tartani, és nem
engedni, hogy mások megkaparinthassák tőlünk. Könnyű volt ezzel a tudattal
áltatni magamat, és reménykedni benne, hogy sohasem kell ráébredni arra, hogy a
valóság egészen másképp működik. Bármikor megjelenhet mellettünk egy másik
zsoké, aki határozottabb, és céltudatosabb, mint mi, aztán elég egyetlen
pillanatra másfelé nézni, és már le is taszított a helyünkről.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Soha sem számítottam arra, hogy a családomban egyszer ekkora változás fog
történni. A legvadabb álmaimban sem fordult elő, hogy egy tragikus napon
elveszítem a legfontosabb embert a világomban, aztán erről az emberről kiderül,
hogy egész életemben átvert. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Volt egy bátyám. Miért lett volna ennyire nehéz ezt közölni velem? Mit hitt,
mégis mit fogok tenni? Üvöltözök vele, amiért már nem én vagyok az egyetlen
gyerek a családban? Vagy gyűlölni fogom a testvéremet? </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Minél többet gondolkodtam ezen az egész kalamajkán, egyre csak feszültebbé
váltam. Nem tudtam kit büntessek a haragommal. Próbáltam racionális lenni, és
nem Bradre irányítani minden dühömet, de csak is őt tudtam okolni. Abban a
percben, abban az élethelyzetben ő volt az egyetlen személy, akivel joggal
üvöltözhettem volna, hogy miért hazudott nekem, és az élet furcsa fintoraként,
ő volt az egyetlen, aki válaszokat adhatott. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Talán ezért kóvályogtam már másfél órája a háza környékén. Körbejártam legalább
négyszer az egész háztömböt, szemeztem a csengővel, kerülgettem a kapubejárót,
mégsem bírtam rávenni magam arra, hogy átlépjek a főbejáraton, és közelebb
férkőzzek a magyarázathoz. Az egész testem égett a kíváncsiságtól, tudni
akartam, miért kellett titkolózni előttem, találkozott-e valaha apával, vagy
hogy mit tudott rólunk. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amikor már századjára is megindultam volna azzal a meggyőződéssel, hogy most
már tényleg bemegyek, majd mégis meghátráltam, a sors közbeszólt. A kapu
egyszer csak kinyílt nem messze tőlem, és egy fekete kocsi gurult ki az
udvarról. Amint észlelhető távolságba kerültem hozzá, lelassult, majd teljesen
megállt. Várt néhány pillanatot, mintha csak a reakcióm érdekelte volna, aztán
lendületesen kinyílt az autó ajtaja, és Brad szállt ki onnan. Fura volt
találkozni vele. Ugyanaz az ember állt előttem, mint tegnap, és mégis egy
totálisan másik személyt láttam benne. Nem az az öltönyös fickó, aki Allenával
kavart, vagy akivel órákat tudtam a semmiről beszélni, akit a barátomnak
tartottam… ezek mind elvesztek. Nem tudtam az emlékekre hagyatkozni többé, már
csak azt az embert láttam, aki átvert, és hónapokon keresztül hazudott nekem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea – szólalt meg végül hangjában némi döbbenettel, amit be tudtam annak, hogy
nem számított a látogatásomra. – Nézd, én annyira szerettem volna neked
személyesen elmondani…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ennek ellenére sikerült mégis több száz más emberrel együtt megtudnom, hogy a
bátyám vagy – fontam össze magam előtt a kezeimet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Sajnálom – fújta ki a bent tartott levegőt. – Hidd el nekem, egyáltalán nem
így terveztem. Olyan sokszor megpróbáltam, de egyszerűen minden alkalommal,
amikor rád néztem, nem volt szívem összetörni a benned felépített képet az
apádról.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Most meg kellene köszönnöm? – vontam fel a szemöldökömet, miközben a hangom
is megemelkedett jó pár oktávval. – Hálásnak kellene lennem azért, hogy
hazudtál nekem, és egy óvodásként kezeltél, akit meg kell óvni az igazságtól?
Brad, akármilyen hihetetlen, de felnőtt vagyok, és meg tudok birkózni az elém
tornyosuló akadályokkal. Nem volt jogod ahhoz, hogy eltitkolj előlem egy ilyen
hatalmas dolgot – kezdtem elragadtatni magam, és akármennyire is nem akartam,
de az érzelmeimre hagyatkoztam. – El tudom dönteni, hogy mi a jó nekem, és
amúgy is… előbb-utóbb úgy is meg tudtam volna, különben mi a fenének jöttél
ide, ha nem ez volt a célod? Tudtad nagyon jól, hogy el kell mondanod, csak azt
nem értem mire vártál ennyi ideig. Így könnyebb volt, hogy összebarátkoztunk,
hogy megkedveltelek, hogy elmondtam a titkaimat? Sokkal nagyobb kárt okoztál,
mintha rögtön az elején ezzel állítottál volna be ezzel a hírrel.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem tudok mit mondani – sóhajtott, és úgy tűnt, csak a megfelelő szavak után
kutatott. – Csak kérlek egy kicsit gondolj bele abba, milyen rohadt nehéz volt
minden alkalommal kiállni eléd, miközben tudtam, hogy a húgom vagy. Próbáltam
mindig ott lenni melletted, segíteni, amikor szükséged volt rá, éreztetni, hogy
számíthatsz rám, kialakítani egyfajta köteléket, és azt gondoltam talán
könnyebb lesz, ha már ismerjük egymást. Mint kiderült, nem ez volt a legjobb
döntés.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez őrület – tártam szét a kezeimet, miközben igyekeztem higgadt maradni. –
Fogalmam sincs, mit tegyek most, hogy álljak hozzád, egyáltalán mit mondjak.
Neked volt időd hozzászokni ehhez, azt hiszem, nekem is erre van szükségem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nézd, annyi időt kapsz tőlem, amennyit csak akarsz – lépett közelebb, mire én
automatikusan hátráltam kissé, amit látva azonnal megtorpant. – Én csak annyit
szeretnék kérni, hogy egyszer üljünk le beszélni, és minden kérdésedre választ
adok. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Kabátzsebembe csúsztattam a kezeimet, és kissé megfeszülve csak egy aprót bólintottam.
A fejemben tombolt a kérdések vihara, és mégis, képtelen voltam egyetlen egyet
is feltenni neki. Magam sem tudtam az indokát, talán csak féltem a válaszoktól,
amiket kapni fogok. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A kissé kínossá váló percek után úgy éreztem, ideje lenne továbbállni, így szimplán
csak megfordultam és köszönés nélkül terveztem távozni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tudod, mi a legfurább az egészben? – állított meg kérdésével, mire én
félszegen felé fordultam. – Nem a nyáron találkoztunk először. Emlékszel arra,
amikor Floridában töltöttétek a Karácsonyt a szüleiddel egy hatalmas nagy
társasággal? Körülbelül hét éves lehettél. Édesapád minket is meghívott, persze
senki sem tudhatta rajta és anyán kívül, hogy kik vagyunk, még én sem voltam
tisztában azzal, hogy ő az apám, csak anya egyik barátját láttam benne, aki
kedves velem. Egész este figyeltelek, ahogy játszottál a többi gyerekkel, és
félénken néztem, ki az a gyönyörű kislány. Akkor egyszer csak azt mondtam
anyának, hogy ő lesz a feleségem – hördült fel kissé némi szünetet tartva, -
mire csak annyit felelt, hogy különleges személy leszel az életemben, de nem a
feleségem. Akkor még nem értettem az egészből semmit, majd rá pár hónapra
megtudtam az igazságot. Onnantól kezdve mindent elolvastam rólad az újságokban,
majd később az interneten is, egyszerűen meg akartalak ismerni, még ha csak
ilyen formában is. Aztán amikor édesapád meghalt a nyár elején, úgy döntöttem,
hogy ideutazok, a közeledben leszek, és olyan ember leszek az életedben, akire
mindig számíthatsz – fejezte be a rövid történetet, amire hirtelen képtelen
lettem volna bármit is reagálni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egy darabig csak a szemeit fürkésztem, próbáltam meglátni benne azt, amit
tegnap még erőlködés nélkül felleltem, de nem jártam sikerrel. Hazudnék, ha azt
állítottam volna, hogy nem hatott meg. Nagyon is a szívemig hatolt, hogy
ennyire fontos voltam neki, de nehezemre esett legyőzni a büszkeségemet.
Egyszerűen lesütöttem a szemeimet, majd egy óvatos biccentés után fogtam magam
és elsétáltam. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Magam sem tudtam, hova tartottam, és igazság szerint el akartam felejteni ezt
az egész napot. Menet közben kihalásztam a telefonomat a zsebemből és
bepötyögtem egy rövid üzenetet.</span></div>
<i><div style="text-align: justify;">
<i style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">„Beszállok a ma esti mókába! L”</i></div>
</i><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nem kellett sokat várnom, mire barátnőm hasonló egyszerűséggel válaszolt
nekem a pontos címmel, merre találom őket. Belegondolva egyáltalán nem szívesem
múlattam az időmet vele és újdonsült társával, de még mindig jobb velük lenni,
mint egymagamban ücsörögni egy klub bárjánál és a saját gondolataim
társaságával összezárva begolyózni. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A nyár már leszálló ágban volt Holkbrookban. Ilyenkor az emberek ráébrednek,
hogy vége a szabadságnak, és egyre veszélyesebbé válhat nyílt kártyákkal
játszani. Ami a forró hónapok hevében megengedett volt, az könnyen öngyilkos
fegyverré várhat, mert amit a nyaralások, az egyszeri kalandok, és a tüzes
partik csillogásában elvakított minket, az a zord idő szelében hamar a szemünk
elé tárulhat. Ilyenkor látja be az ember, hogy szüksége van barátokra, hiszen
egyszerűbb harcolni hű társakkal az oldaladon, mint minden irányból teljesen
védtelenül. Ekkor döntöttem el, hogy visszaszerzem Allenát.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A megadott cím nem volt messze tőlem, így a rövid távot gyalog teljesítettem.
Első gondolatom az volt, hogy egy szórakozóhelyen fogom találni őket, de én
naiv megint csak elhamarkodottan ítéltem. Egy hotelhez vezetett a GPS-em, ahol
a portástól érdeklődtem melyik szobában találom Lewingtonékat. Egészen hetedik
emeletig emelkedett fel velem a lift, ahol az egyetlen lakosztály ajtajából
szűrődtek ki parti hangulatra utaló zajok. Kopogás nélkül nyitottam be a
helyiségbe, ahol már csak a felém tóduló füsttől is azonnal el tudtam volna
ájulni. Amerre csak néztem, már
amennyire ez az adott körülmények között lehetséges volt, kábult fiatalokat
láttam, melyek közül néhány volt gimnazista osztálytársunkra ismertem rá. Ott
volt az a lány, akit Allena négy éven keresztül szekírozott a ferde fogsora
miatt, és az a srác is, akivel elvesztette a szüzességét. Jól tudtam, hogy ők
mind-mind olyan alakok, akik barátnőm ”soha nem akarom látni” listáján
szerepeltek, ráadásul elég előkelő helyén. Igyekeztem átvágni az itt-ott már
kidőlt embereken és a félhomályban fellelni Allenát. Kiabálni teljesen értelmetlen
lett volna, hiszen az üvöltő zene a dobhártyámat is bármelyik pillanatban
szétszakíthatta volna, akkor hát úgy voltam vele, legalább a hangszálaimat megkímélem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Őszintén szólva ennél jobban nem is tudtam volna undorodni ettől a helytől.
Soha sem voltam finnyás alkat, de miután megláttam egy óvszert az egyik
asztalon pihenni, inkább alaposan összehúztam magam, hogy még véletlenül se
érjek semmihez. Eltökélt szándékom volt elrángatni innen barátnőmet, mivel csak
reménykedni tudtam benne, hogy nem önszántából került ma este ide. Egyáltalán
nem az ő világa, pláne nem az ő társasága ez a tébolyda, ami összegyűlt itt,
egyetlen értelmes magyarázat sem jutott eszembe, milyen indokból jött volna
ide.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy haladtam egyre beljebb, és lassan elértem a konyhához a pulton táncolva
leltem rá Laurelre. Azonnal megragadtam a karját és némi túlzással ugyan,
rántottam le, hogy kifaggassam, merre találom barátnőmet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Az előbb még itt volt – vonta meg a vállát lezseren, aztán úgy tett mintha mi
sem történt volna, és az első szembejövő srác nyakába borult. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egyre inkább kezdtem begőzölni, mi több aggódni Allena épségéért. Minden egyes
ajtón benyitottam, amik mögött többnyire olyan jeleneteket láttam, amikre nem
igazán voltam felkészülve, így félve nyomtam le az utolsó ajtó kilincsét. Egy
mellékhelyiségben találtam magam, ami teljesen üres volt, így kissé reményt
vesztve léptem ki onnan, amikor halk viháncolás ütötte meg a fülemet.
Automatikusan visszafordultam, beljebb léptem, mire megláttam barátnőmet, amint
a fürdőkádban fekve érzi… nem is tudtam hogyan magát.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Veled meg mi a fene történt?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Leanora – nyújtotta el a nevem végét és hatalmas mosollyal az arcán tárta
szét kezeit, mintha csak megölelni készült volna. – Mondtam én, hogy
fantasztikus buli lesz.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ja, persze, csak azt felejtetted el közölni, hogy bordélyházban tartják –
forgattam meg a szemeimet, miközben igyekeztem felmérni a lányt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Most miért vagy ilyen ellenséges velem?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gyere, hazamegyünk – léptem mellé, és hóna alá benyúlva húztam ki a kádból,
ami egyáltalán nem volt egyszerű feladat. – A fenébe is Allena, tartsd már
magad egy kicsit. Rohadt nehéz vagy.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Te meg irtó szemét – vágott vissza a kijelentésemre, amit nyilvánvalóan
félreértett, és azt hitte, az alakját bírálom.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Holnap megköszönöd még ezt nekem – motyogtam az orrom alatt, és minden erőmet
összeszedve rángattam ki Allenát erről a már-már fertőzőnek számító helyről…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-77559129815436994082014-09-18T16:49:00.000+02:002014-09-18T16:49:09.093+02:00II./ 5. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Órák óta csak hallgattam a hullámok nyugtató moraját,
amely a legkevésbé sem ragadt át a hangulatomra.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Képtelen voltam lassabban szedni a levegőt, és legalább már kilenc órája itt
ültem a semmi közepén, azon a helyen, ahol mindig békére leltem. Ez esetben egy
kicsit más volt a helyzet. Mióta utat törve magamnak idegesen kirohantam Brad
nagy bejelentése után a jótékonysági gáláról csak is egyetlen dolog járt a
fejemben. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Miért?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Miért nem mondta el nekem senki, hogy van egy testvérem? Miért titkolózott
előttem Brad három hosszú hónapon keresztül, miért nem volt képes kiállni elém
korábban és elmondani, hogy hello, a te apád az enyém is? Olyan kérdésekre
kerestem a válaszokat, amelyeknek a végét sem láttam. Csak folyamatosan
sorakoztak fel bennem az újabb és újabb gondolatok, tele kérdőjellel.
Haragudtam Bradre, haragudtam apára és haragudtam magamra is. Nehezemre esett
feldolgozni, hogy megint ennyire megvezettek, és nekem még csak fel sem tűnt az
egészből semmi. Egyszerűen vak voltam, és nem láttam a jeleket… mégis milyen
jelekről képzelődöm. Nincs senkinek sem a homlokára írva, hogy egy elhagyott
gyerek, akit az én apám hagyott el még mielőtt megszülettem volna. Mégis honnan
a csudából kellett volna sejtenem, és mégis ki tudott még erről az egészről?
Elmondhatatlanul bosszantó volt ez a tudatlanság, és hogy ennyire a sötétben
tapogatóztam. Hiába hívogatott mindenki eleinte percenként, az összes hívást
elutasítottam. Úgy éreztem, egyedül kellett maradnom a gondolataimmal, és le
kellett tisztáznom magamban, hogy mi is zajlott körülöttem. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Számtalanszor néztem már végig a napfelkeltét a világítótorony tetejéről,
természetesen most is idemenekültem, amikor nyugalomra volt szükségem. A síron
kívül, mely a temetőben tornyosult, itt éreztem a legközelebb magam apához. A
halála óta talán most először ordítoztam volna vele torkom szakadtából. Addig
kiabáltam volna neki, amíg a könnyeimtől már nem láttam volna, hiszen abban a
pillanatban bántam volna, hogy felemeltem volna a hangom vele szemben, és
erőtlenül csuklottam volna a karjaiba, ahol ő, mint egy kisbabát úgy dajkált
volna és részletesen elmagyarázta volna mi is ez az egész. De apa nem volt itt.
Nem volt lehetőségem arra, hogy üvöltözzek, vagy hogy zokogjak, és arra sem
vágyakozhattam, hogy megvigasztaljon. Gyűlöltem ezt az egész helyzetet. Az
egyetlen ember, akitől elfogadtam volna a magyarázkodást, csak és kizárólag ő.
Senki másnak a félrebeszéléséből nem kértem. Nem akartam, hogy Brad sajnálkozva
álljon előttem, és azt várja el tőlem, hogy tegyek úgy, mintha egész életemben
a testvéremként mellettem állt volna. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Kicsit előrébbhajoltam, hogy kezeimet megtámaszthassam a korláton. Ahogy
lepillantottam az alattam tátongó mélységbe, először a lábaimat tanulmányoztam
végig, melyekkel himbálódzva szórakoztattam magam, aztán kiszúrtam a homokba
süppedt magas sarkú cipőimet, amiket érkezésem után nem sokkal rúgtam le
magamról. Először kicsit megszédített a magasság. Kedvem lett volna szárnyalni
a szélben, átadva magam a végtelenségnek, és szívem szerint bármit megtettem
volna csak azért, hogy valamilyen módon kikapcsolhassam gondolataimat. Néha
utáltam egyedül lenni magammal, és a világ legszörnyűbb társaságának gondoltam
ilyenkor a fejemben száguldozó felvetéseket. Mennyivel könnyebb lenne az egész
világ, ha olykor elszabadulhatnánk az emlékeinktől. Hogyha csak pár percre megmenekítenének
minket mindattól, amikkel kénytelenek vagyunk együtt élni. Számtalanszor
játszadoztam már el azzal, milyen lenne, ha megfeledkezhetnék az életemről. Ha
nem tudnék semmit arról, hogy ki vagyok, vagy hogy honnan származom, ha a
terhektől és a sok fájó emléktől elszakítanának. Nem sokáig, csupán egy rövid
időre. Aztán akármeddig pörgetem tovább ezt az őrületet, szánalmasan felhördülve
önmagamon ráébredek, hogy akkor kevesebb lennék. Gyenge lennék, és senkim sem
lenne. Egy olyan világ pedig, ahol emlékek nélkül élünk, veszélyes. Nem
tudhatnánk, hogy az ollóval nem hadonászunk, mert balesetveszélyes, nem
figyelmeztettek volna, hogy a zebra előtt meg kell állni és azzal sem lennénk
tisztában, hogy az emberekben megbízni végzetes lehet. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A telefonom már jócskán 5% alatt villódzott a piros csíkban. Tudtam, hogy egy
ilyen éjszaka után lassan haza kellett mennem, és akármennyire is jól esett
egyedül lenni, vissza kellett térnem a valóság zord fényeibe. Egy hatalmas
levegőt vettem, amit rövid ideig bent tartottam, majd lassan kifújtam, ezzel is
némi időt lopva. Ahogy felhúztam magam, megtámaszkodtam a korláton, és vetettem
egy utolsó pillantást innen fentről a végtelen horizontra. Igyekeztem beszívni
és gondosan elraktározni a nyugodtság minden fellelhető momentumát, aztán
lassan andalogva ballagtam lefelé a világítótorony belsejében futó
csigalépcsőn. Odalent a homok már kezdett melegedni a felkelő nap sugaraitól,
én mégis minden egyes lépésnél élveztem, ahogy besüppedt a lábam a finom szemek
közé. Miközben kutattam a fentről lerúgott cipőim után szokatlan hang ütötte
meg a fülemet. Ajtócsapódás rondított bele a békés hangulatba, a gyomrom pedig
borsóméretűre szűkült a gondolattól is, hogy valaki itt van, az én helyemen,
legyen az ismerős vagy ismeretlen.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A távolban egy fehér inges alak jelent meg, aki nadrágját megóvva a homoktól
gondosan felhajtotta szárát a bokája fölé. Bal kezét zsebébe csúsztatta, míg a
másikban egy papírszatyrot hurcolt magával. A szemeit nem csak az egyre
csökkenő távolság miatt nem láthattam, hanem valószínűleg a fáradtságot
eltakaró napszemüveg is akadályozott benne. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Megmerevedve tanulmányoztam őt, és kócos haját is, ami magam sem tudtam
eldönteni, hogy ébredés utáni állapotának köszönhetően ilyen, vagy egyszerűen
csak régen látott már fésűt. Tekintetem azonban akarva akaratlanul is
átvándorolt megvillanó felsőtestére, mely a félig meddig kigombolt ing takarásából
bújt elő. Nem számítottam arra, hogy találkozom ma vele, arra meg végképp nem,
hogy itt, a kedvenc helyemen, ahova mindig azért jövök, hogy egyedül legyek.
Egyetlen férfi jött el ide eddig apán kívül, ő pedig West volt, egészen
mostanáig…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gondoltam, egy ilyen éjszaka után jól fog esni egy reggeli – emelte meg a
zacskót köszönés helyett is, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam jelezve
ezzel, mennyire értékelem a gesztusát.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Én már tudomást sem veszek az órák óta hangosan korgó hasamról – tettem meg
pár tétova lépést felé. – Jobban belegondolva talán ezzel ijesztettem el magam
körül mindenkit. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ha már választani kell, én inkább az elkenődött sminkedre és a kócos hajadra
tippelnék – hozott egy másodperc alatt zavarba, és rögtön bal kezemet a fejem
tetején tornyosuló szénaboglyához emeltem. – Csak vicceltem, csodásan festesz –
tetőzte feszélyezettségemet még jobban, amit csak a torony mellett elhelyezett
pad felé való megindulásával sikerült oldania. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mit hoztál? – tereltem inkább el a témát, és kíváncsian a zacskó felé
pillantgattam.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A kedvenced, krémsajtos bagel és karamellás latte – nyomta a kezembe azonnal
a kávét, amit én csak hatalmasakat pislogva vettem tudomásul.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezt mégis honnan tudtad?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mit? – nézett rám egy pillanatra, aztán folytatta a kipakolást. – Hogy hogyan
iszod a kávét? Kérlek, már pelenkás korod óta ismerlek. Nem csak arra szoktam
figyelni, hogy mivel kevered magad bajba.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- És én még azt hittem, nem tudsz meglepetést okozni – jegyeztem meg halkan,
majd belekortyoltam a reggeli koffeinadagomba. – Honnan tudtad, hogy itt
vagyok?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Voltam nálatok – vonta meg a vállát. – Éjszaka nem akartalak zaklatni a
Brad-dolog után, gondoltam jobb, ha magadban letisztázod ezeket először. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Mindössze egy halk hümmögésre futotta, és igyekeztem inkább a reggelimre
összpontosítani azzal a tudattal, addig sem kell nyilatkoznom az ügyről. Persze
tudtam, hogy kíváncsi, és még ha minden porcikám is azért sóvárgott, hogy ne
így legyen, de tudtam, hogy ezért jött ide, egyszerűen tudni akarta, mi járt a
fejemben, noha még én magam sem voltam biztos ebben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Akarsz róla beszélni? – törte meg a hosszúra nyúlt csendet, és még ha egy
pillanatra el is hitettem magammal, tudtam, hogy nem fogom megúszni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem – fűztem hozzá nyugodtan, - de előbb-utóbb úgy is muszáj lesz, szóval –
vontam meg a vállam, és két falat között eszembe jutott első kérdéssel
indítottam. – Te tudtad?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem – vágta rá azonnal. – Sejtettem, hogy nem csak a borászata miatt került
Holkbrookba, de erre a fordulatra még én sem számítottam. Le a kalappal,
barátom – hajolt meg kissé a szórakozás fent tartása érdekében, amivel engem
egyáltalán nem sikerült jobb kedvre derítenie. – Azt hittem, hogy benne van a
keze valami drogbotrányba, sőt még az is megfordult a fejemben a sitten, hogy
neki is köszönhettem részben, hogy odakerültem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hitted Brad küldte rád a zsarukat? – csodálkoztam, miközben végigfutott
az agyamon az említett drogincidens, és azonnal bevillant a jelenet a
vasútállomáson, amikor olyan hangnemben beszélt olyan dolgokról azzal az alakkal,
amilyenről csakis régi ismerőssel tudsz. – Hallottál valamit arról, honnan
ismeri a drogosokat?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Na látod, itt jön a képbe Laurel – ivott bele a magának szánt kávéjába,
amivel engem csak még inkább lázba hozott, hátha végre megosztja velem mit tud
erről a nőről. – A szentek nem ebben a városban tanyáznak, és ő sem tévedt el.
Körülbelül két éve láttam először errefelé, Naomiék valami hatalmas családi
eseményére jött, talán az apja születésnapja volt. Rövid látogatásnak indult,
aztán végül hónapokig itt volt, és idővel néhány barátja is megjelent a színen.
Emlékszel arra a fickóra a drogosoknál? A hosszú hajú millió tetoválással? –
várt egy pillanatot, míg én felidéztem magamban azt az estét és mikor
felvillant az arca aprót bólintottam. – Laurel pasija volt, ide még együtt
jöttek, de ő itt maradt, persze nem önszántából. Elkezdték terjeszteni a drogot
a fiatalok körében, egyre több emberhez jutott el, egyre többen kezdtek függővé
válni, és persze ez a zsaruknak is feltűnt. Keresni kezdték a kereskedőt, ami
persze már akkor halott téma volt, mikor belevágtak. Aztán Laurel
megismerkedett kicsi Bowmannel. Sok időt töltöttek együtt, és persze őt is
ráállította a cuccra, ami a nagy szerelem hevében – emelte égnek tekintetét egy
pillanatra, - csak mellékes volt, mivel a szülei odáig voltak, hogy talált
végre egy barátnőt, aztán hazajött West és a sztori többi részét gondolom már
tudod. Laurelt megfenyegette az exed, hogy beköpi a rendőröknek, ha nem
takarodik el a városból, és ő eleget tett a kérésnek. Ne hidd, hogy szimpla
véletlen, amiért csak akkor merészkedett vissza Holkbrookba, hogy West elment –
nyert végre értelmet a fejemben a rengeteg darabka, és kezdtem megérteni, miért
félt minket annyira Laureltől.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért mondtad el nekem ezeket?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mert megérdemled, hogy valaki őszinte legyen veled – nézett végre a
szemeimbe, amitől bennem egy pillanatra a vér is megfagyott…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-9092457669705453922014-09-10T19:10:00.004+02:002014-09-10T19:55:43.601+02:00II./ 4. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Életünkben egyetlen egyszer volt csak közöttünk hosszas
mosolyszünet Allenával.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Szinte mindig azonnal meg tudtuk beszélni a problémáinkat, és képesek voltunk
túllépni a nézeteltéréseken. Még mindig tisztán emlékeztem arra az időre,
amikor egymásellen fordulva háborúztunk a szalagavatói bál királynői
koronájáért. Legalább két héten keresztül tettünk keresztbe a másiknak, és
akadályoztuk minden erőnkkel a kampányidőszakát. Kidekoráltuk a plakátokon a másik
arcát, viszályt robbantottunk ki az ellenfelünk szavazó táborában, és a lehető
legfondorlatosabb ötletekkel rukkoltunk elő napról napra, mi több óráról órára,
hogy megszégyenítsük azt az embert, aki valójában a legfontosabb számunkra.
Egészen addig fajult a káosz, hogy tönkre vágtuk a méregdrága ruháinkat,
amelyeket hosszúra nyúlt délutánok alatt sikerült csak kiválasztani, aztán
persze mindketten hatalmasat koppantunk, amikor kiderült, hogy Colton
kihasználta ismertségeit, és elcsalta a választást, így egyikünk sem
szerezhette meg a hőn áhított koronát. Colton iránti gyűlöletünk aztán megint
összehozott minket, és régi-új barátságunk ismét virágzott. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Mostanában elképzelni sem tudtam, mi törhette volna meg a közöttünk beállt mosolyszünetet.
Rettenetesen haragudtam Allenára. Nem érdekelt, hogy részeg volt, az sem, hogy
egyáltalán nem emlékezett az esetre, de megalázott, és ezt képtelen voltam
eltűrni. Azzal a lendülettel tűntem el Brad birtokáról, és a telefonomat
kikapcsolva igyekeztem nem felrobbanni egy ültő helyemben a kocsiban. Órákig
fortyogtam, amire anya csak rápakolt még legalább hatvan lapáttal a folyamatos
magyarázkodásával. Egyszerűen csak rácsaptam az ajtót, és gondosan
elfordítottam a zárat ezzel teljesen elszigetelve magam a külvilágtól. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ennek legalább már hat napja, és Allena egyáltalán nem erőltette meg magát
annak érdekében, hogy megbékítsen. Igaz, hogy beugrott párszor, küldött néhány
üzenetet, volt tőle pár nem fogadott hívásom, de egyszerűen látni sem bírtam a bánkódó
arcát. Nem volt könnyű így hát elfogadnom azt sem, hogy anya ragaszkodott
ahhoz, hogy még egyszer utoljára mi tartsuk meg a szokásos, évi holkbrooki
jótékonysági gálát. Egyetlen porcikám sem kívánta, hogy együtt kelljen
végigkínlódnom vele ezt az egész hercehurcát, így többnyire telefonon keresztül
egyeztettem a szervezőkkel, és mielőtt elmentem a helyszínre alaposan
utánajártam, hogy Allena biztosan ne legyen jelen. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az autó már megérkezett értem, és mivel anya heves tiltakozásának lehetetlen
volt ellent mondani, természetesen nem mehettem egyedül a partira. Kerített egy
kísérőt, aki minden szempontból megfelelt az elvárásainak, csak arról
feledkezett meg, hogy a számára tökéletes külső mögött, egy rémunalmas alak
rejtőzködött. Két értelmes szót képtelen voltam váltani vele egész úton, és az
ablakon kibámulva hallgattam, ahogyan megállás nélkül a cégéről áradozott,
melynek ő a kisfőnöke. Zárójelben megjegyezném, hogy úgy nem nehéz elérni ezt a
pozíciót elérni, hogy az apád a vállalat fejese…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Türelmesen vártam, hogy végre odaérjünk végre a helyszínre, ahol már több tucat
fontos ember gyülekezett az épület előtt is. Amint kiszálltunk a kocsiból,
alapos pletykákra adtunk nekik okot, mivel a férfi kikövetelte, hogy karoljak
belé, így minden okuk megvolt arra, hogy azt gondolják, több mint a kísérőm. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Arcomra erőltettem egy bájvigyort, és néhányuk felé udvariasan biccentve
köszöntöttem őket ezen a nemes eseményen. Mindannyiukat ismertem már, bár
legtöbbjüket csak látásból, de mind apa támogatói voltak. Részt vettek egytől
egyig a temetésen, és a halotti toron hosszú-hosszú órákon át hallgathattam,
ahogyan régi történeteket osztanak meg velem. Ez egyrészt jó volt, mivel
szívesen fogadtam mindent, ami apuval kapcsolatos, másrészt viszont
kellemetlen, mert az időzítés nem volt az igazi. Küszködtem a gyásszal, és még
anyát is a valóságban kellett tartanom, nem engedhettem meg neki, hogy a
szobájában zokogjon, noha szívem szerint én is pontosan ugyanúgy tettem volna.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Odabent már andalgó zene szólt, melyre csak alig néhányan táncoltak. A többiek
ácsorogtak a poharukkal a kezükben, felszínesen igyekeztek a legjobb arcukat
mutatni a külvilágnak, és megcsillogtatni vaskos bankszámlájukat az erre
kijelölt pultnál. Ez egyfajta licitként működött. Megérkeztek az elmúlt héten a
felajánlások, mint például egy luxus motorcsónak, egy hétvégi párizsi út, vagy
éppen egy mesés autó, amire bevallom egy kicsit még nekem is fájt a fogam, és
aki a legnagyobb összeget ajánlotta a kiválasztott ajándékért, megkapta, puszta
jótékonykodásból, na meg persze némi felvágásból. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy haladtunk egyre beljebb a tömegben nem esett nehezemre észrevenni
Allenát, amint újdonsült barátnőjével viháncoltak, mint két kisiskolás.
Rettenetesen felbosszantott, hogy nem képes tartani magát még egy ilyen
rendezvényen sem. Amint meglátott közeledni, kaptam egy rövid, de annál
jelentéktelenebb sajnálkozó pillantást, aztán figyelme ismételten Laurelre
terelődött. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Volna kedved táncolni? – zökkentett ki töprengésemből a mellettem tujaként
tornyosuló férfi, akinek kérésére csak egy apró bólintással jeleztem, hogy
felőlem, mehet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amolyan lagymatag módon megfogta a kezemet, és szinte végig ütem mellé lépkedve
próbált vezetni. Sehogy sem ment neki, és már többször megfordult a fejemben,
hogy mi a fenének kért fel, ha botlábú, amikor egy forró, de annál sokkal
határozottabb kéz simult a derekamra.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Elnézést, egy nőt csak igazi férfi vihet táncba – nézett olyan keményen
eddigi partneremre, hogy mire döbbenetét legyőzve sikerült volna megszólalnia,
addigra én már Coltonnal lépkedtem a dal ritmusára.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez mégis mi volt? – vettem erőt magamon, hogy a szemébe tudjak nézni, és ki
bírjam állni erélyes pillantásait.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kiábrándító volt nézni, ahogy ez a szerencsétlen próbált rájönni melyik a
jobb és a bal lába – fürkészte egy darabig a tömeget a vállam felett, aztán
egyszer csak beleakadt tekintetembe.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Az utóbbi időben nagyon belejöttél a hős szerepébe – igyekeztem oldani a
feszültséget, ami szó szerint kézzel tapintható volt, amint éreztem néha-néha
megfeszülő érintéseit.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Soha sem volt az én asztalom – hördült fel kissé, majd ismételten másfelé
kezdett nézelődni. – Néha elég csak ébernek lenni, és tudni mi zajlik
körülötted. Kezdjük a húgommal – bökött fejével a lány felé, - szánalmasan
viselkedik az utóbbi időben, de nem adok neki két hetet, hogy pofára essen, és
könyörögve fog visszarohanni hozzád, hogy húzd ki a szarból. Aztán ott van
Laurel, ne gondold, hogy hátsó szándék nélkül hagyja, hogy Allena nyalja a
seggét. Túl okos lány ő, meglepődnél, mennyire okos tud lenni, ha arról van
szó, hogy másokat megvezessen. Azt hiszem, tőlem kapja az első gratulációt,
mert tökéletesen csinálja az én ostoba kishúgommal. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mit tudsz róla?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Néha azt gondolom, hogy túl sokat – állt meg egy pillanatra, mintha csak időt
akarna nyerni magának. – Élvezd a tudatlanságot. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- De én… - kezdtem volna bele heves tiltakozásom kezdő szólamaiba, de hirtelen
a dal véget ért, és Brad mellettünk termett.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Csak hogy megtaláltalak titeket – üdvözölt minket a férfi feltűnően nagy
jókedvvel, míg én csak arra tudtam figyelni, hogy táncpartnerem még mindig
fogta a kezemet. – Egész idáig hallgathattam, már bocs Colton, az idegesítően
nyomulós szüleidet –forgatta meg a szemét, mire a Lewington csak könnyelműen
legyintve egyet jelezte, hogy megérti, miről beszél barátja. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Remélem, nem hagytad ki a felajánlást – böktem fejemmel a pult felé ezzel is
megjátszva a lazát és nem megfeszülve szorongatni Colton ujjait, - bár úgy
látom, lesznek olyanok, akiket képtelenség lesz túlszárnyalni – utaltam a
kapzsi idősödő elitekre, akik arrafelé legyeskedve ellenőrzik, nehogy valaki
többet ajánljon fel náluk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az eleinte kellemes kis beszélgetésünk hamarosan átorientálódott a bár mellé,
ahova Colton még mindig szorosan maga mellett tartva vezetett. A szívem néha
csak hevesen kalapált, amit igyekeztem gondosan leplezni, mivel féltem, ha
összerándult volna a testem, egyszerűen elengedett volna. Próbáltam
koncentrálni a társaságra, amely időközben kibővült néhány fővel, akik közül
többjüket is csak látásból ismertem. Az egyik férfi Colton üzlettársa volt.
Hasonlóan körmönfont alaknak tűnt, ám sokkal inkább látszott olyan embernek,
aki bármit megtenne céljai eléréséért. Kissé hasonlított arra a Coltonra, akit
néhány évvel ezelőttről ismertem. A szemeiben láttad, hogy mindenre képes, és
izzott benne a harag. Tudtad, hogy soha sem bízhatnál meg benne, mert
egyszerűen képtelen lett volna hűségre. Ha kicsit jobban végigkémlelt, már
veszélyben érezhetted magad, a tested megfeszült és az ereidben egy pillanatra
megállt a vér. Ilyen ember volt Colton… most pedig, ahogy oldalra fordítottam a
fejemet, és végignéztem rajta, egy másik férfit láttam. Ugyanaz a merevség, és
határozottság, a lehengerlő lazaság, és mégis, eltűnt a ridegség, és úgy tűnt,
már nem vágyott a magányra. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Régen láttalak az irodában, barátom – kezdett bele az egyik öltönyös, ami
Coltonnak látszólag csak a terhére volt. – Jó pár tárgyalásról maradtál le,
noha az utóbbi időkben történtek fényében ezen meg sem lepődök – kortyolt bele
az italába, miközben jobb kezét a nadrágja zsebébe csúsztatta. – Remélem, a
barátnőd gondoskodik rólad, és hamarosan láthatunk újra köreinkben – fejezte be
monológját, mire a szemeim alaposan kikerekedtek, és még nyelni is
elfelejtettem zavaromban. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A magánéletemhez azt hiszem, semmi közöd – orvosolta a kínos szituációt
Colton, míg az én pulzusom is visszaállt a normális kerékvágásba. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea, egy kicsit, ha nem bánod – nézett Brad először Coltonra, mintha csak
engedélyt kérne tőle, aztán rám is.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Végig előttem törve az utat vágtunk át a tömegen egészen addig, amíg ki nem
jutottunk a teremből, ki a hallba, ahol csak lézengtek az emberek. Egy hatalmas
márványlépcső vezetett a következő emeletre, melynek az egyik legfelső fokára
leültetett egy sötétebb pontra, ahol magunkra maradtunk. Egy darabig csak kérdő
pillantásokat küldtem a férfi felé, nem értettem, miért kellett ennyire
elszeparálódnunk másoktól.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tudod, eszméletlen nehéz belekezdeni ebbe – kerülte a szemkontaktust, és
térdére támaszkodva könyökével bámulta ujjait, melyeket folyamatosan
ropogtatott. – Van valami, amit már nagyon régen el akartam mondani neked,
egyszerűen csak nem találtam a tökéletes alkalmat, vagy a megfelelő szavakat.
Most sem vagyok teljesen biztos benne, hogy itt az ideje, de úgy érzem, hogy
lassan már késő lenne, és nem tétovázhatok tovább. Ez egy fajta, most vagy soha
alkalom – hördült fel kissé zavarosan, aztán tarkóját megvakarva folytatta. –
Nézd, Lea – fordult végre felém.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Brad, most következel – kiáltott fel valaki a lépcső aljáról, mire a férfi
csak kifújta a bent tartott feszült levegőt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mennünk kell – fogta meg a kezemet, és elkezdett húzni maga után, én pedig
értetlenkedve kérdezgettem, miközben igyekeztem tartani vele a lépést. – Én
szerettem volna, hogy tőlem tudd meg. Kérlek, ne utálj meg – pillantott rám,
majd miután meglátta Coltont, magamra hagyott, és elindult a színpad felé.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Brad – kiáltottam utána, de ő csak egy másodpercre rám nézett, és ajkaival
megformált egy „sajnálom”-ot. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi volt ez az egész? – lépett a hátam mögé Colton, miközben én még mindig a
távolodó, és a pódiumra fellépő férfit figyeltem, akit időközben felkonferáltak
és az egész tömeg lelkesen tapsolva köszöntött.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Fogalmam sincs – makogtam magam elé meredve, és idegesen várva, mit akart
közölni velem először négyszemközt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek erre a csodálatos estre, és még hálásabb
vagyok azért, hogy ennyien vannak adakozó kedvükben – mosolyogtatta meg a
közönség nagy részét, miközben tőlünk néhány méterre kiszúrtam Allenát és
Laurelt, amint éppen vihogva felénk közelítettek. – Nagy nap ez a mai számomra,
ugyanis hosszas tervezgetések után úgy döntöttem, most jött el a tökéletes
alkalom, hogy bejelentsem, én is indulok a kormányzói posztért folytatott
küzdelmekben. Noha alig pár hónapja élek Holkbrookban, mégis úgy gondolom, hogy
édesapám örökségeként kötelességem szívemen viselni a város sorsát, és bízom
benne, hogy húgommal, Leával az oldalamon ismételten a Campbellek kerülhetnek a
város élére – fejezte be monológját, mire a tömegen végigszáguldó döbbenet
után hangos éljenzés tört ki, melyben csak én éreztem</span><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"> </span><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">magam úgy, mint akit nyakon öntöttek egy
vödör forró vízzel…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-73023987424816573522014-08-30T18:12:00.001+02:002014-08-30T18:12:08.324+02:00II./ 3. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Napok óta voltam kénytelen elviselni amint Allena szinte
képtelen elszakadni új barátnőjétől. Ha éppen iszogatást terveztünk estére,
akkor természetesen kötelező volt meghívnunk Laurelt is, és ha strandra
mentünk, akkor sem hiányozhatott mellőlünk harmadik kerékként. Mindent tudni
akart róla, a legfontosabb részlettől kezdve egészen addig milyen gyakran
lakkozza a körmét. Nyilvánvalóan nem csak ő érdekelte. Kíváncsi volt arra,
miért gyűlölte igazából ennyire Naomit, ki akart deríteni mindent a lány
múltjáról, már ami eddig titok maradt még előttünk.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Valójában roppant idegesítő volt abban a tudatban élni, hogy két értelmes szót
nem lehetett váltani vele újabban. Minden alkalommal, amikor végre
elfelejtettük ezt a szerencsétlen lányt, valahogy mégis visszaterelődött rá a
szó, és kezdett már az agyamra menni ez a sok nyáladzás, amitől már a füleim is
folytak. Én tényleg megértettem, hogy a tartsd közel a barátaidat, még közelebb
az ellenségeidet taktika fontos szereplője, de utáltam, hogy nem tudtam
elmondani semmit Allenának. Nyilván ezek személyes dolgok, amik nem tartoztak
Laurelre, és így is kellemetlen volt felhozni barátnőmnek, ha pedig ezt úgy
kellett megtennem, hogy bármikor felbukkanhatott egy másik személy, inkább meg
sem próbáltam.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ez alkalommal sem gondoltam, hogy nekem együtt kellene készülnöm velük, vagy
közösen utazni a helyszínre. Jobbnak láttam, ha egyedül kapom össze magam, ami
még úgy is jobb ötletnek tűnt, hogy anya lépten-nyomon követett a fürdőből a
konyhába, majd onnan a szobámba, és legalább hatszor tettük meg ezt a kört.
Minden erejével meg akart győzni arról, mennyivel ”csodálatosabb” életünk lenne
az ország másik felében. Természetesen azt a magas labdát sem tudta kihagyni,
hogy eddig West miatt ragaszkodtam a városhoz, és most hogy már ő sincsen itt,
ez is csak egy jel. Egész egyszerűen ennyire nem volt már semmi közünk
egymáshoz anyával. Nem vette észre, hogy már egyáltalán nem érdekelt mi van
Westtel. Persze váltottunk néha egy-egy üzenetet, hogy éppen mi történt a
másikkal. Elmesélte, milyen nagy örömmel fogadták a Harvardon. Találkozhatott
régen látott barátaival, csapattársaival, és már meg is kezdték az edzéseket.
Éreztem rajta, hogy boldog, és így már egyáltalán nem volt bűntudatom a
szakítás miatt. Mindkettőnknek így volt a legjobb, külön utakon, egyszerűen ez
a mi sorsunk. Mindezek ellenére fontos személy maradt az életemben.
Valószínűleg megőrültem volna, ha nem hallok róla pár napig semmit, de azt
hiszem, ez így is van rendben. Azért mert vége van a kapcsolatunknak, a
barátságunk virágozhatott, ehhez csak az kellett, hogy beszéljünk. E nélkül
talán hiányzott is volna valami…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az ismerős szőlős közötti poros úton haladtunk Brad birtoka felé. A pincészet
kiterjeszkedett egy újabb államra, ez pedig egy nagyszerű alkalom volt arra,
hogy egy újabb partira gyűljünk össze ezen a mesés helyen. Még most is elállt a
lélegzetem, amint szétnéztem a környéken. Mindenfelé szőlők hosszan rendezett
sorokban, melyeknek a végét szinte nem is lehetett látni szabad szemmel a
dombos tájon. A kúriához közelítve a kocsi már lassított, mivel két oldalt
végig parkoltak, így kissé nehézkesek voltak az utolsó méterek. Az ablakon
kibámulva láttam, milyen szép számban gyűltek össze az emberek. Mindenki
alaposan puccba vágta magát, és bevallom a hófehér koktélruhámban kissé
alulöltözöttnek éreztem magam egyeseket látva. Természetesen ezeket a
gondolatokat gyorsan el is hessegettem a fejemből, és amint megláttam Coltont már
nem is kellett erőlködnöm e miatt. A zakóját ma otthon hagyta és csak egy sima
hófehér inget viselt, amely kissé ki volt gombolva felül, az öltöny nadrág
pedig már kötelező elem volt nála. Az egész megjelenését egy napszemüveggel
tette még titokzatosabbá, mely mögül rejtőzködve figyelhette az eseményeket.
Amikor azonban megállt az autóm, és a sofőr kisegített a hátsó ülésről,
kétségeim sem voltak afelől, merre nézett éppen. Csak tartotta kezében az
elmaradhatatlan pohár whiskey-t, melybe könnyedén belekortyolt egyet, majd
minden fajta merevség nélkül indult el irányomba. Először kicsit megrezzentem,
ahogy követtem mozdulatait, de borítéktáskámba belekapaszkodva vártam, hogy
odaérjen és megszólítson. Ez egyelőre elmaradt, szimplán csak felém nyújtotta
jobb kezét, aztán finoman belekaroltam, és úgy vezetett a tömeg irányába.
Nehezemre esett megszólalni, bár igazság szerint sokkalta inkább
zavarodottságomra fogtam az egészet. Egyszerűen csak hagytam, hogy érezzem a
melegséget, amit magából áraszt, miközben félszemmel ismerősök után kutatva fürkésztem
a néhol a modern pop-jazz zenére lötyögő embereket, akiknek a talp alá valót
Caro Emerald szolgáltatta akusztikus jellegű előadásával. Noha a dal minden
taktusára megmozdultak volna a lábaim, mégis visszafogtam magam, hiszen ő volt
mellettem, így csak nyugodtan sétáltam a mostanra felbukkanó Brad felé. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea, gyönyörűen festesz – üdvözölt azonnal, ahogy meglátott és kilépve eddigi
társasága mellől csatlakozott hozzánk. – Ha tudom, hogy most érkezel, biztosan
jobb fogadóbizottságot küldtem volna eléd – biccentett fejével barátja felé,
aki csak kissé felhördülve jelezte figyelmét. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugyan, Colton mindig tudja, hogyan kell stílusosan csinálni a dolgokat –
legyintettem kezemmel finoman, majd elfogadtam a pohár pezsgőt, amit a pincér
kínált nekem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ha zavarok szívesen magatokra hagylak titeket – csúsztatta szabad kezét a
zsebébe, miközben érezhetően nagyot sóhajtott, de mind tudtuk, hogy ő sem
komolyan gondolta.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Allena barátnődet merre hagytad? – ugrottunk legalább egy fejezettel odébb,
miközben rátapintott arra a tényre, ami engem is igazán érdekelt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Laurellel jönnek – vontam meg a vállam tettetve érdektelenségemet, -
gondolom, még készülnek. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A húgomnak is legalább tucatszor elmondtam, hogy kerüljétek azt a nőt. Mit
nem lehet ezen felfogni? – emelte meg kissé a hangját, ám mégis sikerült
visszafognia magát.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Talán, ha elmondanád, ki ez a nő valójában, akkor jobban hallgatna rád –
jegyeztem meg a poharamra meredve, melynek pár másodperccel később már az alját
figyeltem kortyolás közben. – Mind ismerjük Allenát, nem szereti, ha megmondod
neki, mit csináljon. Minél jobban ellenzed, annál jobban ki akarja deríteni az
okait. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Néha úgy viselkedik, mint egy óvodás – hördült fel, aztán miután könyökömmel
finoman jeleztem, hogy ezt ne most fejtse ki bővebben inkább csak meghátrált. –
Elnézést, lecsekkolom a mosdót. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi baja van? – néztem utána, ahogy távolodik el tőlünk, és többnyire csak
költői kérdésnek szántam, mintsem ténylegesnek Brad felé.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Meg van zavarodva, mióta túl van ezen az egész mizérián – igyekezett
válaszolni is a kérdésemre. – Valószínűleg rájött arra, hogy ő sem
érinthetetlen, és a játékai egyszer csak visszaüthetnek…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- és ő is elveszíthet mindent – fejeztem be a férfi mondatát, majd a hangja
háttérbe szorult, míg gondolataim erőteljesen kisajátították maguknak a teret.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egy bizonyos szinten nekem is feltűnt a változás. Még ha nem is teljesen, de
Colton megváltozott. Elég csak arra gondolni, hogy nem használta fel az
ütőkártyáit Naomi ellen az első adandó alkalommal, hanem inkább csak meghagyta
későbbre, amikor váratlanul támadhat. Nem kötötte az orrára azt sem, hogy
egyáltalán tud a dologról, nem nyomult rá azonnal Laurelre, és húgával sem
ordítozott egyszer sem újdonsült barátsága miatt. Talán átértékelte az életét,
és ténylegesen rádöbbent, hogy ő sincs aranyból, neki is tartogat az élet a
rosszabbik feléből is. Nem mertem túlgondolni a dolgokat, mivel alig telt el
másfél hét azóta, de azt tudtam, hogy valami megváltozott, és az is egészen
biztos volt, hogy ezt nem csak én, de mások is észrevették. Colton meggyengült,
az igazi ellenségei pedig már évek óta erre a pillanatra várhattak. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi a büdös… - zökkentett vissza kezdetleges szitkozódásával Brad a valóságba,
és tekintettemmel én is azt kezdtem keresni, amit ő bámult hosszú másodpercek
óta.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Uramisten, kérlek mondd, hogy ez nem történik meg – motyogtam magam elé a
szavaimat, miközben csak lefagyva figyeltem azt a két lányt, akik most szálltak
ki egy fekete terepjáró hátsó üléséről.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Épp időben – állt meg közvetlenül a hátam mögött az éppen akkor visszaérkező
Colton. – Úgy látom a húgom még mindig emlékszik arra, milyen egy hatásos
belépő – utalt a régmúltra, amikor Allenával hasonló állapotban jelentünk meg
egy-egy eseményen.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Most ahogyan végignéztem a két lányt, akik alig tudtak a lábukon megállni, és
ezen még szüntelenül hangosan viháncoltak is, teljesen visszataszító látványt
nyújtottak, egy kissé pedig még el is szégyelltem magam, hogy néhány évvel
ezelőtt én is így néztem ki alkalmanként. Barátnőm Laurel vállán támaszkodva
próbálta levenni bal lábáról a magas sarkú cipőjét, ami nem tűnt egyszerű
műveletnek jelen helyzetben, mivel nem csak a táskája, de a whiskey-s üveg is
alaposan hátráltatta. Nem egyszer inogott meg, amin látszólag nagyon jól
szórakozott, én pedig már nézni is alig bírtam a jelenetet, amit minden egyes
vendég amolyan produkcióként követett szigorú figyelemmel. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ebből elég – vágtam határozottan Colton kezébe borítéktáskámat, majd sebes
léptekkel közelítettem tántorgó barátnőm felé. – Allena, mi az istent művelsz?
– ragadtam meg a jobb kezét, hogy egyenes pozícióba ránthassam. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea, úgy örülök, hogy itt vagy – virult ki az arca, de láthatóan illuminált
állapotában alaposan eltúlozta a dolgokat, és az is nehezére esett, hogy
hirtelenjében meg tudjon ölelni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nyugalom – billentem meg egy pillanatra a súlyától, és kellett a hátam mögé
érkező Colton tartása, hogy ne vágódjunk mindannyian a földre. – Azt hiszem, az
lesz a legjobb, ha most eltűnnénk az emberek szeme elől – pillantottam a
férfira, aki egyetértően bólintva karolta át másik oldaláról is a lányt, míg
Laurelt Brad próbálta a kúria bejárata felé vonszolni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Milyen nagyszerű csapatot alkottok ti ketten – viháncolt a kezeink között,
miközben fejét egy másodpercre olyan lendületesen hátracsapta, hogy kellett egy
kis idő, mire megnyugodtam, nem rántotta meg komolyabban. – A csupa szív
Leanora, akit az ösztönei vezérelnek, és az állam legnagyobb szemete, akit
minden nő ki akar nyírni, akinek az ágyában megfordult. Micsoda páros –
örömködött tovább, én pedig már könyörögtem magamban, hogy ne másszon bele ebbe
a témába a kelleténél jobban.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Természetesen továbbfolytatta, amit nekem már borzasztóan kényelmetlen volt
hallgatnom, így próbáltam minden egyes szavát kizárni és arra törekedni, hogy
minél előbb lefektessük valahova barátnőmet, ahol végre elaludhat és befoghatja
végre azt a lepcses száját. Azonban akárhogy próbáltam elkerülni Colton
tekintetét, egy pillanatra mégis belefutottam, és egész egyszerűen ott
ragadtam. Engem nézett, és úgy tűnt, ő továbbra is figyelemmel kísérte húga
monológját, amibe akármennyire is nem akartam belehallgatni, egy utolsó mondat
mégis megütötte a fülemet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mikor mondod már el neki, hogy miatta szakítottál Westtel? – torpantam meg
hirtelenjében, és csak reflexszerűen elengedtem Allenát, majd rohamtempóban
hagytam magam mögött mindannyiukat…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-46901973723147898662014-08-24T12:39:00.000+02:002014-08-24T12:39:53.148+02:00II./ 2. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Este már teljesen felszerelkezve tipegtem le a lépcsőn. </span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Úgy voltam vele, hogy ha már ennyi mindent meg kell ünnepelnünk ma este, akkor
adjuk meg a módját öltözködés terén is. A hallban a tükörnél még felkentem a
piros rúzsomat, valamint megigazgattam a hajamat, és már indulásra készen
álltam, amikor anya cipőjének kopogása zökkentett ki a ritmusból.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mégis hogy képzelted, hogy nem mész oda részvétet nyilvánítani Naominak? –
támadt le azonnal pontosan, ahogyan számítottam rá.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Egész egyszerűen úgy, hogy egyáltalán nem sajnálom őt – jelentettem ki
magabiztosan, miközben a borítéktáskámba gyömöszöltem bele a lakáskulcsomat. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hogy lehetsz ennyire szívtelen? – meredt rám elképedten, míg kezeit
fölényeskedően csípőjére helyezte.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugyan már, anya – nevettem fel gúnyosan, - csak ha kicsit is ismernéd az
igazi Naomit, és a negyedét tudnád annak, miket művel állandóan, akkor hidd el
nekem, te is így éreznél – próbáltam ennyivel lezárni az egészet, és távozni,
de ő megakadályozott ebben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Már megint témánál vagyunk – sóhajtott, aztán gondterhelten egy pillanatra
lesütötte a szemét, míg bal tenyerét homlokához emelte. – Soha semmit nem
mondasz el nekem. Lanától kell megtudnom, hogy szakítottatok Westtel? Mégis
miért érezted azt, hogy ezt nem beszélheted meg velem? </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi már semmit nem tudunk normálisan megbeszélni – kontráztam rá azonnal. –
Mióta apa elment te teljesen kifordultál önmagadból – vágtam neki keményen
szavaimat, - folyamatosan utasítgatsz, és parancsolgatsz. Nem hagyod, hogy
magamtól döntsek, az életem minden részébe bele akarsz szólni, és nagy ívben
teszel arra, hogy én esetleg mit szeretnék. Mikor kérdezted meg utoljára, hogy
vagyok, vagy milyen napom volt? – szaladt ki belőlem a rengeteg eddig elfojtott
érzelmem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Néhány másodpercig csak meglepetten pislogott rám, úgy nézett ki, mint akit
komolyan ledöbbentették mondataim. Én egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy
ezeket ő nem vette észre. Neki tényleg nem tűnt fel, mennyire eltávolodtunk
egymástól, vagy hogy úgy járunk, s kelünk a házban, mint két idegen?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Pontosan ezért kell elköltöznünk innen – érkezett a szokásos nóta, ami neki
minden esetben kiút a vitáinkból.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Az nem megoldás, ha elmenekülünk – hitetlenkedtem már megint, hogy ő csak
ugyanazt képes fújni állandóan. – Semmi nem fog változni azért, mert egy másik
városba megyünk. Vagy szerinted csak akkor leszünk képesek rendezni a
kapcsolatunkat, ha egymásra leszünk utalva? Mert ebben az esetben sokkal
nagyobb a probléma, mint eddig gondoltam.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- De én már ki is néztem egy csodálatos házat Floridában…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hogy mondod? – szakítottam félbe, és most már szinte nevetnem kellett anya
őrültségeitől. – Látod? Erről beszélek neked. Téged nem érdekel, hogy itt van
minden barátom, az egész életem, itt van apa is. Te csak menekülni akarsz, és
tudod mit? – álltam meg egy pillanatra a hatás kedvéért, aztán halkan és
sziklaszilárdan a szemébe nézve folytattam. – Ha menni akarsz, hát menj, de én
Holkbrookban maradok – zártam le a társalgást, aztán anyát szinte sokkos
állapotban hagytam magam mögött a házban.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Kint az udvaron már várt rám az autó a sofőrünkkel, aki elvitt a megbeszélt
helyre.. Egész úton csak idegesen doboltam a térdeimen, és türelmetlenül
vártam, hogy végre odaérjünk. Nem akartam túl mélyen beleásni magam az előző
vitánkba anyával, mivel előbb-utóbb odáig jutnék, hogy megszólalna a
lelkiismeretem és végül bemagyaráztam volna magamnak, hogy neki volt igaza.
Pedig határozottan tudtam, hogy ez esetben anya viselkedett önzően, és
egyáltalán nem gondolt bele abba, miből akart kirángatni engem. Holkbrook talán
soha sem volt, és soha sem lesz álmaim városa, ahol minden reggel szívesen
ébredek majd fel, de ez az otthonom. Minden egyes négyzetméterét ismertem már,
mindenhova emlékek kötöttek, és nem érdekelt az sem, hogy ezek talán fájók is
néha, de ettől váltam azzá az emberré, aki voltam. Ez a város tele van
csodákkal és drámákkal. Csak itt történhet meg, hogy egy fiatal felnőtt nőt a
saját tulajdon testvére felajánl egy éjszakára egy vadidegennek csakhogy
elfelejtsék a hatalmas tartozását, majd ennek a nőnek végül </span><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"> </span><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">cinkostársává válik a férfi. Csak Holkbrookban
eshet meg, hogy két testvér, akik szívből gyűlölik egymást a felszínen,
összeállnak egy közös cél érdekében félretéve minden sérelmüket, itt válhatnak
valakik legjobb barátokká annak ellenére, hogy a szüleik utálják egymást, itt
lehet az ellenséged a bizalmasod néhány órára, és csak itt érezheted azt, hogy
beleszerettél az ördögbe. A maga őrültségeivel és furcsaságaival együtt imádom
ezt a várost, és egy kicsit mindig a sajátomnak fogom érezni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A hely előtt már kígyózott a sor, amikor az autó leparkolt a bejáratnál. A
sofőr kinyitotta az ajtót, majd kisegített onnan, aztán miután megbeszéltük,
hogy majd hívom, ha befejeztem az éjszakát, megindultam a biztonsági felé. A
férfi rögtön megismert, és készségesen be is engedett a helyiségbe, ahol már
hangosan szólt a zene, a parkett pedig már tömve volt a táncolók sokaságával.
Allena megüzente melyik asztalt foglalták le, én pedig átvágva a tömegen
haladtam feléjük. Amikor távolról kiszúrtam őket, rögtön feltűnt, hogy bizony
nem csak hármasban fogjuk tölteni az esténket. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Sziasztok – köszöntöttem őket, aztán a félkör alakú kanapén becsusszantam
barátnőm mellé. – Brad, örülök, hogy te is csatlakoztál hozzánk – néztem a
Colton mellett helyet foglaló férfira.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem sok választási lehetőségem volt – pillantott a Lewingtonra. – De
határozottan jó ötlet volt, rég nem volt már lehetőségem kifújni a fáradt gőzt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mondd csak Brad – hajolt közelebb hozzá barátnőm, - ha már így magunk között
vagyunk baráti – mutatott idézőjelet a kezével, - közegben, akkor áruld már el
nekem, miről beszélt az a csőlakó a vasútnál?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Allena – böktem oldalba a lányt, hogy ne erőltesse a kínos témákat. – Mi
lenne ha inkább elmennénk és hoznánk valami italt? – szugeráltam a szemeimmel
is, mire egy sóhaj kíséretében felállt ő is a kanapéról. – Mi ütött beléd? Ne
szúrd már el a hangulatot. Könyörgöm, csak egy estére fogd vissza magad –
magyaráztam neki, miközben már a pultnál várakoztunk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem is értem, mi a fenének hívta a bátyám – forgatta meg a szemét, majd a
hozzánk érkező pultoshoz fordult. – Négy martinit kérek.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Milyen kedves gesztus…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugyan, ne viccelj már – hördült fel, míg átadta a pénzt. – Ez nekünk lesz,
nem gondolod, hogy negyed óránként ide fogok rohangálni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Pedig már majdnem meglepődtem – nevettem el magam, aztán a szemem hirtelen
megakadt valakin, akire nem számítottam ezen a helyen. – Odanézz – böktem a
fejemmel irányába. – Szerinted mit keres itt?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Két vodkát kérek még – intett újra a pincérnek, miközben tetőtől talpig
végigmérte. – Fogalmam sincs, de nagyon érdekel engem ez a lány. Aki Naomit
gyűlöli, rossz ember nem lehet – húzta le lendületesen a felest, aztán a
pincérrel kivitette az asztalhoz a martiniket. – Gyerünk, igyál, aztán
bemutatjuk magunkat.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gondolom, felesleges lenne ellenkezni – vetettem fel, amire ő csak bólintott
egyet, aztán úgy tettem, ahogy barátnőm kért.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egymás mellett haladva közelítettünk a lány felé, aki csak mit sem sejtve
ácsorgott a pultnál teljesen egyedül. Egy testhez simuló fekete kisruhát viselt
egy ezüst magas sarkú szandállal kiegészítve a szettet. Barnás haja hatalmas
loknikban omlott a vállára, miközben bal kezével éppen italát kevergette. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Szia, úgy hallottam új vagy a városban – csapott le rá habozás nélkül, amit
szegény lány elsőre nem is tudott mire vélni. – Én Allena vagyok, ő pedig itt a
barátnőm Lea – mutatott rám is. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ööm, sziasztok – eszmélt fel lassacskán az első sokk alól. – Az én nevem
Laurel – motyogta határozatlanul, amire én csak halvány mosollyal biccentettem
egyet, felőlem itt akár be is fejeződhetett volna a társalgás, nos barátnőm nem
így gondolta.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Jól tudom, hogy Naomi kuzinja vagy?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Igen, bár nem vagyunk valami jó viszonyban – szürcsölt bele az italába. –
Most is csak a temetés miatt jöttem a városba, egyébként olyan messziről
kerülöm, ahogy csak tudom. Nekem ő egyszerűen túl sok. Képtelen vagyok
elviselni a rengeteg áskálódását.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Teljesen igazad van – értett egyet hevesen bólogatva a lánnyal. – Naomi
tényleg egy álnok…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- ribanc – fejezte be a mondatát Laurel, amin nem csak én, de még Allena is
alaposan megdöbbent.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem, mi igazán jóban leszünk – ölelte át a lány vállát, aztán
meghívott mindannyiunkat egy következő körre. – Mi lenne, ha csatlakoznál
hozzánk az asztalunkhoz? A bátyámmal és egy nos hát… egy ismerősünkkel vagyunk
ott. Egy ilyen jó fej lánynak, csakis a mi asztalunknál lehet helye.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Laurelnek ha nem akarta volna sem lett volna túl sok választása. Allena mindig
is szerette ismerni az embereket, és egy ilyen lehetőséget bolond lett volna
kihagyni, hogy közel húzza magához azt az embert, aki nem elég, hogy rokona
Naominak, de még gyűlöli is. Már csak arra voltam kíváncsi hogyan fogja
eltitkolni azt az apró tényt, hogy valójában tőle sem áll olyan távol az
áskálódás…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nézzétek kit találtunk egyedül a bárnál iszogatni – vezette be a társaságba a
lányt. – Nem akartuk, hogy szegény magányosan töltse el az estét, gondolom
egyikőtöknek sincs ellenvetése – nézett rájuk, nem mintha bármilyen nemleges
választ elfogadott volna. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Mivel Allena berángatta maga mellé Laurelt, nekem már csak a másik oldalon
jutott hely, így Colton mellé csúsztam be. Egy darabig csak némán hallgattuk,
ahogy barátnőm mélyen elragadtatva magát itta minden egyes szavát a lánynak,
aztán egy idő után már kezdtem erősen unni ezt a műsort. Kissé magamba
zárkóztam az italom társaságában, miközben a táncoló tömeget figyeltem, amikor
váratlanul Colton forró leheletére lettem figyelmes. Ahogy megfordítottam a
fejemet, rögtön beleütköztem égető szemeibe, melyek úgy vonzották a tekintetet,
mint a legragyogóbb csillag az égen. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugye a húgom ötlete volt ez az egész?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mit gondolsz, itt ülnék az italomat kevergetve, ha én akarnék az új
puszipajtása lenni? – vontam fel a szemöldökömet a férfi arcát kémlelve.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nézd – hajolt, ha lehetséges ez, még közelebb hozzám, majd kezét finoman a
combomon pihentette meg úriemberhez méltón csak a térdem közelében. – Ti még
nem ismeritek Laurelt, de nem szeretném, ha túlságosan közel engednétek
magatokhoz. Játssza az ártatlant, de valójában egy báránybőrbe bújt farkas.
Higgyétek el, jobban jártok, ha elkerülitek. Nem áll ő olyan messze a világunktól,
mint ahogyan állítja.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mit tudsz te erről a lányról? – kerültünk olyan közel egymáshoz mostanra,
hogy már csak a fülébe tudtam suttogni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Majd négyszemközt elmesélem – válaszolta, nekem pedig egyből arra állt rá az
agyam, hogy szeretne kettesben is találkozni…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-73524030556972805322014-08-17T13:36:00.000+02:002014-08-24T12:37:53.947+02:00II./ 1. fejezet<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; text-align: justify;">Olyan törékeny az élet.</span><br />
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; mso-ansi-language: HU; mso-bidi-language: AR-SA; mso-fareast-font-family: Calibri; mso-fareast-language: EN-US; mso-fareast-theme-font: minor-latin;"></span><br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; mso-ansi-language: HU; mso-bidi-language: AR-SA; mso-fareast-font-family: Calibri; mso-fareast-language: EN-US; mso-fareast-theme-font: minor-latin;"><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egyetlen másodperc képes mindent megváltoztatni. Az egész jövőképed egyetlen
ártatlan pillanat alatt darabokra tud hullani. Elég egyszer a legrosszabb
helyen lenni, és vége szakad annak a csodának, amelynek mind részesei vagyunk.
Néha borúsan látjuk a napokat, nem vesszük észre a szépet. Pedig az igazság az,
hogy a legsötétebb felhők mögött is ott rejtőzik a napsugár.</span></span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%; mso-ansi-language: HU; mso-bidi-language: AR-SA; mso-fareast-font-family: Calibri; mso-fareast-language: EN-US; mso-fareast-theme-font: minor-latin;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Gyűlöltem a temetéseket. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Kiskoromban anyáék soha nem hoztak el, akármilyen közeli hozzátartozót is
veszítettünk el. Mindig azt mesélték, hogy nem feltétlenül csak így lehet
elbúcsúzni azoktól, akiket szeretünk. Hozzájuk akármikor fordulhatunk,
beszélhetünk nekik, mert ott lesznek, nem csak a boldog időkben, de akkor is,
amikor a padlón érezzük magunkat. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Sajnos a felnőtt lét már nem hordoz e fajta kiváltságokat, és akármennyire is
ódzkodtam attól, hogy ma itt legyek, nem tehettem meg, hogy távol leszek a temetőtől.
El kellett jönnöm, itt kellett lennem ma, egyszerűen nem tehettem meg, hogy
kihagyom ezt a napot. Anya valószínűleg szíjat hasított volna a hátamon, ha
csak egyszer is megkíséreltem volna nemet mondani. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egyébként is nehéz idők álltak mögöttem. Napok óta felzaklatott, amikor újra és
újra végigjátszódtak a fejemben az események. Képtelen voltam kizárni azt a
pillanatot, amikor meghallottam az első dörrenést, aztán a másodikat, és végül
a harmadikat. Nem voltam bolond, tudtam számolni, tisztában voltam azzal, hogy
pontosan három szerettem tartózkodhatott akkor a kórteremben. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A legjobb barátnőm, akivel pelenkás korunk óta elválaszthatatlanok voltunk.
Történhetett bármi, mi mindig visszataláltunk egymáshoz. Segítettük egymást a
csatákban, átbuliztunk számtalan estét, végignevettünk több ezer órát, és
elrejtőzve a világ előtt átsírtunk néhány éjszakát. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Colton akkor tájt tudhatta meg, hogy szabadlábra helyezték. Lecsatolták róla a
bilincset, és az emberek felé ugyan érdektelenségét mutatta ki, de valójában
belül úgy őrjöngött a boldogságtól, mint amikor megkapta tizenkét évesen az
első motorját.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Végül Lana nénit én küldtem be a terembe, én kértem meg, hogy közölje Coltonnal
a jó híreket, és kezdjék meg az átszállítását a kórházba, csakhogy minél előbb
eltűnhessen erről a veszélyes helyről, ahol Naomi bosszújától kellett
aggódnunk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nos… elkéstünk. Késő volt már abban a kora reggeli órában is, amikor még
mindannyian azt hittük, biztonságban lehetünk. Braddel mindketten úgy álltunk
ott a folyosón és meredtünk először a távozó csuklyás alak irányába, majd csak
a semmibe, mintha kővé dermedtünk volna. Először ő volt képes megmozdulni,
felém fordította kikerekedett szemeit, amiben láttam ugyanazt az ürességet, és
ugyanazt a kétségbeesést, ami valószínűleg az enyémekben is megbújt. Valahogyan
erőt vett magán, és megtett pár kezdő lépést a helyiség irányába. Mozgása
határozatlanul instabil volt, de még így is biztatóbb, mint az én bizonytalan
merevségem. Minden egyes lépése után tisztán lehetett hallani, ahogy recsegett
a lába alatt a padló. Ahogy szépen lassan közelített az ajtó irányába, az egész
testem verejtékezni kezdett, míg a szám teljesen kiszáradt, addig a szívem
olyan lassan kalapált, mint egy már a végét járó kakukkos óra. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egy pillanatra megtántorodott az utolsó méternél, vett egy mély levegőt, amely
egészen hozzám is elhallatszódott, aztán legyőzte a végső távot is, és óvatosan
benézett a helyiségbe. Akkor érkezett el a pillanat, amikor végleg
elveszítettem az önkontrollt. Brad felém nézett, és az arcáról olyan rémület
volt leolvasható, amilyet még életemben nem láttam. A merevséget felváltotta a
remegés, amit egy keserves üvöltés követett, amiből feltört a zokogás. Össze
akartam csuklani, el akartam menekülni ebből a világból, nem akartam többé itt
ragadni. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Prücsök – hallottam meg magam mögött nagynéném hangját, amely villámként
hasított belém. – A lövések, én azt hittem, uramisten – rohant oda hozzám, és
összevakart, majd szorosan magához húzott. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Semmit nem értettem. Azt hittem ő is odabent volt Coltonnal és Allenával. Három
lövés dördült el, és ha ő nem volt ott, akkor a testvérek… Nem, az lehetetlen,
nem, nem, nem történhetett ez meg velük. Nem veszíthettem el őket, nem lehet
ennyire igazságtalan az élet, hogy most, amikor még ilyen fiatalok, és csak
most jött helyre az életük. Naomi nem lehetett ennyire kegyetlen. Az én
életemnek már úgy is vége, nem érdekelt, hogy börtönbe kerülhetek, meg fogom
ölni azt a ribancot. Ezt ennél komolyabban nem is gondolhattam volna.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Már éppen a parkolóban voltunk, amikor…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tessék? – kaptam fel a fejemet, és értetlenül pislogva meredtem Lanára. –
Allena és Colton… ők… már… nincsenek odabent? – makogtam a szavakat bizonytalanul.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem, Kicsim – rázta meg a fejét, miközben megsimította arcomat. – Allena nem
sokkal ezelőtt tolta le Coltont a parkolóba egy kerekesszékkel. Miattatok
jöttem csak vissza, úgy megijedtünk, amikor hallottuk a… - akadt meg egy kissé
mondatában. – A lényeg, hogy mindketten jól vagytok – ölelt még egyszer
magához, miközben bennem már felmerült a következő kérdés is.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Akkor kit lőttek le odabent? – fordultam Brad felé, majd a férfi elszörnyedt
ábrázatát látva közelebb mentem én is, hogy benézhessek a terembe.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy Brad mellé léptem, és belestem, olyat láttam, amitől a gyomrom legalább
három bukfencet vetett. A földön egy ápoló feküdt egy hatalmas vértócsa
közepén, miközben nekünk háttal egy kerekesszék volt, amelyben egy férfi ült,
aki hátulról hasonlóan nézhetett ki, mint a Lewington fiú.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem, a támadó azt hitte, Colton van a székben – dadogta Brad, majd
áttette a kezét a vállamon, és elfordított, hogy ne kelljen tovább bámulnom ezt
a felkavaró látványt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Attól a pillanattól kezdve alig emlékeztem valamire. Csak az eszeveszett
rohanásra, vagy arra, hogy Allena és Colton nyakába borultam, és hosszasan
öleltem mindkettejüket. Ezután vége láthatatlan kihallgatások következtek,
miközben én próbáltam feleszmélni a sokk alól, ami ért néhány perc leforgása
alatt. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Még most is élénken éltek bennem ezek a jelenetek, pedig már négy nap is
eltelt. Ahogy körbenéztem a temetőben az emberek arcán nem láttam keservet, sőt
többnyire csak kifejezéstelenséget. Hosszú idő telt már el mióta megölték Mr
Wilsont, a családja pedig csak most került olyan helyzetbe, hogy
megrendezhessék a szertartást. Természetesen az egész város tiszteletét tette
az utolsó útján, noha már többen túltették magukat a történteken. Egyetlen
keserves hang volt csak, ami betöltötte a teret, Naomi hangja. Kisebb csodának
is betudható, hogy ma itt lehetett. Jobban belegondolva nem is a csodának
köszönhette, hanem nekünk, akik megtartottuk a titkát. Egy olyasfajta lánynak, mint
Naomi túl kegyes büntetés lett volna a börtön. Így viszont a markunkban
tarthattuk, és biztosak lehettünk abban, hogy egyetlen rossz szava sem lesz a
jövőben az irányunkba. Ő persze erről még nem tudott, de ismerve önmagunkat,
nem kell hozzá sok idő, hogy a tudtára adjuk, kinek a kezében van a gyeplő.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint vége lett a temetés kötelező részének lendületes léptekkel indultam meg
az autók felé, ahol egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy a Lewington
testvérek vártak már rám.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Te komolyan végigálltad az egészet? – lökte nekem szavait a fekete
terepjárónak támaszkodó barátnőm, aki összefont karokkal bámult ki széles
karimájú kalapja alól.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Anya nem adott túl sok választási lehetőséget – torpantam meg közvetlenül a
mankóra támaszkodó Colton mellett.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem bírom egy másodpercig sem bámulni Naomi képét – magyarázta szinte
undorodva. – Legszívesebben odamennék hozzá, és a hajánál fogva vágnám bele a
sírnak kiásott gödörbe.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Allena – szóltam rá erős kifejezését hallva, aztán egy pillanat alatt
végigfutott az agyamban, hogy egyáltalán nem érdemelte meg a lány a
puhakezűséget.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi van? – tárta szét a kezeit, és leginkább azon lepődtem meg, hogy bátyja
még mindig csendben volt. – Ha öt perccel előbb jön az a gyilkos, akkor most a
mi temetésünkön lennél. Elnézést, hogy nem tudok szemet hunyni efelett. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Igazad van, visszaszívtam mindent – szabadkoztam, miközben a tömeget bámuló
férfit figyeltem magam mellett, aki úgy tűnt, alaposan tanulmányoz valakit.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ki az a nő? – kérdezte meg végül helyettem barátnőm azt, amire én is a
leginkább kíváncsi voltam, és bevallom, a féltékenység azonnal átjárta minden
porcikámat. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Naomi kuzinja – nyögte ki a férfi, majd tekintetét rögtön átterelte rám. –
Akkor járt a városban, amikor ti a főiskolán voltatok. Gyűlölik egymást.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Máris szimpatikus – bólintott határozottan barátnőm, miközben alaposan
végignézett rajta.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- És te honnan ismered? – érdeklődtem tovább, pedig valójában nem voltam biztos
benne, hogy hallani akartam a választ.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez egy hosszú történet, és nem akarjátok tudni – köszörülte meg a torkát,
majd kényelmesebb pozícióba helyezkedett a mankójával. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Olyan undorító vagy, Colton – húzta el a száját Allena, míg én csak kétkedő
pillantásokkal méregettem végig azt a nőt, akihez valószínűleg köze volt a
férfinak.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ki beszél itt erről? – nézett nővérére tekintélyesen, aki csak megforgatta a
szemét és sóhajtott egy hatalmasat. – Ez a baj veled, mindig a legrosszabbat
feltételezed rólam.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem is értem miért – hagyta rá a dolgot, aztán legyezni kezdte magát a
kezével. – Még egy percet itt kell töltenem, és esküszöm, felgyulladok.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Meddig kell még a mankó? – érdeklődtem inkább a férfi hogyléte felől.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Az orvos szerint már csak néhány napig – nézett végig a járást segítő
eszközön. – Igazából már most se lenne rá szükségem, csak hosszabb egyhelyben
ácsorgásokat nem viselek olyan jól – vonta meg a vállát lazán, én pedig éppen
reagálni próbáltam, amikor Allena közbevágott.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Este nem ülünk be valahova? – lelkesedett fel azonnal, és úgy tűnt, már nem
is érdekelte annyira a hőség. – Ugyan már srácok, mikor volt alkalmunk utoljára
gondtalanul iszogatni? Gondoljatok csak bele, az én drága egyetlen bátyám kikerült
a börtönből – használt szándékosan olyan szavakat, amik jól tudta, hogy
bosszantani fogják testvérét, - Naomi a karmaink között van, te szakítottál
Westtel – pillantott rám is, amin látszólag Colton alaposan meglepődött.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem vagytok már együtt? – tátogta el a szavakat döbbenten, ám hozzá mérten
mégis igyekezett fenntartani érdektelenségét.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Aznap szakítottunk, amikor visszavittek a rendőrök – magyaráztam könnyelműen,
azonban mégis bizonytalanul, hiszen akármennyire is tudtam ez volt a legjobb
döntés, de frissnek éreztem még róla beszélni, legfőképpen Coltonnal. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Most, hogy ezt is tisztáztuk, hogy mindketten szinglik vagytok – hangsúlyozta
ki feltűnésmentesen, azonban ahhoz kellően, hogy leessen mindkettőnknek az
utalás. – Mehetünk ünnepelni? – terült szét egy tipikus Allenás győzelemittas
vigyor az arcán, pontosan olyan, mint aki nem fogad el nemleges választ…</span></div>
</span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-85129059170724507932014-08-09T14:43:00.001+02:002014-08-09T14:43:50.387+02:0045. fejezet (évadzáró)<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Furcsa dolog a továbblépés Holkbrookban. Amikor már azt
hinnéd, hogy vége van, bátran leteheted a fegyvert és kifújhatod a levegőt,
olyankor még jobban teszed, ha a hátad mögé tekintesz, mert a legveszélyesebb
játékosok csak akkor támadnak, amikor seregük már lefárasztotta az ellenséget. </span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"></span><br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Szívem szerint egy másodpercre sem hagytam volna Coltont ezen a helyen egyedül,
legfőképpen így nem, hogy ennek a támadásnak nem csupán annyi volt a célja,
hogy letörjék a város egyik elitjének önbizalomtól duzzadó szarvát. Ez nem
szimpla ellenszenvből fakadt, ez bosszú volt… megint. </span></span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Elképesztő, hogy mennyien rejtőzködnek az árnyékunkban. Hosszú időn keresztül
türelmesen várakoznak, képesek kivárni azt a pillanatot, amikor a leggyengébb
vagy, amikor nem tudod megvédeni magadat, aztán előlépnek a félhomályból.
Lecsapnak rád a legváratlanabb helyzetben, te pedig már azt sem tudhatod, miért
érdemelted ki.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Sajnos Colton soha sem volt szent. Mindig akadtak ellenségei, akiket tudatosan
tartott a háta mögött, gondosan odafigyelt, hogy ott maradjanak, és ne legyen
elég erejük visszavágni. Ám erre valószínűleg még ő sem számított, pedig most
került élete talán legkeményebb időszakába, amikor a múlt kísértetei
visszavágnak mindazokért a sebekért, amiket máig fájón őrizgetnek miatta. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Zilálva rohantam ki a parkolóba, ahol Allena és Brad a kocsinak támaszkodva,
természetesen két ellentétes irányba figyelve várakoztak rám egyre inkább
feszültebben. Amint észrevettek, barátnőmön már láttam, hogy készült volna
alaposan leszúrni a hosszúra elnyúlt „rögtön jövök”-ért, azonban gyorsan rájött
arckifejezéseimből, hogy baj van… hatalmas baj.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea, kérlek – rontott oda hozzám, majd megragadta mindkét kezemet, és
tekintetemet keresve próbált kiszedni belőlem valamit, ám nekem még ezt is
nehezemre esett megtalálni. – Mi a fene történt, ami így felzaklatott? Esküszöm
neked, ha a bátyám szólt be valamit, nem lesz sokáig magányos a monoklija.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem, ő aludt – hadartam a szavaimat, miközben bal kezemmel beletúrtam kócos
hajamba. – Valaki… bejött… a kórterembe… és ő… </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Érthetően mondd már – szólt rám reflexből, majd a kezemet is megrántotta
hátha ezzel visszatérít a jelenbe.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Vettem néhány mély levegőt, hogy rendszerezzem össze-vissza szedett légzésemet,
és sikeresen lenyugodva elmondhassam mit hallottam. Kellett pár perc, mire ez
megvalósult, mindeközben az engem vizslatók egymásra tekintgetve igyekeztek
rájönni, mit láthattam, amitől ilyen állapotba kerültem. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Lehunytam a szemeimet egy fél másodpercre, megköszörültem a torkomat, hogy
magamra tereljem a figyelmet a kirohanásom után, aztán megpróbáltam végre
kinyögni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Coltont meg akarták ölni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi van? – szaladt ki belőlük egyszerre hirtelen felindulásból, aztán barátnőm
folytatta. – Most éppen kicsoda?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Naomi. Még mindig azt hiszi, hogy ő a felelős az apja haláláért. Valószínűleg
ő küldte rá azokat az embereket – próbáltam tartani a koncentráltságomat. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A puszta kezemmel fojtom meg azt a ribancot – indult meg begőzölve nagy
lendülettel a bejárat felé, azonban Brad megragadta a karját, és
visszatartotta. – Engedj már el – igyekezett kirántani ujjai közül.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért kell neked állandóan úgy viselkedned, mintha elmegyógyintézetből
szabadultál volna?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Neked mégis mi közöd van ahhoz, hogy mit csinálok? – vágott vissza neki olyan
hangnemben, hogy azt hittem helyben felpofozza.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Megtennétek, hogy befejezitek? – üvöltöttem el magam, amin nem csak én, de ők
is alaposan meglepődtek és nagyokat pislogva meredtek rám. – Belehalnátok, ha
csak egyszer nem rólatok szólna valami? Inkább valaki magyarázza el Naominak,
hogy nem Colton a felelős az apja haláláért, még mielőtt álmában agyonüti vagy
megmérgezi.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Igaza van – értett egyet velem Brad elengedve a korábbi feszültséget.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Én is tudom, nem kell mindig ennyire bosszantóan…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Allena – szóltam rá barátnőmre, aki csak védekezően felemelte a kezeit és már
követett is az épület irányába.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Allena rögtön Coltonhoz ment, hogy szemmel tartsa, nehogy valaki betévedjen
hozzá, amíg alszik. Rövidke sorsolásunk szerencsés nyertese Brad lett, őt érte
az a megtiszteltetés, hogy beszélhetett Naomival és közölhette vele a
fejleményeket. Valójában a lány is így járt a legjobban, barátnőm valószínűleg
egyesével tépte volna ki az összes hajszálát, és akkor még jobban járt volna. Én
nagynénémet kezdtem hívogatni, azonban nem kellett sokáig keresgélnem, hogy
rájöjjek, már régen itt volt az épületben és éppen a bíróval tárgyalt. A
recepción pontosan elmagyarázták melyik teremben voltak, én pedig lendületes
tempóval megindultam oda, hogy elsőként csaphassak le rá, amint kiteszi a lábát
a helyiségből.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Türelmetlenül járkáltam fel, s alá a harmadik emeleti folyosón, és idegesen a
körmömet rágcsálva vártam, hogy kinyíljon végre az ajtó. Mindaddig legalább
háromszor beszéltem Braddel, aki elmondta sehol sem találta Naomit, amit
egyáltalán nem vettem jó jelnek. Amíg nem tudatjuk a lánnyal, hogy Colton
ártatlan, addig sajnos kénytelenek leszünk körülményesen odafigyelni a férfira,
mielőtt Naomi újabb bosszú csapása el nem ér hozzá. Allena tájékoztatott arról,
hogy a bátyja felébredt, akinek időközben részletesen elmondta milyen
információk birtokába jutottunk. A férfi meg sem lepődött, és voltaképpen
sejtette, hogy nem csak szimplán belekötöttek támadói az első útjukba kerülőbe. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lana – támadtam le nénémet azonnal, ahogy kinyílt az ajtó és még az sem tűnt
fel, hogy a háta mögött ott van a bíró is. – Coltont azonnal ki kell vinnünk
innen.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kicsim, ezt majd később megbeszéljük – nyugtatott, miközben tartotta a tempót
az időközben elé kerülő fekete egyenruhás férfival.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez nem várhat – fogtam meg a kezét, hogy kissé magamra tereljem a figyelmét.
– Nem véletlenül támadták meg. Naomi küldte rá a fickókat, azt akarta, hogy
öljék meg – hadartam mindent egy szuszra, amit Lana csak meglepettségtől
kikerekedett szemekkel hallgatott végig.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezt mégis honnan veszed? Nagyon súlyos vádakkal dobálózol – suttogott,
miközben körültekintett óvatosan kik vannak körülöttünk, és kik hallják
párbeszédünket.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hallottam, amikor bement a gyengélkedőre, és azt mondta: „Ezek szerint
túlélted, de én mindig elérem a célomat” – idéztem fel végül szó szerint a
hallottakat. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Bizonyíték nélkül ezzel nem tudunk semmit kezdeni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ez nem is fontos – vágtam rá automatikusan, amitől kissé meg is ijedt. – A lényeg,
hogy minél előbb ki kell vinnünk innen. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem, ez megoldható – vakarta meg a halántékát némi rejtett mosollyal
fűszerezve, aztán felemelte a kezét egy megpecsételt papírral egyetemben. – A
bíró meghallgatta a felvételt, és megkaptuk a végzést. Colton szabadon távozhat
a börtönből.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Komolyan mondod? – terült ez az én arcomon is el egy pillanatra végre az
őszinte megnyugvás, majd kirántottam a kezéből, és automatikusan nénikém
nyakába ugrottam. – El sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Csak magatoknak köszönhetitek, Prücsök – fogta két keze közé az arcomat. – Ha
nem vagytok ennyire bátrak, talán nem sikerült volna. Nagyon büszke vagyok rád
– mosolygott tiszta szívéből, csakúgy mint én. – Azonban mint felelősségteljes nagynéni,
később még számolunk ezért – játszotta a szigorút, amin én csak játékosan
megforgattam a szemeimet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Elvinnéd ezt a papírt Coltonnak? – váltottam témát, és komolyodtam el kissé,
mivel csak akkor tudtam teljesen nyugodtan örülni, ha elhagytuk ezt a helyet. –
Én addig megkeresem Bradet. A kórteremnél találkozunk, rendben? </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Megbeszéltük – bólintott határozottan, aztán elváltunk egymástól és két
ellentétes irányba indultunk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A szívem mélyén kiugrottam a bőrömből, amit nehezemre esett palástolni. Alig
vártam már azt a pillanatot, hogy átlépjük a kijárat küszöbét, és magunk mögött
hagyjuk ezt a szörnyű időszakot. Úgy éreztem, valami sokkal jobb közeledik,
valami igazán fantasztikus. Mostanában alaposan kijárt nekünk a rosszból.
Hacsak az elmúlt napokra, hetekre gondolok, kezdve Naomi apjának
meggyilkolásától, át Colton letartóztatásán, egészen a mai támadásig,
felsorolni is nehezemre esett mennyi mindent éltünk át. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Szerettem volna már egy nyugodt napot eltölteni. Kényelmesen aludni az ágyamban
mindenféle stressz nélkül, délután csak zavartalanul henyélni a parton, napozni
órákon keresztül a kedvenc koktéljaimat szürcsölgetve, kibeszélni Allenával
mindenkit, aki csak megfordul a strandon, aztán este elmenni egy bárba, és
kitombolni magunkat úgy, ahogyan már egészen régen nem volt rá lehetőségünk.
Lelki szemeim előtt már láttam is ezt a tökéletes napot, és már azt is
kiválasztottam miben fogok feszíteni, miközben abban is bíztam, hogy
kivételesen nem kell majd végignéznem egyetlen egyszer sem, ahogyan Colton más
nőknek udvarol, amikor szinte szó szerinte belefutottam Bradbe.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ó, ne haragudj – kevergette meg a kávéját, mely kissé kilötykölődött
találkozásunk alkalmával. – Muszáj volt innom egyet, képtelen vagyok magamhoz
térni. Esetleg hozzak neked is? – bökött a fejével a büfé felé, mely két
lépésre volt tőlünk. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem, az nekem sem fog ártani – gondoltam végig előre a mai napomat, és
beláttam, hogy még szükségem lehet rá. – Egyébként csak úgy mellékesen
megjegyzem – fűztem hozzá sejtelmesen mosolyogva, miközben a férfi kikérte az
italomat. – Megvan a bírói végzés. Colton hivatalosan is szabad ember.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea, ez fantasztikus – ölelt automatikusan ő is magához, ami talán elsőre
fura volt nekem is, aztán ráébredtem, hogy jelen körülmények között ez abszolút
megállta a helyét, így boldogan hagytam és mosolyogtam olyan őszintén, mint
ahogyan már régóta nem. – Akkor akár már most is hazajöhet velünk?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Naná – bólogattam hevesen, miközben már a kávémat ízesítettem tejjel. – Lana
ha minden igaz már ott van nála és közölte vele a jó hírt. Ha itt végeztünk,
felmegyünk, és átvisszük a kórházba.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Igyekeztem világbajnok tempóban magamba önteni az italt, csakhogy minél előbb
láthassam Colton arcát, ahogy felkel az ágyról, és ahogyan magára ölti végre az
undorító narancssárga rabruha helyett a sajátját. A világért sem vallotta volna
be senkinek, de tudtam, mennyire boldog most ő is ebben a pillanatban, én pedig
részese akartam lenni, azt akartam, hogy megossza velem is ezeket a perceket.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Braddel kettesével szedtük a lépcsőfokokat, mivel a lift a negyedik emeleten
állomásozott, én viszont képtelen lettem volna egy fél másodpercet is egy
helyben állva várakozni. Sietni akartam, és minél előbb csatlakozni hozzájuk.
Az emeleten szinte bolondnak néztek minket, dehogyis miről beszéltem, csak
engem, mivel úgy viselkedtem, mint egy kisiskolás, aki az első csillagos ötösét
készült elmondani a szüleinek. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy befordultunk a gyengélkedő folyosójára rohamléptekkel haladtunk el a
kórtermek mellett a legutolsó ajtó irányába, a reggelt azonban váratlanul
betöltötte egy… kettő… három… szívet szaggató dörrenés. Azon nyomban
lecövekeltem, és testem minden része elernyedten hallgatta a dörömbölést, mely
pontosan abból a helyiségből érkezett. Néhány másodperccel később egy sötét
csuklyás alak rontott ki az ajtón pisztollyal a kezében és rohant egyenesen a
vészkijárat felé. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Most már az egész emelet elhalkult, az én kezemből pedig csak kicsúszott a
kávés pohár, miközben az agyam kiürült, a szemeim pedig ahelyett, hogy
könnyessé váltak volna, teljesen kiszáradtak. Nem mertem megtenni egy fél
lépést sem, képtelen voltam megtudni mi történt odabent, nem akartam azzal
élni, ami odabent várt rám. Csak meredtem magam elé, és nem akartam elhinni,
hogyan kerülhettem a fellegekből egyenesen a pokol legégetőbb lángjaiba…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-16401063408481462982014-08-03T17:54:00.003+02:002014-08-03T17:54:41.707+02:0044. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Mikortól lehetsz biztos abban, hogy igazán törődsz
valakivel?</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az idő múlásával egyre fontosabbá válik számodra, és ezt még csak észre sem
veszed. Pedig minden egyes tetted és gondolatod akörül forog, hogy jól van-e,
aztán amikor világossá válik előtted, többé nincs biztonságban, ráébredsz,
bizony jelentős szerepet tölt be az életedben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Hiába próbáltam türtőztetni magam, és nem kimutatni idegességemet, ez szinte
teljességgel lehetetlenné vált. Arcomra kiült a riadalom, és csak minél előbb
el akartam jutni a rendőrségre, hogy a saját szememmel láthassam, minden
rendben van. Legalábbis ezt akartam látni, csak erre tudtam gondolni, hogy
megúszta néhány karcolással, abszolút kizártam a lehetőségét is annak, hogy
bármilyen komolyabb baja esett.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egyszer már azt hittem egy pillanatra, hogy vége van a pánikszerű helyzetnek,
aztán ahogy megtudtam, mi történt Coltonnal, beugrott, hogy igen, ez a mi
életünk, itt soha semmi sem lehet szimplán csak egyszerű. Miért is lehetett
volna csak elvinni a felvételt a rendőrségre, ezzel bebizonyítva ártatlanságát,
és vidáman távozni onnan? Talán akkor még csalódtam is volna a sorsban…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy végigvezettem gondolataimat ezen a mizérián, eszembe jutottak a drogosok
szavai. Persze jól tudtam, hogy felesleges olyan emberek agymenésein
morfondírozni, akik azt sem tudják, mit csináltak előző nap, majd ezt is
elfelejtik másnap, de némi igazság talán volt szavaikban. A gonosz emberek
mindig elnyerik méltó büntetésüket. Mi pedig rosszak voltunk, tettünk néhány
igazán szörnyű dolgot, amit legszívesebben kitörölnénk az életünkből, és most a
sors talán visszaadja mindazt, amit eddig másoknak okoztunk. Egy bizonyos
szinten mindig is hittem a karmában. Legalábbis sok cselekedetemet ezzel
magyaráztam meg magamnak. Ez volt a leglogikusabb, na és természetesen a legmegnyugtatóbb
oka annak, hogy miért érdemelték meg a kiszemelt áldozataink. Most talán
elérkezett a mi időnk is. Nem sütkérezhet folyton mindenki a szivárvány napos
oldalán. Egyszer rosszabbra fordul az idő, és a felhők elkezdenek gyülekezni a part
derűs szakaszán is, hiszen egyszer mindenkit elér a vihar, nem igaz? Mi miért
lennénk kivételek ez alól…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Hogy hogyan jutottunk el a börtönig, azt ha belegebednék is képtelen lennék
felidézni. Valamelyest akkortájt veszítettem el a fonalat, amikor Lana közölte,
mi történt Coltonnal, azután valahogy egy képszakadás következett és a legújabb
emlékem már arról szólt, hogy a rendőrségre rontottunk be szinte ajtóstul. Mint
egy valóságos megvadult csorda úgy vágtáztunk fel a negyedik emeleti
gyengélkedőre, és csak Brad üvöltözését hallottam, na meg Allena helyeslését,
hogy azonnal árulják el nekünk, hova a fenébe vitték.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kicsim – guggolt le elém nagynénén, miközben én egy padon ücsörögtem teljesen
összeroskadva. – Tudom, hogy ezt most nehéz elhinni, de megígérem, hogy
hamarosan véget ér ez az egész, jó? – szorította meg kézfejemet, miközben
bíztatóan szemeimbe nézett, és valahogy ezekből a pillantásokból én mindent
megértettem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Csak bólintottam párat jelezve ezzel, hogy felfogtam, és igyekszem értelmes
felnőttként viselkedni, de igazán nehezemre esett palástolni félelmeimet. Nem
volt energiám vitatkozni egy recepciós nővel, aki az ég egy adta világon
semmiről nem tehet, nem volt kedvem üvöltözni csak azért egy biztonságival,
mert éppen ő volt legközelebb, én csak be akartam jutni hozzá, és az sem
érdekelt, ha egy árva szót sem szólhattam volna, egyszerűen magam akartam
meggyőződni arról, hogy épségben volt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kövessenek – intett nekünk egy egyenruhás, és vezetni kezdett minket végig
egy folyosón.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amikor megtorpant egy ajtónál, hogy kinyissa azt előttünk, én először csak
lopva bepillantottam. Megvártam, amíg Allena szó szerint ráront bátyjára, majd
utána nénikém is berobog a terembe, és igazság szerint még nyugodt szívvel
hagytam volna azt is, hogy Brad jusson be előttem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Menj csak, nem lesz semmi baj – simított végig finoman a hátamon, mire én egy
hatalmas gombócot nyeltem le a torkomon őt kémlelve, aztán figyelmemet az innen
is jól látszódó ágyra tereltem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nem láttam még Colton arcát csupán a lábát, és a jobb kezét, amely hozzá volt
bilincselve a vasszerkezethez. Kissé elszörnyedtem a látványtól, és bevallom,
kellett Brad apró kezdő lökése, hogy meginduljak befelé. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A klór szaga rögvest kitisztította a légútjaimat, és laposabbakat pislogó szemhéjaim
is kipattantak hatására. Lassan tudtam csak megtenni a lépéseket, melyeknél
mindig megtántorodtam valamelyest bizarr látványától. Ahogy meghallotta cipőm
halk kopogását gyengén felém fordította fejét, mire én azonnal elképedten
lecövekeltem. Bal szeme már most lilára volt elszíneződve a csúnya duzzanat
felett, de nem ez volt az egyetlen nyoma a verekedésnek. Alsó ajka véresre
repedt fel, és jobb szemöldöke sem nyújtott kellemesebb látványt. Sokkoló volt
őt így látni. A mindig határozott, és nagyszájú férfi, akiről azt hitte volna
az ember, hogy még csak megkörnyékezni sem merné senki most itt feküdt egy
ágyon csaknem félájultan olyan állapotban, ahogyan csupán el sem képzeltem
volna.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Rövid egyhelyben totyogásom után erőt vettem magamon, és közvetlenül mellé
sétáltam. Tekintetemet végigvezettem a lábfejétől egészen az arcáig, miközben
kénytelen voltam kiállni minden jelenlévő fürkésző pillantását. Egy másodpercre
felnéztem barátnőmre, aki eleinte csak értetlenül állt a látottak előtt, aztán
bíztatóan bólintott egyet ezzel jelezve, hogy véglegesen összeállt benne az,
amit oly régóta titkoltam már előtte… na és persze magam előtt is.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Elcseszettül nézel ki – törte meg a hosszúra nyúlt pillanatot legjobb
barátnőm, mire mindannyiunkban sikerült feloldani némileg a feszültséget, és
még Colton is felhördült, noha gyorsan meggondolta magát fájó bordáira való
tekintettel.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Csak egyszer éreznéd mikor kell befogni – szúrt vissza neki finoman, amit
szerencsére jelen körülmények között testvére is jó néven vett.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ó hidd el nekem, most az egyszer örülni fogsz, hogy jártatom a számat –
lebegtette meg előtte a mézesmadzagot, amit bátyja csak értetlen
szemöldökfelvonással reagált le, így hát folytatta. – Mit szólnál ahhoz, ha azt
mondanám, hogy kellő bizonyíték van a birtokunkban ahhoz, hogy holnap éjszaka
már, az állapotodat elnézve ugyan otthon nem is, de egy kényelmes kórházi
ágyon, bilincs nélkül tudsz majd aludni?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Coltonnak néhány másodpercre szó szerint tátva maradt a szája, míg mi
mindannyian csak halvány mosollyal bólogatva néztünk rá, biztosítva ezzel, hogy
ebben semmi tréfa nem lakozott Láthatólag elsőre nem igazán sikerült
összetennie hogyan hoztuk ezt létre, ítéltem meg mindezt még mindig döbbent
arcáról, aztán nem kellett hosszú időnek eltelnie, mire természetesen ráébredt
arra, honnan máshonnan származhatna nekünk bizonyítékunk.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mondjátok azt, hogy nem voltatok annyira hülyék, hogy odamentetek?– próbált
meg hirtelen felindulásból feltápászkodni ülő pozícióba, de z egyáltalán nem
jött össze neki, így rögtön összeroskadt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Látsz rajtunk egyetlen karcolást is? – mutattam végig magamon kezeimmel
nyomatékosítva, hogy minden rendben ment.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea, direkt megkértelek arra, hogy ne menjetek oda – fordította felém
figyelmét, és egy pillanatra úgy éreztem, minden haragját is. – Teljesen
elmentek otthonról? </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Én is ezt mondtam nekik – szakította félbe kitörését Brad, aki gyorsan el is
magyarázta, hogy azonnal keresésünkre indult, amint megkapta az üzenetet, ám ez
egyáltalán nem nyugtatta meg a Lewingtont, akiben szinte forrtak az indulatok.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem a szó, amit keresel a köszönöm – hangsúlyozta ki mondata végét
erősen artikulálva közelebb hajolva testvéréhez. – Arról nem is beszélve, hogy
nem minket vertek szarrá.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ja igen, teljesen igazad van – bólogatott hevesen, alapos gúnnyal
megfűszerezve minden szavát. – Mondd csak, ha nem küldöm utánatok Bradet, akkor
melyikőtök is rúgta volna szét a seggét azoknak a barmoknak?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egy pillanatra összenéztünk barátnőmmel, és elgondolkodtunk azon, hogy ha Brad tényleg
nem indult volna utánunk, akkor mi is történhetett volna még az állomáson a
drogosok gyűrűjében. Szörnyű még csak továbbvezetni is ezt a lehetőséget, ám
mégis kénytelenek voltunk belátni, nem rajtunk múlott, hogy épségben megúsztuk. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nézd, ami megtörtént, azon már kár vitatkozni – lépett közbe Lana néni, mivel
érezte, hogy kissé megakadt a társalgás. – A lányok jól vannak, amihez ugyan
egy kisebb csoda kellett, de megvan minden ahhoz, hogy már kora reggel
beszéljek a bíróval, és levegyék rólad a bilincset. Szóval én most megyek,
elteszem magam holnapra, te pedig, légy hálás, mert kiszabadítottak.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egy darabig még kínosan hallgattuk, ahogy a két férfi nagy egyetértésben
magyarázta el legalább harmincszor, mennyire felelőtlenek voltunk. Az persze
egyiküknek sem jutott eszébe, hogy ha nem mentünk volna oda, akkor most nem
lennénk ennyire nyugodtak afelől, hogy holnap Colton már egy ennél sokkal
komfortosabb kórházi szobában tölti az éjszakát. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy múlt az idő, szinte egyikünk sem vette észre, hogy a székeken ücsörögve, az
ágyra ráhajolva a világ legkényelmetlenebb pozíciójában aludtunk el.
Mindannyiunkra ráfért a pihenés, így nem is csodálkoztunk rajta másnap reggel,
hogy ennyire váratlanul elnyomott minket az álom. Arról meg nem is beszélve,
hogy a szívem mélyén igazán örültem, amiért Coltont nem hagytuk magára egy
ilyen kemény nap után. Akármennyire is soha nem vallaná be, de neki is szüksége
volt már a társaságra. Igaz, kénytelen volt beérni velünk, de legalább itt
voltunk neki, és azt hiszem ez a legfontosabb.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Talán 9 óra lehetett, mire mind magunkhoz tértünk, és sikerült emberi ábrázatot
varázsolni magunkra. Bevallom, Colton semmivel nem festett jobban, mint néhány
órával ezelőtt, sőt mi több a hegei még inkább bedagadtak, a szemén a monokli
pedig még lilábbá színeződött. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Végül Brad szólalt fel először, talán ideje lenne indulni, de egyikünknek sem
akadt ellenvetése. Megbeszéltük, pár óra múlva Allenával visszajövünk érte, és
segítünk mindenben, többek között átvisszük egy kórházba is, ahol normális
ellátásban is részesítik majd. Az egész épületnek teljességgel más hangulata
volt, amint sétáltunk kifelé, mintha a múlt egy darabkáját söpörtük volna
magunk mögé, melyben ott rejtőzött az egyik legnagyobb kincs is, akit tudtam,
hogy hamarosan a valóságunk része lesz. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Éppen csak kiértünk a frissítő levegőre, amikor észrevettem, hogy nincs meg a
telefonom, melyet valószínűleg a gyengélkedőben hagyhattam. Egy pillanat
türelmet kérve a többiektől rohantam vissza a negyedikre, miközben gondolatban
azért elmorzsoltam egy halk imát, hogy barátnőm és Brad legyenek elég fáradtak
ahhoz, ne essenek egymásnak. Visszaosontam a terembe, ahol Coltont hagytuk,
mire rögtön feltűnt, hogy a férfi feltehetőleg a sok fájdalomcsillapító
hatására mély álomba szenderült. Lábujjhegyen közelítettem csak hozzá, hogy
cipőm kopogása ne verhesse fel őt, aztán megálltam közvetlenül az ágya mellett.
Olyan védtelennek tűnt, ahogyan figyeltem, mégis még csukott szemmel is erélyes
ábrázatát mutatta a világnak. Ezelőtt soha sem tudtam átlátni ezen a pajzson, képtelen
voltam a felszín mögé nézni, és most… mindent felfedeztem. Azokat az
apróságokat, melyeket oly keményen próbált elrejteni az emberek elől.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Óvatosan végigsimítottam borostás arcán, különös figyelmet fordítva
sérüléseire. Egy részem reszketve akart közelebb hajolni hozzá, hogy egy finom
puszit nyomhassak homlokára, és én engedelmeskedtem neki. Alig választott el
néhány centiméter, amikor a folyosóról beszűrődő kopogások zökkentettek vissza
a rideg valóságba.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Reflexszerűen hajoltam el Coltontól, és mint aki egy főbenjáró bűnt követette
volna el ugrottam be az ajtó védelmet nyújtó rejteke mögé. A léptek hangja
egyre ritkábbá váltak, egyértelmű volt, hogy az illető megállt a másik oldalon.
Egy részem ordított volna, hogy lépjen beljebb, mert rettenetesen kíváncsi
voltam, ki látogatott be Coltonhoz, míg a másik felem remegve könyörgött, hogy
távozzon minél előbb, mivel semmi értelmes magyarázatot nem tudtam volna arra
adni, miért bujkálok az ajtó mögött. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Néhány mély sóhaj hallatszódott át az én oldalamra, mire én befogtam az
orromat, és próbáltam visszatartani a légzésemet, le ne buktassam magam.
Ösztönszerűen húztam magam a körülményekhez képest minél kisebbre, mintha ezzel
bármit is befolyásolni tudtam volna. Aztán érkezett egy nyomasztó levegővétel,
amibe megint csak beleremegtem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezek szerint túlélted – hasított belém a hang tulajdonosának felismerése, és
egyre inkább megterhelőbbé vált leplezni magamat. – Ne feledd, én mindig elérem
a célomat – beszélt hozzá úgy, mintha hallaná minden egyes szavát, aztán ismét
kopogások jelezték távozását, én pedig kétségbeesetten próbáltam megemészteni,
hogy Coltont nem csak a gyengélkedőre akarták juttatni…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-28838747159478208092014-07-29T14:42:00.002+02:002014-07-29T14:42:11.434+02:0043. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Reflexből kezdtünk el mindketten hátrálni, ám gyorsan rá
kellett jönnünk, hogy körbevettek minket. Esélyünk sem volt a menekülésre, erőt
kellett vennünk magunkon, és bátornak mutatkozni, különben soha nem jutottunk
volna ki innen.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Megfordultam a tengelyem körül, és szememmel megpróbáltam megtalálni azt az
embert, aki valahogy kiemelkedett a többiek közül. Egy vezéregyéniséget
kerestem, akinek intézhettem szavaimat, aki teljesen biztosan tudott erről az
egész Coltont csapdába ejtő akcióról. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nem tellett sok időbe, mire kiszúrtam egy, a banda más tagjaitól izmosabb
férfit. Karjai mindkét oldalon végig ki voltak tetoválva, haja válláig ért, és
félig a szemébe omlott, így csak az egyik villant meg a tűz fényében. Az amúgy
is hideg levegő csak még inkább rásegített, hogy kirázzon a hideg, amint
igyekeztem kiállni vele a kontaktpárbajt. Összeszűkítettem szemhéjaimat, és
olyan keményen viselkedtem, amennyire csak lehetséges volt egy ehhez hasonló
helyzetben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem okos dolog ilyen későn egy ennyire veszélyes helyen kirándulni – kezdett
bele, amikor észrevette, hogy őt figyelem. – Tudjátok szörnyű legendák keltek
szárnyra erről a környékről. Drogok, verekedések, gyilkolások…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- … zaklatások – egészítette ki szarkasztikusan az egyik nő lenézően engem
bámulva, amiből természetesen egy másodperc alatt átjött, mire is akart utalni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem véletlenül féltik az arany vérűeket tőlünk – folytatta mégis az általam
bandavezérnek titulált férfi. – A királyotokat is a sárba tiportuk, és még csak
össze sem kellett piszkolni a kezünket.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ha Colton börtönbe megy, akkor a társatok is – vágtam rá azonnal, miközben
feltűnt, hogy a mögöttünk álló alak, aki elsőként fedezett fel minket közelíteni
kezdett felénk és alsó ajkát nyalogatva, gátlástalanul nézett végig minden
egyes porcikánkon.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugyan már – hördült fel gúnyosan nevetve. – Azt hiszitek, nekünk nem éri meg
ez az áldozat? Ti sokkal nagyobb zsákmányok vagytok, mint az a szerencsétlen
Harry, aki már amúgy is a rácsok mögött végezte volna. Túl sok van a
számlátokon, elitek – tett meg néhány lépést felénk most már sokkal
határozottabban, mint eddig. – A szüleitek száműztek minket ide az erdőbe
ahelyett, hogy lejátszották volna bátran a menetet. Mégis hogyan lehetne
legjobban bosszút állni egy olyan emberen, akinek mindene megvan? – kérdezte,
mintha csak tőlünk várna rá választ, majd lendületesen folytatta inkább. –
Elveszed a családja jövőjét. Colton Lewington hosszú évekig fog a börtönben
rohadni, és ez még csak a kezdet. Ne feledjétek, ti következtek – bökött ránk
mutató ujjával, mire a körülöttünk mászkáló férfi hátulról barátnőm mögé lépett
és magához szorítva végighúzta tenyerét combján.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Takarodj innen, te szakadt csőlakó – lökte el magától a férfit, aki ennek
hatására megtántorodva botlott el egy kiálló fagyökérben, és zuhant a földre.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Allena hirtelen felém irányította tekintetét, és elég gyorsan rájött, hogy nem
ez volt élete legjobb döntése. Az egész társaság váratlanul dühödött fel, és
hangos kiabálások közepette hergelték egymást könnyen kitalálva, ellenünk.
Ötletem sem volt mihez kellett volna kezdenünk. Elmenekülni nem tudtunk merre,
mindenhol álltak körülöttünk, és ha ez nem lett volna éppen elég rettenetesen a
szívükre vették barátnőm tettét. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Oké, könyörgöm mondd, hogy van valami terved – suttogtam neki olyan hangerőben,
hogy éppen csak meghallotta a hatalmas üvöltözések közepette.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hazudnék, ha azt állítanám, biztos vagyok benne, hogy túléljük a ma estét –
nyelt egy nagyot a mindig magabiztos lány, ami már magában rémisztő volt,
hiszen neki mindig volt valami használható javaslata.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Talán ez volt az utolsó rossz döntésetek – hallottam ki a tömeg hangjából egy
valódi fenyegetést, melyre kiszállt belőlem a jó kilátások legapróbb szikrája
is. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Szűkült a kör, és mi voltunk a közepén. Nyolc szinte teljesen önmagán kívüli
állapotban lévő ember próbált megfélemlíteni minket, és csak bízni mertem
abban, hogy szimplán ez a céljuk. Néhány férfi keze kinyúlt a gyűrűből és
meg-megérintett engem vagy barátnőmet egyes testrészeinken. Hiába próbáltuk
elkerülni ezeket, lassan már olyan közel voltak, és olyan túlerőben, hogy
képtelenség volt mindegyik elől kiállni. Ebben a pillanatban láttam be, hogy
hallgatnom kellett volna Coltonra, és a közelébe se jönni ennek a helynek.
Aztán a következő másodpercben már a beszélgetésünk néhány részlete ugrott be,
és eszembe jutott, hogy ha mindent tisztán lehet majd hallani a hangfelvételen,
akkor jó eséllyel reménykedhetünk Colton felmentésében. Na persze ehhez előbb
ki kell jutnunk innen, és erre egyre kevesebb lehetőségünk maradt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Brandon, ha csak még egy lépést megteszel te vagy a barátaid, esküszöm,
életed végéig egy nyomorult csavargó maradsz – érkezett egy hang távolabbról,
mint az eddigiek.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ismertem a hangot, és úgy tűnt, nem csak én voltam így ezzel. A banda tagjai is
tudhatták, kivel volt dolguk, ugyanis mindannyian elhallgattak, és egy
emberként fordultak irányába. Mi sem tettünk másként Allenával, és döbbenten
vettük észre ki is érkezett a megmentésünkre. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Már így is egy csavargó vagyok – tárta szét kezeit gúnyosan az említett
férfi. – Ennél valami sokkal hatásosabbal kell előállnod, ha fenyegetni akarsz.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hidd el nekem, meg vannak az eszközeim – állt ugyanolyan mereven és
szigorúan, ahogy tette azt egészen megérkezése óta. – Ismerlek, mint a rossz
pénzt, ezt ne felejtsd el. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A rossz pénzről azt hiszem naphosszat tudnál mesélni nekünk, nem igaz Brad?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Te csak foglalkozz a magad dolgával – maradt továbbra is határozott, nem úgy
tűnt, mint akit könnyen ki lehetne zökkenteni a szerepéből. – Ahogy elnézem a
kis bagázsodat, van mit takarítani itt is.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Neked ehhez semmi közöd – lépett ki a tömegből egyenesen Brad felé rohanva,
mi pedig Allenával megszeppenten figyeltük a szópárbajt, amelyből jobbára fél
szót sem értettünk. – Tűnj el innen a kis ribancaiddal.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ez a mondat olyan hatást váltott ki Bradből, amit eddig még egyszer sem láttam
tőle. Megfeszült az ökle, és egy tökéletes jobb egyenessel terítette földre az
önbizalmától, na meg persze a drogoktól is a fellegekben úszkáló férfit. Az
egész társasággal együtt mi is csak döbbenten pislogtunk kettejükre, bár míg a
többiek inkább a megsemmisített bandavezért kémlelték, én a magabiztosságtól
duzzadó Braden csodálkoztam.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gyerünk, lányok, menjünk innen – nyújtotta felénk a kezét, és most az egyszer
Allenának sem jutott eszébe ellenkezni vele. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Szinte futólépésben haladtunk a férfi előtt, miközben igyekeztem rendezni
szapora légzésemet és hevesen verő szívemet. Kissé megnyugodtam, el sem hittem,
hogy ez valóban megtörtént, és túléltük egyetlen karcolás nélkül ezt a kis
kalandot. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amikor már elég távol értünk a helyszíntől, ki a parkolóhoz, idejét éreztem,
hogy megszólaljak végre, és köszönetet mondjak megmentőnknek, azonban még
mielőtt bármit is szólhattam volna, megelőzött.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Megőrültetek? – torpant meg és önmagából kikelve kezdett el kiabálni velünk,
mint két óvodás kislánnyal. – Ti nem vagytok normálisak. Belegondoltatok abba,
hogy meg is halhattatok volna? Ezek itt leszarják, hogy kik vagytok. Ha az
útjukba kerültök, semmi sem fogja érdekelni őket. Annyi rendőrségi ügyük van,
hogy egyel több vagy kevesebb már édes mindegy. Hogy viselkedhettetek ennyire
felelőtlenül?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ó most már te leszel a hős és bölcs ember? – elégelte meg beszédét barátnőm,
és nem meghazudtolva eddigi múltjukat szállt szembe vele. – Ha tudni akarod a
bátyám börtönben van, és az utolsó esélye az volt, ha ezek a szerencsétlenek
vallomást tesznek arról, hogy csapdába csalták.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mégis mit gondoltatok? – vágott vissza gondolkodás nélkül, míg én szinte
szóhoz sem jutottam mellettük. – Szépen rájuk néztek és ők szíves-örömes
elszaladnak a kapitányságra bevallani, hogy mit tettek?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ennyire amatőrnek nézel minket? – vonta fel gúnyosan a szemöldökét, aztán
kabátja zsebében kezdett turkálni telefonját kutatva. – Az egész beszélgetést
felvettük – lebegtette meg előtte a készüléket, amibe kicsit beletekert és pont
hallottunk néhány kósza mondatrészletet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Akkor is hülyék vagytok – vett vissza hangerejéből, mivel ez a tényen
egyáltalán nem változtatott, tényleg nem a legjobb ötlet volt idejönni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Egyébként meg hogy találtál meg minket? – nyögtem ki végre a leginkább
foglalkoztató kérdést.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Colton üzent a nagynénéddel, hogy nézzek rátok, mert erről beszéltél neki a
rendőrségen – sóhajtott egyet beletúrva kócos hajába. – Jól tudja, mennyire
makacsok vagytok mindketten. Miután írtad üzenetben, hogy fontos dolgod van,
kétségeim sem voltak afelől, hogy itt lesztek.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Szóval te lettél a bébicsőszünk, nagyszerű – szűrte le a lényeget barátnőm,
miközben karba fonta kezeit, és konokul a messzeségbe bámult. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Csak aggódott értetek…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lépjünk túl ezen – vetettem fel az ötletet, még mielőtt belekezdtek volna a
szokásos marakodásba, és tereltem át a témát fontosabb dolgokra. – Megvan a
felvetél, menjünk a rendőrségre.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem kéne előbb Lanával beszélni? </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mégis minek? – méregettem barátnőmet, nem rossz szándékból, egyszerűen csak
túl akartam már lenni ezen az egész hercehurcán. – Elég terhelő a bizonyíték,
hogy Colton ártatlan.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Egyikünk sem ügyvéd – vette át a szót Brad, talán életében először egyetértve
Allenával. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ahogy akarjátok – hagytam rájuk a dolgot, és csak bemásztam a hátsó ülésre,
mivel Brad ragaszkodott hozzá, hogy egy kocsival menjünk, az én autómat pedig
majd a sofőrje hazaszállítja.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az otthonomig vezető úton szinte folyamatosan néma csend volt. Nekem egyáltalán
nem volt kedvem beszélgetni, sokkal inkább el voltam a gondolataimmal, míg a
többiek egyébként sem szólnak egymáshoz túl sűrűn, ha pedig én is kimaradok a
társalgásból, jobb ötletnek tűnik, ha ők sem erőltetik azt, ami nem megy. Így
hát remegő gyomorral számoltam a házakat, és vártam, hogy végre felverhessem
nagynénémet legszebb álmaiból, és a kezébe nyomhassam a felvételt, amivel
remélhetőleg már holnap kiszabadítja Coltont a börtönből. Egyfajta megnyugvás
uralkodott el bennem rögtön azután, hogy eljöttünk a vasútállomástól. Akkor még
az adrenalin tombolt bennem, most pedig úgy éreztem, túl voltunk a nehezén, már
nem kellett sokat várni, és minden visszakerült a normális kerékvágásba. Ha
nagyon őszinte akartam lenni, untam már ezt a nagy felfordulást. Csak egy zavartalan
nyarat szeretnék eltölteni a városban, és már az sem érdekelt volna, ha ez
abból állna, hogy naphosszat fetrengek a tengerparton egy könyvet olvasva.
Csendre vágytam mindennél jobban, elegem volt már a stresszből, és abból, hogy
egyetlen egyszer sem tudtam lefeküdni éjszaka anélkül, hogy a holnap váratlan
fordulataitól kellett volna rettegnem. Azt hiszem, talán ez nem olyan nagy
kérés…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A bejárati ajtó felé szinte már vonszolnom kellett magam, annyira fáradt
voltam. A lábaim teljesen elgémberedtek, a talpam pedig minden egyes lépésnél
élesen szurkált a sok rohangálástól. Amint benyitottam az előszobába
meglepetten vettem tudomásul, hogy nagynéném még ébren van. Mi több, idegesen
mászkált fel-alá, miközben egyik kezével feszülten turkált a hajába, a másikba
pedig tartotta telefonját, melybe szinte már üvöltözött valakivel.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tudja mit, uram, egy árva centet sem fog látni abból a pénzből – ordította a
készülékbe, aztán hatalmas fújtatások közepette rávágta a telefont az illetőre,
majd mereven minket kezdett kémlelni, aztán döbbent arckifejezésünket látva
folytatta. – Srácok, óriási baj van. Coltont megverték a cellatársai…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-49155315783272686122014-07-23T15:52:00.003+02:002014-07-23T15:52:40.584+02:0042. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint kiértem a börtönből megcsapott a hűvös levegő.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A szél feltámadt, és félelmetesen tornyosuló viharfelhők gyülekeztek az égen.
Hirtelen jött a sötétség a városra a viszonylag korai időpont ellenére. Mereven
összeszorítottam magamon a kardigánomat, és kicsit meghajolva, lehajtott fejjel
igyekeztem az autóm felé. Hunyorogva próbáltam elkerülni, hogy a rengeteg
homokszem, melyek most a levegőben jártak vadtáncot, a szemembe kerüljenek, így
nem láttam túl sokat az útból. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy bepattantam a kocsiba hatalmas mennydörgés kíséretében csapott le
Holkbrookra egy tomboló nyári zivatar. Ha ez még nem lett volna elég, pontosan
ugyanabban a pillanatban csörrent meg a telefonom is, amely hatására ijedtemben
sikeresen eldobtam a készüléket, ami nekivágódott a szélvédőnek. Idegesen beletúrtam
a hajamba, és homlokomon pihentettem le tenyeremet. Úgy éreztem, szükségem volt
néhány másodpercre, hogy összeszedhessem gondolataimat, és megnyugodhassak. Már
éppen elég volt ez az egész őrület, ami zajlott napok óta a városban, aztán
most még ez az egész Coltonnal. Mégis mit gondoltam? Hogyan juthatott eszembe,
hogy megfogom a kezét, ráadásul még meg is simogattam… teljesen őrült vagyok.
Mit vártam? Legszívesebben képen töröltem volna magamat, hogy észhez térjek, és
a valós dolgokra koncentrálhassak. Arra, hogy kijöhessen a börtönből, és ne
miattam menjen tönkre az egész élete… ezek a fontos dolgok, amelyek jelenleg
prioritást kellett, hogy élvezzenek minden más felett.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amint sikerült rendszereznem a légzésemet, és túljutni a hatalmas vihar létén is,
amelyben benne ültem, összekapartam a telefonomat a kesztyűtartó alól, ahova
becsúszott előző attrakcióm hevében. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Legjobb barátnőm hívott legalább már háromszor. Azonnal visszahívtam, és
keserves magyarázkodásba kezdtem arról, mégis hova tűntem nem régen
hirtelenjében. Nem hülye, ő is tudta nagyon jól, nem anyához rohantam haza.
Annak fényében meg pláne nem, hogy az utóbbi időben olyan nagy ívben kerültem
őt, ahogyan csak lehetséges volt. Nem akartam találkozni vele, mivel minden
egyes alkalommal felhozta a költözést. Néha csak lelkesen beszámolt arról, hogy
milyen gyönyörű házakat találtak az ingatlanosai kis túlzással a világ, valójában
pedig a kontinens másik végében. Abban bíztam, ha nem beszélünk róla, akkor
elmenekülhetek a tény elől, amely egyre inkább az életünk részévé kezdett
válni, hogy hamarosan kénytelen leszek elhagyni Holkbrookot.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Félrebeszélés helyett úgy döntöttem, ideje megosztanom legalább barátnőmmel,
hol jártam az elmúlt időben. Elmeséltem neki, hogy bementem Coltonhoz, a
valóságon persze némileg ferdítettem. Kihagytam a kézfogást, és a testvére
mondatait, aztán annyival lerendeztem az egészet, hogy a bűntudatom hajtott a
rendőrségre. Megbeszéltük, hogy visszamegyek hozzájuk és személyesen beszéljük
meg, mihez is kellene most kezdenünk. Az úton többnyire a látogatáson
gondolkodtam. Folyamatosan bevillant az a pillanat, amikor hozzáértem bőréhez.
Átéreztem keze finom melegségét, és beleborzongtam érdes felületébe, mely
valószínűleg a szárazság miatt alakulhatott ki. Megelevenült előttem arca is.
Szemei alatt méretes karikák éktelenkedtek halványlilás árnyalattal
kiegészülve. Nem mondtam volna, hogy csúnya volt, inkább csak megviselt, és ez
teljességgel kiült ábrázatára. Hiába tartotta ő ilyen keményen magát mások
előtt, a teste elárulta. Soha nem láttam még ilyen állapotban, és ezzel gyorsan
lebukott. Ki kellett hoznom a börtönből, nem hagyhattam őt ott. Ezt soha nem
bocsájtottam volna meg magamnak…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi tartott ilyen sokáig? – csapott le rám azonnal Allena, amint beléptem a
szobájába.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A vihar kicsit meglőtte a forgalmat, néhányan szinte csigatempóban voltak
csak hajlandóak közlekedni – vontam meg a vállam, aztán rávetettem magam a
bőrkanapéra és fáradtan elterültem azon.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Barátnőm legalább még fél órán keresztül faggatott arról, mit is beszéltem
pontosan a bátyjával, én pedig kénytelen voltam néhány kegyes hazugsággal
előállni csakhogy fedezzem magamat, és talán még Coltont is. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nem jutottunk szinte semmivel sem előrébb, szinte egy helyben toporogtunk,
valamelyest éreztem a sakk-mattot, amelyből akármennyire is szerettünk volna,
lehetetlennek tűnt kimenekülni. Igazság szerint már erőtlen voltam, szükségét
éreztem egy hosszas alvásnak, azonban akármikor lehunytam volna a szemeimet
felkészülve az elszenderedésre, bevillant, hogy ezt most nem tehetem meg. Nem
aludhattam nyugodtan egy kanapén, miközben Colton a jéghideg cellában rostokolt
teljesen bizonytalan jövőjén morfondírozva. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Akkor mihez kezdünk? – ismételte el azt a kérdést, ami az én fejemben is
milliószor megfordult.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ötlettelenül félre húztam a számat jelezve ezzel, hogy elképzelésem sem volt,
és egyetlen értelmes terv sincsen a tarsolyomban. Ahogy hallgattam barátnőm
kétségbeesett sóhajtozásait, bevillant egy hirtelen jött gondolat. Noha Colton
a lelkemre kötötte, hogy még egyszer eszembe sem jut ehhez hasonló, mégsem volt
ezen kívül egyetlen más esélyünk sem, így megköszörültem a torkomat és
felvezettem Allenának javaslatomat.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi lenne, ha elmennénk, és kihúznánk belőlük egy vallomást?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kikhez megyünk, és mit akarunk? – húzta fel értetlenül a szemöldökét, mire én
lendületesen felpattantam a kanapéról és fel-alá járkálva kezdtem neki a
tervnek.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A drogosokhoz, akik csapdába csalták Coltont – magyarázkodtam heves
gesztikulációkkal. – Gondolj csak bele, rajtuk kívül senki más nem tudja az
igazat. Ha beszélünk velük, és felvesszük telefonnal az egészet, akkor
odaadhatjuk Lanának, aki fel tudja használni a védelemben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A bátyám kinyírna minket, ha odamennénk – fűzte hozzá nagyokat nyelve,
feltételeztem, előrevetítette a fejében azt a perpatvart, amit testvére
rendezne, ha megtudná, mire készülünk. – Épp ezért hangzik annyira tökéletesnek
– egészítette ki magát végül egy elégedett mosollyal.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lássuk be, a börtönből úgy sem tudna sok mindent csinálni – gondolkodtam
hangosan, és úgy vettem észre, ezzel gyorsan meg is győztem. – De m is a pontos
terv? – bizonytalanodtam el hirtelenjében, segélykérően barátnőmet vizslatva.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt nem tudom – csillapodott le kissé az ő lelkesedése is, miközben
gondolataiba burkolózva próbált kieszelni valami értelmeset. – Majd improvizálunk
– vonta meg a vállát végül könnyedén, és úgy éreztem mostanra ő lett a
hadművelet vezére.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért érzem azt, hogy ennek nem lesz jó vége…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Gyere már – ragadta meg a kezemet még mielőtt esélyem lett volna visszakozni,
és maga után húzva rohantunk lefelé az autómhoz.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az időjárás még mindig nem pártolt át a mi oldalunkra, de jelenleg ez volt a
legkisebb problémám. Akármennyire is próbáltam bátornak mutatni magam,
eszméletlenül féltem. A legutóbbi eset óta egyszer sem jártam a vasútállomás
környékén, és legszívesebben most sem néznék szembe ezzel a szörnyű emlékkel.
Azonban a múlt sérelmei sokkal halványabbak voltak a jelen borzalmaival. Nem
tudtam, és nem is akartam azzal a tudattal élni, hogy Colton börtönben van, én
pedig idekint, a rideg valóságban. Ha fel kell tépnem a sebeket ahhoz, hogy
újra szabad ember lehessen, akkor minden áldozatot megér ez a látogatás. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A parkolóhoz közeledve leoltottam a fényeket az autó lámpáiról. Nem akartam
semmi féle feltűnést kelteni, ezért halkan, szinte csak becsorogtam a placcra,
minél távolabb az omladozó falú épülettől. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- És most? – pillantott rám Allena rekedtes hangjával a frászt hozva rám.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kiszállunk – motyogtam határozatlanul, és úgy is tettem, ahogy említettem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Remegő lábakkal tettem meg az első lépéseket. Egyetlen porcikám sem kívánkozott
közelebb ahhoz a helyhez, azonban akárhányszor vissza akartam volna fordulni,
mindig eszembe jutott Colton megviselt, és rejtett aggodalmakkal teli arca. Ez
vitt tovább, minden egyes bizonytalan pillanatomban.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Az istenit, Lea – hurrogott rám barátnőm, amikor a semmiből megszólalt a
telefonom. – Megtennéd, hogy legalább lehalkítod azt a szart?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Kinyomtam a hívást, aztán írtam egy gyors üzenetet Bradnek, hogy most nem tudok
beszélni, mert halaszthatatlan dolgom van, és majd később visszahívom.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Szinte lábujjhegyen haladtunk az épület felé. Allena összekulcsolta a
kezeinket, így minden másodpercben éreztem milyen hevesen lüktet ereiben a vér.
Ahogy körbetekintettem a helyen egy apró jó benyomást sem tudtam volna
előkaparni magamból. Minden szeglete sötét és félelmetes volt, melyen a baglyok
hangosan huhogó társalgása sem segített sokat. Az eső valamelyest már elállóban
volt, azonban még mindig szitált, ellenben a szél és a dörgés nem akart
megkímélni minket. A fák lombjai és az épület rései között süvített végig
folyamatosan a szellő, melytől az egész testem libabőrödzött. Folyamatosan
mondogattam magamnak, hogy mi a cél, miért jöttünk ide, viszont már ez sem
tudott nyugtatni zakatoló szívemen, amely féltem, hogy a közel jövőben egyszer
csak kiugrik a helyéről engem végleg cserbenhagyva.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tudjuk pontosan, hogy hol találjuk meg őket? – súgta oda nekem annyira
halkan, hogy még én is elgondolkodtam rajta, hogy csak a képzeletem
játszadozott velem, vagy tényleg beszélt hozzám.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Feltételezem, erre felé – böktem fejemmel a sínek irányába, melyek egy sűrű
erdőszerű hely irányába vezettek, ahol egy halványan pislákoló fény jelezte,
hogy ott tartózkodik valaki. - Kezdem azt érezni, hogy ez a világ legrosszabb
ötlete.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Egyikünknek sem volt jobb, úgyhogy légy oly kedves, ne kritizáld az egyetlen
ép-kézláb tervet – pirított rám suttogva, ami egyáltalán nem volt egyszerű
művelet. – Egyébként meg mindketten beleegyeztünk. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mivel a karomnál fogva rángattál magad után, nem volt sok választásom.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Elég legyen – torpant meg ezzel engem is megállítva. – Vagy együtt csináljuk
vagy sehogy. Így csak magunk ellen dolgozunk, és a bátyám ellen is – motyogta
nekem határozottan szavait sugallva a helyzet fontosságát, mivel ez az egyetlen
lehetőségünk, ha ezt most elrontjuk vége, nem csak ennek, de Colton jövőjének
is.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Jó, tudom, igazad van – fújtam ki rázkódva a bent tartott levegőt, miközben
lopva a fény felé pillantottam. – Megcsináljuk – bólintottam határozottan
egyet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Így van – szorította meg a kezemet emlékeztetve ezzel arra, hogy mi ketten
bármire képesek vagyunk. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Bekapcsoltad a hangrögzítőt?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Máris – nyúlt a telefonjáért, amin nyomkodott párat, aztán becsúsztatta
kabátja zsebébe. – Kész van, mehetünk – nézett rám, aztán valamelyest
határozottabban tettük meg a táboruk felé vezető utat.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy közeledtünk egyre inkább lelassultunk. Megbújtunk egy vaskos fa törzse
mögött, hogy felmérhessük a helyszínt. Nagyjából nyolcan lehettek, és látszólag
egyikük sem volt már beszámítható állapotban. Erre többnyire az instabil
mozgásból, és az üveges, szinte lélektelen tekintetekből tudtam következtetni.
Mindezek ellenére ők még így is nagyon veszélyesek, sőt ilyen helyzetben talán
még inkább tanácsos elkerülni őket. Ha az ember nem ura önmagának, sokkal
könnyebben csinálhat olyanokat, amiket másnap esetleg megbánhat. Noha ők nem
szégyenkeznének semmi miatt, de a világért sem szerettem volna, hogy hirtelen
döntésből csináljanak velünk, nos… akármit.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nocsak, nocsak – rémisztett meg minket egy éles férfi hang a hátunk mögül. –
Minek köszönhetjük Holkbrook trónörököseinek a látogatását? – ismert fel minket
azonnal, mi pedig Allenával kétségbeesetten pillantottunk egymásra várva, hogy
belénk hasítson végre az improvizációnk első fázisa…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-90385635039337039432014-07-17T16:40:00.000+02:002014-07-17T16:40:06.464+02:0041. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A pánik hangulat órákkal később is teljesen felülkerekedett
rajtam.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A szívem zakatolt minden egyes másodpercben, amikor végigfutott az agyamon, mi
is zajlik körülöttünk. Rendszeresen mély levegőket voltam kénytelen venni,
melyeket lassan, szinte remegve bírtam csak kifújni. Féltem egy esetleges roham
létrejöttétől, de a külvilág felé igyekeztem a kemény lányt mutatni, akit merőben
hidegen hagy az egész történet. Persze én sem voltam bolond, tisztában voltam
azzal, hogy képtelenség átvernem legjobb barátnőmet, vagy akárkit, aki csak rám
nézett. Mindenesetre jó érzés volt nyugtatni magam azzal, hogy ez csak bennem
játszódott le, más semmit nem észlelt ebből. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A telefonomat percenként ellenőriztem, hátha küld végre valaki egy nyomorult
üzenetet némi jó hírrel, de sajnos ez egyszer sem következett be. Allenával már
órák óta ültünk a szobájában, azonban fél mondatot se szóltunk egymáshoz.
Mindkettőnkben ugyanaz ismétlődött folyamatosan. Tudta nagyon jól ő is, minek
az áldozata lett Colton. Nem is értettem magunkat, sejthettük volna, hogy nem
fogjuk ennyivel megúszni az egészet. Nem elégedtek meg azzal a lelki teherrel,
ami egy életen át keseríteni fogja a mindennapjaimat, nekik szükségük volt arra
is, hogy még egyszer belénk rúgjanak. Valószínűleg tökéletesen elterveztek
mindent. Ez már abból meglátszott, hogy egyikünknek sem állt össze a kép elég
sokáig. Mindannyiunk fejében megfordult, hogy tényleg bűnös Colton.
Meggyanúsítottuk azzal, hogy megölte Mr Wilsont, az meg sem fordult a fejünkben,
mekkora csapdába sétált bele, mi pedig naivan elhittünk mindent, ami a szemünk
elé tárult. Képtelenek voltunk az események mögé látni, és ennek ez lett az
eredménye. Talán, ha kicsit határozottabban állok ki a mellett, hogy ártatlan,
akkor lett volna elég időm gondolkodni, és előbb összeraktam volna a
részleteket. Annyira rettegek. Várom a telefonhívást, mégis félek attól, mit
fognak közölni velem. Nem akartam, hogy Colton börtönbe menjen, a gondolattól
is összerándult a gyomrom, és nagyokat kellett nyelnem, hogy elfojtsam feltörni
vágyó sírógörcsömet. Képtelen lennék a tudattal élni, hogy azért van börtönben,
mert engem mentett meg egy vadbaromtól. Ha valakinek a rácsok mögött lenne a
helye, akkor az a szörnyeteg, akinek ez jelenti a boldogságot, hogy fiatal
lányokat bántalmaz testileg, és lelkileg is…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem igazad volt – törte meg a hosszas csendet barátnőm, mire
kijelentésére csak kérdő pillantásokkal néztem rá, aztán erre reagálva inkább folytatta
a magyarázattal. – Életében először a bátyám tényleg ártatlan, én pedig
kételkedtem benne. Olyan idióta vagyok – hajtotta le a fejét tenyerébe, míg
szőke tincsei arca köré omlottak.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugyan már – léptem közelebb hozzá, és nem csak őt, de magamat is próbáltam
vigasztalni. – Nem te vagy az egyetlen ember, akinek végigfutott az agyán, hogy
bűnös – helyeztem kezemet hátára, aztán finoman simogatni kezdtem. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mi lesz most vele? – emelte meg fejét, és legnagyobb döbbenetemre fedeztem
fel, hogy szemei könnyekkel teltek meg. – El fogják ítélni évekre olyanért,
amit el sem követett?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem tudom – kaptam el tekintetemet, és igyekeztem háttérbe szorítani
keservesen üvöltöző bűntudatomat. – Lana jó ügyvéd, ki fogja őt hozni onnan –
füllentettem, mivel tudtam jól, csodákra még ő sem képes.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Szörnyen hazudsz – hördült fel gúnyosan, majd letörölte elfolyt
szempillaspirálját. – Bizonyíték nélkül nem fogják kiengedni onnan – motyogta,
miközben a tükörben rendezte eredeti állapotába arcát.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Elképzelésem sem volt arról, hogyan tudnám tisztázni Colton nevét. Azzal nem
mennénk semmire, ha a rendőrségen előadnánk a történetünket. A vallomás
sziklaszilárd, ami mellett a videó tökéletes alap a kitaláció hitelességének.
Akárhányszor végiggondoltam az eseményeket, egyetlen dolgot nem értettem. Miért
érne meg valakinek egy olyan bosszú, ami mellett nem csak az áldozat, hanem ő
is börtönbe kerülne? Hiszen így nem csak Coltont ítéli el a bíróság, hanem azt
a férfit is, mivel az elkövető még ugyanúgy ő volt, a lényegen csak annyit változtat,
hogy a megbízót is rácsok mögé dugják. Komolyan ekkora csorbát tud ütni
valakinek az önbecsülésén egy verekedés, hogy még az életét is tönkre tenné?
Bár ezek az emberek veszélyesek. Nem véletlenül féltett minket mindenki tőlük,
és Colton sem véletlenül rohant az állomásra, amint megtudta, hogy Allena ott
van. Istenem, egy idióta viccnek indult, amin jót nevettünk a markunkban, és
ilyen szörnyűségek történnek utána. Bántam minden egyes pillanatát az egésznek,
ha csak egyetlen dolgot változtathatnék meg az életemben, biztos, hogy soha nem
mennék a vasúthoz, soha…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Kitalálunk valamit, megígérem – bíztattam egyszerre mindkettőnket egy arcomra
erőltetett mosollyal. – Most viszont rohannom kell. Eszembe jutott, hogy
anyának segítenem kell még – magyarázkodtam zavarodottan, amit jól láttam,
barátnőm sem tudott mire vélni. – Felhívlak, még ma, vagyis… áh, mindegy –
legyintettem kezemmel lazán, miközben magamhoz rántottam a táskámat. –
Beszélünk – nyögtem ki végül, aztán lendületesen elindultam a kijárat felé.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ezzel valószínűleg nem csak Allenát zavartam össze alaposan, nekem is hirtelen
jött az ötlet. Felvillant valami a fejemben, mint egy kis lámpa, és muszáj volt
engedelmeskednem neki különben megőrültem volna. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Bevágódva az autómba azonnal ráadtam a gyújtást, és már rá is tapostam a
gázpedálra. Nem számított semmi sem, bevallom még a sebességkorlátozást is
alaposan átléptem néhol, amire noha nem voltam büszke, de nem igazán tudott
most érdekelni. Az első parkolóhelyre lecsaptam, és szinte futólépésben
igyekeztem a bejárat felé. A lépcsőházban kettesével szedtem a fokokat,
csakhogy minél előbb felérhessek a harmadik emeletre. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azonnal beszélnem kell Colton Lewingtonnal – csaptam le rögvest a recepciós
pultnál üldögélő nőre.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hölgyem, kérem, ez nem így működik. Előzetes egyeztetés nélkül nem engedhetem
be egyetlen letartóztatotthoz sem – magyarázta, miközben az utolsó szavaknál összeszűkült
a gyomrom, aztán mégis minél feltűnésmentesebben odacsúsztattam neki némi
készpénzt. – Ez nem egy szálloda, hanem egy rendőrség.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nézze, nem érdekel sem maga, sem ez az egész rendszer. Ha kell 500 dollárt
fizetek egyetlen beszélgetésért – hajoltam közelebb hozzá, míg szinte sziszegve
közöltem vele szavaimat.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A szemüveges nő látszólag elgondolkodott az ajánlatomon, miközben
körbepillantott kik vannak körülöttünk, aztán óvatosan behúzta a bankjegyeket magához.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Adjon néhány percet – motyogta, majd elkérte az adataimat, és türelemre intve
kérte, hogy foglaljak helyet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Lábaimmal idegesen dobolva a padlón várakoztam, miközben igyekeztem helyre
állítani a hatalmas zavart a fejemben. Mostanra realizálódott bennem, hogy
valójában elképzelésem sem volt arról, mit is akarok mondani Coltonnak. Újat
bizonyára nem tudtam volna közölni vele, mivel ő sem bolond, tisztában volt
azzal, minek is esett áldozatául. Noha a tények már világossá váltak
mindannyiunk előtt, a megoldás még messze állt tőlünk, és jelen helyzetben még
csak ötletem sem volt mit lehetne tenni azért, hogy szabadon távozhasson erről
a borzasztó helyről. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nem sokkal később egy egyenruhás férfi jött hozzám, és néhány folyosóval arrébb
kísért egy látogatóknak kialakított szobába. Nem sok bútor volt itt, csupán egy
asztal és két szék egymással szemben. A helyiség önmagában egészen sötét volt,
jobbára szürke és rideg, kissé félelmet keltő.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Leültem az egyik helyre, és hátradőlve várakoztam, miközben más tevékenység
híján folyamatosan felmértem a hely minden szegletét. Semmi újdonságot nem
sikerült felfedezni, és már kezdtem erősen unni magam, amikor felszólalt egy
hangosan berregő hang. Az egész testem megfeszült, ugyanis kinyílt az ajtó és
egy rendőr kísérte be hozzám Coltont hátrabilincselt kézzel. Folyamatos
szemkontaktusunkat egyikünk sem szakította meg, csak nagyokat nyelve figyeltem,
ahogy közelít hozzám, majd miután eloldozták a kezét, leült velem szemben. Csuklóját
finoman dörzsölgetni kezdte, valószínűleg elszoríthatta az érdes fém. Nehezemre
esett nem fanyar képet vágni, elmondhatatlanul sajnáltam őt, és az bántott a
legjobban, hogy sehogy sem tudtam segíteni neki.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mit csinálsz itt, Lea? – szólalt meg végre, amikor magunkra maradtunk a kis
helyiségben. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Látnom kellett téged – nyögtem ki, miközben egy másodpercre másfelé
fordítottam tekintetemet végigvezetve addig narancssárga kezeslábasán. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Hirtelen nem tudtam mit válaszolni, hiszen én magam sem tudtam, mi a fenének
jöttem ide. Egy dolgot tudtam csak teljesen biztosan, amit nyíltan fel is
vállaltam, egy részem üvöltözött velem odabent, hogy látogassam meg.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Úgy sajnálom – sóhajtottam végül, mikor már képtelen voltam a szemébe nézni.
Lehajtottam a fejemet, és lábaimat bámulva szedtem egyre szaporábban a levegőt,
miközben éreztem, hogy vége van, eddig bírtam erős maradni. – Ez az egész az én
hibám. Ha nem rángatunk oda, akkor talán…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugyan már – hördült fel a saját stílusában, miközben úgy vettem észre ez nem
a szokásos szarkazmus, hanem valami egészen más. – Szerinted hagytam volna,
hogy megerőszakoljon az a barom? Ha tudtam volna, hogy ez az ára, akkor sem
cselekedtem volna másképp.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Kissé megérintettek szavai. Olyannyira, hogy a fejemet is képes voltam
megemelni, és fátyolos szemeimmel újra őt tudtam nézni. Láttam rajta valamit,
ami még számomra is szokatlan volt. Nem másoktól, nyilván találkoztam már ilyen
pillantásokkal, egyszerűen csak tőle volt furcsa. Ő soha nem szokott aggódva
figyelni embereket, legalábbis én biztosan nem láttam még hasonlót. Ez a
helyzet pedig egyszerre rémített meg, és töltött el megnyugvással.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem tudom, mit mondhatnék – ráztam meg finoman a fejemet, míg próbáltam
összevakarni magam és nem komplett idiótán viselkedni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem vagyok vallásos, de azt hiszem, néhány ima most megtenné – igyekezett oldani
a hangulatot, ami némileg sikerült is neki, de mindketten tudtuk ennek nincs
itt a helye. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Talán, ha beszélnék velük, és elmondanák, hogy…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem, nem, nem – szakított félbe még mielőtt túlságosan belelendültem volna. –
Eszedbe ne jusson odamenni, megértetted? – szigorodott meg hangjával együtt a
pillantása is. – Inkább megrohadok életem végéig a börtönben, mintsem
kockáztassam azt, hogy megint bántsanak.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Utolsó mondatánál megfagyott a levegő körülöttünk. Úgy tűnt, egy másodperc
alatt szívta volna vissza minden egyes szavát, mivel olyat mondott, amit nem
feltétlenül akart volna megosztani velem. <div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjbZ_Qo0QDrmcROOVNu3vsjOTEyaBl9LtrnP5OBAWXg-E8mXsUG0zm0gXGsZn-Z0OIys1JbooosiMMxGbmCklEthBUKS0YeXHn0jAsXlWc079lnfJAyf6t72HkKNdlbMnRiPKjkPdmhSFp0/s1600/41.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjbZ_Qo0QDrmcROOVNu3vsjOTEyaBl9LtrnP5OBAWXg-E8mXsUG0zm0gXGsZn-Z0OIys1JbooosiMMxGbmCklEthBUKS0YeXHn0jAsXlWc079lnfJAyf6t72HkKNdlbMnRiPKjkPdmhSFp0/s1600/41.gif" height="112" width="200" /></a></div>
Csak zavartan vizslatta a szemeimet reakciómat
figyelve, amit őszintén én is vele együtt vártam, mivel nem tudtam, mit fog
kiváltani belőlem ez a néhány mondat. A testem innentől kezdve magától
cselekedett, én már képtelen voltam uralkodni felette. Végül aztán én magam is
meglepődtem, amikor egyszerűen csak átnyúltam az asztalon, és kézfejére
helyeztem tenyeremet…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-38399158145546543402014-07-06T15:53:00.001+02:002014-07-06T15:53:42.970+02:0040. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Néhány napon belül másodszor kellett végignéznem, ahogy
Coltont elviszik a rendőrök. Mindkét alkalommal egy fontos beszélgetés kellős
közepén jelentek meg, és szakították meg a lehetőséget, hogy számomra rettentő
lényeges információkat facsarjak ki a férfiból, aki látszólag minden esetben
nyitott volt arra, hogy választ adjon kérdéseimre. </span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Nem akartam azonnal a rendőrségre rohanni. Jobbnak láttam, ha távol maradok
egyelőre és csak néhány órával később csatlakozom, amikor már tudnak értelmes
hírekkel szolgálni. Ennek ellenére mégsem volt olyan egyszerű csinálni a
dolgomat, és úgy tenni, mintha egyáltalán nem érdekelne az egész. Nagyon is
kíváncsi voltam mi történhetett Coltonnal. Biztos, ami biztos alapon
nagynénémnek és Allenának is kiadtam a parancsot, hogy fél óránként hívjanak
fel helyzetjelentés gyanánt. Ez eddig kétszer valósult meg, de egyszer sem
sikerült annál többet mondaniuk, hogy várnak a rendőrökre. Mindössze annyit
tudtam, hogy a Lewington fiút éppen ismételten kihallgatták, mivel elfogták azt
az embert, aki meghúzta a ravaszt, és ő Colton ellen vallott. Elmondta, hogy a
férfi adott neki pénzt, hogy ölje meg Mr Wilsont és ami a felvételen is jól
látszott, tőle kapta a fegyvert.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Elbizonytalanodtam. Többször is végigszáguldott a fejemben a gondolat,
miszerint igazat mondott-e nekem. Rám nézett, és úgy állította, semmi köze az
egészhez, és én abban a pillanatban el is hittem neki. Apa mindig azt tanította
nekem, hogy az emberek szemében ott rejtőzik az igazság. Én láttam Colton
íriszének mélységében, hogy csakis tisztaság bújt meg, lehetetlennek tartottam
a hazugságot ebben a helyzetben. Azt észrevettem volna, és én elképzelni sem
tudtam, hogy bűnös. Így már csak egy kérdés maradt… kinek állna szándékában
hűvösre tenni a férfit? Sajnos nem ismerem Colton teljes múltját. Ötletem sincs
kiknek tehetett keresztbe, kivel voltak komolyabb konfliktusai, kinek
keseríthette meg annyira az életét, hogy egy embert ”feláldozzon” a bosszúhoz.
Így szinte lehetetlen volt, hogy segíthessek neki.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Céltalanul bolyongtam a városban. Többször megállítottak az utcákon annak
reményében, hátha tudok friss információkkal szolgálni a Lewington-botrányról.
Kénytelen voltam elmondani több tucatszor, hogy ha érdekelne, akkor a
rendőrségen lennék. Nyilván nem fogom vadidegeneknek elmesélni, majd’
meggebedek azért, hogy végre felhívjon valaki, vagy mennyire nehéz távol
tartani magamat a kapitányságtól, ahol az események zajlanak. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Igazából magam sem tudtam, mit is kellett volna tennem. Ilyen helyzetekben
mindig Westet hívtam fel. Mindig ő volt az, akihez bármi nyűgöm-bajom volt,
bátran fordulhattam. Mostanra azonban ez megváltozott. Egyrészt szakítottunk,
semmi jogon nem várhattam el tőle, hogy hallgassa a problémáimat, másrészt
pedig agybajt kapna abban a pillanatban, amint kiejteném a számon Colton nevét.
Tehát ezt a verziót kénytelen voltam néhány másodperc alatt elvetni, aztán
eszembe jutott valaki. Volt az életemben valaki, aki mindig mellettem állt.
Bármit tettem, ő a szemembe mondta, ha rosszul cselekedtem, és soha nem vert
még át. Elhatároztam, és lendületesen megindultam egy virágbolt irányába.
Vettem egy gyönyörű csokor hortenziát, aztán kocsiba pattantam és most már
céltudatosan haladtam az utakon.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egy kicsit talán még gyomorgörcsöm is lett hirtelen. Bűntudat söpört végig
bennem, mert akármennyire is szerettem, megfeledkeztem róla az utóbbi időkben,
amire semmi mentségem nem lehetett. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Leparkoltam egy szabad helyen, aztán megfontolt léptekkel közelítettem felé.
Magas sarkú cipőmmel végigkopogtam a kikövezett ösvényen, és lehajtott fejjel
róttam le tiszteletemet előtte. A síremlék csodálatos volt, noha én magam is
tudtam, hogy ez nem anyának vagy éppen nekem volt köszönhető. Nem sűrűn
látogattam el ide, amit már most rettenetesen bántam. Behelyeztem a csokrot az
egyik márványvázába, majd szálanként elrendezgettem azt. Eleinte meglehetősen
zavartan viselkedtem, aztán ahogyan telt az idő valahogy megkönnyebbültem, és
ha lehet azt mondani, feloldódtam a társaságában. Tekintetem végigvezettem
aranyszínű, íves betűkkel kiírt nevén, illetve azokon az évszámokon, amik az
életét jelentették. Mutatóujjamat végighúztam rajtuk, majd végigsimítottam a
fejtámlán is, mintha csak őt érintettem volna meg.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Szia, Apa – köszörültem meg a torkomat, mikor halkan belevágtam mondandómba –
Nem is tudom, hol kezdhetném. Először is rettenetesen sajnálom – próbáltam
összeszedni gondolataimat, és nem komplett idiótának tűnni – Emlékszem mindig
azt mondtad nekem, hogy Rád bármikor számíthatok. Azt hiszem, most jött el az
az idő, amikor úgy érzem csak Te maradtál nekem. Ismersz, nem szeretek
panaszkodni másoknak, és nem akarok senkit sem fárasztani a gyerekes
gondjaimmal, de tudom, hogy te még ezeket is szívesen hallgatod – kissé
megakadtam, és azon tanakodtam, tényleg kimondjam-e hangosan azokat, amik
bennem kavarognak – Annyira össze vagyok zavarodva. Úgy érzem a hullámok
összecsapnak a fejem felett és félek, hogy belefulladok. Fogalmam sincsen
arról, jól döntöttem-e. Westtel vége van – szippantottam bele a friss levegőbe,
csakhogy ezzel is nyerjek néhány másodpercet magamnak – Attól tartok, nem csak
őt, de magamat is átvertem. Mégis mi lelt engem? Az utóbbi napokban szüntelenül
csak Colton körül forog az életem. Mindent amit teszek és mondok, azért
csinálom, hogy őt védjem. Hát normális vagyok? – kezdtem egyre inkább
belelendülni és kiönteni a szívemet Apának – Nem is értem, mit várok, hiszen ő
Colton… az a srác, aki világ életében csak megvezetett, kihasznált és
folyamatosan hazudott. Talán túl sok csöpögős filmet néztem, ha azt hiszem,
megváltozott. Ahj – emeltem bal kezemet homlokomra, miközben megráztam a
fejemet, és gúnyosan felhördültem magamon – Szánalmasan viselkedek, igazán
megtanulhattam volna már a leckét. Te mondogattad állandóan, hogy túlságosan
naiv vagyok, igaz? – kérdeztem vissza, mintha csak azt vártam volna,
válaszoljon – Tudod, mire lenne most szükségem? – teltek meg a szemeim
könnyekkel – Hogy megölelj, és azt mond, minden rendben lesz. Úgy hiányzol Apa…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ebben a pillanatban tört el az a bizonyos mécses. Leültem a síremlék mellé
elhelyezett rövid padra, és magamba roskadva zokogtam szinte már én sem tudtam
miért. A szél lágyan lengedezni kezdett, éppen annyira, hogy végigsimítson
arcomon. Talán csak én magyaráztam bele a butaságaimat, de úgy gondoltam, ez ő
volt. Így bátorított és támogatott anélkül, hogy bármit is szólhatott volna
hozzám. Az élet talán elvette tőlem, de mindig is az Apám marad, az a férfi,
aki soha sem fog átverni, aki mindig mellettem lesz, örökre. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Telefonom rezgésére eszméltem csak fel. Először gyorsan letöröltem az arcomról
az elfolyt szempillaspirálomat, aztán fogadtam a hívást. Allena órás jelentése
futott be hozzám, aki egy fél mondatomból leszűrte, hogy gond van. Mivel nem
akartam elmondani neki hol vagyok, és hogy most öntöztem meg a növényeket a könnyeimmel,
ezért megígértem neki, azonnal indulok a rendőrségre. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Köszönöm, hogy meghallgattál – álltam fel, miközben a sírt bámulva köszöntem
el tőle – Ígérem, ezentúl sűrűbben fogok jönni hozzád – eresztettem el egy
könnyed mosolyt, aztán átsétáltam a temető füves területén egészen az autómig. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A folyamatos kocsikázást már borzasztóan untam, ráadásul egy kisebb koccanás
okozta dugó miatt most kénytelen voltam legalább húsz perccel tovább
vesztegelni a rekkenő hőségben. Mikor végre megérkeztem a kapitányságra a
visszapillantó tükörben rendbe tettem a sminkemet, mivel nem akartam senkiben
még a gyanú legkisebb szikráját sem felkelteni afelől, hogy sírtam, aztán
táskámat magamhoz ragadva indultam meg az épület felé. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Amennyire ez lehetséges volt jelen körülmények között, határozott próbáltam
maradni. A rendőrség előtt most is több tucat riporter és fényképész
nyomorgott, akiket néhány biztonsági igyekezett kordában tartani. Amint
megláttak azonban elszabadult a pokol. Rögtön egy emberként indultak meg felém
és legalább millió kérdést tettek fel egyszerre. Mindent tudni akartak, olyan
dolgokat is, amikről én még csak nem is hallottam. Szerencsére a biztonságiak
azonnal a segítségemre siettek, és az egyikük megragadott a karomnál fogva, úgy
húzott be szó szerint az épületbe. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ha a kánikula magában nem lett volna elég, ez a szorult helyzet még inkább
rásegített arra, hogy teljesen leverjen a víz. A kezemmel legyeztem magam
folyamatosan, miközben a büfénél kértem magamnak egy jéghideg frissítőt, majd
azzal a kezemben indultam meg a harmadik emeletre. A folyosón az egész
Lewington család elkeseredett ábrázata fogadott. Cassidy a padon rostokolt
látszólag teljesen magába zuhanva, míg férje folyamatosan a hátát simogatva
próbálta megnyugtatni, amit felesége úgy tűnt, inkább csak rossz néven vett.
Kezével percenként hessegette arrébb, miközben arca valóságos időzített
bombaként gesztikulált, szinte köszönni is alig mertem neki. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Allena egy pillanat alatt letámadott, és vonszolt jó pár méterrel távolabbra
szüleitől. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Csak, hogy ideértél. Ezek ketten teljesen kiborítanak – suttogta hadarva, míg
szemeivel megállás nélkül pásztázta a körülöttünk lézengőket.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Aggódnak – próbáltam átlátni normálisan a helyzetet, ami magamból kiindulva
nem volt túl bonyolult – Mi történt eddig? – érdeklődtem finoman.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Jó formán semmit nem tudunk még – vonta meg a vállát, majd lecsúszott a
mellettünk elhelyezett üres padra – Párhuzamosan hallgatják ki a bátyámat és
azt a másik férfit, de szinte egyszer sem jöttek még ki.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lana is bent van?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Igen – bólintott határozottan, aztán előhúzta a telefonját a zsebéből, hogy
megnézhesse az időt – Négy órája rostokolunk itt, ennyi idő alatt egy egész
hadseregből ki lehetne húzni az igazságot.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Van egy olyan érzésem, hogy a vallatás hosszúsága csak Coltonnak kedvez…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hogy érted ezt?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ha gyorsan lezárnak, az annyit jelentene, hogy a bizonyítékok birtokában
megvették a sztorit – magyaráztam nagynénémtől tanultakat kissé szlengesített
formában – Viszont ha sokáig elnyújtják akkor még több részletet akarnak tudni,
ami szerint még csak a gyanú fázisában állnak.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Aha – nézett rám nem túl értelmes tekintettel, valószínűleg még mindig
próbálta összetenni a fejében mindazt, amit az előbb közöltem vele – Még mindig
úgy gondolod, hogy ártatlan?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Éppen csak szólásra nyitottam a számat, amikor meghallottuk az ajtó nyitását
jelző berregő hangot. Néhány másodperccel később megjelent Lana egy rendőr
társaságában, akik mögött Coltont vezették bilincsbe vert kézzel. Azonnal
ráterelődött minden figyelmem, és úgy tűnt, ő is rögtön velem kereste a
kontaktust. Szemeiben magabiztosságot láttam, ami kissé talán félelmet is
keltett bennem, majd akármennyire is béna voltam az efféle dolgokban, de
tisztán leszűrtem, hogy jelezni akart valamit. Egyetlen egy részét sem
értettem. Folyamatosan a háta mögé bökött fejével, aztán pedig ledöntötte azt
néhány pillanatra. Mindössze fél percünk volt erre a ”beszélgetésre”, ami az én
szerencsétlenségem miatt ki sem tudott bontakozni. Óvatosan megráztam a
fejemet, ezzel tudatva, nem fogtam fel semmit az egészből, aztán ismét
megcsapta a fülemet ugyanaz a hang, mint nem sokkal ezelőtt. Erre Colton is
hátrafordult egy rövid időre, és vele együtt én is odavezettem tekintetemet.
Még az eddiginél is jobban levert a víz. Az egész testem megfagyott, és
képtelen voltam leplezni sokkolt állapotomat. A férfi is azonnal kiszúrt, és
sejtelmes mosolyra húzta száját, miközben megnyalta alsó ajkait. Megrettentem.
Rögtön eszembe jutott minden, egy kósza pillanat alatt <div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjV0Tx78DiTCFN8EI3IFd-FIl5mUjCa_OIakZlbW0vhflQoqpn2BESg_LxfplIsHDrkIGkem0bH1xKQ7yuNltfHIg-W_ftns-dMIG47eW_p6eLTW9PTi-b_2YTGltNcuhu1mImfEU7SysFl/s1600/40.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjV0Tx78DiTCFN8EI3IFd-FIl5mUjCa_OIakZlbW0vhflQoqpn2BESg_LxfplIsHDrkIGkem0bH1xKQ7yuNltfHIg-W_ftns-dMIG47eW_p6eLTW9PTi-b_2YTGltNcuhu1mImfEU7SysFl/s1600/40.gif" height="160" width="200" /></a></div>
száguldott végig a
fejemben az egész szörnyűség, és legszívesebben zokogva hullottam volna össze a
padlón. Próbáltam erősnek mutatni magam, mert nem akartam, hogy ez a barom
elégedett lehessen, ezért kiálltam a párbajt, még ha kissé fátyolos
pillantásokkal is. Amint elment előttem csak még idegesebbé váltam, mivel
összeállt a kirakós minden darabja. Többé nem voltak kétségeim afelől, hogy
ártatlan, a bűntudatom pedig azonnal ordítozni kezdett velem. Colton miattam
kerülhet hosszú évekre a rácsok mögé…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-17327255084311441752014-07-02T11:46:00.001+02:002014-07-02T11:46:30.899+02:0039. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">4 év… 208 hónap… 1460 nap… néha még kimondani is hosszú,
nem még át is élni ezt a rengeteg időt. Az emberek folyamatosan változnak. Új
helyen vagyunk, távol az otthonunktól, és azoktól, akiket szeretünk. Új
emberekkel ismerkedünk meg, ezáltal új impulzusok és tapasztalatok érnek, amik
akármennyire is nem szeretnénk, de formálnak minket. Észre sem vesszük, szépen
lassan kicserélődünk és arra kapjuk fel a fejünket, hogy már nem ugyanazokat a tevékenységeket
nevezzük a szokásainknak, mint régen. Más dolgok válnak fontossá, érettebb lesz
a személyiségünk, és már nem ugyanúgy állunk az elénk tornyosuló akadályokhoz.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Talán ez magyarázhatja meg azt, hogy két ember, akik egykor a világot
jelentették egymásnak, kénytelenek rájönni, már nem passzolnak össze. Nem
értenek egyet olyan apróságokon sem, ami mellett egykor nevetve elszáguldottak,
lépten-nyomon féltékenyek a másikra, és már képtelenek kiigazodni azon, mit,
miért tesznek. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">West volt az én biztos pontom. Tudtam, ha hazajövök, akkor ő itt lesz, és várni
fog rám. Annyira ragaszkodtam hozzá, hogy nem akartam belátni azt, mennyire
különbözőek lettünk. Azt gondoltam, egy nap majd összekötjük az életünket, lesz
közös házunk, felnevelünk legalább három gyereket, és egy nyugodt, csendes kis
helyen fogunk megöregedni. Mindig ez jutott eszembe azokon a napokon, amikor
magányosnak éreztem magam. Ez volt az egyetlen, ami miatt nem aggódtam.
Biztosnak hittem a jövőmet, és az egész életemet mellette. Aztán visszajöttem
Holkbrookba, megláttam őt, és minden megint olyan egyszerűnek tűnt. Hiába
éreztem már akkor is az apró ellentéteket, annyira makacsul kapaszkodtam ebbe
az elképzelésembe, hogy nem akartam belátni, ez már nem működik, semmi nem ugyanolyan,
mint négy évvel ezelőtt volt. Ilyenkor kell őszintének lennünk magunkhoz, és félreállni
a másik boldogságának útjából, hagyni, hogy továbblépjen… nélküled.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Talán ezért nem sírtam. Westtel egyenesen hozzánk mentünk a rendőrségről,
elrejtőzünk a szobámban, és csendben búcsút intettünk egymásnak. Elővettem a
dobozomat, ami tele volt az emlékeinkkel. Minden kis apróságot eltettem ide,
hogy soha ne felejthessem el, és a gyerekeinknek, majd később az unokáinknak
megmutathassam a történetünket. Eközben fedeztem fel, hogy mióta hazajöttem és
újra összejöttünk egyszer sem vettem elő, és egészítettem ki a gyűjteményt.
Semmit nem éreztem annyira fontosnak, hogy helye legyen itt. Abban a percben
belegondolva ez így is volt rendben. Az a doboz a boldogságunkat jelentette, és
most már itt volt az ideje lezárni a tetejét, félretenni, és egy új jövőbe
tekinteni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Szépen köszöntünk el a kapcsolatunktól, ennél méltóbb nem is lehetett volna.
Azt sem mondhattam volna, hogy ez csak az én vagy az ő döntése lett volna. Mindketten
tudtuk, hogy ennek most jött el az ideje. Közösen egyeztünk meg, mert ennyi
volt, tovább már nem lett volna értelme, csak megőrjítettük volna egymást.
Indulás előtt még elmondta, hogy jövő héten csatlakozik a Harvard
edzőtáborához, és szeretne ott maradni. Bevallotta, csak miattam akarta volna
feladni ezt a lehetőséget, ami részben elszomorított, részben pedig jó érzés
volt az a tudat, hogy ő is legalább annyira ragaszkodott hozzám, mint én hozzá.
Így azonban könnyebb a lelkiismeretemnek is, mert nem állok az álmai útjában,
és azt csinálhatja, amit csak szeretne, ami igazán boldoggá teszi. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Anyáék előtt próbáltam erős maradni, és a legapróbb jelét sem mutatni annak,
hogy fájt volna a szakítás. Átverni persze nem tudtam őket, hiszen tisztában
voltak vele, nem könnyű elengedni az első szerelmet, azonban mégsem
vigasztaltak. Ismertek, és tudták, hogy nem az a fajta ember vagyok, aki
elviselte volna, ha sajnálják. Attól csak feszültebb lettem volna, arra pedig
semmi szükségem. Csak becsoszogtam a konyhába Lanához azonnal, amint elment
West és bíztatóan rámosolyogtam ezzel jelezve, jól vagyok. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? – fordult vissza az átjáróból, mire
én csak finoman megráztam a fejemet.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem – tépkedtem a kezem ügyébe akadt papírlapot – Boldogok vagyunk, hogy
valaha az életünk része volt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Lana csak bólintott egyet, és jelezte, hogy menjek oda hozzá, majd gyengéden
magához húzott. Azt hiszem, pontosan erre volt szükségem. Nem nagy és bölcs
szavakra, amik már annyira klisések, hogy a gyomrom is felfordult volna tőlük,
hanem egy ölelésre, amiben benne van egyszerre minden.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem tudom, mennyire érdekel – köszörülte meg a torkát, amikor elengedett
végül – De Coltont házi őrizet fejében kiengedték a börtönből.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tessék? – szaladt egy döbbent mégis vidám mosoly az arcomra, és éreztem, hogy
a szemeim is felragyogtak hirtelenjében – Otthon van?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mostanra azt hiszem, már igen – pillantott a karórájára – De kérlek, ne éld
túlzottan bele magad abba, hogy szabad. Bármikor elkaphatják az elkövetőt, és
ha… - akadt meg egy másodpercre, aztán teljesen máshogyan folytatta – Szóval ez
még nincsen lezárva, nem akarom, hogy olyanba lovald bele magad, ami nem valós,
legalábbis egyelőre.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Akkor én most megyek is – engedtem el a fülem mellett minden mást, amit
azután mondott, hogy Colton otthon volt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Kikaptam a slusszkulcsot a bejárat melletti tálból, és már siettem is az autóm
felé. Most valahogy teljesen más világban éreztem magam. Mintha ez az egész
dolog Westtel nem is alig egy órával ezelőtt történt volna, hanem legalább napokkal
ezelőtt. Annyira elkülönültek bennem az érzések, és a szakítás miatt sem
szomorúságot éreztem. Talán csúnya ezt mondani, de megkönnyebbült voltam, ez a
legjobb kifejezés rá. Nem kellett többet idegeskednem az miatt, mit csinált
éppen, vagy az én tetteimnek milyen hatása lesz rá. Csak önmagamért voltam
felelős, és ez egy nagy ajándék… azt hiszem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A Lewington birtok előtt hatalmas nyüzsgés fogadott. Mindenfelé kamerák,
riporterek és még vagy ezer fotós, valamint bámészkodó, ezért kissé arrébb
parkoltam le, aztán megkerülve az egész házat, a hátsó bejáratot használtam.
Mivel így csengetni nem tudtam, csak halkan kopogtam, ám ebben a zsivajban nem
hiszem, hogy bármelyikük is hallotta volna. Lendületesen haladtam át a konyhán,
majd az ebédlőn át, egészen a nappaliig, ahol végre találkozhattam a testvérek
édesanyjával.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Leanora – indult meg felém azonnal, amint kiszúrt, hogy egy öleléssel
köszönthessen, mintha mindig is jó viszonyban lettünk volna – Micsoda öröm
látni téged. Ezek szerint hallottad a csodálatos híreket?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Igen, Lana elmondta – bólintottam egyet határozottan, miközben szemeimmel
mindenfelé figyeltem csak éppen Cassidyre nem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A gyerekek odafent vannak, ha szeretnél… - igazából egy másodperccel tovább
sem figyeltem rá, mint szükséges volt, rögtön megindultam a lépcsők iránya,
egyenesen fel az emeletre.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Akármennyire is szerettem volna beköszönni Coltonnak, mégis barátnőm szobájába
tértem be először. Allena az erkélyén feküdt kint az egyik napozóágyon és napszemüvege
mögé rejtőzködve olvasta, dehogyis ezt túlzás lenne állítani, szóval lapozgatta
egyik magazinját.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem félsz, hogy meglátnak? – léptem ki hozzá, mire ő azonnal felkapta a
fejét, én pedig leültem mellé az ágy szélére.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tudod, hogy soha nem foglalkoztatott különösebben mit gondolnak – vonta meg a
vállát, aztán összecsukta az újságot – Mi volt ez a műsor a rendőrségen? –
váltott végül témát – Arról nem is beszélve, hogy hova tűntél utána? Mire
kimentem utánad, már sehol nem találtalak – csúszott fel ülő pozícióba engem
vizslatva.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Összefutottam Westtel, aztán elmentünk hozzánk – koncentráltam inkább a
második kérdésére, mire legjobb barátnőm arca felcsillant – és szakítottunk –
fejeztem be végül a történetet röviden összegezve.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hogy mondod? – nyújtotta el alaposan a szavakat meglepettségében, miközben a
napszemüveget is feltolta a feje tetejére – Az álompár külön utakon – ismételte
meg ugyanazt, amit mondtam – Mi lesz így a királysággal? – viccelte el végül a
dolgot, jól tudta, legalább annyira nem rajongok a lelkizésért, mint ő.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Régen nem voltunk mi már álompár – sóhajtottam, és azt hiszem, ezzel össze is
foglaltam, miért lett vége a kapcsolatunknak.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Allena – hasított végig a levegőben Colton éles hangja, mire mindketten felé
irányítottuk figyelmünket – Hogy mertél turkálni a szobámban? Egyáltalán ki
engedte meg neked, hogy bemenj oda? – száguldott végig határozottan a
helyiségén, majd mire kiért az erkélyre sokkal nyugodtabb lett.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miből gondolod, hogy érdekelne engem bármi is a szobádban? – válaszolt kérdéssel,
én pedig úgy éreztem fülig elvörösödtem, mivel Colton valószínűleg az én
behatolásomnak a nyomait vette észre.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ahogy hallgattam a testvérek vitáját, akaratlanul is végigvezettem a
tekintetemet a férfin. Tőle egyáltalán nem megszokott módon farmering volt
rajta félig kigombolva és egy fekete térdig érő short kétszer visszahajtva.
Ahogy haladtam lefelé kiszúrtam a legfélelmetesebb dolgot rajta, a jobb bokáján
éktelenkedő szerkentyűt, ami másodpercenként piros fénnyel villogott. Colton
bizonyára észrevette, hogy ezt bámulom, mivel először engem nézett végig, aztán
ő is a szerkezetet figyelte.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ha átlépem a házunk küszöbét ez a kis szar jelez a rendőröknek, hogy vissza
szeretnék menni a rácsok mögé – magyarázta szarkasztikusan, aminek hatására
halkan kuncogni kezdtem. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Allena csörgő telefonjára hivatkozva állt fel közülünk, és rohant be a szobába.
Feltételezem nem én zavartam a beszélgetésben, hanem sokkal inkább bátyja előtt
akart titkolózni. Noha bíztam benne, lesz alkalmam pár kérdést feltenni a
továbbra is az erkélyen ácsorgó férfinak, mégsem hittem, hogy ez lenne a
legjobb időzítés. Kissé kezdett kínossá válni ez a szótlanság, ami úgy tűnt,
nem csak nekem volt kellemetlen, mégsem éreztem annyira szörnyűnek. Jó volt a
tudat, hogy itt van, mármint nem az erkélyen, hanem itthon, a saját házában, és
nem a hűvös cellában.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hogy vagy? – kérdeztem meg végül a világ legidiótább kérdését ebben a
helyzetben.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Alighanem Colton is így érzett efelől, legalábbis halk felhördülése erre adott
következtetést.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugyan, nem azt akarod te tudni – csúsztatta zsebébe kezeit, miközben nem
engem, hanem a messzeséget fürkészte – Légy bátor lány, és kérdezd meg, ami
érdekel.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezt akartad elmondani Caltonsburgban? – erőltettem meg magam, és csak azért
könyörögtem gondolatban, hogy Allena hosszúra nyújtsa el telefonbeszélgetését.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Micsodát?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mr Wilson…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjcXkzyHys-HQ2GUtIoSxpdc0sRIKh5BfgOcKCNSVxl3b0mpk5N2yBrz2YPGmGiaLaKRIQtvHQkuWl6frW9ynXB7wC2UetMYpVQIJYCxUqSvfYER1fmD-3alKCp9SAFz3WUhvYluv-ixQAj/s1600/39.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjcXkzyHys-HQ2GUtIoSxpdc0sRIKh5BfgOcKCNSVxl3b0mpk5N2yBrz2YPGmGiaLaKRIQtvHQkuWl6frW9ynXB7wC2UetMYpVQIJYCxUqSvfYER1fmD-3alKCp9SAFz3WUhvYluv-ixQAj/s1600/39.gif" height="95" width="200" /></a><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem én csináltam – fordította végre felém tekintetét, és őszinteséggel
megtelt szemeiben láttam, kizárt, hogy hazudjon most nekem – Semmi közöm ehhez
az egészhez – biztosított még egyszer igazáról, miközben lentről rendőrautók
szirénája töltötte be az amúgy is riporterektől hemzsegő háttérzajt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Tudom – suttogtam halkan, aztán minden figyelmemmel a szobába érkező
egyenruhásokra koncentráltam, akik ismét Coltonért jöttek…</span></div>
<o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-7204697155649455066.post-44765131174926822932014-06-28T18:09:00.000+02:002014-06-28T18:09:30.387+02:0038. fejezet<div class="MsoNormal">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Egész éjszaka nagynéném mellett virrasztottam.</span></div>
<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;"><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Ő megállás nélkül forgatta az aktákat, próbálta minél közelebb juttatni magához
Coltont a rendőrségi esetei áltál. Természetesen én sem bírtam ki anélkül, hogy
bele ne olvassak egy-két anyagba. Látva néhány fotót, amit a kapitányságon
készítettek róla, bevallom, jó párszor megmosolyogtatott, még ha ezek nem is
olyan vicces dolgok voltak. Jól tudtam, soha nem követett el semmi súlyos
vétséget leszámítva talán a drogos időszakát, amiről igazából tudtam, mégis
döbbenetes hányszor került ez miatt is bajba. Azonban ezek már a régmúltról
szóltak, a legfrissebb anyaga a yacht-os buli esete után származott, amit
elmeséltem részletesen nagynénémnek, hogy egy kisebb testvérharc első csapásai
voltak. A történeteimet hallva szinte folyamatosan tátott szájjal rázta a
fejét, és legalább hatszor elmondta, hogy Holkbrook mennyit változott mióta ő
elment. Ismert mindannyiunkat, mármint abból az időből, amikor még kicsik
voltunk, természetesen akkoriban nem kerültünk állandóan bajba, mint
mostanában. Ha emlékeim nem csalnak 10 éves lehettem, amikor Lana néni
elköltözött New Yorkba, lássuk be, azóta egy új generáció került a város
csúcsára, akik keményebben játszanak céljaik elérésének érdekében.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Hé, ébresztő – bökdösött nagynéném, mire a szemeim azonnal kipattantak és
meglepetten vettem tudomásul, hogy sikerült elaludnom az ebédlő asztalnál.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Miért nem keltettél fel? – motyogtam két ásítás és még egy nyújtózkodás
közepette.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Így is itt kukorékoltál mellettem hajnalig – rendezgette az iratokat – Ha már
a szobádba nem voltál hajlandó felmenni, gondoltam legalább itt pihenj egy
kicsit. Rád fért a tegnapi nap után – mosolygott rám, majd finoman
végigsimított tenyerével összenyomódott arcomon – Ó, a telefonodat
lehalkítottam, vagy ötször zörgött itt nekem.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Automatikusan a készülékért nyúltam, majd rögtön szembesültem, hogy West
kétszer hívott az éjszaka folyamán, és három üzenetet is küldött. Az egyikben
bocsánatot kért, a másikban megkérdezte hogy vagyok, a harmadikban pedig jó
éjszakát kívánt, és megkért, hogy találkozzunk másnap. A konyhába tartva
nyomkodtam a billentyűket, hogy egy értelmes válasszal szolgálhassak Westnek,
amikor anya a kezembe nyomott egy croassion-t. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Egyél, kérlek – nézett mélyen a szemeimbe, és jól tudtam, milyen mögöttes
tartalom állt e pillantás mögött, így unottan beleharaptam a vaníliás ízű
péksüteménybe.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Anya egészen addig nem mozdult a helyiségből, amíg nem látta, hogy az egészet
elfogyasztom. Amint befejeztem, határozottan bólintott, aztán tűsarkú cipőjével
kikopogott a konyhából.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Mondd – ült le mellém nagynéném – Ugye nem kell aggódnom az miatt, hogy
megint – torpant meg egy pillanatra, majd egy mély sóhajtás után folytatta –
szóval, nem csinálsz megint olyan butaságot, mint régen?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nyugi, te is láthattad a saját szemeddel, hogy nem tömtem tele magam tegnap
éjszaka, és már hosszú évek óta nem hánytam saját akaratból – magyaráztam
meggyőzően Lanának, akit úgy tűnt, sikerült megnyugtatnom.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Nem szeretném még egyszer átélni azokat a hónapokat – kanalazott bele
joghurtjába – Gyönyörű vagy, ezt jól jegyezd meg – nyomott egy puszit a
homlokomra, aztán felállt a helyéről, és a hall felé sietett – Apropó, ha
szeretnél bejönni velem a rendőrségre, akkor szedd össze magad, mert mindjárt
indulunk – szólt vissza, mielőtt elindult volna az emeletre.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Magamhoz ragadtam egy almát a gyümölcsöstálból, aztán nénikém után indulva
igyekeztem fel a szobámba. Egy frissítő zuhany után kikupáltam magam, majd a
rekkentő hőségre való tekintettel egy könnyed nyári ruhát kaptam magamra egy
hatalmas karimájú kalappal kiegészítve. Néhány percen belül már útra készen
topogtam a bejáratnál Lanát várva, aki elégedetten meg is jegyezte, hogy milyen
kiváló időt futottam a reggeli készülődésemmel.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Az autóban megpróbáltam egy épkézláb üzenetet megfogalmazni Westnek, de a „
Szia. Bocs, aludtam” – on kívül nem sokra voltam képes. Fogalmam nem volt róla,
hogy mit kellett volna írnom neki. Régen a fél életemet össze tudtam foglalni
egyetlen rövid üzenetben, most pedig folyton bepötyögtem pár szót, aztán
kitöröltem. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Hazugság lenne azt állítani, hogy abban a percben körülötte forogtak volna gondolataim,
mi több egy kis bűntudat is ácsingózott a lelkemben, hogy még csak eszembe sem
jutott. Valószínűleg, ha ő nem keres engem, akkor Caltonsburg óta semmi
kontaktba nem kerültünk volna. A helikopteren sem szóltunk egymáshoz, bár
igazából ott senki nem tudott egy értelmes mondatot sem kinyögni. Csupán
megállás nélkül éreztem, ahogy tekintetével szinte égette a bőrömet, de
akárhányszor én is ránéztem már nem tudtam kiolvasni a szeméből, hogy mire
gondolt. Annak idején egy pillantásából tudtam, mi jár a fejében, képes voltam
egy gesztikulációjában rájönni, hogy mit akar, vagy mi aggasztja, és most…
semmi. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A rendőrséghez érkezve a bejárat felé haladva elküldtem végül egy végleges
verziót.</span></div>
<i><div style="text-align: justify;">
<i style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Sajnálom. Remélem, minden rendben van
veled. Később beszélünk. L – </i><span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">sajnos ennél többre most nem futotta, és már
el is süllyesztettem a készüléket a táskám mélyébe.</span></div>
</i><div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">A harmadik emeletre felrobogva az egész Lewington család már tűkön ülve
várakozott nagynénémre. Elvonultak az egyik irodába, mi pedig Allenával
lementünk a földszinti büfébe egy életmentő kávét beszerezni. Időközben
folyamatosan hallgattam legjobb barátnőmet, hogy részletesen beszámolt az
elmúlt éjszakáról. A szülei szinte egy percet sem aludtak, és ő sem vitte
túlzásba, noha egyikőjük sem önszántából virrasztott. A telefonjaik megállás
nélkül csörögtek, különböző napilapoktól és televíziós szerkesztőségekből
keresték őket, hogy minél többet megtudjanak a férfi legfrissebb botrányáról. A
házuk előtt több tucat riporter és fotós ácsorgott arra várva, hátha
valamelyikük kimegy hozzájuk és némi információval szolgál az ügyről. Micsoda
naivitás, hát ennyi idő sem volt elég nekik, hogy megismerjék a Lewingtonokat?
Ők csak akkor nyilatkoznak olyan lelkesen, ha minden tökéletes a világukban,
amint beüt a katasztrófa azonnal távol tartják magukat a nyilvánosság legapróbb
szikrájától is.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Sokat jelent, hogy itt vagy mellettem – váltott hirtelen témát, amint kellően
kidühöngte magát – Olyan pocsék minden, legszívesebben letagadnám, hogy Colton
a bátyám.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Micsoda? – torpantam meg a nagy lendületet követően – Te azt hiszed tényleg ő
tette?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Sok mindent el tudok képzelni a bátyámról – kortyolt bele az italába.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- De nem gyilkos – hajtogattam újra és újra ugyanazt a mondatot minden olyan
embernek, akinek csak megfordult a fejébe, hogy bűnös a férfi. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Bizonyíték van ellene…</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ugyan, az nem bizonyíték – vágtam közbe még azelőtt, hogy befejezhette volna
a mondatát – El sem hiszem, hogy tényleg képes vagy őt cserbenhagyni. Neked
kellene a legbiztosabban kiállni mellette. Lehet, hogy sok mindent elcseszett,
de nem felejtheted el, hogy mindig számíthattál rá, ha bajban voltál. Magára
vállalta, amikor összetörted anyádék méregdrága új kocsiját, szétrúgta annak a
szemét exednek a seggét, aki megütött… gondolj csak bele, hányszor vitte el a
balhét miattad vagy éppen helyetted – fakadtam ki teljesen az előtér kellős
közepén, amit barátnőm csak döbbent arckifejezéssel figyelt végig – Szóval
ahelyett, hogy elítélnéd, inkább segítened kellene kideríteni ki akar keresztbe
tenni neki, és tönkre vágni az életét – vágtam szinte egy szuszra mindent a
fejének, majd dühösen hajítottam ki papírpoharamat a kukába és kiviharzottam a
friss levegőre. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Beletúrtam a hajamba, és vettem legalább három mély lélegzetet. Muszáj volt
megnyugtatnom magam, hiszen még én sem értettem mi a francért akadtam ki
ennyire. Allena bizonyára még azóta is nagyokat pislogva ácsorgott ugyanabban a
testtartásban totál összezavarodva, hogy mi a fene volt ez az egész műsor. Nem
csak őt, de magamat is alaposan megleptem. Olyan volt ez, mint egy hatalmas
nyári vihar. Az egyik pillanatban még egyetlen előjelét sem látod, aztán derült
égből villámcsapásként sújt le, és ugyanolyan gyorsan, ahogyan érkezett, már
ott sem volt. Valahogy ehhez tudtam volna hasonlítani a kirohanásomat. Újabban
nekem is nehezemre esett kiigazodnom tetteimen. Meggondolatlanul cselekedtem,
nem számolva a következményekkel. Úgy viselkedtem, mint egy kész őrült, és ez
az előbbi jelenet csak hab volt a tortán. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Lea!</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- West? – néztem csodálkozva a felém közelítő fiúra – Mit csinálsz te itt?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A fontosabb kérdés inkább, hogy te mi az istent művelsz a rendőrségen? – állt
meg előttem gúnyosan gesztikulálva.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- A legjobb barátnőm mellett vagyok – kaptam újult erőre, és azonnal le is
csaptam a magasra feldobott labdát – Tudod, én azokat szoktam támogatni a nehéz
időkben, akiket szeretek. </span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Már megint itt tartunk?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Még mindig.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Elárulod, hogy mi történt veled? – tárta szét a kezeit, és idegesen, de annál
határozottabban vizslatta arcomat – Úgy viselkedsz, mint akit kicseréltek. Az
egyik nap még teljesen normális voltál, aztán varázsütésre hirtelen Colton
Lewington lett a legjobb barátod.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Ezt én is mondhatnám neked – hördültem fel szarkasztikusan, azt hiszem nem
tud olyat mondani, amire ne tudnék visszatámadni Naomira célozgatva – Most is
őt pátyolgattad? Remélem, befogadtad éjszakára, nehogy szegénynek nélküled
kelljen aludnia.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Uramisten, hallod te magad? – emelte fel egyre inkább a hangját, miközben
láttam, hogy egyre jobban begőzölt és szinte már kezdte elveszíteni önuralmát –
Ki az isten vagy te és mit csináltál azzal a lánnyal, akiért az életemet is
feláldoztam volna négy évvel ezelőtt?</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">Válaszolni akartam, de belém fagyott a szó. Westnek ez a mondata szöget ütött a
fejemben, és képtelen voltam másra gondolni. Hiába tudtam volna még legalább
száz sérelmemet nekiszegezni,<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgirpGDKIpLnYwiaa1EKs90PRwMgULgQl3Ms0sc088FZQnA6cfzRHBUHliSCLamX9HUUc_6lq071ZuCxp_jcXj8ICwmZXgPOPCVFu1QQyLNq8dpQalRvOMPz1QiIh1jZb5y-x7jOJYHZ3c5/s1600/38.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgirpGDKIpLnYwiaa1EKs90PRwMgULgQl3Ms0sc088FZQnA6cfzRHBUHliSCLamX9HUUc_6lq071ZuCxp_jcXj8ICwmZXgPOPCVFu1QQyLNq8dpQalRvOMPz1QiIh1jZb5y-x7jOJYHZ3c5/s1600/38.gif" height="105" width="200" /></a></div>
valahogy mégis elszomorított, hogy ezt az ő
szájából kellett hallanom. „ Mit csináltál azzal a lánnyal, akiért az életemet
is feláldoztam volna négy évvel ezelőtt?” Négy évvel ezelőtt, és ezen volt a hangsúly.
Nem voltam nyelvész, és soha nem is értettem a kelleténél jobban a nyelvtanhoz,
de még én is tudtam, hogy ez múlt idő. Nem a jelenben zajló esemény, hanem
valami, ami régen volt már… ami mostanra elmúlt.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Arial, sans-serif; font-size: 11.5pt; line-height: 115%;">- Azt hiszem az a lány többé már nem létezik – motyogtam halkan a szememben
megbúvó kósza könnycseppel küszködve…</span></div>
<!--[endif]--><o:p></o:p></span>Anonymoushttp://www.blogger.com/profile/00818244910716809713noreply@blogger.com10